Wendy | Garrett

Mire hazaértem, elmúlt éjfél. Nem bántam, mióta az eszemet tudom, beérem kevés alvással, akkor is tudtam teljesíteni, ha mindössze pár perc pihenés áll a rendelkezésemre. Az én szakmámban az alváshiányhoz való hozzászokás a gimiben, de legkésőbb az egyetem első hetében elkezdődik és mióta dolgozom, a korán keléshez is hozzászoktam. Nem volt szokásom spórolni az ébren töltött órákkal, mindig volt tennivalóm. Reggel a volt nejemnél kellett indítanom, hogy rendezzünk néhány, a közös irodánkkal kapcsolatos papírt, de legalább láthattam a lányomat és elvihettem az óvodába. Előre láttam, hogy ez a kis vele töltött idő lesz a napom fénypontja. Kissé időszűkébe is kerültem, miután beértem az ügyészségre éppen csak fel tudtam szaladni az irodámba azokért a papírokért, amiket tegnap nem vittem haza magammal. Az íróasztalomon egy csésze, szinte még forró kávé várt és ugyan nem ez volt az első adag koffeinem a délelőtt folyamán, rögtön le is hörpintettem. Szinte vérré vált bennem a fekete folyadék, miközben a tárgyaló felé tartottam. Bonyolult ügy volt a mai, de az volt benne a legrosszabb, hogy a védelem ugyan rafináltnak hitte magát, inkább csak idegesítőek és a mély vízben fulladozóak voltak, amit a lehető legegyszerűbbtől a legbonyolultabbnak tűnő próbálkozásokat dobott be a boldogulása érdekében. Borsózott a hátam ettől az ügytől, mert ha a szakma egyik legnevesebb védőügyvédje sem tudja, mit akar elérni, akkor az én hivatalomnak sem lehetett biztos végcélja.
- Ms. Palmer. – Biccentettem a nő felé. – Örülök, hogy mégiscsak képes úgy tenni, mint akit érdekel a munkája. – Nem szerettem, ha ellent mondtak nekem és a környezetemben lévők nem végezték el rendesen a dolgukat, ez a nő pedig eleve úgy indított, hogy rossz benyomást alakított ki bennem. Fittyet hányt arra, amit kértem tőle, de legalább volt benne annyi tartás és önérzet, hogy megjelent, amikor szembesítésre került sor. Ezért kapott egy második esélyt. És mert semmi kedvem nem volt ismét interjúztatni, az utolsó három alkalom maga volt a pokol.
- Biztosan érdekli, miért van itt. – Kigomboltam a zakómat és helyet foglaltam. Ránéztem az asztalon szétterített papírokra, rögtön észrevettem bennük a rendszert. Bizonyítékok, tanúvallomások, halottkémi és helyszínelői jelentések. Haladunk. – Először is, pont ezért. – Biccentettem a lapok felé. – Általában rendbe szedem a papírjaimat a tárgyalások előtt, de ha nincs rá időm, magának kell megtennie. Másodszor, ha jól emlékszem, nem csak jogi képesítése, hanem egy kis tapasztalata is van. – A fejemet nem tettem volna rá, de azt hiszem, olvastam erről, miközben átfutottam az életrajzát. – Szóval figyeljen, mert két szem akkor is többet lát, ha az egyik félig vak. – Nem vártam tőle nagy észrevételeke t és csodatevést, főleg, hogy többet nem is mondhattam, mert megérkezett a bíró, elkezdődött a tárgyalás. Nem teketóriáztam, amint szót kaptam, az újravizsgált bizonyítékok ismertetésével kezdtem, hogy a védőügyvéd kissé nyeregben érezhesse magát. Nem sok újat lehetett kicsikarni az eddig rendelkezésre álló DNS-ekből és tárgyi bizonyítékokból, de miután a védő a bűncselekmény idővonalába próbált belekötni, előhúztam az aduászomat: az új tanút, akit a segítségemre álló nyomozó kínkeserves munkával talált meg és ugyanilyen nehéz volt rávenni arra, hogy nyilatkozzon a tanúk padján is. Erre ma nem került sor, mivel a védőügyvéd a tárgyalás elnapolását kérte, mondván, erre nem voltak felkészülve és tekintve, hogy a védence elméletileg amnéziás, össze fog zavarodni, ha nem gondolhatja át ismét a történteket.
- Hányszor fogod még kijátszani az amnézia kártyát, Monroe? – Kérdeztem a védőügyvédtől, amikor a tárgyalás végeztével megállt mellettem.  – Az esküdtek nem fogják megszánni. Senki sem olyan ostoba, hogy elhiggye, ártatlan, úgyhogy jó lenne, ha megerőltetnéd magad és nem csak az időt húznád. – A táskámba mélyesztettem a papírokat és elindultam kifelé. Nem voltam odáig azért, hogy a bíró belement az elnapolásba, így a védelemnek lehetősége lesz beledolgozni a stratégiájába az új tanúmat, aminek nagyon nem örültem. Szerettem volna már lezárni ezt az ügyet, a legközelebbi időpontra úgy kell készülnöm, hogy perdöntés legyen a vége, méghozzá az állam javára.

