-Helyes. – bólintottam. Nem tették volna zsebre azt, amit tőlem kapnának, ha nem így volna. A falkának össze kell tartania, segíteni a többieket. Az én időmben is így volt, és ennek így kell lennie most is. Együtt erősebbek vagyunk. Vagyis, erősebbek. Én már nem igazán tartozom oda. Van, hogy ki kell szakadni. Ha az ember hajlamos halottakat látni az élők arca helyett … épp itt az ideje.
-Nem voltál egy jó gyerek. Sokat panaszkodtak miattad. – nevettem fel halkan. Fiatalság, én csak ennek a számlájára írtam. Minden fiatal hülye. Vagy, legalábbis hajlamos rá. Ha nem csinál hülyeséget, akkor van a baj, mert akkor később teszi azt meg. Fiatalon más viszi el a balhét, nincs felelősség, lehet hibázni. Később már nem, mikor életek függenek tőle, mikor nem csak egy szidás a tét, hanem … egy falka biztonsága. Ott már nem lehet hülyének lennie.
-Ha nem lesz túl elfoglalt a polgármester úr. – vontam meg a vállam. Vagy, ha én nem leszel túl … önmagam. Nem szoktam mások társaságát keresni, elvagyok egyedül, meg van, amim kell. Régen is meg volt, és van, amit nem lehet pótolni. – Aha. Kicsit ködös vagy a fickóval kapcsolatban. Jól bánik veled? – pillantottam rá. Ki tud állni magáért, tudom én azt, de az ember hülyén tud viselkedni, ha a szeretteiről van szó. Elnéz dolgokat, amiket másoknak nem, megbocsát, mikor nem kéne, vagy épp képtelen rá, mikor meg kéne, hogy bocsásson. Az ember elég szarul van összetéve. – Szóval kapott egy falkát. Egy alfának nem olyan egyszerű csak úgy eljönni. – jegyeztem meg, felé pillantva. Gondolom, megoldják, az ő dolguk. Én csupán akkor lépek be a képbe, ha a fickó olyat tesz, amit … meg kell, hogy bánjon. Ez a nagybácsik dolga, igaz? Frank bácsi pedig sosem volt valami kezes bárány.
-Ja, valami ilyesmit mondana. – bólintottam, halovány mosolyt rajzolva az arcomra. – Tudott dolgokat, amiket mások nem. Sok dolgot. – nem csak velem kapcsolatban, de másokkal kapcsolatban is. Sokat segített a falkának, ha kellett, szembement velem. Bátor volt. – Ne aggódj, nem fogom fejbe lőni magam. – ráztam meg a fejem, előre nyúlva az asztalon megpakolva Faye kézfejét. – Vannak dolgok, amiket nem lehet elfelejteni. Visszakapni. Pótolni. Elviselni, azt lehet, ha akarja az ember. Nekem jó életem volt. Mégis … én vagyok most itt. – vakartam meg a tarkóm. Gondolkodás nélkül cseréltem volna el az életem az övékre, ha megtehettem volna. Egész sokat éltem, és jó is volt, ők viszont keveset. Sokkal többet érdemeltek volna. Valahogy soha nem azok maradnak, akiknek tényleg kéne.

A család manapság elcsépelt egy szó lett. Olyanok használják, akik azt sem tudják, hogy mit jelent. Nem csak felelősség, sokkal több, és soha nem ér véget. Próbáltam jó szülő lenni, miközben egy falkát irányítottam. Próbáltam egyensúlyozni egy pengeélen, ahonnét végül le is estem. Megbuktam mind a két helyen. Nem is gondolkodtam azon, hogy tovább maradok. Nem tudtam volna. Kiégtem.
