|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 19, 2016 9:32 am Ugrás egy másik oldalra ♛ | csak fecseg a felszín, hallgat a mély... Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Itt mutasd be karaktered belső és külső tulajdonságait. Mi tette olyanná, amilyenné vált, és milyen külső ismertetőjelei vannak. Becenév ide jön a név | User neve hogy szólíthatunk? |
Titulus Mi a titulusod? Foglalkozás Mivel foglalkozol? Születési hely Hol születtél? | Születési idő mikor születtél? |
Család Anyám gyermekágyi lázban hunyt el fivéremmel együtt, miután megszülte őt. Apámmal szoros kapcsolatot ápoltam mindaddig, míg az első világháborúban el nem esett. Mondhatni, az élet már akkor sem kedvezett számomra. nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni... 2010.
- Das bolschewistische Ungeheuer, dem sie die europäischen Nationen ausliefern wollen, wird sie und ihre Völker dereinst selbst zerfetzen! - A rádió szól hátam mögött recsegve. Régi felvétel. Néha csak úgy előveszem, és hallgatom... ajkam pedig mosolyra húzódik. Óh, pontosan erre vágytam! Németországot már az én eszméim uralták 1943-ban. Vezetőjük egy domináns, félig zsidó férfi. Adolf Hitler. Mai szemmel egyszerű náci senkiházi. Nem mondom, én sem vele akartam a világot megváltattni, azért érte el, amit szerettem volna. Romba döndötte Európát a Lebensraum elméletével. A rengeteg hadműveletével... a Szovjetunió lerohanásával azok után, hogy meg nem támadási szerződést kötött velük. Az én szavam nagy úr volt abban az időben. A háttérből természetesen... még vérfarkasként is. Miket is beszélek?! Még ma is az. Ha azt akarom, hogy figyeljenek rám, hát figyelni fognak. Engem nem lehet csak úgy elkerülni. Számorma a legnagyobb büntetés az, ha nem kapok kellő figyelmet. Ezzel tudnának megölni. Eltettem a tollat, melyet kezeim között fogtam, és egy mozdulattal beléfojtottam a szót a rádióba. Az akkori elméleteim talán egy kissé meggondolatlanok voltak, de a mai napig helytállóak. Csupán változott a helyszín. A szereplők. Maga a világ. Elérem, amit akarok, uralkodni akarok... csak most Amerika bizonyos részei felett. Csak idő kérdése. És ami nekem van, az bőven elég; türelem. A mondás, miszerint a türelem rózsát terem, valóságos. Igaznak érzem. - Liebe Angelique, miért érkezett hozzám? - vontam fel kérdőn szemöldökömet, mikor megpillantottam a beérkező, vörös hajú szépséget. Ismertem, gyakran látogatást tett nálam, és ostoba ígérgetésbe fogva kért szívességet. Sosem ellenkeztem, hiszen tudtam, hogy egy hozzá hasonló bármikor jól jöhet. Szívességekre nekem is bármikor szükségem lehet, és bármire ráhúzhatom azt, hogy ez a kamatos ára annak, amiért én segítettem nekik. - Bonjour, Monsieur Dragomir. Vous pouvez m'aider, s'il vous plaît? - szólt vékony hangján, én pedig elvigyorodtam. - Ha segítséget akarsz, beszélj az én nyelvemen! - utasítottam, majd felálltam, és mint ragadozó állat, megindultam felé, miközben ujjaimat a hátam mögött kulcsoltam össze. - Tudja... hogy nem beszélni jól angol, uram - felelte, majd elpirulva foglalt helyet, hiszen a szabad szék felé intettem. - Ha segítséget akarsz, beszélj az én nyelvemen! - ismételtem, hangom még inkább parancsolóvá vált, de mosolyom szelíd maradt, tökéletes álarc. - Egy férfi... uram... a házam fosztogatta ki - vált hangja remegővé, de ekkor már tudtam, mi lesz a végső kérés. - Nem látni arcát... de ebben a városrészben él. Láttam egy... tetoválást a karján. Egy helyi banda tagjai viselik. Mindenemet elvitte. S'il vous plaît, segítsen rajtam - súgta ismét. A végére egészen belejött, elmondta, mit akar, és annyi hibát sem vétett, mellyel értelmetlenné tehette volna ezt a szöveget. - Hm. Érdekes - masszíroztam meg állam elgondolkodva. - Egyszerű szívesség. Végre nem más hozzám hasonlókkal kell leszámolnom. Rendben, liebe Angelique. Holnap intézkedem. - Merci, Monsieur. Merci - beszélt még, majd félénken felállt. - De rien. Remélem tudja, hogy ennek is meglesz a megfelelő ára - vált mosolyom igencsak elbűvölővé, de inkább csak akkor, mikor már távozott. A franciák nem a kedvenceim. De mit tudnék tenni? Ez a nő még hasznomra lehet. Látod már? Az erős életben marad... a gyenge elbukik...
|
|