Szeretem, amikor a boszorkányok tudják, hogy kivel nem kell kötözködni. Hogy őszinte legyek, nem igazán szeretem őket, csak mert a legtöbbjük túlságosan nagyra van magával. Miért is? Mert ők felsőbb rendűnek számítanak? És? Én meg a tápláléklánc csúcsa vagyok. Egy kedvesebb pillanatomba bármelyikük nyakát el tudnám törni, akárki is legyen. Nem félek az ilyen emberektől, sőt, azt hiszem igazából nagyon senkitől sem félek (kivételt képeznek ez alól talán a Mikaelsonok). Nem is baj, hogy nem egy sima boszorkánnyal kell üzletelnem. Jobban kedvelem az olyanokat, akik valamiféle keverékből jöttek létre, jó ideig nem is hallottam ezekről a vámpírboszikról, nemrégiben kerültek a szemem elé, amikor ugyanis a bátyám bemutatott egyet. Sajnos az a személy az ő rendelkezésére áll, ezért nekem keresnem kell egy másikat. Remélem, hogy most megtaláltam. Szerencsémre nem tévedtem el, azért még nekem is van annyi eszem, hogy egy-egy járókelőt néha ne csak megcsapoljak hanem kérdezzek is. Így nem tartott túl sokáig - viszonylag - odaérni a belvárosi helyre, amit a boszik ajánlottak. Belépve könnyedén odasuhanok a pulthoz végigmérve a fiút aki benn van. Vámpír, de nem zavar különösebben, hiszen nem kell vele abszolút szót váltanom, hiszen amint a főnök szót kiejtem a számon, hátulról már egy másik férfihang üti meg fülemet. Annak irányába indulok azon nyomban, hiszen én sem érek rá végül is egész nap, főleg akkor nem ha a férfi nem lesz együttműködő. Aminek például nem lenne túl jó vége mert lehet, hogy bedühödnék. Remélem nem így fog majd történni. Az ajtóba sétálok, beljebb lépek és halványan elmosolyodva pillantok szemébe, ha tudok. Aprót pukedlizek, valamiért megmaradt ez a régi szokás bennem a mai napig. -Aurora de Martel vagyok. Te pedig Lukas, igaz? - Azért biztos ami biztos, de most már nem hinném, hogy eltévesztettem a helyet. Nem hiszem, hogy túl sok olyan hely van ezen a környéken amit vámpírok vezetnek. Vagyis egy vámpírboszorkány. Még közelebb sétálok, egész az asztaláig és egyik kezem meg is pihentetem azon. - A boszorkányok ajánlottak téged, szerintük megfelelő lennél a poszt betöltésére, amit éppen keresek. Elég fontos dologról van szó, szóval csak akkor kezdem el mesélni a helyzetet, ha biztosan, megbízhatóan benne lennél a dologban. - Nem fogom őt magázni, mert nekem ő még nagyon fiatal, esetleg csak akkor ha megkér rá, de nem hinném. Nagyon sármos férfi, tetszenek külső tulajdonságai, amit igazából nem is titkolok, nyíltan végignézek rajta. Mosolyom nem távozik arcomról, tekintetét keresem, elég jó emberismerő vagyok, szerintem meg tudom állapítani majd a beszélgetésünk közepette, hogy mennyire megbízható.
Egész nap a papírmunkával voltam elfoglalva és az irodámban intéztem a dolgokat, amik - mily meglepő - elintézésre vártak. Nem is kevés. Egy egész nagy st Behívtam Jonas-t, hogy beálljon a pult mögé. A srácnak mindig jól jön egy kis plusz pénz és mivel nem sok mindent kezt az életével, így nem is okoz hatalmas problémát, ha csak az nap reggelén szólok neki, amikor be kellene jönnie. Vámpír srác, aki a szórakozáson és az emberek meg-meg kóstolásán nem sok mindent csinál. Tehát ráér.
Bár tudja mit csinál, mégis szeretek fél füllel arra figyelni, ki és mi történik a bárban. Meg is van rá az egyik vagy másik trükköm. Többek között az, hogy egy kisebb bűbáj segítségével mindenkit látok, aki belép a helyiségbe, mintha a pultnál állnék. Lelki szemeim előtt megjelenik minden vendég arca és azt is érzem, hogy tudnom kell-e róluk valamit. Tudod, máshogy bánsz a vérfarkasokkal és máshogy szolgálod ki a boszorkány barátaidat, akik nem feltétlen a barátaid, mert még nem ismered őket, de érted mire akarok kilyukadni.