-Barátok? Falkatagok? – pillantottam Faye-re. Van egy bárom, hallok dolgokat. Nyugtalanító dolgokat. Azért Faye-nek adtam át a stafétát, mert bíztam benne, mert a vezetés többről szól, mint koponyák betöréséről és tekintélyről. Vannak azonban olyan íratlan szabályok, amiket nem lehet megszegni. Amik évszázadok óta velünk vannak, és amit hiába magyaráznak máshogy, végül mindig ugyanaz a vége. – A falka ilyen. Annak idején veled is sokat foglalkoztak. – akárcsak az én gyerekeimmel. Rábízhattam őket a falka tagjaira, ha vigyázni kellett rájuk. Játszottak velük, ott voltak, mikor én nem tudtam. A falka is egyféle család, és a hozzánk hasonlóknak szüksége van erre.
-Polgármester? Heh. – horkantam fel ezt hallva. – Már ne vedd sértésnek, de inkább tűink egy szakszervezetis favágónak. – nem sértésnek szántam a szavaim. Ami azt illeti, nem ismertem túl jól a fazont, nekem elég volt annyi, hogy Faye rendben van mellette. Ha pedig ez változik, ha Faye-nek baja esik miatta, akkor … a fickónak is baja fog esni. Egyszerű a képlet. – Miért pont Mystic Falls? Nem emlékszem, hogy jött volna onnan akár szentáros is valaha. – bár, erősen kétlem, hogy politikai célokat dédelgetne, de valami oka kell legyen annak, hogy egy olyan porfészekben kötött ki, mint Mystic Falls, igaz? A természetfeletti elég gyér kifogás. – És milyen az a falka? – kérdezem, bár lehet, hogy Faye még csak nem is hallott róluk. Míg én voltam a vezető, volt dolgom bőven más falkákkal. Volt, akikkel kijöttünk, egyesültünk, szövetséget kötöttünk. Míg másokkal korántsem tudtunk ilyen barátságosan kiegyezni.
-Már kölyökként is felvágták a nyelved. – pillantok rá, ahogy egy halovány mosoly kiül az arcomra. Sokan a tiszteletlenség jelének vették akkor. Én inkább gondoltam bátorságnak. A hallgatás öl, ha az ember nem nyitja ki a száját és szólal fel magáért, magára vessen. – Eltelt már pár évforduló, mi? – húztam el a szám, megdörzsölve az állam. – Rendben leszek. – vontam aztán meg a vállam. Elvégre, eddig sem dugtam mg fegyvert a számba. Az nem az én stílusom lenne. – Van elég bajod, ne aggódj miattam. – Faye-t ismerve persze, mintha a falnak beszélnék. Magamnak való fickó voltam mindig is, ha bajom van megoldom. Szívességet se nagyon kérek. Én úgy tapasztaltam, hogy annak soha nincs jó vége.

-Azt gondoltam, hogy jól végzed. – vontam meg a vállamat, megeresztve egy halovány mosolyt. A jó pedig emberenként eltér, a lényege egyszerűen csak az, hogy az ember boldog legyen. Mindenki ezt akarja, valakinek összejön, másnak nem. Van, aki fent tudja tartani, más elbukja. Nem egyszerű, nem magától értetődő. Tenni kell érte, küzdeni, áldozatokat hozni, mint minden másért.
Hát … most az. – feleltem kissé kurtán. Soha nem voltam az a … nagy társasági ember. A feleségem volt az, aki összetartotta a baráti társaságunkat. Ő jobban szót értett velük, ő tudta mikor mit kell mondani, hozni és vinni. Mi illik és mi nem. Ő tudta jól kivasalni az ingjeim, megkötni a nyakkendőm.
-Jól csinálod. Kemény lesz, rohadtul fárasztó, de … megéri. – bólogattam, ahogy a kissrácra néztem. Emlékszem, hogy milyen fáradt voltam. Mikor többnapos akciók és megfigyelések után hazaestem és a kölykök egyből megtalálták. Menjünk ki a pályára dobni egy párat, olvassak mesét, javítsam meg a biciklit … és én csak aludni akartam, fáradt voltam, alig mozdult a karom. De valahogy mindig kellett erőt találni ahhoz, hogy felkeljek. Az éjszaka közepén, munkából hazaérve, nem számított, nem volt kifogás. Gyereket csinálni egyszerű, nem kell hozzá diploma, a hülyének is megy. Felnevelni őket, az a kemény dió.
