Marcus!
A legjobb reggel erre kelni... bár tény, nem is nagyon bírtam megvárni a reggeli felélesztő kávémat, már előtte el kellett olvassalak. Hatásosabb volt a kávénál, imádok előtörténet közben mosolyogni.
Ryan Reynolds azt hiszem, tökéletes fejvadász hatását kelti (nem is értem, hogy miért ), de abban már igazából tisztában voltam a történet elolvasása előtt is, hogy ennél a karakternél nem az arc lesz az, ami viszi a prímet. De nem ám!
Laza vagy. Vagány vagy. Humoros vagy. Na, arról már nem is beszélek, hogy szókimondó, de ez meg felettébb tetszik. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy az a legjobb, mikor valaki, egy hétköznapi user - mert gondolom még véletlenül sem vagy másodállásban fejvadász - ennyire át tudja élni, meg tudja ragadni egy karakter jellemét, fel tudja venni a fonalat hozzá... ennél jobbat, többet én már nem nagyon tudnék kívánni.
A foglalók még előtted vannak, ess túl rajtuk, utána pedig mehet a játék; szerintem van még egy-két megbízás, amire érdemes időt szakítani. Jó játékot!

 
-Hát ez beteg! – röhögtem el magamat, mikor megláttam a falon a képet. Egy baba volt rajta, pontosabban egy baba fehér, csupasz segge. – Legalább a tietek? – nem mintha a saját kölykük csupasz seggének mutogatása egy teljesen normális dolog lenne, de… idegen segget kirakni a falra elég beteg. Betegebb, mintha egy ismerős segge lenne.
-Kuss legyen odabent! – kiáltottam a fürdőszoba felé, ahova bezártam a fickó feleségét. Mióta bent van, egyfolytában csak üti az ajtót és kiabál. – Ha nem hagyja abba, akkor elkezdek lőni, és nem tudom, hogy hol van, úgyhogy akármi lesz, én is meglepődöm majd! – egyből csend lett. Azaz, visszafogott zokogás, de ez már is nem olyan idegesítő, mint az előbb volt. Csak tudni kell beszélni a nőkkel. Egy pisztoly majdnem minden gondot megold. Jobb, mint az abortusz.
-Szóval… John? Nem, várj! Jonathan! – kurvára nem emlékszem a nevére. Sok embert kapok el, hogy aztán szart is kiverjem belőlük. Nem mindig azt akarják, hogy eresszek skulót a fejükbe. Néha csak elég, ha megverem őket, vagy, ha kilógatom egy hídról a szerencsés delikvenst. Olyan vagyok, mint egy dzsinn, csak engem nem dörzsölni kell, hanem pénzt tenni a… köcsögömbe. Lámpásomba, tökmindegy. A dörzsöléssel sincsen bajom, de abból nem élek meg. Szép világ is lenne az.
-Albert. – segített ki a fickó csendesen.
-Annyira nem is lőttem mellé, igaz? Na nézzük, Albert…-   a farzsebemből előhúztam a kártyát, amire a nevét írták.   -… Dick. Haver, legalább harminc éves vagy, hogy a francba nem sikerült elvonszolnod magad egy ügyintézőhöz, hogy ne Pöcsnek hívjanak? – először csak értetlenül álltam előtte, de aztán nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak. Beszarás. Ha nekem ilyen nevet adtak volna… előbb kapok golyót, mint apám, az is biztos.
-Oké, Albert Dick. Tudod-e, hogy miért vagyok itt? – a nevét nem sikerült nevetés nélkül kimondanom, de megcsókoltam volna azt, akinek ment volna a helyemben. Ha a fickó nem pornózik, akkor nem tudom hova tenni ezt a név dolgot.
A fickó hevesen rázta a fejét, miközben rettegve figyelte minden mozdulatomat. Pedig én csak leültem mellé az asztalhoz, hogy megkóstoljam az ételt. Épp vacsorázni készültek, mikor csengettem és pisztolyt nyomtam a fejükhöz. – Pöcsné egész jól főz. – dicsértem meg a neje főztjét, majd a pisztolyt az asztalra tettem, vele szembe. Ha akarat se tudta volna felvenni, hozzá volt kötözve a székhez. – Szóval… mond neked valamit az a név, hogy Debby  Lynch? – erre már bólogatott. Remek, legalább nem kell felvilágosító órát tartanom. – Szóval, Debby azt mondta nekem, hogy te megverted és kiraboltad őt, mikor hazafelé ment egy buliból. Így volt? – ő maga se tudta, hogy mit csináljon. Rázta a fejét, de közben bólogatott is. Egyáltalán hogy a rákba lehetséges ez? – Nem szép dolog az ilyen, Pöcs. Ha látsz hazafelé menni egy lányt, akkor felajánlod, hogy hazaviszed, nem pedig megvered, és ellopod a retiküljét. Mit kerestél benne? Tampont? – nem igazán tudom, hogy mit remélt. Mivel lehet tele egy kamasz retikülje? Smink, tampon, telefon, némi pénz… nem hinném, hogy olyan sokat tartanak maguknál. Vagy csak megtetszett neki a magassarkúja. – Szóval, Debby odajött hozzám és azt mondta, fizet, ha jó modorra tanítalak. Tessék, ez a tied, emlék, ha túléled. – közelebb léptem hozzá, ahogy felálltam és az