Kinézet:
Egy 20-30 év közé tehető férfi. Kisfiús arcvonásokkal, és egy feltűnő mégis megkülönböztethető szemöldökcsonttal. Szemei kissé beesettek - feltehetően az éjszaka túlórák miatt. Színűk harsány kék és zöld között tehető. A haj erősen felzselézett, rövid és természetes barna árnyalatú. A szemöldök hasonlóan barna, sűrű és határozott vonású. A száj keskeny, ugyanakkor széles. Az arcszín határozottan sápadt, mintha egy élő hulla lenne. A test bioritmusa normálisnak mondható, de nem állítanám biztosra. Szálkásan izmos megjelenés, azonban egy-két helyen furcsa zúzódások fellelhetőek. A kék foltok oka egyenlő a találgatásokkal. Talán valamilyen támadásnak tudható be. Van két igen feltűnő tetoválás az alany bal vállán, valamint hátán. A vállon található tetoválás fekete vonalakat ábrázol, míg a hátán egy szárny mintája vehető ki. Nem mindennapi tetoválások, ez már bizonyos. Maga az érintett látványa egy megviselt test képét adja. De a vércsoportjában nagy adag vörös-vérsejt koncentrációt észleltem. Fizikailag majd kicsattan az egészségtől. Ezenfelül, rendkívüli és megmagyarázhatatlan lassúságot észleltem öregedési folyamatai között. Az izmai akár egy tizenévesé. A testhossza eléri a 178 cm-et. Testsúlya pedig 57 kg. Ha véleményt kéne mondanom a páciensről, akkor a biológia Bruce Willis-ének titulálnám. A tetoválások eredete és megnevezése eddig nem ismert. Gyanítjuk, hogy egy beavatási rituálé szimbólumai. De nem állítjuk 100%-an. Az alany priusza több mint normális. Igazi honpolgár az ürge. Még egy csoki lopásáért sem kapták el. Gyanúsan büntetlen. Ha én, ilyen fizikai állapotban volnék, biztos belekeveredtem volna egy-két csetepatéba. Semmilyen betegséget vagy rendellenességet nem észleltünk a kezelések során a szervezetében. Egyedül a tüdő ad okot az aggodalomra, mert az alanyunk szenvedélyes dohányzó. De itt, ahogy a többi szervében is lassú folyamatot észleltünk. Szószerint a teste lassan fogja föl a káros folyamatokat.
Ez minden, ami segítségül szolgál a kezdeti elemzések alapján.

Jellem:
Büntetlen előéletű. Tipikus törzsgyökeres, pénzhajhász amcsi. A jelentésekből kiderült, hogy halott emberek boncolgatásból szedi a napi betevőt. A legmorbidabb az egészben, hogy úgy nyilatkozik erről, idézem: "Akár egy hentes munkája a vágódeszkánál" Szerintem elmebeteg. Én mondom fura egy fószer. Ráadásul nem hajt benne túlzott buzgóságot, hogy családot-alapíthasson, mint a normális emberekhez hasonlóan. A kapcsolatai kihűltek. Egyedüli hozzátartozóját, egy bizonyos Amelia Saxton-t utoljára 2001 tavaszán látogatta meg. Egyke gyerek. Az ilyenek mindig is önelégültek önmagukkal szemben. Dr. Paloma Mendez leírásai alapján, a munkája iránt megrögzöttnek, céltudatosnak és határozottnak írta le. Feltétlen bizalmát élvezi. A jelentésekből ez is kiderült. Az anyával sajnálatos módon nem tudtuk felvenni a kapcsolatot. A magyarázatai között arra hivatkozott, hogy már nem áll szoros kapcsolatban a fiával. Egy segédje azonban szívesen beleegyezett a kihallgatásba. Állítása szerint Mr. Saxton lenyűgöző munkákat végez a hullákkal. Minden egyes pácienst gondosan átvizsgál, elemez mielőtt még hamvasztásra küldené a kamrába. A kihallgatás alatt kollégája, őszintén bevallotta sajátos benyomását főnökéről. Idézem: "Sosem adott okot a félelemre. Mindig pontosan és gondosan megfizetett, dicséretet tett ha jól végeztem a munkámat. Teljes mértékben elismert." Segédje kihallgatásának dacára sem találtunk kellő bizonyítékot, hogy börtön mögé juttassuk. Azon az estén, mikor a gyilkosságot elkövették, a segédje kivett egy szabadnapot. Mikor az eljárás során kiderült, hogy Mr. Saxton azon az éjjelen a kórházban tartózkodott, kihallgatás alá vontuk. Ám a tényleges kikérdezésre nem került sor, a bizonyíték hiánya miatt. Mert azon a 2011. szeptember 14.-i napon, egy élő embert küldtek a hamvasztó kamrában. Név szerint Neil Rogerst, aki a helyi önkormányzat hivatali alkalmazottja volt. Mr. Saxton hivatása elég indokot adott arra, hogy ő legyen a fő gyanúsítottunk.

