Erős akarat, tántoríthatatlanság, függetlenség, határozottság, magabiztosság. Ezeknek a tulajdonságoknak a birtoklására vágytam, mióta úgy igazán felnyílt a szemem. Egy időben, míg kislány, kamasz voltam én is szerettem volna kacsalábon forgó palotában élni, elhittem, hogy tündérmesék márpedig léteznek és minden jóra fordulhat, csupán akarni kell és szerettem volna, ha értem jön az a bizonyos herceg és elvisz messzire, valahová, ahol tökéletes napokat élhettünk volna meg, idillben tengethettük volna az időnket. Napi tizenhat órában kedvesen mosolyogtam, odafordultam azokhoz, akiknek segítségre volt szükségük,másodszor is levettem azt az átkozott szomszéd macskát a fáról annak ellenére, hogy egyszer mát végighúzta az éles karmait az egész karomon és az orvos rendelőjében kötöttem ki miatta. Naiv voltam. Jónak tartottam az embereket, gonoszságtól, rossztól mentesnek, el sem tudtam képzelni, hogy valaki képes legyen engem vagy a családtagjaimat átvágni. Aztán jött az érvágás, az apámról, akin addig csüngtek és a bálványozottam volt kiderült, hogy egy másik családot is a magáénak tudhat nővel, gyerekkel, háziállatokkal együtt. Meggyűlöltem és ez megijesztett. Megrökönyödtem attól, milyen folyamatok tudnak lejátszódni bennem, éreztem az igazi, velős haragot, a töri, zúzni akarást, a nyelvem alatt a keserű pirula tartogatását, az íz beleitta magát a mindennapjaimba és nem eresztett. A későbbiekben a mosoly mögött szemforgatás húzódott meg, az járt a fejemben, mikor szabadulhatok a számomra unalmas szituációkból, mikor tehetem azt, amihez kedvem szottyan, csakhogy a belém nevelt morál nem eresztett, a jóság nem szivárgott ki a pórusaimból egyik napról a másikra. Elkezdődött egy folyamat, amelynek elején megválogattam a szavaimat, közepén felszínesen ügyeltem a következményekre, a végén viszont nem érdekelt, hogy akár a tető is összedőlhet felettem. Mára én rendelkeztem az életemmel, nem néztem hátra, nem bántam meg a tetteimet, nem foglalkoztattak a vélemények, az összehúzott szemöldökök és a hátam mögött suttogott szavak: messze voltam attól, hogy eszményi legyek egy gyönyörű olajfestményen, élveztem a kegyetlenséget, büszke voltam magamra és nem cserélnék senkivel a jövőben sem. Hajlamos vagyok bajba kerülni, pedig körültekintésből nincs hiány bennem, a megtévesztésre, manipulációra való hajlam mindig megvolt bennem, de az évek során felerősödtek ezek a képességeim. Intelligensnek tartom magam, tanult vagyok, az érdeklődésem szerteágazó. Nem esik nehezemre elbűvölni másokat, ebben a külsőm is segítségemre van. Hosszú, szőkésbarna hajjal és világoskék, szürke színbe hajló szemekkel rendelkezem, pisze orrom, ívelt szemöldököm, telt ajkaim babaarcot varázsolnak nekem. Szeretem kihangsúlyozni az alakomat, magassarkút hordok az átlagosnak mondható magasságom megdobása érdekében, a minőségi ruhadarabokban, ékszerekben, parfümökben lelem örömömet. Nőből vagyok, ettől senki sem foszthat meg.

***

Senki sem volt itthon, kongó üresség fogadott, még az esélye sem mutatkozott meg annak, hogy össze fogok futni valakivel. Örültem az egyedüllétnek, jobban, mint bármi másnak a mai nap folyamán. Ledobtam a táskámat az egyik székre, lehúztam a cipőmet, közben a fürdőszoba felé tartottam, mintha már így is órákat veszítettem volna el azzal, hogy a bejárati ajtó nem egyenesen abba a helyiségbe nyílott. A kád telítődni kezdett nem sokkal azután, hogy megengedtem a vizet, ledobáltam magamról a ruhákat, magamra csuktam az ajtót. A leszálló pára verejtéket csalt a homlokomra, a fürdőszoba tükre már régóta nem a falakat mutatta, mert a gőz az üveglapra hullásával megakadályozta ezt.
