Mindannyian különbözőek vagyunk. Ha megpróbáljuk azt állítani, hogy ez nem igaz, csak ostobának nyilvánítjuk ki magunkat. Egyfajta álomvilágba ringatózunk, amelyből már nincs menekvés. Az én világszemléletem mindig is különbözött a körülöttem élőktől. Nem értettek meg. Talán ezért is vagyok egyedül. Az egyetlen dolog, ami soha nem hagy el az árnyékom és a vérnek a különleges zamata, ugyanakkor a saját dallama is, ami minden egyes embernél másképpen játszódik. Hosszabb, erőteljesebb ütemek váltják fel a gyengédebb, gyorsabb rezdüléseket. A világ tele van csodával és, ahogyan a művészetben is mindenki mást lát, úgy a boldogság forrása is mást-mást jelent. Megannyi évszázad porosodik a hátam mögött, történetek rengetegét mesélhetném, de nem fogom. Szeretek titokzatos lenni, ahogyan mindenki más is. A titkaink tesznek minket érdekessé. Ha pedig látnád a rideg igazságot, amit gyermekded arcom eltakar, tán nem is mernél a közelembe férkőzni. Mosolyom egyenesen lehengerlő, szemeim azonban pontosan azt a sötétséget tükrözik, amely a lelkemben is felfedezhető.
Ha egyszer átléped lelkem kapuját és megtapasztalod a legsötétebb gondolataimat, akkor már tudnod kell nincs menekvés. Nincs olyan élő lélek, aki tudomást szerezhet a létezésemről, a különleges vágyaimról. A szokás rabja vagyok, mégis az ízlésem rengeteg téren változott meg az évek során. A kék szemek rabja maradtam egész életemben, mert az valahogy az óceánt, a szabadságot tükrözte. De a zöld szempárok is ugyanolyan elragadóak tudnak lenni, ahogyan a természet egyik alapkövét képezik.
Türelmes vagyok, nehezen kapom fel a vizet olyan dolgokon, amelyek már úgy is megtörténtek. Nem javíthatod ki őket. Elfogadod és egyszerűen teszel érte, hogy a jövőben valahogy az előnyödre fordíthasd.
Nem vagyok egy barátalapanyag. A kedvesség nem csak nem szerepel a szótáramban nem is tudom, hogyan kellene viselkednem, hogy valaki ezzel a pozitív jelzővel illessen engem. Társadalmi kapcsolatok alapján eléggé elmaradott vagyok. Egyetlen formáját ismerem annak, hogy képes legyek jól érezni magam a bőrömben, mikor emberek között vagyok, de ezt a formátumot ők nem élvezik fele annyira sem, mint jómagam.
Feltűnhetett, hogy nem mondok különösebben semmi konkrét dolgot magamról. Hogy miért? Mert magadnak kell meggyőződnöd arról, hogy ki vagyok én, milyen vagyok én. Másrészt pedig bevallom nem akartalak már most elrémiszteni azzal, hogy egy gyorstalpaló utat vezetek a lelkem sűrűjébe, aminek köszönhetően talán most sikítva menekülnél.
Angyali külső mögött rejtőzik maga az ördög. Mindannyiunkban ott van. Valaki képes a háttérbe szorítani, de van, akinek nincs beleszólása abba, hogy átvegye az irányítást. Én nem bántam, hogy az ördög a kegyeibe fogadott és átalakított, megformált a saját képére. Erősebb lettem, határozottabb. Nem félek semmitől. Sokkal inkább mások félnek tőlem. Szeretem, ha láthatom mások szemében azt, amit a fájdalom tesz velük. Hogy mennyire felemészti őket. De sosem a saját fizikai épségünk iránt aggódunk igazán. Hanem azokért, akik fontosak a számunkra. Én pedig ezt a számot olyan könnyedén csökkentettem minimálisra, hogy szinte senki nem is sejti, hogy vannak az életemben olyan személyek, aki a fura felfogásom ellenére is fontosak a számomra.
Lehet, hogy a szemedben nem vagyok több, mint egy törékeny kislány, egy gyenge nő, de csak gondolj bele.. Ki az, akire sose gyanakodna senki sem? Egy gyermek. Ártatlan mosollyal és apró gödröcskékkel. Az éjszaka egy szörnyetege, aki csak arra vár, hogy bekebelezhessen, mert hittél a szemeidnek, amelyek megállás nélkül becsapnak téged.. Pontosan ezért igyekeztem arra, hogy a nőies vonásaim mellett megőrizhessem gyermekes ártatlanságom, édesded árnyékát Ha egy valamit megtanultam már a hosszú életem során az nem más, mint a bizonyíték fontossága. Vagy éppen hiánya. Mindkettő nagy hatással lehet valaki életére.

