Ő az a nő aki két kanállal és teli szájjal habzsolja az életet. Eszes, magabiztos, a munkájában precíz bár magánéletében rendkívül szétszórt, bájos de határozott jellem. Mindig akad egy kedves szava másokhoz. Kellően megkeményítette már lelkét a munka de nem kopott ki belőle a gyöngédség és nem is igyekszik feladni azt. Érték már komoly traumák az életben de olyan, mintha nyom sem maradt volna utánuk. Bár nem néznéd ki belőle de imád enni és nem habozik ha már csak egy sült krumpli van a tálcán. A fagyiról nem is beszélve. Szeret olvasni a négy fal menedékében egy jó feketével a kezében de épp ennyire szeret táncolni, énekelni – annak ellenére, hogy botfülű és szörnyű énekhanggal rendelkezik – horgászni, vezetni és még sorolhatnám. Imád élni és szenvedéllyel is teszi. Ha valami mellett elköteleződik akkor onnan nincs visszaút. Értékeli a jó  humort és a jó vicceket, olykor még ha mocskosak, akkor is.
Érzéke van a szakmához ami nem meglepő; apja is nyomozó volt, ahogyan két bátyja és ezt a szakmát űzi. Ő a legkisebb a családban de a legkeményebb is ha a munkáról van szó. Tisztességes, becsületes és végtelenül lojális. Ugyan nem kérdőjelezi meg a felettesei döntéseit de nem mindig ért velük egyet. Ezért is kereste fel a parancsnokai tudta nélkül Franket.

Soha nem volt bennem kérdés, hogy mi akarok lenni ha felnövök. Hétéves copfos kislányként is azt válaszoltam, hogy olyan akarok lenni, mint az apukám, hogy rossz fiúkat akarok elkapni. Ahogy nőttem ez soha nem változott csupán bűvölt. Mikor tizennégy voltam, édesanyámat elvitte a rák. Az idősebb bátyám abban az évben végzett az akadémián. Mindenki büszke volt és mindenki könnyeket hullatott. Apámat összesen négy alkalommal láttam sírni egész eddigi életem során. Először amikor édesanyám meghalt. Elvesztette élete szerelmét és három gyerekének anyját. A nőt, akibe azonnal beleszeretett és akit alig két hónap járás után jegyzett el, mert tudta már akkor, hogy ez a nő az aki mellett meg akar öregedni. Másodjára azon a napom amikor idősebbik bátyám befejezte az akadémiát és maga is rendőr lett. Harmadjára akkor, mikor fiatalabb bátyám is megtette ugyan ezt. A negyedik alkalom akkor volt, amikor én, követve bátyáimat, követve édesapámat, szintén végeztem az akadémián, kiváló eredményekkel és magam is rendőr majd pedig nyomozó lettem.

Először akkor ütköztem akadályba amikor egy munkatársam után kellett nyomozást indítanom. Nehéz volt. Amikor áthelyeztek már akkor sejtettem, hogy Frank nem csak egy férfi akit kiszúrtak, hanem valaki akin keményen akartak példát statuálni és én kénytelen voltam asszisztálni hozzá. Abban az időben sokszor kérdőjeleztem meg magam. Tisztességesen és becsületesen jártam el persze, ahogy azt becsületem kívánta és ahogy azt apám mindig tanította. Persze ennek az lett a következménye, hogy Franket letartóztatták és öt év letöltendőre ítélték. Tudom, hogy csak a munkámat végeztem. Tudom, hogy ezt ő is tudja. Ettől azonban még soha egy percre sem lett jobb érzés lecsuktani egy rendőrt. S ezzel a bűntudattal sokat küzdöm még ma is.

- Az ügyeit érvénytelenítették. Újra kell őket vizsgálnom apa. És még mindig sehol nem vagyok. - túrok bele tincseimbe fáradtan amikor végre felpillantok apámra. A konyhámban ülünk, az ebédlő asztalom tele van papírokkal és már azt sem tudom, mikor ettem utoljára. Ezért vagyok kimondottan hálás amikor két bátyám megragad és elvonszolnak az asztaltól, egészen a nappaliba ahol már vár a pizza. - Mihez kezdenék nélkületek? - kérdem mosolyogva és kiválasztom a leghúsosabb szeletet az össze közül. Húsevő vagyok. Ez van. Jó ízűen harapok bele a pizzába. - Isteni. - jó pár falatot elnyammogok, mire újra megszólalok. - Köszönöm.- harapok bele a harmadik szeletbe. - Túl sokat agyalsz hugi. Hívd fel és beszélj vele. Értelmes zsaru volt, felfogja, hogy csak a munkádat végezted. - Tudom, hogy igaza van. Apámra nézek. A tekintete a távolba réved. Tudom, hogy valami nagyom aggasztja mostanában csak azt nem tudom mi. Tisztelem annyira, hogy ne kutakodjak a dolgai között és ne nyomozzak utána de a tekintetén minden nap látom, hogy van valami ami elkeseríti. Valami amit úgy érzi rejtegetni kell előlünk. Előlem.

Apám végül ugyan arra a következtetésre jut, mint bátyáim. Itt az ideje annak, hogy felkeressem a férfit akit öt évre csuktak le, jó formán miattam. Nem mondom, hogy egyszerű. A bárba belépve érzem, hogy gombóc ül meg torkomban. Lépteim ennek ellenére határozottak és magabiztosan rázok vele kezet. Nem kérek elnézést amiért a munkámat végeztem és úgy érzem nem is várja el tőlem, hogy megtegyem. Jobb híján hát rendelek egy sört és előveszem a jegyzetfüzetem melyekben azok a nevek vannak, akiket még nem sikerült elkapnom. Legalábbis úgy nem, ahogy kellene. Mocskos módszerek nélkül.