Vámpírrá változása után hosszú évszázadokig előjött a vad és érzéketlen énje. Bolyongott a világban városokat mészárolva le csupán az élvezetekért. Nem foglalkozott senkivel és semmivel, aki az útjában állt végzett vele. Egy vérengző fenevad volt, mindaddig míg Lucy-val nem találkozott. Lucy megtanította a kontrollra és megmutatta neki újra milyen az ha számíthat valakire. Ez után előjött újra, habár nem teljesen emberi énje. Aki azelőtt volt, hogy bátyja szörnyeteggé tette volna. Mindig is gyötörte a múlt, amiben végzett nevelőapjával és sok számára fontos emberrel. Ezért sokszor gyengébb pillanataiban elvesztette újra az önkontrollját. Egy nap azonban egy családnál járt, ahol újabb mészárlást rendezett. Csak a végén vette észre, hogy a kislányuk végignézte, ahogy végez szüleivel. Látva az ártatlan kislány ijedt arcát, teljesen magába fordult. Az elkövetkező 25 évben pedig megpróbálta minimális vérrel beérni, hogy véletlenül se vegye el senki életét táplálkozása közben. Sok szenvedés árán, de sikerült neki, viszont 25 év elteltével, beleunt ebbe az életstílusba. Többé nem akarta megfosztani magától az élvezetektől. Nem akar vérszomjas fenevad lenni, de a vérhiányban szenvedni sem. Hiszen eddig neki csak ez a két véglet létezett. Mostanra viszont megtalálta az arany középutat. Teljesen ura önmagának, amiben sokat segített neki az a 25 év amit hihetetlen kontroll alatt élt. Újra elkezdte élvezni az életet, még ha ehhez emberek életét is kell elvennie. Már nem az a kérdés, hogy tudja e uralni önmagát hanem, hogy akarja e.  

A nevem William Ackworth a 11. században születtem. Akkoriban az élet még teljesen más volt mint most. Egy Sherwood nevű kis faluban töltöttem gyermekkorom. Apám még a születésem előtt meghalt, ezért anyámmal és két bátyámmal éltem. Nagyon szegény körülmények között éltünk. Volt, hogy napokig éheztünk mire jutott étel az asztalra. Szóval az életben maradás érdekében sokszor lopásra kellet vetemednünk az élelemért. Egy nap azonban rosszul sült el a dolog. Én és bátyám Lucas mentünk, a másik testvérem Carlos pedig anyánkat ápolta aki már a halálán volt az éhségtől. Ezért is volt fontos, hogy mihamarabb élelmet szerezzünk neki. Egy árustól készültünk gyümölcsöt lopni, ami később kiderült a király tulajdonában volt. Mind ketten megragadtunk pár almát és amit csal elbírtunk majd rohanni kezdtünk. Sokszor csináltunk már ilyet anélkül, hogy bajba kerüljünk. Viszont ez most máshogy alakult, én ugyanis felbuktam valamiben és elkaptak. Tudtam, hogy most végem van, akkoriban ugyanis a lopást nagyon súlyos bűn volt. Aznap a király is a faluban járt, ezért elé vittek, hogy ő döntsön, mivel fizessek meg tettemért. Rémült arccal néztem fel a fehér lovon ülő királyra. Azonban nem láttam dühöt rajta, sőt mosolyogva nézett le rám. A király ugyanis azért látogatott el a faluba, hogy örököst találjon a trónra, mivel neki nem adathatott meg, hogy fiú gyermeke születhessen. Ezért magával vitt, hogy tolvajból Forstland hercege legyek. Eleinte sokszor próbáltam megszökni sikertelenül. Nagyon fiatal voltam és végül beletörődtem. Királyi körülmények között nőttem fel, mindent megkaptam ami az előző életemben nem adatott meg. Mondhatni teljesen elfelejtettem az előző életemet, a királyra pedig apámként tekintettem.
Viszont, amikor 24 éves lettem, atyám azt a feladatot bízta rám, hogy látogassak el egy Rockwood nevű városba és ellenőrizzem. Út közben azonban valaki vagy valami megtámadott minket. Sorra ölte meg az összes engem védő katonát hihetetlen sebességgel, közben én is leszálltam a lóról és előrántottam kardomat. Majd miután végzett velük megállt előttem.
-Ki vagy te? rémülten szegeztem rá a kardom, nem értettem mégis mit akarhat ez a valami tőlem.
-Hát nem ismersz meg öcsi? kérdezte tőlem furcsa mosollyal az arcán, kissé ellenséges hangon.
-Carlos? néztem rá ledöbbent arccal, kiderült, hogy a rég nem látott testvéremmel állok épp szemben. Ez a döbbenet és öröm, hogy újra látom. El is felejtette velem azt amit az előbb tett és csak megöleltem, ő azonban nem viszonozta ezt.
-Jól életed volt? Mindent megkaptál? mondta nekem ellenséges hangon, ekkor elengedtem és hallgattam amiket mond.
-Tudod, Lucas nem volt ilyen szerencsés, magát hibáztatta amiatt, hogy nem vigyázott rád eléggé. Ezért megfogadta, hogy visszahoz téged, elindult kiszabadítani. Természetesen egyedül túl kevés volt ehhez, elfogtak és a falu szeme láttára fejeztették le. Nem tudod milyen érzés volt ezt végignézni. Anyánk teljesen összetört és nem sokkal rá ő is meghalt. könnyes szemekkel dühösen mesélte el nekem, hogy milyen szörnyűségek történtek velük, amíg én "tejben, vajban fürödtem".
-Sajnálom. mondtam neki teljesen elérzékenyülve könnyes szemekkel nézve rá. Rettenetesen éreztem magam miatta, szörnyű, hogy csak úgy beletörődtem őket pedig elfelejtettem.
-A sajnálatod már nem változtat semmi, valamivel azonban törleszthetnél. mondta, majd a csuklójába harapott és a számhoz nyomta, kényszerített, hogy igyak a véréből. Ez után pedig csak kitörte a nyakam és otthagyott. Amikor magamhoz tértem fura eddig még nem tapasztalt érzések töltötték el a testem. Nem tudtam mit tett velem, de abban a pillanatban csak minél előbb haza szerettem volna jutni. Ezért lóra pattantam és egyenesen vissza vágtattam a várhoz. Amikor odaértem elmondtam atyámnak, hogy megtámadtak minket. Viszont a testvérem helyett, lázadó parasztokra fogtam a támadást.
A bátyám pontosan tudta, hogy én vagyok az aki a legközelebb kerülhet a királyhoz. És azt is, hogy egy újonc vámpír nem képes ellenállni a vér kísértésének. Apám annak örömére, hogy mondhatni sérülés nélkül megúsztam a támadást. Rendezett egy "kisebb" összejövetelt megünnepelni. A vacsora közben furán kezdtem érezni magam, hallottam ahogy lüktet a vér az emberek ereiben. Eleinte próbáltam elterelni róla a figyelmem, de egyre jobban az a vágy fogott el, hogy beléjük kóstoljak. Nem értettem, hogy mi történik velem, de az érzés végül elhatalmasodott rajtam és nekik estem. Miután belekóstoltam első áldozatomba hihetetlen erő töltött el és csak még többet akartam. Az emberek sikítva próbáltak menekülni előlem sikertelenül. Mindegyikükkel végeztem, utoljára pedig apám maradt.
-Fiam, mi történt veled? mondta ledöbbent tekintettel. Egy csepp félelmet sem láttam a szemében, viszont annál több szomorúságot. Vérben forgó szemekkel néztem le rá, abban a pillanatban csak a vérre tudtam gondolni, teljesen elvesztettem az önuralmam. Végeztem apámmal, azon az estén lemészároltam, szinte a fél királyságot.
Ez után továbbálltam, bujkáltam és folytattam a mészárlást. Az éjszaka rabja lettem, a nap ugyanis égette a bőrömet. Rengeteg embert öltem meg akkoriban, testeket hagyva magam után. Ami később nagy bajt hozott rám, a 15. század körül egyre jobban kezdett elterjedni a vámpírvadászat. Sokszor kerültem összetűzésbe velük az óvatlan viselkedésem miatt, amíg végül el is fogtak. Próbáltak információkat kiszedni belőlem a többi vámpírról. Azonban a testvéremen kívül egyet sem ismertem név szerint, őt pedig soha nem árulnám el, annak ellenére sem, hogy ő tett szörnyeteggé. Már arra készültek, hogy végeznek velem amikor egy lány jelent meg az ajtóban. A neve Lucy volt. Végzett a vadászokkal engem pedig megmentett. Ez után elvitt a saját búvóhelyére.
-Jobban kéne vigyáznod, nem gondolod? Ezek a rohadékok már mindenütt ott vannak. mondta nekem mosolyogva nézve rám.
-Igen persze, köszönöm, hogy megmentettél, de most mennem kell. mondtam neki elindulva az ajtóhoz, hiszen nemsokára felkel a nap és még nem sikerült vérhez jutnom. Az ajtó elé szaladt majd azt mondta.
