Az a felhajtás, amit a sikoltó hang váltott ki a jelenlévőktől, ismét megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy ez a fősuli megvan átkozva. Komolyan, vajon volt egyáltalán legalább egyszer olyan buliban is részük a szervezőknek, ami nem végződött katasztrófával? Kétlem, mindenesetre engem nem túlzottan foglalkoztatott az ismeretlen sikoly, Ric ismerős sziluettjével ellentétben, akit a dulakodás kezdete előtt még kiszúrtam a tömegben. Ám, hiába próbáltam ráakadni ismét, a gyurakodó diákok és tanárok elkötelezett szándékának köszönhetően, hogy minél előbb feljuthassanak az emeletre, sikeresen elvesztettem szem elől a barátomat. Így hát, végül más fele kellett irányítanom magam. Jobb ötlet híján, úgy döntöttem, hogy mégis megnézem magamnak a sikoly helyszínét, abban bízva, hogy talán még jól is mulathatok közben, de az átlaggal ellentétben én más úton terveztem megközelíteni az emeletet. Az alagsor fele indultam, abban a reményben, hogy azzal, hogy azt az irányt tűzöm ki kiindulópontnak, a tömeget is kikerülhetem és így jóval rövidebb idő alatt is érhetek fel az emeletre. Amilyen pechen van, még az is könnyen bekövetkezhet, hogy Elena is épp fent tartózkodik, és bajban van. Jó esetben pedig csak egy Jane Doe diákot kínoznak. Nagyon remélem mindenkinek az érdekében, hogy az utóbbiról legyen szó.
Az alagsor előtti bajáratnál megállva hirtelen egy nő a nevemen szólított, ezáltam azt is elérve, hogy kíváncsian emeljem felé a pillantásomat. Elsőre nem tűnt ismerősnek a kiléte, de valamiért mégis az az érzésem támadt, hogy több van benne, mint egy átlagos vámpírban és nem, ezt nem bóknak szántam. Ám, mielőtt még befejezhette volna a mondatát és nekem is esélyem lett volna válaszolni a szavaira, hirtelen mindketten azon kaptuk magunkat, hogy gurulunk lefele az alagsori lépcsőn.. majd egy hirtelen puffanással álltunk meg az ismerős padlózat felszínével találkozva.
Mégis mi a frász lehetett ez az erőteljes hullám, minek következtében nem csak én és ez a nő, de még két másik férfi is ide került? A nyakamat rá, hogy egy nyavajás boszi keze is benne van a dologban. Ezt az ajtónak a hangos becsapódása következtében vontam le, mint egyértelmű következtetést. Kizárt, hogy a szélnek ilyen szintű ereje lett volna. Ahhoz túl rég óta élek a földön.
Valaki határozottan össze akart zárni két vámpírt, egy vérfarkast és egy embert..

Nem jellemző rám, hogy ne figyeljek oda Benedictre de már későn szól utánam és én meg már az emeleten járok, amikor meghallom a hangját. Hátrapillantok, küldök egy bocsot neki majd visszafordulok a férfi felé akinek volt töke megindulni de nem jutok át. Mellettem érkezik egy srác, na viszont úgy fordul vissza, mintha nagyon is tudná, mit kell ilyenkor tenni. Ha nem előre, hát hátra, engem nem zavar, határozottan követem és a pince ajtaja elé érve vonom fel a szemöldökömet. - Nem azért haver de ez lentre vezet, nekünk meg föl kéne jutnunk, nem? - kérdem tőle de már nem figyelek a válaszra, hanem a nőre, aki időközben mellénk ér. Messziről bűzlik, hogy vámpír, ahogy a kis pajtás is akinek az oldalán érkezett de héj, nem vagyok válogatós és egy ilyen csinos pofi főleg elveti bennem az akadékoskodó vérfarkast. Már nyitnám a számat, hogy bemutatkozzak neki, amikor valaki vagy valami tarkón basz és mindannyian legurulunk a lépcsőn majd az ajtó bezáródik. Felemelkedek. - Shite. - mondom ki az első dolgot ami eszembe jut ahogy körülnézek. Mindenki él és virul. Egyelőre. Az azonban rohadtul nem tetszik, hogy én be vagyok zárva ide még Benedict fent van és nem vigyáz rá senki. - Akarom mondani. - fordulok a nő felé. - Jesse Cooper. - vigyorodom el ahogy kezet csókolok majd a két faszi felé biccentek. - Valaki tudja, hogyan kell egy hatalmas bulit csapni. Zárjunk be embereket a pincébe. Héj, én nem fogok üvegezni. Max a kisasszonnyal. - indulok fel a lépcsőn és megrángatom az ajtót de semmi. Harcos vagyok. Ketrec harcos. Persze, hogy az erőmmel próbálkozom de mivel az nem vezet semmire sem, hát kikiáltok Benedictnek. Ha a férfi reagál, akkor a közelben van és legalább hallanak minket. Ha nem akkor vagy nincs senki a közelben vagy pedig rohadtul hallani sem lehet bennünket. - Shite. - morgom újra majd a többiek felé pillantok akik nagyon nyomorultul álldogálnak. - Na szépfiú. - intek annak amelyiket követtem. - Miért is indultunk meg erre? - elvégre is nagyon ide tartott a kölyök, gondolom, oka is volt rá.