Ez a kis trükköm jól jött már pár alkalommal. Mint a mai napon is. A bár nem volt túlságosan tele, Jonasnak nem volt túl sok dolga, mikor egy nagyon szépséges fiatal hölgy ... vámpírhölgy ... vámpírasszony ... lépett be a bárba. Hogy miért asszony? Az aurájából itélve nem mai csirke. Persze aurák nem úgy müködnek, mint egy Facebook adatlap, ahol napra pontosan áll, mikor vált valaki vámpírrá, de a különböző fajok különböző auraszínnel rendelkeznek, s idősebb vámpírok aurája egyszerű piros helyett, sötétül, míg mélyvörösbe át nem megy. Nos a Dame körül lengő mélyvörös köd arra engedett következtetni, hogy ... biztos ami bizos ... nálam száz százallékkal öregebb. Egy ilyen hasznos irányelv hasznos, hiszen tudja az ember fia, kivel kell inkább óvatosnak lenni.
Nem tudtam, hogy hozzám jött a hölgy, mert attól hogy öreg vámpír, még nem jelenti azt, hogy nem akarhat szimplán inni valamit. Viszont hamar megtudtam, hogy én vagyok a keresett személy.
- Itt hátul. - Mormoltam magam elé, mintsem kiáltottam, hiszen teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy a vendég nagyon is jól hallja, amit mondok és mint egy radar képes lesz követni a hangot és pillanatokon belül a nagyra tárt ajtóban fog állni. Ezért abbahagytam a munkát és lazán leültem az irodai székemre. Hátra dőltem, s kezeimet az ölemben tartottam.
-Kihez van szerencsém?- Kérdeztem, még mielőtt bárki megjelent volna az ajtóban, s vártam, míg ez az utolsó véget nem érő másodperc lepereg, az ismeretlen belép az ajtón, bemutatkozik, s megtudom látogatásának okát.
Már napok óta itt vagyok, New Orleansban és még csak nem is tettem semmi konkrét dolgot. Például nem ettem még senkiből sem és nem csaptam hisztit sem. Mondhatjuk, hogy kipihentem az út fáradalmait és a kolostort. Valahogy muszáj felkészülni a bátyámra, ha minden igaz, akkor még nem tudja, hogy itt vagyok a városban. Úgy döntöttem, hogy a ma délelőttömet egy kis kutatással töltöm el, belekezdek végre az apróságokba. Persze attól függetlenül, hogy a bátyám otthagyott az isten hátam mögött abban a fránya kolostorban, beavatott mindenbe. Hogy miért is jöttek ide, New Orleansba. Ezért most meg kell tudnom, hogy merre van Rebekah. Elég fontos számomra a létem, már több mint ezer éve ezen a földön vagyok és még nem tudtam kiélni magam minden szempontból. Most, ha sikerülne meggyőzni a bátyámat, hogy hagyjon végre egyszer a saját utamon járni talán sikerülhet. Ezért is vagyok most itt, ahol vagyok. Miután körbekérdezősködtem néhány boszorkánynál -nem volt túl nehéz megtalálni őket- azt ajánlották, menjek el egy Lukas nevű fickóhoz. Segédeket gyűjtögetnék magam mellé, főleg olyanokat, akik erőben és boszitudásban is otthon vannak. Meglátjuk, mit tud ez a csávó, már ha ugyan megtalálom. Kicsit még nehéz tájékozódnom ebben a városban, eléggé elvagyok veszve. Hosszas séta után érek csak el a belvárosi helyre, amit a francia negyedi boszorkányoktól tudtam meg, hol is van pontosan. Most már nem sok esélyem van rá, hogy titokban maradjon a bátyám előtt ittlétem, hiszen ezek a boszik biztosan összeköttetésben állnak a mijeinkkel. Meglátjuk. Belépek a helyre, körülnézek. Nem igazán az én stílusom, de hogy őszinte legyek azt sem nagyon tudom megmondani, mi az én stílusom. A pult mögött lévő férfihez libbenek lágyan és halványan elmosolyodom. -Helló. A főnököt keresem. - Nézek rá angyali tekintetemmel. Jó képű, meg kell mondani, de nem hinném, hogy ő lenne a főnök. Vagy manapság már annyira rosszul megy, hogy a főnök is dolgozik? Ajj-ajj.
Kezdőlap