Egyre kevesebb friss levegő jutott a tüdőmbe. Bezártam az ablakokat, élvezni akartam a csendet és a nyugalmat, amivel egy kád forró víz gondolata kecsegtetett. A csapból csöpögő apró vízcseppek olyan hangosan zengtek az egyébként templomi némaságot felzavarva, mintha egy útfúró gép vágta volna ketté az aszfaltot, ezért engedtem a víz csábításának és először csak nyakig, majd miután a vállaimat beterítette a sűrű hajtömegem, teljesen alámerültem. A végtagjaim elernyedtek, a mély légvétel után a fejbőrömig hatoló meleg miatt libabőr ütközött ki a testemen, lehunyt szemhéjaimon is kopogott a hőmérsékletváltozás gyengéd simogatása. Kezdtem teljesen ellazulni, a majdnem vegetálásból egy hirtelen, a semmiből bevillanó kép rángatott ki: elmosódott, de főbb kontúrokat tartalmazó férfiarc, karakteres vonások, barna, az ember lányának lelke mélyéig hatoló szempár, amelybe mélyedve késszúrásként belém hasító szorítást éreztem a mellkasomban.
Mintha dühös lenne, de nem akarná kimutatni. Mintha tartoznék neki valamivel, ám tudatni szeretném vele, hogy én vagyok fölényben annak ellenére, hogy csak jócskán felemelt állal voltam képes megkeresni tekintetemmel az övét. Bőre az enyémmel érintkezett, ujjai az én ujjaimra fonódtak, tenyere a derekamra simult. Vonzódtam hozzá, szikráztam, ahol megérintett, mégis tartottam magam, felszegett fejjel pillantottam a válla fölött a terem másik végébe. Egyszerre kezdtünk mozogni a felcsendülő zene ütemére, a lépésekkel számának növekedésével egyenesen arányosan majdnem szétszakítottak az ellentétes emóciók. Akárhányszor megjelent előttem ennek a férfinek az alakja minden felfokozottá vált és bár mostanság egyre inkább kezdtem hozzászokni, hogy velem volt, felkavart. Beszökött az álmaimba, a hétköznapjaimba, eszembe jutott egy illatról, állapotról, tárgyról… megköszöntem neki a táncot, végigsimítottam az arcán és mosolyra húztam az ajkaimat. Maria-nak hívott, én Charles-nak neveztem. Eddig nem ejtettem ki a nevét, hiába éltünk a látomásaimban egy fedél alatt és sejtettem, hogy sokkal több volt köztünk, mint megengedett lett volna. Ismertem a tiltás megszegésének édes ízét, hasonlóan bizsergető volt, akárhányszor felvillantak előttem ezek a képek… mintha egy másik élet lett volna… mintha ténylegesen megéltem volna azt, amit láttam és sóvárogtam volna az után a régi lét után. Bármit megadtam volna azért, hogy valósággá váljon egyetlen perce.
Felriadtam. Elfogyott a levegőm, muszáj volt pótolnom az oxigént annak ellenére, hogy szívesen maradtam volna az először elsötétült, majd kivirágzott világban. A sejtjeim újra életre keltek, a szívem hevesebben dobbant a fellélegzés után, megkapaszkodtam a kád szélében és beszívtam az orchidea kellemes illatát, míg nedves hajtömeget hátrasimítva realizáltam, hogy visszatértem a saját területemre. Hallottam, ahogy nyílt az ajtó és egy mély hang a nevemet kiáltotta: Hayden hazaért, itt volt az ideje, hogy összeszedjem magam.