-Van segítséged? – barátok, falkatagok, a pasija … akárki. Nekünk annó sokat segítettek, szülők és barátok egyaránt. Egyedül ez majdnem lehetetlen, az embert nem arra tervezték, hogy hosszú éveken keresztül ne aludjon és megállás nélkül idegeskedjen. – Minden hétvégén. Mi ő, utazóügynök? – pillantok fel kissé cinikusan Faye-re, ahogy óvatos mozdulatokkal helyet foglaltam, mintha csak attól tartanék, hogy valamit széttörök. Gyakran megesik, hogy én vagyok az elefánt a porcelánboltban.
A szavait hallva csak felhorkantam. – Egyszer te is megöregszel majd. – mosolyodtam el, ahogy a számhoz emeltem a falatot. Azt persze sejtettem, hogy nem épp erről beszél. Van egy régi tükröm, tudom, hogy elég … leharcoltnak tűnök. Ami azt illeti, úgy is érzem magam. – Az időjárás, migrén. Minden oké. – ezt mondanám akkor is, ha nem lenne. Soha nem voltam az a panaszkodó típus, a gondjaimat szerettem megoldani egyedül, csendben. Ezt nevelték belém. Old meg a problémáid. Az apám kemény volt, de van amiben igaza volt.

Soha nem voltam igazán társasági ember. Elmentem inni a munkatársakka, barátokkal, voltak kisebb-nagyobb bulik, de általában azokat a feleségem szervezte. Voltak barátaim, barátaink, de a történtek után … nos, nem igazán maradtak, és nekem sem volt már kedvem barátkozni. A dolgok megváltoztak, én is, úgyhogy … ami volt az, az el is múlt. Utoljára átmenni virággal és ajándékkal … nem is tudom mikor volt ilyen utoljára.
-Mindjárt kiderül. – mosolyodtam el, ahogy a készülő étel felé pillantottam. – Jól teszed, szeretik, ha főznek, sütnek nekik. – nem láttam még olyan gyereket, aki ne szerette volna. A feleségem is nagyon jól főzött, a srácok imádták is őt, nem is akartak soha rendelni, sem pizzát, sem kínait… milyen gyerek az ilyen, nem? Aki a pizzát sem akarja, vagy a sok hülye gyorséttermi kaját, helyette inkább ül és vár, hogy az anyja csináljon kaját, akkor is, ha arra kétszer annyit kell majd várnia. Én nem tudtam főzni, sem sütni, épp csak nem gyújtottam magamat fel a konyhában … ha én voltam otthon, akkor pizzát kellett rendelni.
-Szoktak, nem? – vontam meg a vállamat, ahogy a virágra, majd Faye-re pillantottam. Nem igazán értettem soha az ilyen … ilyenekhez. A feleségemnek jóval jobb volt a szociális érzéke, mint nekem, ő egyből mindenkivel megtalálta a közös hangot, tudta, hogy mikor kell virágot vinni, vagy bort, esetleg valami mást … én ezt soha nem értettem. Csak tettem, amit mond, ő mondta mi a jó, én pedig igyekeztem jó lenni. – Fog még kapni, szoknia kell. – mosolyodtam el. Emlékszem, mikor az enyémek születtek, folyton csak ajándékokat hoztak. Könyvek, játékok, mindenféle cucc, amit igazából még csak nem is tudtak használni. A szándék a lényeg, ezt mondogatta a feleségem. – Nézzenek oda … hasonlít rád. – pillantottam Eliott-ról Faye-re. – Már most kemény srácnak tűnik, és … jó hangosnak. – pillantottam Faye-re, ahogy elmosolyodtam. Emlékszem, mikor folyton felkellett kelni a gyerek sírásra, mikor késő este értem haza és korán mentem, de nem tudtam a gyereksírás miatt aludni. Nehéz hozzászokni ahhoz eleinte, amivel ez jár. – Viszont egész kipihentnek tűnsz. – én biztosan nem néztem ki ilyen jól, habár, sokan mondogatták nekem már régen is, hogy egyébként sem nézek ki túl jól, úgyhogy … nem jó a viszonyítási alap, vagy épp pont én vagyok a legjobb viszonyítási alap emiatt.