Nem hiszem el, hogy újfent ez történik velem. Nem mintha e nélkül is nem lenne már így is épp elég bajom, köszönhetően Tatia-nak, aki örömét leli abban, ha minél több alkalommal kicseszhet velünk. Ha nem törölte volna ki Elena emlékeit rólam a fejéből, nekem sem kellett volna egyedül érkeznem a sulihoz, minek következtében Elena sem bóklászhatna az emeleten vagy máshol a társaságom nélkül. Rajta tarthattam volna a szemem, de így csak abban bízhatok, hogy Ric mellette van és egyiküknek sem lesz komolyabb baja a távollétem alatt. Minél előbb ki kell jutnom innen. Ha más nem is, hát a kutya szaga fog a sírba kergetni. Mint hamarosan kiderült a kutyának neve is van.
- Damon Salvatore. - Jesse biccentésére én is hasonlóképp reagálok, rögtön azután, hogy unottan kimondtam a nevemet is. Nem mintha sok kedvem támadt volna ismerkedni, sőt egyáltalán nem volt időm ilyesmire, a fő célom az volt, hogy minél hamarabb magam mögött hagyhassam az alagsort. Nem hinném, hogy bármelyiküknek is tudomása lehetne azon elfajzott dolgokról, amikre itt lent hosszó évek óta sort kerítenek. Már csak az hiányozna, hogy valamelyik dokiba is belefussunk.. 21051. Ez voltam én az itt töltött évek alatt. Ezen számok úgy belevésődtek a fejembe ez idő alatt, hogy ha akarnám sem tudnám kitörölni őket az emlékezetemből.
A hölgyike bemutatkozása hallatán azonban felkaptam a fejemet a kíváncsiságtól. Petrova. Hát, ez egyre jobb lesz. Már csak egy Petrova hiányzott innen. Vajon melyik ribinek lehet a hozzátartozója? Tatia vagy Katherine lenne a ludas? Bár, Tatia leányát ismerem, bár attól függetlenül még simán kinézem belőle, hogy azon kívül is felcsináltatta magát.. de most valamiért Katherine-t valószínűbbnek tartom. Viszont ennek a dolognak a kivesézése még ráér, tekintetemmel inkább a kutyát kezdem el követni, aki minden erejét bevetve próbálta feltörni az ajtót. A sikertelen próbálkozása után, én magam is oda suhantam, hogy vámpír erőmmel próbálkozzam meg magam is a kifeszítésével és az áttörésével, de pechemre a saját igyekezetem is kudarcba fullatt. Mintha vasból lenne az ajtó, úgy tartotta magát. Eddig sem volt kérdéses az a számomra, hogy egy boszinak is köze lehet a bezárásunkhoz, és ezzel csak még biztosabbá váltam ezen elméletemmel kapcsolatban.
Kisvártatva, Nadia észrevesz egy kisebb gyertyát a közelünkben, minek következtében hamarosan már a helyiség sötétebb zugaira is rálátást nyerhettünk. Így szúrhattuk ki a tőlünk elég távol pihenő eszméletlen állapotában levő szöszit is. Egy kanapén feküdt. Páran el is indultunk rögtön feléje, de az egyik férfi váratlanul megtorpant pár lépés után, majd hátrálni kezdett azt állítva, hogy van itt még valaki rajtunk kívül. Én vele ellentétben nem hátráltam meg, hanem tovább közeledtem a szöszi felé, akinek az arcvonásait közelebbről is megvizsgálva, rájöttem arra, hogy voltaképpen ismerem őt. - A lány egy boszorkány. - Hozom a többiek értésére a felismerésemet, majd a vámpír hallásomat használva kezdtem el hallgatózni amiatt, hogy megtudjam életben van-e még a lány. Ha igen, lehet, hogy ő az egyetlen lehetőségünk arra, hogy sikeresen kijussunk erről a helyről.
- Életben van. - Szólalok meg ismét szárazon közölve az információt, miután meghallom a szívverését is. Enyhén, nem túl erősen pofozni kezdem a szöszit, hogy magához térjen.