Aki azt állítja, hogy életének minden egyes rezdülésére emlékszik nem tesz mást, mint hazudik. Senki nem emlékszik minden egyes emlékére. Homályba vésznek az élet sodrásával arányosan. Azok az emlékek maradnak meg bennünk, amelyek meghatároznak minket, amely valamilyen fordulatot hoz el az életünkben. Néha már egy-egy emlék úgy hat, mintha egy teljesen más életben lett volna. De sosem szabad elfelejtenünk azt, hogy néhány ember mekkora befolyással lehet a hétköznapjainkra anélkül, hogy azt észrevehetnénk. A családunknak megvan a hatalma felettünk, hogy úgy alakítsanak, ahogyan szeretnének minket. Mi csak nem vesszük észre, hogy ők azok, akik igazából meghozzák helyettünk a döntéseket. Csak, akkor amikor már túlságosan is késő.

Ambrosia Granger-Bentley – my dear mother

Drága egyetlen édesanyám!
Megköszönném, hogy a világra hoztál és életet adtál nekem. Egy lehetőséget arra, hogy megpróbáljak érvényesülni a magam módján. A probléma csak az, hogy egyetlen egyszer sem próbáltál meg ennél többet tenni értem. A világra hoztál. Ezért mindenki hálás az édesanyjának. Én nem. Mert a világ, amibe belepottyantottál keserű és fájdalmas. Ott lehettél volna és foghattad volna a kezemet, ahogyan azt tenned is kellett volna. Irányíthattál volna. Megmondhattad volna, hogy mi a helyes és, mi nem. Mégis minden egyes alkalommal hátat fordítottál nekem, mikor segítségre lett volna szükségem. A kétségbeesett pillantásom semmit nem jelentett a számodra? Akartál egyáltalán engem? Vagy te magad is ugyanannak a kegyetlen sorsnak voltál kitéve, amit én? Mégsem mertél tenni egy lépést sem? Ja, de igen.. Nem bírtad nézni, amit tesznek velem, hogy miképpen törtek darabokra, ahogyan azt veled is megtették. Hova menekültél hát? Feladtad! Hátat fordítottál nekem én pedig mindössze tizennégy éves voltam. Megannyi kérdésem lett volna, amit csak egy anya tud megválaszolni, de az igazság az, hogy sosem voltál az anyám. Hátat fordítani, a halálba menekülni könnyű volt a számodra.. Ha pedig érezted azt, hogy a sírod tetejét nedvesség szennyezte, egy apró pillanatra, ne ijedj meg nem az eső mosta el a bűneidet, hanem én köptem a sírodra, ahogyan azt megérdemelted, te gyáva, kegyetlen szörnyeteg.

Jefferson & Edward Bentley – my dear brothers

Kedves bátyáim!
Remélem jól érzitek magatokat a pokol fenekén! Tudom, hogyha meghalok, akkor veletek fogok találkozni elsőként, meg a drágalátos apámmal. De az igazság az, hogy neki inkább egy külön kis részt tartogatok fenn, mert megérdemli magának azt,hogy külön kiemeljem. De azért ti sem vagytok semmik! Mondhatnám, hogy nem tehettek róla, de.. Akkor hazudnék. Én magam is tudom, hogy milyen más hatására változni. A francba is! Így élem a mindennapjaimat. De mégis tudom, hogyan kell leállni, mikor kell azt mondani, hogy itt a vége és elég. Lehet, hogy önkontroll ez az egész, de az is lehet, hogy nem sikerült annyira megtörnötök engem, mint gondoltátok. Azonban én ezt a kis tevékenységét a tökéletesre fejlesztettem. Igen ám! Van két gyönyörű nő a pincémben, akin gyakorolhattam. Megváltoztattam őket! Az egész lényegük megváltozott. Már nem ugyanazok a személyek, akik voltak, de tudjátok mi a különbség köztem és köztetek? Én kérdeztem. Akarták, hogy darabokra szaggassam a lelküket, hogy megtalálják mindazt, amire vágynak, ami többet jelent nekik mindennél. Mindkét alkalommal sikerrel jártam, habár a második leányzó még mindig instabil lábakon ácsorog. Ezért is van a sötét pincében láncra verve, míg a másik már az ágyamat melengeti. Igen, ti rohadékok! Miattatok képtelen vagyok egyetlen egy férfit is közel engedni magamhoz! Gyengeség lenne? Nem, csak elővigyázatosság. Éppen elég mocskos gazemberhez volt szerencsém ahhoz, hogy tudjam nem akarok egyetlen egy férfit sem az életemben. Még akkor sem, ha határozottan erőfölényben vagyok velük szemben. Tönkretettek. Ahelyett, hogy pénzt kerestetek volna, rajtam kerestétek meg a kenyérre valót. Úgy passzolgattatok egyik férfiról a másikra, hogy meg se kérdeztétek bírom-e még. Volt, hogy már szinte a kóma határára küldtetek, amikor míg ti sziesztáztatok hozzám újabb meg újabb férfit küldtetek be. Lehet, hogy azt hittétek, hogy az évek múlásával ugyanolyan fülem-farkam behúzva módon fogok viselkedni, de nem. Összeszedtem a bátorságomat és a saját szabályaimat fektettem le. Nem tudtam elszökni előletek és a sötét, beteges vágyaitoktól, amelyeket velem együtt éltetek ki. Mert igen.. Ti ketten is megfordultatok az ágyamban. De akkor legtöbbnyire én asszisztáltam csak. Mert egymásra vágytatok, ti beteg férgek!