Garrett && Wendy

i hide my real face by reason of you

Volt némi idegesség a gyomromban, mikor beszálltam a liftbe. Tény, hogy ritkán kaptam ekkora felelősséget a nyakamba már a második napon... arról nem is beszélve, hogy az újdonsült főnököm páratlan módon mutatkozott be tegnap este. A rám bízott feladatról már nem is beszélve. Tényleg nem tudtam mire vélni azt, ami történt, bár azt, hogy ekkora feladatot bízott rám, betudtam annak, hogy nem volt már ideje új embert keresni erre a tárgyalásra. Pedig kétség sem fért ahhoz, hogy ki akart rúgni nem is olyan rég... én pedig utáltam megtűrt lenni bárhol is. Mióta a családom darabokra esett, egyszerűen mindent annyira fontosnak éreztem az életben. Nekem kellett tartanom a lelket a húgomban, megedződtek az idegeim, és nem foghatott ki rajtam egy olyan fickó, mint Garrett. Bár tény, egy ideig biztosan nem kell letegeznem. Sőt, hiába van közöttünk elenyésző korkülönbség, valószínűleg soha nem fogja felajánlani a lehetőségét a tegezésnek. Ami nem is gond, nem a felesége akarok lenni, hanem egy normális munkahelyet szeretnék magamnak.
Megfogadtam a tanácsát, és egy jó erős kávéval indítottam a napot. Próbáltam menteni a menthetőt, és jószerével bevágódni nála, éppen ezért jóval korábban érkeztem, főztem egy forró feketét az irodájában, hisz biztos voltam benne, hogy nem rögtön a tárgyalóban kezdi majd... bár ki tudja, talán nem is ez lesz ma az első adagja.
Leültem a kijelölt helyre, közben átlapozva a mappákat még egyszer. Tisztában kellett lennem azzal, ami előttem fog történni, hát gondosan kikészítettem pár fontos és lényeges papírt Garrett asztalára, csak hogy tovább fokozzam a bevágódást. Igaz, ezt talán túlzásnak fogja venni, de... kit érdekel? Nevezzen aminek akar. Fontos volt nekem ez a munka. Új terep, új főnök, új emberek... arról nem is beszélve, hogy utána olvastam ennek a férfinak. Kevés nála tehetségesebb ember van az ügyészségen, de emberileg nem egyszerű eset. És megtudtam, hogy nemrég elvált. Talán ez is csak fokozta a rosszkedvét. Vagy nála ez alap állapot volt. Mindegy, ki fogom deríteni, nem hagyom magam kipenderíteni innen három nap után.
A másik oldal képviselői lassan megjelentek, és hamarosan Garrett előtt is kinyílt az ajtó, mire halvány mosoly jelent meg az arcomon. Nem is nagyon értem, a tegnapi után minek örülök neki, meg a jelenlétének. - Mr. Turner - jegyeztem meg, mikor hallótávolságon belülre került. Többet nem is szóltam, hisz ki tudja, milyen szerepet szánt nekem ezen a meghallgatáson.