Vannak dolgok, amik nem változnak. Hiheti az ember, hogy nincs egyedül, de, ha kinyitja a szemét, ráeszmél, hogy nincs más, csak ő. Eltelt már pár év, mióta meghaltak, én pedig minden évben ugyanazt csináltam. Dolgoztam, elvontam a figyelmem. Minden nap hiányoznak, de ilyenkor mindig egy évvel távolabb kerültek tőlem. Távolabb az élettől, mindentől. A munka lefoglal, a lányoknak pedig több szabadidejük lesz. Szerencsére nem firtatják a dolgot, megszokták, hogy ilyenkor ritkán kell bejönniük. Nem reklámozom azt, ami történt, nem tartozik másokra. Volt idő, mikor fegyvert dugtam volna a számba, de … túl könnyű lenne. Azt pedig nem mindenki érdemli meg.
A mai napom azonban máshogy alakult. A lányok úgy döntöttek, hogy szakítanak a hagyománnyal és helyettem ők dolgoznak, amíg én … vacsorázom. Faye üzeneteit Lindsey adta át, és végül beadtam a derekamat. Nem arról volt szó, hogy ne akartam volna látni őt, őket. Pont ellenkezőleg, de … vannak súlyosabb napok, mikor az ember úgy érzi az helyes, ha a holtakhoz érzi magát közelebb, és nem az élőkhöz. Meg volt a magam dolga, amivel lefoglalhattam magam. A bár, a DEA-s ügynök és a nyomozása, könnyebb úgy, ha az embernek nincs ideje agyalni. A gondolatok csak úgy jönnek és mennek, egyre több és több lesz, ha van idő rá.
Próbáltam nem egy lecsúszott alak képét mutatni. Lezuhanyoztam, megborotválkoztam, és felvettem az egyetlen ingemet, ami még nem ment tönkre amiatt, hogy folyton a vért kell kimosni belőle. Beszálltam a kocsiba, megálltam egy virágosnál, hogy ne üres kézzel menjek. Rég nem voltam vendégségben, és akkor is a nejem intézte ezeket, én csak … vezettem. Ő jobb volt ebben, majdnem mindenben, ahol … kedvesnek kellett lenni.
Nem volt nehéz odatalálni. Nem jártam túl sokszor ugyan itt, főleg az elmúlt időben, de van, amire emlékszik az ember. Próbáltam nem gondot okozni. Faye-nak most az élete megváltozott, felelősséggel tartozik valaki mindennél fontosabb iránt is már. Ha szülő lesz az ember, akkor hirtelen megváltoznak a dolgok, átértékelődnek. Ez így van rendjén.
Óvatosan nyitottam be az ajtón a konyhába, majd megpillantva őt halovány mosolyra görbült a szám. – Itt bizony. – bólintottam mosolyogva, viszonozva az ölelést. – Finom illatok. – pillantottam a tűzhely felé, majd hátrébb lépve egyet nyújtottam felé a csokrot, amit ideúton vettem. – Azt mondták, hogy ez … szép és az ilyen alkalmakra való. – pontosan nem tudtam, hogy miféle virág ez. Nem értettem hozzá, ebben is a feleségem volt a jobb. Én csak kérdeztem az eladótól, aki ezt ajánlotta. – Oh, és itt van még ez is … -  bányásztam elő a kabátom belső zsebéből egy vékony könyvet. – A … srácok cuccai között találtam. Ez volt a kedvencük. Ha … kéne majd valamit olvasni, jó kis könyv. Tanulságos. – bólogattam, végig simítva az arcomon. Egyetlen dolgot sem dobtam ki a régi házból, minden be van dobozolva, azok pedig egy egész szekrényt töltenek meg.