≫Születési idő, hely ≪ New Orleans, 1984. november 10.
≫Első átváltozás ≪ –
≫Család ≪ A családom minden tagja a Tremé kovenhez tartozott. Ez az egyike New Orleans kilenc kovenjének. Anyám Dianne Griffith, apám James Griffith erős boszorkányok voltak. Szerették a hatalmat, és mindig csak többre vágytak.
Sajnálatos módon nem sok jót tudok a családomról mesélni, mert mindannyian New Orleans leggonoszabbik boszorkányai közé tartoztak, így egész hamar elhatároztam, hogy elhagyom a kovenem, és a lehető legnormálisabb életet élem, amit lehet.
Kilenc nyomorult hónapot rabolt el tőlem valami Finn nevű fickó. Kilenc hosszú hónap, nekem pedig fogalmam sem volt, mit kellene éreznem. Nem tudtam hova tenni ezt a helyzetet, és cseppet sem segített a helyzeten, hogy Marcel bezárt, megakadályozva azt, hogy visszamehessek az életembe, amit Finn elvett tőlem. Nem is biztos, hogy képes lennék rá, ugyanott folytatni, ahol abbahagytam. Kilenc hónap hosszú idő, ezalatt a világ is legalább ötször átalakulhatott, és még mindig nem tudtam elfelejteni a tényt, ami történt velem.
Marcel nem bánt kedvesen velem, két vámpírral minkét oldalamon rángatott a kocsijába, majd hozott egy újabb helyre, ami a kikötőben volt. Csodálatos. Nem tetszett a helyzet, de a kis gyógynövényeinek hála még mágiát sem tudtam használni ellenük. Így csendesen tűrtem, mikor vezényszóra a két testőröm berángatott egy nagyobb helyiségbe, ahol egy nő és Marcel várakoztak.
- Akármi is ez Marcel, nem hurcolhatsz egyik szemétdombról a másikra anélkül, hogy közöld velem, mit is akarsz! - keltem ki magamból idegesen, hiszen már elegem volt abból, hogy ide-oda rángatnak.
- Szemétdomb? Áucs - gúnyolódott rajtam Marcel. Neki minden bizonnyal mókás helyzet volt, számomra viszont egyáltalán nem.
- Mit szólnál, ha adnék egy esélyt, hogy beszélj a barátommal - mutatott a nő felé, majd visszafordult felém. - Légy kedves, vagy én nem leszek az! - emelte fel figyelmeztetőn a mutatóujját, majd biztosította a helyiségben levő nőt, hogy odakinn lesz, ha szükség van rá, és kisétált a két testőrével együtt.
- Szeretne leülni? - kérdezte a nő kedves hangon, de nem igazán foglalkoztam vele, inkább a helyet mértem fel. - Oké, Cami vagyok - mutatkozott be taktikát váltva. Én még mindig a helyet mértem fel, de végül megállapodott a tekintetem a szőke hajú nőn.
- Nézze, akárki maga, tudnia kellene, hogy ez nem fog működni. Nem törnek meg sem vámpírok, sem holmi csinos arcok, akármi is maga - beszéltem lassan és érthetően. Nem kedveltem ezt a fajta módszert, amit Marcel próbált bevetni, hogy olyan dolgokat mondjak el, amit magam sem tudhatok, mert nem emlékeztem semmire az elmúlt kilenc hónapból, és ez rohadtul bosszantott.
- Micsoda megkönnyebbülés! A legutolsó beszélgetésünkkor úgy éreztem, hogy a megszállottam lett - jegyezte meg Cami könnyed, csevegő hangnemben. Erre felkaptam a fejemet, le sem tagadhattam volna, hogy felkeltette az érdeklődésemet.
- Ismeri a fickót, aki ezt tette velem? - fordultam ismét felé felvont szemöldökkel. Nem tudhattam biztosra, hogy ez trükk, avagy sem, így muszáj volt kiderítenem.