Nem sokkal később felkerestük azt a bérház tulajdonosát, ahol vélhetően Mr. Saxton tartózkodott. Bevallása szerint, közvetlen személyiség, a maga módján humoros, de gyilkosan tud mosolyt lejteni. Mindig pontosan fizeti a bérleti díjat, és egy napot megelőzően szól ha az éjszakát a laborjában tölti. "Az éjszakai túlórák nála mindennaposak." - állítja Bill Herof a bérház gondnoka. "De ha többet szeretnének meg tudni róla, keressék fel a szobalányt, miss Tildát!"" Kérésének eleget téve, felkerestük a megnevezett szobalányt, aki együttműködően megosztotta velük információját. "Elegáns és jó modorú férfi." Percekkel később hozzátette, idézem: "Reggel látom legtöbbet a szobájában, legtöbbször papírok felett görnyedve. Semmilyen különös dolgot nem láttam eddig a szobájában. Javarészt csak aludni tér be ide." A szobalány nyilatkozása megintcsak bizonyíték hiányt sarkalt. Mindenkit kikérdeztünk, aki fontos személy lehetett Mr. Saxton kapcsolatai között. Dacára, a kikönyörgött házkutatási engedéllyel a kezünkben, nem akadtunk semmilyen jogszerű bizonyítékra a szobájában. A bíró ártatlannak vallotta. Azóta az ügy megoldatlan maradt.

Név » segítek, L -el kezdődik
Kor » mennyi 42-nek a fele?
Multik » van neki egy dhámpírja, egy embere és egy vámpírja.

A termékenységtől számított 3 hónap letelte után, kezdett kirajzolódni valami nyúlványra emlékeztető valami. Ez maga a gerincoszlop kezdetleges formája volt. A terhesség 5-6 hónapjára pedig, már megjelentek az érzékszervek és a testet beborító hámsejtek. Fájó bevallani, de borzasztóan sötét és magányos volt odabent a méhben. Mindaddig, míg nem akadtam egy megfelelő társaságra. Az időben és fejlődési-folyamatokban lemaradt parányi kisöcsém, kitűnő hallgatóság volt. 2 hónapon keresztül élveztem szimbiózisban az együttélést vele. De az utolsó hónapnak számított időszakban, valami érezhetően nem volt rendben. Talán tényleges megfontoltság volt, vagy spontán csak egy vegetatív inger cselekvése. A vajúdás folyamata alatt, valahogy már nem éreztem örömtelinek az egymás-között folytatott csevejünket. Idővel gyűlölni kezdtem az öcsémet. Igen, borzasztóan gyűlöltem, hiszen rendellenes fejlődése az én egészségemet is veszélyeztette. Így hát megöltem. Jobban mondva, bekebeleztem. Noha az öcsém nem önszántából áldozta fel magát értem, köszönetet érdemel érte. Hiszen ha nyilvánvalóan nem így cselekedtem volna, akkor mostanra nem lennék ilyen erős fizikai állapotban, általa. Ő pedig hagyta, hogy felzabáljam. Habár, nem is tudott volna ellenszegülni, hiszen védekező reflexei is alul-működtek. Természetesen erről az orvosoknak más véleményük volt. Szerintük megvolt az esély, hogy a két gyermeket egészségesen a világra hozzák. Abszurd módon, az én ésszerű cselekvésemet, nem másnak, mint megfontolt gyilkosságnak tartották. Persze a hitetlenkedők nagyobb arányban voltak jelen, és egyenesen elképzelhetetlennek tartották, hogy egy magzaton belül gyilkosságot lehetne véghezvinni, tudatosan. A szülészorvos, aki akkor abban az időpontban a világra hozott, így felelt a különös jelenségre: "Asszonyom, megmondom őszintén én magam sem láttam ehhez foghatót, 25 éves pályafutásom során. A maga fia a túlélési esélyeit növelve, végzett a saját öccsével!" - S pontosan így lehet összefüggésbe hozni Darwin természetes szelekció elméletét az én születésemmel!

