Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Ayse Serenay Fortuna

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 26, 2016 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra
Ayse Serenay Fortuna

KOR » 530
FAJ » boszorkány
PLAY BY » Nur Fettahoğlu (szeretném őt, de meggyőzető vagyok 40)
STÁTUSZ » szabad
FOGLALKOZÁS » -
VÁRJA » én, s talán mások is fogják
KAPCSOLATUNK »Ayse Serenay Fortuna, én még ezen a néven ismertelek. És ismerlek a mai napig (alkotóra bízva, hogy megtartja-e vagy változtat). Legjobb barátnőm, a boszorkány, aki segített túlélni a szultán udvarában. Kapcsolatunk nem indult egyszerűen. Ki nem állhattalak, okoskodónak és fölényeskedőnek gondoltalak, tanáromként láttad, hogy kitartó vagyok és harcias. Te nem akartál megzabolázni, inkább józan észre, gondolkodásra sarkalltál, segítettél, s ezt nem egyszer meg is háláltam. Tudtad mi vagyok, a képességeim pedig nem elnyomni, hanem titkon fejleszteni akartad. Évtizedekig szolgáltál mellettem, ugyanazt az álcázási képességet bevetve, amit én is használtam általad szerzett tudásomnak hála. A napok, évek elteltét, ráncaink nem rejtettük véka alá, megöregedtünk, ám ez csak a látszat volt. Mikor eljött a napja, hogy távozzak az udvarból, mikor békeidőt hoztam a szultán háremének egészére, arcunk távol a palotától visszaszereztük, fiatalságunk, üde szépségünk ismét mienk volt. (et-ben részletesebben olvashatsz ezen időszakról) Ám arról nem számoltál be, hogy tudsz róla, gyermekeim hozzám és hozzád hasonló boszorkány képességekkel születtek. Sőt, ahogy erre rájöttél, eltervezett módon adtad elő nekem: figyelmeztettél ilyesmire, mégis jobbnak láttad, ha irányításod alá vonod a dolgokat. Elhitetted velem, hogy sikerült megállítanom erejük előtörését, s egyszerű emberként élhetnek, bár épp ezen a napon éjszaka elérted, hogy képességük örökké övék legyen és ezzel örök veszélyre kárhoztattad őket. Hisz mi távoztunk az élők sorából, ha úgy tetszik, ám gyermekeim élete képességeiknek hála tönkrement. Nem öregedtek, s ez feltűnt mindenkinek. A különválásunk évei alatt megmentetted őket, elfeledtetve velük, hogy ki vagyok, hogy te ki vagy. Magukra hagytad őket, engem pedig abba a reménybe ringattál, hogy mindenkim meghalt, hogy családom élete békés, boldog lefolyású volt.
A viszontlátás öröme közepedet döbbentem rá, a távolság szinte testvéri szeretetünk csak tovább erősítette. Már jó ideje ismét oldalamon tudlak, ismét támaszom vagy. Meglep, hogy mennyire megváltoztam, ahogy az is, hogy a palotában elsajátított szokások, a ott összeszedett tudásom mit sem fakult, sőt. Mindketten kifinomult nőként, a történelem lapjain nevünkkel, mégis az elől menekülve élünk a magunk boldogságában. Nem is sejtve, hogy a másik milyen titkokat is rejt még.

A karakter jellemének fejlődését, történetét sem szeretném megszabni. A név és a pb ötlet, ha megérkeztél pm-ben keress fel 40 Remélem érthetően fogalmaztam gondolataim és elnyeri mihamarabb valaki tetszését
Vissza az elejére Go down
 

Ayse Serenay Fortuna

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Ayse Serenay Fortuna

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •