Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Művészeti kiállítás

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Darius Alpert
Művészeti kiállítás Hunnam6
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 11, 2017 8:09 pm
Ugrás egy másik oldalra
Karen & Darius

Könnyen lehetnék ilyen én is. Szmokingos sznob köcsög, akik túlértékelt, ”műalkotásnak” csúfolt darabokkal tölti meg a házát. Az lehetnék, ami csak akarok. Az is vagyok. Engem soha nem érdekelt a pénz, legalábbis nem így. Nem hangoztatom a felsőbbrendűségem ilyen pofátlan és szánalmas módon, nem a pénztárcámmal érvelek magam mellett. Helyette az vagyok, aki vagyok. Nem kell pénz, hogy megmutassam mennyivel jobb vagyok, mint a teremben lévők bármelyike. Nincs szükségem arra, hogy mások hajlongjanak előttem. Kétségkívül jó érzés, de … magasból teszek rá. Ezek csak emberek, próbálnak valamit elérni, mielőtt az utolsót üti az óra. Emberi dolog. Szánalmas, de emberi.
-Hogy tetszem? Csak miattad így kicsíptem magam! – mosolyogtam rá. Ha már így kitettem magamért, értékelje! Nincsenek tévképzeteim, az egész rohadt épületben én vagyok az egyetlen, aki nem fest teljesen röhejesnek ebben a cuccban. Elegancia… teszek az eleganciára, már nem a negyvenes években élünk. Kár, szerettem azokat az időket, de a dolgok változnak, sajnos nem előnyükre. – Majd találsz egy másikat. – vontam meg a vállam, nem túlzottan bűnbánóan. – Egyébként, kipróbálhatnád a kiszáradást. Azt mondják méregtelenít… - ráférne. Szívesen nézném, ahogy néhány csepp vérért vergődik a földön. Előttem, természetesen. Én vagyok az egyetlen, aki előtt vergődhet, ezt jobb, ha mindenki a tudatába vési. A múltkori után megpróbáltam eltemetni a dolgot, továbblépni, de… valami ott motoszkált a fejemben, nem hagyott nyugodni. Nem is fog, amíg nem törlesztem a dolgot. Ha kell, részletekben. Tudok türelmes is lenni, ha megerőltetem magam, végtére is… kortalan vagyok.
-Meglepődnél, ha tudnád, micsoda sikere van annak a szakadt mellénynek és koszos farmernak… - na persze az sem utolsó szempont, hogy ki hordja. – Egyébként meg, egyenesen rám szabták! – igazítottam meg vigyorogva a csokornyakkendőm. Fingom nincs, hogy ki találta ki, de rohadt kényelmetlen, mintha póráz lenne a nyakamon. Kitudja, egykor talán még ezt a célt is szolgálta. A szabó legalább jó munkát végzett, bár igazán meggyőző voltam. – Én nem vagyok olyan ínyenc, mint te. – vontam meg a vállamat, megtörölve a szám. – De csak a neve kellett. Gondoltam, majd itt eszem. – még nem választottam. De láttam idefelé jövet néhány egész pofás kis tyúkot. Talán felkeresem őket.  – Egyébként, mit keresel itt? Neked tetszik ez az… izé? – böktem a fejemmel találomra az egyik festmény felé. Mintha csak a falra hányták volna. – Tudod, a múltkori találkozásunkat kissé … zokon vettem. – nem vagyok ugyan a finomkodás híve, de ő igazán lehetett volna… finomabb. Kiütött, elrabolt… csak meg kellett volna erőszakolnia, hogy már is egy filmben érezzem magam. - Elcseszted az estém. Viszonozni akartam a szívességet, de…- körbenéztem a vendégeken és a ”műremekeken”. - … elvégezted ezt helyettem. – soha nem fogom megérteni, hogy mégis miért jön valaki önszántából egy ilyen szarra. – Mosolyogj, szívem! – vigyorogtam rá és a kezemet az övére csúsztattam. – Ez a te estéd, élvezd! – gyorsan kiürítettem a poharam, majd elengedve a kezét elindultam a vendégsereg közepe felé. Karen, ellenben velem, szereti a fényűzést, meg az összes szart, ami azzal jár. Úgyhogy, megadom neki azt a figyelmet, amire olyan nagyon vágyik. Csak egy keresztre van szükségem. Megpróbálhat utánam jönni, de … sietnie kell, hosszú este lesz ez, én pedig csak most érkeztem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 01, 2017 8:39 pm
Ugrás egy másik oldalra

Karen and Darius


Úgy lépkedem az emberek között, mint valami királynő. Az asszisztens, aki meghívott a kiállításra, egész este a sarkamban, próbál körülugrálni, ami egy bizonyos pontig egészen jól megy neki. Azt a határvonalat átlépve, viszont inkább azt kívánja bárcsak szóba se állt volna ma velem.
-Csak egyszer mondom el. Megfordulsz, keresel magadnak valakit és békén hagysz. Van szemem, a képek ocsmányak, ez egy hotel aulája, nem egy kiállítóterem. Keress valaki mást, aki meghallgatja ezt a begyakorolt dumát. És, ha megvan...-tartok hatásszünetet, elgondolkodva az és ha opció lehetőségein. Megfordul a fejemben olyasmi, hogy öntsd le az illetőt pezsgővel vagy törd össze a poharat a fején, de nem... ezeknél van jobb is.-Gondolj arra, hogy szánalmas kis életed attól függ, amit mondasz. Sózz rá a fejére valami elképesztő ocsmányságot. Aztán menj haza és feküdj le. De, ha ez megvan... Gondolj valami egészen szörnyűre, hogy legyen viszonyítási alapod ahhoz, ma mit éltek át itt az emberek.-a lány elképedő tekintettel hallgat, bólint, majd távozik.
Fintort vágva, gunyorosan és öntelten, de annál inkább unottan fordulok körbe, társaságot keresve, nem feltétlenül unalmas képekről való csevejre. Tekintetem elkalandozik egy férfi felé, akin öltöny, nyakkendő, bőr cipő és szépen vasalt ing van, mire rá mosolygok, és előadom a szégyenlős kislányt, ahogy találkozik tekintetünk. Nem sokkal később már mellettem áll és arról beszél, mennyire unja az ilyen eseményeket. A beszélgetés épp annyira sablonos, mint a végkifejlet lehetne. Ő egy dolgot akar én egy egészen másik. Engem az el nem múló éhség hajt. Ő pedig csak még egy típust ki akar húzni a listáján vagy inkább felírni a trófealistára. Na ez az, ami nem fog megtörténni. Már épp javasolnám, hogy keressünk valami csendesebb helyet, mikor meghallom az ismerős hangot, de nem foglalkozom eleinte vele. Biztos csak az elmém csúf játéka. De nem. Az elmém ennél szebb dolgokkal szokott megviccelni. Megjelenik Darius, és először őszintén, még meg is lep. Szmoking. Nevetségesen fest benne, de nem annyira vészes, mint hiheti.
-Na igen, ki hitte volna!-teszek úgy, mintha hasonlóan örülnék felbukkanásának, de mivel ez nincs így, ajkamon olyan fanyar vigyor jelenik meg, amitől bárki még meg is ijedhetne. Ahogy odébb tessékeli eddigi társam, megremeg vörösre rúzsozott ajkam széle.-Neked hála elvesztettem a vacsorám. Kössz szépen.-nem mintha számítana az ilyesmi, de ezt megjegyezni voltaképp még jól is esett, valahol jelzi, hogy unatkoztam abban a kis csevejben.
-Vicces, hogy ennyire sokat képzelsz magadról.-kortyolok bele a pezsgőbe.-Hol hagytad a szakadt mellényed a koszos farmerrel? Csak nem leárazás volt?-szalad szemöldököm homlokom közepére, aztán észreveszem szája szélén az odatapadt, de alig látható  vércseppet.-Nem gondoltam, hogy az ízlésed ilyen szánalmas. Azt hittem elég magasra tettem a léce érzékenység szempontjából. A jelek szerint a te korodban már csak öregurakra futja.-nem most vakartak le a falvédőről, Dr. Akárki, akinek  a nevét használja, minden bizonnyal közel azonos évezredben született, mint mi. Ahogy az itt lévők harmada. A másik harmad már az unalmas családba beszületett arisztokratává nevelt paraszt. A csőcselék...

