Mikor épp nem kiszáradva töltök hét évtizedet, akkor egész jó bőrben találsz, hála a vámpírrá konzerválásnak. Külsőm vonatkozásában semmi sem változott az évek alatt. Alacsony, karcsú termet, hosszú gesztenyeszín haj, hasonló szemek. Na jó, talán az öltözködésem, elvégre mégsem nézhetek ki úgy, mintha egy kosztümös filmből szabadultam volna. De azt azért meg kell hagyni, hogy a nadrág nagyszerű találmány. Már a nők is hordják? Pazar.
Az érzéseim között okoz némi kuszálódást az ébredés. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy eddig egy fátyolon át láttam a világot. Még az utolsó pillanatokra is úgy emlékszem, hogy valaki másnak, valami másnak éltem. Még a legjobbakkal is megesik, hogy nem látnak tisztán. De ez az idő is elérkezett. Sosem voltam még elhatározottabb, mint mikor végül felszámoltam minden kapcsolatot a családommal és elhatárolódtam tőlük, a magam útja felé. Ezenkívül viszont nem sok minden változott. Ugyanaz vagyok, aki voltam, tisztelj érte. Hacsak nem bántottál valamilyen formán, mert akkor a tisztelet édeskevés.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

Tökéletes jövő várt rám, évekre előre meg volt tervezve minden egyes lépésem. Kevéssel nem értem be, de sokadik unszolásra végül házasságot kötöttem egy ifjúval a szomszédos közösség tagjai közül. Többen is követték a példámat, azt hitték, hogy ezzel majd egy erősebb kompániát alakíthatunk ki. A boldogságomnak azonban egy rég nem látott személy vetett véget, oly módon, amire akkor még csak nem is számítottam.
Mindig is nővéremként szerettem, óvtam és hű bizalmasaként kísértem végig életét, még akkor is, mikor legpokolibb napjait vészelte át. Ott voltam neki, és boldogság uralta tagjaimat, mikor azt hittem, épp időben érkezik vissza, hogy osztozzon örömömben. Én nem voltam ellene az előre elrendezett házasságnak, minthogy sosem vágytam igazán arra, hogy megtapasztaljam a szerelem érzetét. Túl sok mindent láttam az miatt tönkre menni. Naivan hittem, hogy gyerekkori barátnőm belátta tévedését és visszatér a családjához, de ennél nagyobbat aligha tévedhettem volna. Titkos találkánk lett sorsom pecsétje.

Csekély vigasz, hogy életemnek 372. esztendejében még mindig tökéletesen és hibátlanul festettem, örök fiatal voltam. Akárhogy is számolom, legalább 5 életet éltem le ezalatt, és ajándék helyett átokként tekintettem erre az egészre. Először a nővéremet veszítettem el, önként választottam, hogy hátat fordítok neki, de mai napig nem tudom feledni a keserű napokat, amik követték az elválást. A váltás aközött amilyen volt, és amilyenné válni kezdett olyannyira szembetűnő volt, hogy egy évezred is kevés lenne megszokni. Teljesen kifordult önmagából, én pedig képtelen voltam elfogadni, hogy a lány, aki egykoron a legnagyobb bajtársam volt, ezt az utat választotta. Aztán kezdett feltűnni az embereknek, hogy nem változom, elvesztettem a szeretteimet még azelőtt, hogy meghaltak volna. Az élet pedig tizedannyira sem volt már fontos számomra, mióta Tatia szörnyeteget teremtett belőlem. Mégis erőltetett mosollyal az arcomon léptem ki az utcára, és megjátszottam a boldog feleséget. Égbekiáltó honvágyam volt a legkisebb problémám azok után, hogy a vérszomjammal évekig, majdhogynem évtizedekig küszködtem. A sors fintora, hogy leendő férjem torkát szinte szétszaggattam. Azóta is keresem az utódját, de nevetségesen kevésnek bizonyulnak azok a halandók, akik az elején még kiváló férjalapnak tűnnek. Legutolsó választásomat a hiúságom szülte, s festő férjem szemében azóta is múzsa vagyok. Arra viszont ügyeltem, hogy ne úgy vessen vászonra, mint a halál angyalát.