De ne szaladjunk ennyire előre. Jobb lesz ott kezdeni, ahol a gyom-virágzásnak indult. Az idő akkora tehető, mikor még ifjú, kis, hülye kölyök voltam. Abban az időszakban, ami fajsúlyos és a szülők számára a figyelmesség kimutatásának mérföldköve volt. Én ostoba, minden porcikámmal azon igyekeztem, hogy kivívjam szüleim figyelmét egy percre. Az én családomban ez enyhén szólva, nehézkes volt. Főként mert meg nem született öcsém gyilkosának voltam számon tartva. Már idestova 5. évemet betöltően - nap mint nap - éreztették velem, hogy mennyire utálnak. Szóval a figyelem-kivívása nem csak ösztön-szerű elhatározásom volt, hanem egyben egy segélykiáltás, ha úgy vesszük. Nah de valójában...itt rontottam el a legjobban a dolgokat. A már egyébként is eldurvult családias életszínvonalat.
Én csak tettem, amit ösztönszerűnek éreztem. Így hát nem is lehetne engem gyanúsítgatni azzal, hogy szándékosan hajtottam végre. Csupán csak egy apró figyelmet kértem szülő-anyámtól, hogy vegye szemügyre, amit aprócska kezeim között tartogatok. Azt a víz burkot, amit 5 centis távolságban a kezem fölött tartok. Anyám azonban a várt reakció helyett, habozás nélkül arcon csapott. Aztán rá egy másodpercre sajnálatát kifejezve, ölelt magához. Egy gyermeknek ezt, - az érzelem két eltérő végletét - nehéz összeraknia. Talán még egy felnőttnek is nyilvánvalóan megdöbbentő lett volna. De nem ez takarja a legrosszabbat. Hanem az, hogy mindezeknek közvetlen szemtanúja lett. Az édesapám.
Egyetlen napra rá, már apám dühöngő ordítozásán riadtam fel az ágyamból. Elsőként szembesültem a tudattal, hogy megakarnak ölni. A kezében lévő kés erre még jobban rányomta a bélyegét. Azokban a szűkös másodpercekben, csak arra emlékszem, hogy halálosan féltem. Mintha egy megvadult szörnyeteget láttam volna megelevenedni egy teljesen vad idegenben. De apám könnyei elbizonytalanítottak. Mintha nem önszántából tenné, hanem valakinek az utasítására. Kétségbeesésemben, a falhoz szorultam. Apám sötét körvonalai egyre jobban tisztábbá váltak. S mikor a konyha kés élét, a magasba emelve akarta volna megadni a kegyelem döfést, becsuktam a szemeimet. S hirtelen, minden néma lett.
Már az érzés, hogy a kés pengéjét nem a szívemben éreztem, lecsillapította bennem a kegyelemért kiáltozó sikoltozást. De továbbra sem mertem felnyitni a szemeimet. Féltem, ha lopok egy falatnyit a valóságból, azon perc meghalok. Aztán, anyám keserves sírására megtört bennem a féreghez méltó gyávaság. Mikor befogadtam a látvány minden zeg-zúgát, hatalmas jég oszlopokat láttam, amik felszabták az egész lakást. Köztünk apám nyakát és hasát. Nem kellett biológia tanfolyam ahhoz, hogy apámat halottnak tituláljak. De furcsamód nem rémített meg, a pár centire, vérbe áztatott test látványa. Mi több, már a folytonos reszketésem is alábbhagyott. Anyám azonban zokogott. Még mindig. Mintha soha nem akarná abbahagyni. Biztos voltam abban, hogy öcsém gyilkosa mellett már apám gyilkosaként is felírt a gyűlölt személyek listájára. Így hát rém egyszerű volt a megoldás. El kell hagynom a lakást.
Idéző jeles kiköltözésemet szükségszerűnek éreztem. De az ulticélom nem volt ismert. Egyáltalán. 5 évesként már az is kész traumaként ért, hogy megnőtt körülöttem tér. Ráadásul mindez decemberben folyt le. Kezdtem kihűlni, és reményeimet elveszteni a havas utcákat járva. Egy nincstelen árva képe nem volt szokatlan Davenportban. Így ezzel az elvvel, mindenki nagy ívben lesz*rta, hogy ezen vagy a következő sarkon nyúlok majd ki. Pechükre még a következő kereszteződést sem értem el. Azonnal összerogytam, és a földre terültem. Némi reménnyel kuporodtam össze az aszfalton. Hátha lassíthatom vele, hogy még hamarabb emberi jégkockává váljak. Mikor már kezdtem megbarátkozni a ténnyel, hogy egy senkiházi, kis hóemberként végzem, váratlanul elnyomott az álom. Az örökké-tartó álom.
Örökké-tartónak éreztem. Többnek mint egy vagy két nap. De azt mondták tévedek. Csak egyetlen délutánt aludtam át. Mondtak még valamit, de arra már nem emlékszem. A belém ékelt tűt azonban valóságosnak éreztem. Ezek után már nem kételkedtem benne, hogy túléltem.
Egy orvos nő vetette bele minden energiáját és lét-szükségletét abba, hogy megmentsen. El is érte célját. S ahelyett, hogy árvaházba helyezett volna, gyámsága alá vett.