©

Vissza az elejére Go down

Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Darius Alpert
Művészeti kiállítás Hunnam6
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
i'm always behind you の
Hobbi & foglalkozás :
shitting on you の



A poszt írója Darius Alpert
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 01, 2017 1:17 pm
Ugrás egy másik oldalra
Karen & Darius

Ritkán öltözöm ki. Helyesbítek, soha. Azonban ide csak úgy tudtam bejutni, ha szmokingot húzok, és mivel a feltűnést egyelőre még szeretném kerülni, így megtettem, amit megkellett. Ahogy azonban tükörbe néztem, úgy éreztem magam, mint egy rohadt pingvin. Egy rohadt jóképű pingvin, ezt nem vitatom. De akkor is, fura érzés volt. Ezért minél előbb szabadulni akartam tőle.
Bejutni nem volt olyan nehéz. Kellett egy meghívó. Nem hinném, hogy túl nagy meglepetést okozok azzal, ha azt mondom, hogy nekem nem küldtek a barmok. Kénytelen voltam követni a mosdóba az egyik öregfószert, hogy megszabadítsam a meghívójától. Először szépen kértem, de nem használt. Vagyis… nem vártam meg, hogy használjon. Megszabadítottam a kezétől, amiben a meghívóját szorongatta, és eltörtem a nyakát, mielőtt felverte volna a helyet az óbégatásával. Most az egyik mosdófülkében trónol a félkarú, élettelen teste. Persze, voltam olyan figyelmes és bezártam, hogy még véletlenül se zavarják meg. Az ilyen események vendégei pedig nem arról híresek, hogy berontanak, ha látják, hogy az egyik fülke foglalt. Szerintem beletelik egy hétbe, mire megtalálják azt a nyomorultat.
Dr. Gabriel Goldstein. Ennél zsidóbb nevet életemben nem hallottam. Ilyen az én szerencsém, egy gazdag zsidót kell kinyírjak, hogy bejussak. Ezek után nehéz elhinni, hogy nincs bajom velük, mi? Pedig nincs, a zsidónak pont olyan íze van, mint egy négernek. Ha már itt tartunk, a néger is olyan ízű, mint a fehér ember. Én nem vagyok valami válogatós, beérem azzal, ami van.
Az őrök kicsit furcsállva néztek rajtam végig, mikor átadtam a meghívóm, de nem hibáztatom őket érte. Tény, nem nézek ki zsidónak, az egyik oka annak, hogy soha nem is adtam magam ki annak. Végül azonban beengednek, a sor elég nagy, az este pedig hosszúnak ígérkezik, nyilván semmi kedvük egy zsidóval szórakozni. Erről jut eszembe, mostantól, az egész este alatt, lényegében bármire kijátszhatom az antiszemita kártyát. Még, hogy szar a zsidóknak.
Szívesen elnézelődnék a műalkotások között, de az igazság az, hogy magasból leszarom az összest. Nincs érzékem ezekhez, én nem tudok értékelni néhány színes vonalat egy vásznon, vagy egy kőfaragást, ami egy meztelen fickót próbál ábrázolni. Az összes ilyennek letörték a farkát, a történészek helyébe elgondolkodnék azon, hogy mire fel kasztrálják az összes meztelen férfit ábrázoló szobrot.
-Hé, kajásfiú! – intettem magamhoz a mellettem elsuhanó pincért, még mielőtt eltűnt volna a vendégseregben. – A legdrágább whisky-t. Most. – láttam az arcán, hogy nem nagyon akarja teljesíteni a kérésem, úgyhogy a meggyőzőbb énem vettem elő. Erre már bólintott. Elégedetten paskoltam meg az arcát, útjára engedve, majd a vendégek felé fordultam, keresve azt az egyet, aki miatt itt vagyok. Egy percbe tellett, hogy megtaláljam, és még egybe, hogy odaérjek hozzá.
-Hát nem kicsi a világ! Ki hitte volna, hogy pont itt futunk össze! – mosolyogtam Karen-re, de a legkevésbé sem erőltettem meg magam, hogy meglepettnek tűnjek. Viszont a modoromat nem vesztettem el, úgyhogy egyből a férfi felé fordultam, akivel megzavartam a beszélgetését. – Üdv, Dr. Gabriel Goldstein. – ráztam kezet vele. – Megtenné, hogy elhúzz a picsába? Nagyon kedves magától! – veregettem meg a vállát, és bár láttam rajta, hogy nincs ínyére a távozás, elvetette azt az ötlete, hogy ellenkezen. Az első igazán okos döntése a mai estén. – Azt hittem ennél kicsit jobb az ízlésed. – vontam meg a vállam, miközben a whisky-m is megérkezett. – Nem mintha hibáztathatnálak. Elég magasra tettem a lécet. – mosolyogtam rá, mielőtt a számhoz emeltem volna a poharat. A pincérkölyöknek szerencséje van, ez az ital megéri a pénzét.

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Művészeti kiállítás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Belváros :: Hotel-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •