Sose voltam oda ezért a magamutogatásért, bár Maizie szerint részben én is ezt teszem, s azt hiszem igaza van, de még se lóghatunk ki túlzottan az ilyenek alól se. Muszáj azt a látszatott teremteni, hogy csak egy átlagos sötét figura vagyok, akinek az oldalán egy igazán csinos, de annál inkább sötét lelkű démonka táncol. Tudom jól, hogy ő nem az a fajta, akit csak úgy lehet formálni, akitől a sötétséget el lehet venni. Azt is csodálom, hogy eddig ennyire jól bírja az ittlétünket és nem hord le állandóan, hogy ideje lenne véget vetni ennek a parádézásnak és visszamenni a pokol kénköves bugyraiba. Semmi kedvem visszamenni. Főleg most nem, hogy az a vadászka felkeltette az érdeklődésemet és akin nem hat túlzottan a bűverőm. Ez roppant mód bosszantó, ugyanakkor tetszik a kihívás is. Persze a drága jobb kezem nem érti, hogy mi a francot hetek azon a nőn, ha bárki mást megkaphatok, mint például ezt a szőkeséget, aki pillanatok alatt a karjaimban landol. Ártatlan mosolyt villantok rá, miközben segítek neki újra megtalálni a talajt a lábaival, illetve utána az egyensúlyt. Kíváncsi lettem volna, hogy ha én nem kapom el, akkor vajon kisegíti fel őt a földről. Biztosan sokan szórakoztak volna rajta, még ha nem is mutatják ki, de hát az ördög már csak ilyen nagylelkű és csak úgy segít holmi ismeretlen és fiatal boszorkáknak. Na jó nem, de most rohadtul unatkoztam és talán ő is megteszi társaságnak, amíg nem unom meg az egészet és nem lépek le. - Ezt örömmel hallom ifjú hölgy. – bókolok neki kicsit régimódian, de ha már annyira előkelő ez a társaság, akkor adjuk meg minden téren a dolgoknak az illemét. Majd hamarosan a pincért teremtem le, mire egy-két szempár felénk fordul, de hamar el is kapják a tekintetüket, hiszen ők is érzék, hogy nem lenne a legjobb, ha a szájukra vennének, másrészt meg jogosan húzta be a fülét és farkát az idióta pincér. - Micsoda gyönyörű neve van Miss Hatfield. – pillantok rá mosolyogva, majd felkapok az egyik tálcáról két pezsgőspoharat és felé nyújtom. Ha elveszi, akkor koccintok vele, majd belekortyolok az italomba. - Mi szél fújta ebbe az unalmas társaságba, nem olyannak tűnik, mint aki jól szórakozna. – szólaltam meg végül habozás nélkül, s a rossz fiús mosoly egyből meg is jelent az arcomon.
Meg kell hagyni, igencsak puccos rendezvényre sikerült bejutnom. Pedig csakúgy unalmamban jelentkeztem erre a hostess munkára, meg hogy lefoglaljam magam, amíg a Lillian elleni bosszúhadjáratom nem halad semerre. Nem is igazán néztem meg, pontosan miről lenne szó. Már gyakorlatilag elvállaltam a munkát, mikor megtudtam, hogy Seattle-be kell utaznom érte, egy elég neves hotelba. Nem mintha gondot okozott volna. Az ügynökség fizette az utamat. És tényleg elég nívósnak tűnik ez a rendezvény. Nekem pedig nincs más dolgom, mint a kis piros miniruhámban, a loknikba sütött hajammal szépnek és elbűvölőnek lenni, mosolyogni és esetleg egy-két kedves szót szólni a vendégekhez érkezéskor vagy aprósüteménnyel kínálgatni őket és hasonlók. Nem egy megterhelő munka. Remekül zajlik minden, egészen addig, míg az egyik kétbalkezes pincérfiú nekem nem jön, kis híján leöntve engem a kezében tartott pezsgős tálca tartalmával. Magas sarkú cipőimben nehezen tartom meg az egyensúlyomat és egy pillanatra azt is hiszem, szégyenszemre feltörlöm itt mindenki előtt a padlót. mikor valaki elkapja a derekamat és egy férfias bariton csendül közvetlenül a fülem mellett. - Köszönöm, minden rendben - válaszolom egy hálás mosollyal felpillantva "megmentőmre", miközben lassan hagyom, hogy felsegítsen, mivel ebből a helyzetemből segítség nélkül kicsit bajosan tudnék kikeveredni. Igazán helyes férfi, de mégsem maradhatok az illendőnél tovább a karjaiban. Pláne, hogy drága öltönyéből kiindulva biztosan valami tehetős vendég lehet, jobb elkerülni a kellemetlen szituációt. Valami kaján örömmel tölt el ennek ellenére, ahogy leteremti az ügyetlenkedő pincért, aki zavartan elhordja magát, miután visszaadja neki a tálcát a poharakkal, majd a jóképű idegen ismét felém fordul. Érzem magamon a vizslató tekintetét, ami alighanem azt jelzi, felkeltettem valamelyest az érdeklődését. - Ashley Hatfield. Örülök, hogy megismerhetem - nyújtok kezet az idegennek. Nemcsak eszméletlenül vonzó, de igen nagy mágikus energia is lengi körbe. Valami azt súgja, nem teszem rosszul, ha szentelek neki néhány percet. Mert ez a fickó biztosan nem akárki, ezt már ennyiből is meg tudom állapítani.
Sose szerettem az ilyen partikat, de nem hagyhattam ki. Fogalmam nincs, hogy Mazi merre bóklászik, de nem is érdekel, hiszen már így is az agyamra megy a szövegeivel, amiket Laura miatt hallgathatok. De most muszáj volt eljönnöm ide, hiszen a város egyik kiemelt tagja voltam és nem hagyhattam ki a jótékonysági rendezvényt. Főleg, hogy én voltam az egyik főtámogató és ez is segített megtartani az álcámat és senki se sejthette meg, hogy valójában magával az ördöggel kötnek üzletet. Minden egyes üzletet be fogok vasalni, én ne tenném? De jelenleg csak élvezni akartam az egyszerű halandók, warlockok életét, miközben a koromat is kicsit lefiatalítottam néhány száz évvel. Senkinek se kell tudni, hogy mennyivel futkosok a földön, hiszen a valódi az sokkal több lenne, de nem igazán érdekel. Szerintem már ennyi is elég. Kezet fogok, beszélgetek a nagyemberekkel, vagyis a hiénákkal, majd folytatom tovább a sétát. Laura nincs itt. Kár, pedig megnéztem volna egy vékony pántos, báli ruhában, aminek a háta szinte semmit se takar. Talán tényleg Mazinek van igaza, hogy ideje lenne végre igazán ördögien viselkednem, de már így is annyi emberre hoztam rá a frászt, annyi mindenkinek mutattam meg az igazi arcomat. Ott volt múltkor az, aki az ördögről prédikált, de közben nem is hitt benne. Nos, már ő is hisz bennem és fél tőlem, pedig nem kell, hiszen senki se úszhatja meg a büntetését. Elveszem az egyik tálcáról a pezsgőt, aminek a gyűrűm neki koccan, majd újra végig pillantok a tömegen, de mindegyik egytől egyig unalmas alaknak tűnnek, vagy olyannak, akik a férjükkel és a barátjukkal csak azért vannak együtt, mert vagyonosak. Lassan kortyolok a pezsgőből, úgy, ahogyan illik és figyelem a pénzükkel villogni akaró népet, amikor is egyszer csak egy pincér ütközik egy szőkeséggel. Sietve kapom el, majd villantok rá egy féloldalas mosolyt. - Remélem jól vagy. – s közben pedig a másik kezemmel elkapom a tálcát és megtartom a poharakat rajta. Talpra segítem a hölgyet, majd visszaadom a tálcát a pincérnek. – Talán jobban kellene nézni maga elé. – jegyzem meg bosszúsan, majd hanyagul megigazítom az öltönyömet, miközben az ismeretlen hölgyet figyelem. – Lucifer… Lucifer Mercury. És nekem kihez van szerencsém? – kérdezem tőle ártatlanul, pedig nagyon is jól tudom. Én ne tudnám? Maga vagyok az ördög.
Kezdőlap