ingzsebébe csúsztattam a kártyát, amin a neve volt. Van egy kocsma, a tulaja bonyolítja az egészet. Adnak egy nevet, fizetnek, ő pedig kiadja a fejvadásznak, akit kért az ügyfél. – Úgyhogy… most megverlek és kirabollak. Szemet szemért, tudod, hogy megy ez. – vontam meg a vállamat, és elkezdtem kiropogtatni a kezemet. Ez persze nagyon nem tetszett Pöcsnek. Megértem én őt. Én is voltam már kemény nővel. És nem, nem csak úgy. De volt olyan, aki azt kérte. A lényeg, hogy engem fizetnek azért, hogy fájdalmat okozzak. Igazi modern hős vagyok. Egy rosszfiú, aki pénzért más rosszfiúkat intéz el. Én vagyok a születésnapi ajándék. – Megmondom őszintén, kicsit élvezem ezt. Tudod, volt egy csajom, Abbey, el is jegyeztem őt, mikor börtönben voltam. Képzeld, igent mondott! Nem semmi, mi? Na mindegy, szóval, vele is sokszor voltak seggfejek a férfiak, olyanok voltak, mint te, csak kevésbé hülye névvel. – huszonkettő voltam, mikor lecsuktak. Félholtra vertem egy fickót, aki egy este rácsapott Abbey seggére. Kilenc évet kaptam, ebből hetet leültem, az utolsó kettőt elengedték, kitudja miért. Egy évvel később megkértem Abbey kezét, mikor találkozhattunk, igent mondott. Annak ellenére, hogy csak hetente egyszer beszélhettünk és havonta egyszer találkozhattunk, elég jól összejöttünk. Aztán, három évvel rá rosszkor volt, rossz helyen. Valami drogos lelőtte őt, meg még néhány embert. – Úgyhogy, ezt most elégtételnek érzem én is. Jó ez nekem, és a kicsi Debby-nek is. És ne aggódj, megteszek  mindent, hogy te is élvezd! – paskoltam meg az arcát mosolyogva, majd felkaptam a pisztolyt az asztalról és belőttem a fürdőszoba ajtaján, mire abbamaradt megint a sikoltozás. – Baszki! – káromkodtam el magamat és besiettem a fürdőbe. A nő a padlón feküdt, de volt pulzusa. Kerestem rajta a sebet, de nem találtam. Benne nem. A kádban volt, mellette egy méterrel. – Legalábbis kussol. – mondtam, mikor visszasétáltam Pöcshöz. – Ne aggódj, nem találtam el, csak úgy megijedt, hogy elájult. Ilyet még soha nem láttam, nem hittem volna, hogy tényleg lehetséges! – vontam meg a vállamat mosolyogva, miközben körülnéztem a szobában olyan tárgyak után, amivel ütni lehetett. – Azta! Te vártál engem? – vigyorogtam rá, mikor megtaláltam a baseball ütőt az egyik szekrény mögött. – Apám imádott baseball-ni. Mindig fogadott, és mindig vesztett. – aztán meghalt. Utána nem sokkal pedig anyám is, drogproblémái lettek, nem bírta feldolgozni azt, ami történt és nem sokkal utána őt is eltemettük. Árvaházba kerültünk, a húgomat hamar befogadta egy család, a bátyám nagykorú lett, szóval kiengedték, de születésnapjára rákot kapott és mivel csórók voltunk, nem volt pénz a kezelésre. Mindketten abbahagytuk a sulit, mikor apa meghalt, hogy pénzt keressünk és fizessük a tartozásokat, esélye sem volt melót találni. Persze, anyánk elverte minden pénzünket drogra. – A közönség őrjöng, mikor az új játékos, Marcus Lawrence, becenevén Kegyetlen Kaszás, ütésre készül! Nagyot lendít és… ! – még én is meglepődöm, hogy mekkorát puffan a fickó fején az ütő. Úgy dőlt el, mint egy zsákrumpli, én pedig leguggolva mellé néztem, hogy él-e még. Élt. Sőt, még eszméleténél is volt. – Jó ég Pöcs, miből van neked a fejed? – ámuldoztam. Vérzett persze, mint az állat, de még mindig eszméleténél volt, ami nem semmi. Felállítottam őt a székkel együtt, majd az oldalához emeltem az ütőt és lendítettem néhányat bemelegítésképpen. – Várj, Debby kérte, hogy ne halj meg! – emeltem fel az ujjamat, időt kérve és a mentőket hívtam. A város legszélén voltunk, mire ideér egy mentő az úgy… fél óra, nem kell gyorsan jönnie. – Segélyvonal? Igen, a nevem Albert Dick, történt egy kis baleset. Nem, nem a nevem, egy másik! Összevesztünk az asszonnyal, ő megvert egy baseball ütővel, én meg bezártam a fürdőbe. Nem kell sietniük, csak gondoltam szólok, hogy szükség lenne majd magukra. A… - Pöcsre pillantottam tanácstalanul, aki csak egy számot nyögdécselt erőtlenül. 23. -  … 23-as lakásba jöjjenek, nem kell sietni!– letettem a telefont és nagyot sóhajtottam, ismét kezembe véve az ütőt. – Szóval, hagyjuk a fejed, van még hol ütni. Nem akarom, hogy elájulj itt nekem már az elején! – borzoltam meg a haját mosolyogva, majd nagyot lendítettem és az oldalára vágtam az ütővel. Hallottam valamit reccsenni. Szerencsére sok bordája van még. – A rohadt életbe, ez nagyot szólt!