Szerintem kezdjük is először a nehezével, vagyis a belsőmmel.
 Alattomosan megkárosítok mást, csellel kihasználom. Csak tökéletesen kell bánni az emberekkel, időt kell szánni arra, hogy megismerjük őket, aztán pedig csak sodródni az árral és hagyni, hogy az események kövessék egymást. Ha ezt tesszük, akkor nem lesz olyan lény, aki túljárna az eszeden, vagy föléd magasodna ravaszság terén.  Van, amikor tengődök az unalom hullámain, és akkor keresnem kell valamiféle szórakozást.  Ami legtöbbször a gyilkolás, a tömeges mészárlás szokott lenni.  Ilyenkor elönt a mámor, és teljesen kikapcsolok, csak egyetlen egy dolog jár az eszemben, a pusztítás. Senkit nem hagyok életben direkt, nagyon kevés esett van, amikor valaki el tud szökni előlem, annak nagyon ügyesnek kell lennie.  De ha egyszer sikerült neki, akkor megadom neki azt a tisztességet, hogy nem keresem többé, de ha még egyszer az utamba kerül, akkor bebizonyítom, hogy nem hiába neveztek el könyörtelennek az emberek, akkor szépen lassan fogom befejezni azt, amit elkezdtem. Néha napján, amikor szép reggelem van, akkor az ellenségeimet, leültetem az egyik neves kávézó teraszára, és eliszogatok vele, teljesen nyugodtan, nem zavar engem az, hogy őt közben elönti a düh. Miért zavarna? Szórakoztató számomra, amikor az ellenfelem arca eltorzul a döbbent haragtól, mint a zsákmányon kuporgó vadállatét, akit egy bottal orrba vágnak. Amikor elönti a düh, a szája habzik, s majdhogy meg nem fojtja a torkán föltörő tagolatlan ordítás. Engem ez tesz boldoggá, én ilyenkor örülök a legjobban, hogy a személyem ennyire tudja idegesíteni az embereket.
Szerintem egyenlőre elég ennyi, ha még többet meg akarsz tudni, találkozz velem és imádkozz, hogy jó napom legyen.
Külső:
A hajam dús, középhosszúnak mondanám és a színe barna és azon belül is szerintem mogyoróbarna. Az évszázadok során volt már vállig érő, teljesen kopasz, körbenyírt, de képzeljétek el, hogy egyszer egy nagyon vad korszakomban megnövesztettem hátközépig. Mondanom sem kell, hogy nagyon rosszul ált. A szemem színét szeretem a legjobban, mert szinte meg sem lehet állapítani, hogy milyen. Szerintem kék, de van, aki zöldnek, van, aki barnának látja. Ez a fénytől is függ. Nem szükséges igézés ahhoz, hogy egy nő azt tegye, amit mondok. Csak rá kell néznem egy vággyal teli tekintettel, és egy magabiztos mosolyt kell csalnom az arcomra, amit megsúgok, hogy legtöbbször ott van. A testalkatom sportosnak mondható, mindig ilyen genetikával áldott meg engem az Úr, nem kellett sokat törődnöm vele, mindig izmos volt. A ruházatom mindig a kortól függ, hogy mi éppen az aktuális divat, és én mindig igyekszek követni azt.

Név » Gergő
Kor » 16
Multik » -

1196-ot írt a naptár amikor a világra jöttem, egy csípős szelű, de nem hideg levegővel megáldott kora tavaszi nap volt. Éjszakára sikerült azt eldönteni, hogy én most már unom az anya hasában lévő életét, így mindenkit meglepett a dolog, és elég nagy felfordulás is lett belőle. Egy arisztokrata házaspár első gyermekeként, gondolom, el tudjátok képzelni. Én voltam a birtok örököse, én voltam akkor a világ közepe. Az egész birtok felbolydult este tizenegy órakor, az orvos azt sem tudta, hogy hova szaladjon éppen. Nehezen bújtam ki, pedig nagyon kint akartam már lenni, de hát még édesanyám nem készült fel rá eléggé. Végül egy nagy sikítás kíséretében, kidugtam a fejecskémet.
A neveltetésem a többi nemes gyermekéhez hasonlóan a harci kiképzésekből álltak. Én is, mint mindenki nagy katona akartam lenni, aki a csapatát győzelembe vezeti. Hát ez soha nem valósult meg, na mindegy. El kellett sajátítanom a kardforgatás minden rejtélyét, egyre többet és többet kellett edzenem. Még, ha nem akartam, akkor is. Ha abbahagytam, apám megvert. Ha egy fabábúba nem profi módon vágtam bele a pengémet, akkor megvert. Szóval képzelhetitek, hogy az elején mennyit kaptam. Édesanyám, meg amikor mellém akart állni, már kiskoromban leintettem, mert az, az állat képes lett volna még őt is bántani. Sőt, volt, amikor meg is tette. S nem tudtam mit tenni ellene. Azokban a pillanatokban fogadtam meg, hogy erős leszek, és meg fogom védeni azt, aki a világra hozott. Csodáltak engem azért, mert még ilyen helyzetek után meg tudtam tartani a jó kedvemet, és kedves, humoros maradtam. Szóval igen, edzettem továbbra is, sokkal keményebben, mint eddig, és csak tűrtem.
Mikor elég nagy lettem hozzá, természetesen elmentem katonának, hogy ott is tovább tudjam fejleszteni a tudásomat, mert ugyebár a harc a legjobb tanítómester. Meg hát egy kis hírnév se ártott meg.  Először tizedes voltam, az előkelő származásom miatt kaptam csak rangot, és nem a közlegényeknél kezdtem. Egyre több és több harcot vívtam meg, a hatalmi ranglétrán folyamatosan kapaszkodtam felfele. A hírnevem is nőtt, az erőmmel együtt.
Egy nap lovagoltam haza egy hadjáratból, amikor egy küldött jött elém. Azzal a hírrel szolgált nekem, hogy édesanyám meghalt. Fejvesztve lovagoltam a birtokra, és amikor megláttam az ágyon fekvő megviselt, öreg arcát, a harag démona elhintette a lelkemben a csíráit, én meg készségesen tápláltam azt. Neki álltam apámnak, hogy mind ez az ő hibája, és, hogy kifogom nyírni. Nem tudtam tisztafejjel gondolkodni, és úgy vonultam vissza a seregbe, halált keresve indultam csatába. Először még a düh segített, mert erősebb lettem tőle, de utána annyit vettem észre, hogy hátulról egy kard szúrta át a mellkasomat, mert nem figyeltem a hátam mögé.
Meghaltam.
 

Nem tudtam megállapítani, hogy meddig voltam kiütve, de nekem éveknek tűnt. Szép lassan nyitom ki a szememet, egy lány arca van előttem, de az nagyon furcsa, erek sokasága borítja. Megrázom a fejem, de mire újból ránéznék, eltűnt. Mindegy, biztos képzelődtem. Nagy nehezen ülök fel, és körülnézek. Holttestek, rengeteg hulla. Akkor jött a hirtelen hasogatás a mellkasomba, akkor jöttem rá, hogy mi történt. Engem leszúrtak, a legtöbb fontos szervemet átlyukasztották, akkor, hogy lehetek életben? Meg kellett volna halnom. Mi van velem? Olyan furcsa minden. Talpra állok, és a ház felé kezdek lovagolni. Mikor odaértem, láttam apámat és a nyomorult kis szeretőjét. Akkor ömlött ki az a bizonyos pohár, anyám halála után már csinálja? Ezt nem ússza meg. Nekitámadtam, ütöttem, ahogy tudtam. Gyenge volt már, de ravasz. Ha nem figyeltem volna oda, akkor végem. Egy késsel próbált leszúrni, de kicsavartam a kezéből és belédöftem. Amikor megláttam a folyó, vöröslő nedűt, olyan késztetés fogott el, hogy nem tudtam ellenállni. Inni kezdtem. Az egész települést, lecsapoltam, és élveztem. A vérmámorító ízét, a halálhörgést, a kínzás közbeni sikolyt. Nekem maga volt a mennyország. Átváltoztam, hidegvérű szörnyeteggé.