Timothy Fairchild – my dear R E A L father

Drága biológiai bankom!
Nem tudom, hogyan kellene hívnom téged, mert nem ismerlek. Meghaltál. Szerencsétlen. Elvihetted volna az anyámat a pokolból és vele együtt engem is. De elbuktál. Ugyanolyan szerencsétlen vagy, mint ő. Két balfék egymásra találása. Csak annak örülök, hogy én egyikőtöktől sem örököltem ezt a tehetetlenséget. Bár farkas létedre egy kicsit több pluszt gondoltam volna hozzád. Azonban köszönöm a kis családi ereklyét, amelynek köszönhetően elnyomhatom a bennem élő farkast, akit egy másfajta éhség űz..

Stephen Bentley – my curse

Drága apuci!
Ha te nem lettél volna, akkor biztosan ki kellett volna téged találni az egyszer biztos. Komolyan. Most már boldogan röhögnék a képedbe, hogy voltál képes ekkora marhaságra. Na, jó ez nem is igaz.. Igazából egy részem talán még csodál is. Képes voltál arra, hogy átmosd a két gyereked agyát arra, hogy ugyanazt az őrületet folytassák, amit te magad is. A nők kihasználását. Még akkor is, ha te magad inkább a férfiak társaságát kedvelted. Abból pedig, hogy a férfiakra képes voltál hatni sok mindent nem kereshettél. Bár mindig is voltak vendégeid, hiszen még majd ezer évvel ezelőtt nem éppen voltak oda az emberek azért, hogy felvállalják másságukat melletted pedig önmaguk lehettek.. De hadd áruljak el valamit neked te rohadék.. Élveztem azt a pillanatot, amikor a kezemet a véred borította, ahogyan elvágtam a torkodat és elszorítottam a sebet, hogy csak egy kicsit tartson tovább, hogy láthassam a szemedben azt a pillanatot, amikor a lelked elhagyja a tested, amikor nem marad belőled hátra más, mint a kukacok eledele. Láttam a kétségbeesettséget, a pánikot, a megdöbbentséget, hogy én voltam az, aki kiontotta az életedet, aki megfosztott téged a további lehetőségeidtől, de ne is várj már mást azok után, hogy az anyámat úgy lökted, ahogyan a kedved tartotta. Lehet, hogy ő gyenge volt és eltűrte mindezt, de én nem ő voltam. Ezt pedig te magad is tudod. Az pedig, hogy a testvéreimmel együtt egy gyönyörű szobrot állítottam rólatok a falunk főterén, hát.. Én igazi művészetnek mondanám. Mindegyikőtök feje egymásnak a seggébe volt belevarrva. Most már értem, hogy miért akarta az anyám annyira, hogy megtanuljak varrni! Abban a pillanatban nyert értelmet igazán az ehhez köthető tehetségem.

Alessia Mair Daventry – my dear saviour

A fény az életemben, aki megmutatta nekem, hogyan élhetek másképpen. Miképpen engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy minden egyes évszázadban egy másik személy életét élhessem. Örökké hálás leszek neki azért, amiért megadta nekem a kulcsot a szabadsághoz. Mert nélküle talán elvesztem volna a homályban egy olyan élet után, amit nem én irányíthattam, amit nem én akartam. Most pedig azt tehetem, amit én akarok, ahogyan akarom. Lehet, hogy ha ma látnál, már nem lennél rám büszke, hiszen neked sosem mutattam ki a fogam fehérjét, hogy honnan jöttem.. Egy tündérmeséből kilépő hercegnő voltam a számodra, akinek tragikus módon nem maradt hátra élő rokona. Azt azonban elfelejtettem megemlíteni, hogy ebben a mesében a hercegnő mészárolta le a kegyetlen mostoháit..