Felégetve magam mögött minden hidat sokadik alkalommal váltottam személyazonosságot. Mindegyik életemben kerestem valakit. Vagy valamit. De sosem találtam meg. A kultúra és a nyelv csak úgy ragadt rám, élveztem az újkor találmányait, és eszméit. Európa felvirágzott, mégsem voltam boldog. Arra már rájöttem, hogy csak akkor nyerhetek, ha nem maradok meg annak a nőnek, akinek a szüleim neveltek. Pokolian hiányoznak, más magyarázatot nem is tudnék keresni arra, miért igézek magamnak folyton új családot. Mindenféle lelkifurdalás nélkül teszem meg, most éppen az Északi-Tenger partjainál. A férjem halász, ahogy az apja is volt, kevés időt tölt odahaza, én pedig rendjén látom, hogy eltöltsek néhány évet Lübeck városában, ami a kereskedelem hatására most éli fénykorát. Ezalatt úgyis feltűnik az embereknek, hogy valami nem stimmel velem, de van épp elég üldöző a nyakamban, nem szeretném magam még több konfliktusnak kitenni, amíg nem feltétlenül muszáj.


A postaszolgálat nem működik olyan gyorsan, mint ahogy azt elvárná az ember, így a táviratok is csak napokkal később érnek el az érintettekhez. De a halálhírek jóval gyorsabban terjednek, mint ekkortájt ez szokás. Először azt hittem, hogy titkos testvéreim üzennek ilyen formában, helyette viszont halotti anyakönyvi kivonatot vehettem át, mellette egy sürgönnyel, ami valóban rossz hírt hozott. A férjem életét veszítette az oroszok elleni háború 12. napján. Nem neki való volt a háborúsdi. Én viszont ahelyett, hogy szerető feleségként összeomlottam volna, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Nem volt gondom a férjemmel, de már rég nem bírt ez a státusz olyan jelentőséggel, hogy az igazán fontos események közé sorolhassam a halálát. Elvégre sosem szerettem, csak egy pótlék volt.
Persze a háborús időszakot Párizs is rettentően megsínylette. Ekkor találkoztam azzal, akiről azt hittem, hogy tudnám szeretni. Nem öltem meg, cserébe pedig egy vadászt kaptam a nyakamba. Kedves történet, nemde?



Tudod milyen hét évtizedig csak feküdni, miközben egyébként teljesen magadnál vagy, de az erő és a vér hiánya semmit sem tesz lehetővé? Tudod milyen érzés, hogy nem tudsz mást csinálni, csak kínlódni, és gondolkodni? De azt nagyon sokat.. A társaimról, akik hasonló sorsra jutottak. A családokról, akik voltak ugyan, de mégsem.  A barátokról, akik.. Nem, azok nem voltak. Akkor addig tömték volna a fejem, míg végül feladtam volna utolsó évszázadaimba fektetett elképzeléseimet.
Az ereklyénk újra a jogos és megérdemelt helyét foglalja el, én pedig ébredés és megerősödés után azonnal elszakadtam tőle. Az érzéseim nem változtak, csak felfokozódtak a kiszáradásom évei alatt. Akkor még nem láttam be, hogy én nem vagyok hivatott effajta társasági életre. Nincs szükségem a többiekre ahhoz, hogy igazságot tegyek, de ha már teszem, akkor azt saját döntésből. Alkalomadtán majd elmesélem mekkora ováció fogadott, mikor mumifikálódva kiderült rólam, hogy nem egyszerű vámpír vagyok, hanem az Elrejtett Fény Társaságának tagja, de az egy új fejezet.