Kilenc nyomorult hónapot rabolt el tőlem valami Finn nevű fickó. Kilenc hosszú hónap, nekem pedig fogalmam sem volt, mit kellene éreznem. Nem tudtam hova tenni ezt a helyzetet, és cseppet sem segített a helyzeten, hogy Marcel bezárt, megakadályozva azt, hogy visszamehessek az életembe, amit Finn elvett tőlem. Nem is biztos, hogy képes lennék rá, ugyanott folytatni, ahol abbahagytam. Kilenc hónap hosszú idő, ezalatt a világ is legalább ötször átalakulhatott, és még mindig nem tudtam elfelejteni a tényt, ami történt velem.
Marcel nem bánt kedvesen velem, két vámpírral minkét oldalamon rángatott a kocsijába, majd hozott egy újabb helyre, ami a kikötőben volt. Csodálatos. Nem tetszett a helyzet, de a kis gyógynövényeinek hála még mágiát sem tudtam használni ellenük. Így csendesen tűrtem, mikor vezényszóra a két testőröm berángatott egy nagyobb helyiségbe, ahol egy nő és Marcel várakoztak.
- Akármi is ez Marcel, nem hurcolhatsz egyik szemétdombról a másikra anélkül, hogy közöld velem, mit is akarsz! - keltem ki magamból idegesen, hiszen már elegem volt abból, hogy ide-oda rángatnak.
- Szemétdomb? Áucs - gúnyolódott rajtam Marcel. Neki minden bizonnyal mókás helyzet volt, számomra viszont egyáltalán nem.
- Mit szólnál, ha adnék egy esélyt, hogy beszélj a barátommal - mutatott a nő felé, majd visszafordult felém. - Légy kedves, vagy én nem leszek az! - emelte fel figyelmeztetőn a mutatóujját, majd biztosította a helyiségben levő nőt, hogy odakinn lesz, ha szükség van rá, és kisétált a két testőrével együtt.
- Szeretne leülni? - kérdezte a nő kedves hangon, de nem igazán foglalkoztam vele, inkább a helyet mértem fel. - Oké, Cami vagyok - mutatkozott be taktikát váltva. Én még mindig a helyet mértem fel, de végül megállapodott a tekintetem a szőke hajú nőn.
- Nézze, akárki maga, tudnia kellene, hogy ez nem fog működni. Nem törnek meg sem vámpírok, sem holmi csinos arcok, akármi is maga - beszéltem lassan és érthetően. Nem kedveltem ezt a fajta módszert, amit Marcel próbált bevetni, hogy olyan dolgokat mondjak el, amit magam sem tudhatok, mert nem emlékeztem semmire az elmúlt kilenc hónapból, és ez rohadtul bosszantott.
- Micsoda megkönnyebbülés! A legutolsó beszélgetésünkkor úgy éreztem, hogy a megszállottam lett - jegyezte meg Cami könnyed, csevegő hangnemben. Erre felkaptam a fejemet, le sem tagadhattam volna, hogy felkeltette az érdeklődésemet.
- Ismeri a fickót, aki ezt tette velem? - fordultam ismét felé felvont szemöldökkel. Nem tudhattam biztosra, hogy ez trükk, avagy sem, így muszáj volt kiderítenem.
- Mesélhetek róla, ha akarja - bólintott Cami beleegyezően. Hát igaz. Nem láttam értelmét kételkedni a szavaiban, de valahol a lelkem mélyén nem akartam tudni, mit tett a fickó. Csak lassan kezdett tudatosulni bennem mindaz, amit már órák óta mondtak.
- Milyen előnye származik belőle?
- Egy kis információcsere nem ártott még senkinek.
Felnevettem. Valahogy az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt. Idegesen járkáltam fel-alá, miközben próbáltam nem felrobbanni az idegességtől.
- Nézze, ha maga akar lenni a fickó, aki nem tudja, hol volt a múlt héten, rendben! De ha tudni akarja, mi történt, akkor üljön le és hallgassa végig egy olyantól, aki az első sorban nézte végig az eseményeket!
Határozottan volt valami ebben a nőben, ami felkeltette a kíváncsiságom, azon kívül is, hogy mindent tudott arról, mit is tett Finn, ameddig engem uralt. Ezért végül beadva a derekam, magam felé fordítottam az egyik közelemben lévő széket, és leültem, ahogy eddig többször is javasolta.
Percekig néztünk egymás szemébe, majd megtörtem ezt azzal, hogy elfordítottam a fejem. Nem voltam egészen biztos abban, hogy tudni akartam, bár el tudtam képzelni, ha képes ez a Finn megszállni valakit, akkor milyen más borzalmas dolgokra vetemedhetett.
- Tegnap este tértem magamhoz, nem tudtam hol voltam, vagy meddig tartózkodtam ott, azt is akkor tudtam meg, hogy elvesztettem kilenc hónapot az életemből - kezdtem el beszélni, megtörve ezzel a csendet kettőnk közt. - Marcel azt mondta, hogy ez a fickó - Finn -, rengeteg ellenséget szerzett. Hogyan? - pillantottam ismét Camire, aki elfordította a fejét. Nyilván nem volt kedves és jólelkű, ha a velem szemben lévő nő is kereste a megfelelő szavakat.
- Ő... Terrorizálta az egész várost. Megfenyegette és manipulálta az ellenségeit, megpróbált elrabolni egy ártatlan gyereket, és megölte, aki az útjába állt - sorolta a gaztetteket, én pedig elborzadva emeltem fel ismét lehajtott fejem.
- Mr. Griffith... Vincent, amit átélt, az egy előre megfontolt szándékból elkövetett bűncselekmény volt. Szóval akármit érez, én azért vagyok itt, hogy meghallgassam - csendült fel Cami hangja megértően, de én még mindig a hallottak hatása alatt voltam.
- Pontosan ezt tette, de mit kellene mondanom? Vagy éreznem? - szorítottam meg egyre feszültebben a szék karfáját. - Megbánást azok felé, akiket bántottam? Vagy bűntudatot azért... - pattantam fel dühösen a székről, ami felborult. Elfordultam Camitől a halántékomat dörzsölve idegességemben. - A gyilkosságokért, amiket elkövettem?
Felemeltem a hangom, mert nem tudtam máshogy kifejezni, mennyire elborzasztott a tény, hogy valaki önkényesen tett olyan dolgokat, amit nem kellett volna, és mindezt az én testemben.
- Én... - állítottam fel a széket, majd ismét leültem a nővel szemben. - Sajnálom.
- Minden rendben lesz, ön is rendbe jön majd - biztatott, de nem hittem ebben. Mégis meg kellett kérdeznem valamit, amit már az ideérkezésem óta akartam.
- Ő... - kerestem a szavakat, kerülve a pillantását - Bántottam magát? - döntöttem végül a legegyszerűbb megfogalmazás mellett.
- Hallgasson meg! Maga nem tett semmit! És bármi más történt az elmúlt időben, csak annyit tehet, hogy továbblép, ha nem akarja, hogy feleméssze. - Cami határozott nő volt és erős. Ehhez képest én ki voltam bukva azért, ami történt.
Tovább kellene lépnem, és ezt csak úgy tehetem meg, ha lelépek a városból, de közben jóvá tenném mindazt, amit Finn Mikaelson tett a nevemben, ameddig a testemet uralta.