-Nem mehetsz sehova, a vadászok még mindig kint lesben állnak. mondta komoly tekintettel nézve rám. Egyetértettem vele, hogy szerencsésebb lenne itt maradni, de nem bírtam ellent mondani vágyaimnak.
-Nem érted? Vérhez kell jutnom MOST, menj az utamból. mondtam neki megvillantva szemfogaim, de ő is viszonozta ezt.
-Most szépen leülsz a seggedre és azt teszed amit mondok. megvillantva fogait mondta nekem. Úgy is tettem leültem.
-Meg kell tanulnod, hogy kontrolláld a vér utáni vágyaid. Különben nem fogod sokáig húzni. ugyancsak komoly tekintettel mondta. Ez után megtanított kontrollálni a vér utáni vágyaim, valamint az érzelmeimet. Miután megbizonyosodott Lucy arról, hogy ura önmagának, valamilyen oknál fogva elhagyott. Csak egy borítékot hagyott nekem amiben egy gyűrű és egy levél volt, amin az állt, hogy „Szeretettel Lucy barátodtól. Ez a gyűrű felszabadít a nappalok fogságából. Utóírat: El ne veszítsd te dilis.” Örültem, hogy végre nem csak éjszaka járhatok  szabadban, viszont az, hogy Lucy otthagyott kicsit elszomorított. Ezek után városról-városra, országról-országra jártam a világot. Ami közben újra elcsábítottak az élvezetek, ami miatt újabb mészárlásokba kezdtem. Ez miatt pedig még nagyobb bűntudat nyomta a vállamat, ami miatt újra kikapcsoltam érzelmeimet. A 16. században egy út széli kocsmát elhagyva három fickó után vettem az irányt, hogy lecsapolhassam őket. Azonban ők pont egy hölgyet és egy kislányt készültek kirabolni. Amit végig is néztem, az a nő elég harcias volt, nem hagyta olyan könnyen magát. Ez a jelenet tetszett, szóval eléggé megkívántam közben. Ezt követően végeztem a rablókkal, majd a nő felé vettem az irányt. Mindig is szerettem az ilyesféle nőket, elkezdtem szívni a vérét, azon voltam, hogy végzek vele. De közben egy olyan mondat hagyta el a száját, ami miatt meggondoltam magam. Azt kérte tőlem, hogy tegyem azzá ami én vagyok. Sosem próbálkoztam még előtte ilyennel. Hiszen senkivel nem akartam úgy bánni, ahogy a bátyám tette velem. Senkit sem akartam erre az életre kényszeríteni. Ő viszont ezt saját maga szerette volna, ami miatt úgy gondoltam... miért is ne. Megitattam a véremmel, majd végeztem vele. Ez után magára hagytam, amíg be nem teljesítette átváltozását. Viszont a közelben maradtam, hiszen nem szerettem volna, hogy a napfény martalékává váljon. Amikor meghallottam üvöltözését a nap miatt gyorsan odaszaladtam, majd egy biztonságos helyre vittem. Mondhatni egész jól fogadta, hogy mi lett belőle. Ezt követően pedig majdhogy 100 évet töltöttem vele. Viszont amikor az együttlétünk hatására kezdtek visszatérni érzéseim... otthagytam. Ez után pár évre futottam össze 1631-ben régi cimborámmal Wyett-el. Akivel egy ideig együtt jártuk a világok városokat mészárolva le. Miután szétváltunk találkoztam egy Naomi nevű vámpírral is, akivel ugyancsak jó pillanatokat töltöttem, táplálkozásunk közben. Ő közben mesélt egy Mystic Falls nevű helyről, ahol rengeteg vámpír és más természetfeletti lény is él. Jó helynek tűnt, de akkor még nem volt célom a letelepedés, csak a féktelen lakmározás és vágyaim beteljesítése. Azonban 1988-ban egy bizonyos éjszakát, egy megrázó dolog miatt, újra visszakapcsoltam érzelmeimet. Az ez utáni 25 évet pedig a legnagyobb kontroll alatt töltöttem. Próbáltam minél kevesebb vérrel beérni, hogy véletlenül se üljek meg senkit. Majd arra gondoltam, hogy ideje lenne valahova letelepedni, szóval elindultam ahhoz a tetszetős Mystic Falls nevű városhoz.

Elsősorban azért érkeztem a városba, mivel már régóta járom a világot,  arra gondoltam ideje lenne valahol letelepedni. Persze szeretnék újra találkozni Lucy-val is hiszen elbúcsúzni sem tudtam múltkor. Carlos-al pedig megbeszélni a a dolgokat ha még egyáltalán életben van. Mind ketten tettünk szörnyű dolgokat, de mégis csak a testvérem.