Az évek többsége nem egy idillikus kis otthonos közegben vált maradandóvá. Hanem egy kórházban, amit otthonom helyett otthonomnak éreztem. Paloma, az orvos nő, aki életemet mentette, mindennap bejárt. Nem mint egy beteghez, akinek szociáládásra van szüksége. Hanem mint féltve eltitkolt fiához. Haza nem vihetett, mert a rendőrség számára kiszolgáltatottá váltam volna. Ő tudott róla. Tudta, mégis a pártomat fogta. Orvosi szolgálatát sutba dobva, megbocsátott mint egy szerető anya. Ez a legsúlyosabb hiba az egészségügyi munkakörben. De mindhiába. 15 évnyi kórházban töltött nap, olyan volt számomra akár egy fehérre nyalt fegyházban. Az elméleti tanításomat orvosoktól és külön tanároktól tanultam. Nem szenvedtem hiányt, csak a szabadságban. Későn, 20 éves koromra határoztam el, hogy elhagyom az eddig névtelenségbe taszító fehér börtönt. Persze ehhez logikus, kigondolt terv volt szükséges. Palomát meggyőztem arról, hogy bevégezte feladatát velem kapcsolatban. Segített elrejteni a kritikus időszakban. De már nincs több idő bujkálásra. Elmondtam, hogy mik a szándékaim, s hogyan szeretnék új priuszhoz jutni. Bonconként akartam dolgozni, egy sokak számára eseménytelen városban. Paloma fájóan, de belement. Én pedig rögvest Mystic Fallsba költöztem.

Boncnok? Hát nem kézenfekvő? Az otthonom egy kórház volt. S megmagyarázni sem tudom kellően, miért vágyódom ezután a hívatás után. Talán mert apám ráébresztett. Véres és valódi mivoltjával. Nem lelem benne undoromat, mint a legtöbbek. Mi több, élvezem. Mystic Fallban pedig pont volt egy betöltendő üres hely... na jó, volt más oka is, beismerem. Mert a valódi önmagamról nem mondtam le. Talán már nem emlékszel, de volt egy lebegő víz burok a kezemben. Mindössze 5 évesen. Hát ez minden, csak nem véletlen! Varázserőt birtoklok...nem tudom kitől, de igazából nem is nagyon érdekel. Inkább az, hogy tökélyre fejlesszem. Noh de ezekhez kellenek testek...igen testek! Megnézem, mi alkalmas és mi nem a varázslataim elvégzésére. Ha halott, és a szerződés is feljogosít a felboncolására, akkor ugyan mindegy már neki, hogy a hamvasztó vagy egy mágiával bíró férfi kísérletezéseinek esik áldozatul.
Persze mint minden embernek, nekem is sikerült hibáznom...
de nem aggódom túl magam. Hiszen már nem szerepelek a gyanúsítottak listáján. Szegény Neil...ha tudná micsoda varázslatok alapanyagaiként szolgált egyetlen csepp vére, maga is felülértékelte volna mihaszna életét.