Az egyik ismert teázó felé vettem ma az irányt meghívtam az egyik kedves ismerősömet, na, jó nem, hazudtam, egy ellenségemet, hogy találkozzunk és mondja el, hogy mi a problémája, mert azt őszintén megmondom, hogy nem tudom. Lehet megöltem valamelyik családtagját, vagy valami ilyesmi, csak nem emlékszem rá. Ebben nem hibáztathat, ha minden nevet felvéstem volna az emlékezetembe, akit megöltem, akkor megőrülnék a sok személytől. Lenne jobb elfoglaltságom most, mert tök véletlenül Lucyval újra összehozott a sors. Próbáltam minél lazábban felvenni az ő itt létét, de szerintem látszott rajtam a fájdalom és egyben a boldogság. Azt hittem, hogy meghalt, hogy megöltem, de nem, és még nem mondta el, hogy miért él még. Nem kellett volna boldogságot éreznem, de mégis, nem tagadom, ez a leányzó olyan érzelem szálakat mozgat meg bennem, hogy az valami elképesztő. Soha nem éreztem még ilyet, és ez egyben jó érzés is, meg rossz is.
Hogy miért megyek oda végül? Puszta kíváncsiság. Mostanában a fickó nagyon bepörgött, üzeneteket küldözget nekem, hogy ha meg talál, megöl, meg ilyenek. Hát mondtam magamban, hogy akkor segítek neki, hogy ne kelljen keresgetnie, elébe megyek a veszélynek. Zsebre dugott kézzel sétáltam a teázó felé, amikor beértem, mosolyogva intettem a pultos nőnek, ahogy észrevettem új. Remek, megvan az esti vacsi is. Megérte idejönni. Leültem az ablakhoz közeli asztalhoz, majd meg is rendeltem az italomat, és egyet a vendégemnek, akit láttam már az ablakból. Lustán fordítottam oda a pillantásomat, amikor megszólalt az új fizetőt jelző kis csengettyű. Intettem neki, hogy jöjjön, itt vagyok. Ha a pillantásával ölni tudott volna, már rég halott lennék. Egy bájos mosolyt küldtem felé, és elé toltam az italt. Drámai csend alakult ki, én a poharam szélével játszottam, miközben ő próbált végig a szemembe nézni.
- Amúgy, feltehetnék egy kérdést? Válaszát meg sem várva folytattam is.
- Te ki vagy? Úgy kérdeztem tőle, hogy abba sem hagytam a játékot a poharammal.
- Te rohadék. Nem emlékszel rám? Harminc évvel ezelőtt megtámadtad a családomat, és kivégeztél mindenkit rajtam kívül. Rám talált egy vámpír és átváltoztatott, azóta kereslek. Felnevettem ezen, már az eszembe jutott ennek a kölyöknek az arca.
- Elnézést, ez tiszteletlenség volt. Ez biztos fontos pillanat az életedben. Megpróbálok nem nevetni. Szóval felteszem az egymilliós kérdést, mihez akarsz kezdeni, így, hogy megtaláltál? Kérdeztem tőle mosolyogva.
- Tudom, hogy nem tudlak megölni. Erősebb vagy. De tudom a gyenge pontod, mert bizony figyeltelek. Felhúztam erre a szemöldökömet.
- Na, akkor bökd ki, hogy mi az. Néztem végre a szemébe.
- Lucy.A.Montgomery Hogy mi van? Ennyire figyelmetlen lettem volna? Arrébb helyeztem a csészémet, és ökölbe szorítottam a kezem. Elöntött a harag, visszanyalt a fagyi. Én szoktam felidegesíteni az embereket, de most ő tette meg. Emiatt a vérnyomásom az egekbe. Nem szóltam egyenlőre semmit, csak körbenéztem az épületben, csak mi ketten és a pultos van. Remek. Néhány másodperc alatt törtem le az egyik szék lábát, és döftem az előttem ülő talpába, így annyi időt nyertem, hogy meg tudjam igézni a nőt.
- Felejts el mindent, amit most láttál, és távozz a hátsó ajtón. Tettem is meg, amit meg kellett, majd újra az ellenfelem előtt tűntem fel, aki pont akkor szedte ki a lábából a karót. Elkaptam a nyakát és egyenes a falnak szegeztem őt.
- Nagy hibát követtél el, ilyen patkány, mint te, nem veheti a szájára a nevét. De gondoskodom arról, hogy neked ne is legyen alkalmad többször. A hangomat nem emeltem fel, de a vége robajszerű volt. Egy elegáns mozdulattal téptem ki a szívét