- Mesélhetek róla, ha akarja - bólintott Cami beleegyezően. Hát igaz. Nem láttam értelmét kételkedni a szavaiban, de valahol a lelkem mélyén nem akartam tudni, mit tett a fickó. Csak lassan kezdett tudatosulni bennem mindaz, amit már órák óta mondtak.
- Milyen előnye származik belőle?
- Egy kis információcsere nem ártott még senkinek.
Felnevettem. Valahogy az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt. Idegesen járkáltam fel-alá, miközben próbáltam nem felrobbanni az idegességtől.
- Nézze, ha maga akar lenni a fickó, aki nem tudja, hol volt a múlt héten, rendben! De ha tudni akarja, mi történt, akkor üljön le és hallgassa végig egy olyantól, aki az első sorban nézte végig az eseményeket!
Határozottan volt valami ebben a nőben, ami felkeltette a kíváncsiságom, azon kívül is, hogy mindent tudott arról, mit is tett Finn, ameddig engem uralt. Ezért végül beadva a derekam, magam felé fordítottam az egyik közelemben lévő széket, és leültem, ahogy eddig többször is javasolta.
Percekig néztünk egymás szemébe, majd megtörtem ezt azzal, hogy elfordítottam a fejem. Nem voltam egészen biztos abban, hogy tudni akartam, bár el tudtam képzelni, ha képes ez a Finn megszállni valakit, akkor milyen más borzalmas dolgokra vetemedhetett.
- Tegnap este tértem magamhoz, nem tudtam hol voltam, vagy meddig tartózkodtam ott, azt is akkor tudtam meg, hogy elvesztettem kilenc hónapot az életemből - kezdtem el beszélni, megtörve ezzel a csendet kettőnk közt. - Marcel azt mondta, hogy ez a fickó - Finn -, rengeteg ellenséget szerzett. Hogyan? - pillantottam ismét Camire, aki elfordította a fejét. Nyilván nem volt kedves és jólelkű, ha a velem szemben lévő nő is kereste a megfelelő szavakat.
- Ő... Terrorizálta az egész várost. Megfenyegette és manipulálta az ellenségeit, megpróbált elrabolni egy ártatlan gyereket, és megölte, aki az útjába állt - sorolta a gaztetteket, én pedig elborzadva emeltem fel ismét lehajtott fejem.
- Mr. Griffith... Vincent, amit átélt, az egy előre megfontolt szándékból elkövetett bűncselekmény volt. Szóval akármit érez, én azért vagyok itt, hogy meghallgassam - csendült fel Cami hangja megértően, de én még mindig a hallottak hatása alatt voltam.
- Pontosan ezt tette, de mit kellene mondanom? Vagy éreznem? - szorítottam meg egyre feszültebben a szék karfáját. - Megbánást azok felé, akiket bántottam? Vagy bűntudatot azért... - pattantam fel dühösen a székről, ami felborult. Elfordultam Camitől a halántékomat dörzsölve idegességemben. - A gyilkosságokért, amiket elkövettem?
Felemeltem a hangom, mert nem tudtam máshogy kifejezni, mennyire elborzasztott a tény, hogy valaki önkényesen tett olyan dolgokat, amit nem kellett volna, és mindezt az én testemben.
- Én... - állítottam fel a széket, majd ismét leültem a nővel szemben. - Sajnálom.
- Minden rendben lesz, ön is rendbe jön majd - biztatott, de nem hittem ebben. Mégis meg kellett kérdeznem valamit, amit már az ideérkezésem óta akartam.
- Ő... - kerestem a szavakat, kerülve a pillantását - Bántottam magát? - döntöttem végül a legegyszerűbb megfogalmazás mellett.
- Hallgasson meg! Maga nem tett semmit! És bármi más történt az elmúlt időben, csak annyit tehet, hogy továbblép, ha nem akarja, hogy feleméssze. - Cami határozott nő volt és erős. Ehhez képest én ki voltam bukva azért, ami történt.
Tovább kellene lépnem, és ezt csak úgy tehetem meg, ha lelépek a városból, de közben jóvá tenném mindazt, amit Finn Mikaelson tett a nevemben, ameddig a testemet uralta.