Magam se igazán tudtam, hogy mi a fészkes fenét keresek egy ilyen helyen. Elnézve az életutamat, a vámpírságom karrierjének kezdetével együtt, mindenhol lenne a helyem, csak egy könyvesboltban nem. Mégis egyszerűen muszáj volt új dolgozók után néznem, és annál jobb hely nincsen ennél. Tudjuk milyen lányok járnak könyvtárba. Kis szürke egérkék, akikre nem figyel oda senki, mert kis szürke egérkék. Nem igazán tudom, hogy ezen mit kéne még ragozni, egyszerűen ez a helyzet és pont. Ezek a lányok nem sok mindenre vágynak, csak figyelemre és szépségre. Nekem rengeteg pénzem van, hiszen egy ideje már űzöm az ipart, illetve néhány maffiacsoport és drogdíler is nekem dolgozik, szóval bőven van honnan szednem lét. Elsősorban viszont a kurváim futtatásával foglalkozom, s már egyre kevesebb a lányom. Komolyan, hogy lehetnek ennyire ostobák, hogy nem használtatnak a férfival óvszert? Minden jöttmenttel lefekszenek, aztán csodálkoznak ha kiderül, hogy AIDS-esek. Rendszeresen viszem a lányokat ellenőrzésre, vagy ha személyesen nem tudok elmenni velük, akkor egy-egy belső emberem akad, aki elhozza nekem az eredményeket. Amint megtudom, hogy valamelyiknek baja van, kihajítom. Nem érdekel, hogy így keresik a kenyérre valót. Annak ellenére, hogy én meg részben miattuk úszkálok a pénzben, nagyon megvetem őket. Persze néha jól jönnek, párszor én is húzogatom némelyiket, de az a munkaköri leíráshoz tartozik. Az én örömlányaim luxus körülmények között élnek, mert luxuskurvákról van szó, szóval szerintem ez a minimum amit elvárhatok tőlük.
A taktika része volt, hogy itt bukkantam fel. Persze biztos vagyok benne, hogy mindenkit meg fog lepni a megjelenésem, mert tisztában vagyok vele, hogy az emberek nagy része ijesztőnek tart. Nem lepnek már meg az olyanok, hogy az anyák visszafogják a gyerekeiket, akik felém akarnak futni, vagy szétrebbennek az utamban álló emberek. Biztosan idegen nekik a szótlanságom és a folyton közönyös arckifejezésem, amit még megfűszerez egy kicsit az összevont szemöldököm. Egyszóval semmi kellemes nincs a megjelenésemben. Persze ez nem azt jelenti, hogy ronda vagyok, mert nem így van, csak olyan idegen vagyok nekik, akár egy szobor, ami egy történelmi hőst ábrázol. Tudják, hogy ki a személy, de sose kerülhetnek hozzá közel, mert már rég kihűlt a teste. Nekem sose emeltek szobrot… Hiszen nem tettem semmin azon kívül, hogy öngyilkos lettem. Bár csak az emberi világban történt meg ez a dolog. Na, de nem is ez volt a fontos, igazából csak biztos voltam benne, hogy itt találok majd valami önbizalom hiányos lánykát, aki már annyira elvakultan kergeti a szépséget, hogy elsőre rá fog bólintani a dologra. Tényleg mindent kifizetek azért, hogy a maximumot hozhassam ki belőlük, de ezt természetesen nem adom ingyen? Szemét dolog lenni eladni a lányokat egy külső burokért? Talán, de nem érdekel. Annak idején a családomat és az országom élén ülő embereket meg azok szolgáit megzabáltattam egy fiatal vámpírokból álló, rendezetlen csapattal. Már akkor elveszítettem minden jóságomat, szóval szerintem ezek után már nem nagyon van miről beszélni. A kíméletesség és mások érdekeinek nézése sose tartozott az erényeim közé, szóval erről ennyit.
Belépve a boltba rögtön a fenti emelet felé vettem az irányt. Már körbe se kellett néznem ahhoz, hogy tudjam: ott vannak a felnőttebb könyvek. Amúgy is, itt a polcokon már akkor kiverték a szememet a színes képeskönyvek, amikor első alkalommal jártam itt. Az órámra pillantottam. Pont jó időben vagyok itt. A tizenéves lánykák elkerülnek, mert ilyenkor még suliban vannak. Azért arra odafigyelek, hogy kiskorúakat ne forgalmazzak, mert simán beperelhetnek és akkor lőttek nekem. Így is csak szerencsém van, hogy ennyire felületesen oktatnak az országomról az államokban, hiszen már tuti feltűntem volna valakinek… De eddig még nem volt arra szükségem, hogy átszabassam az arcom.
A lépcsőn felérve egyből sasolni kezdtem a környezetem, de természetesen csak nagyon visszafogottan. Már megtanultam diszkréten kezelni ezeket a helyzeteket, szóval nem volt valami nehéz dolgom. Hamar megakadt a szemem egy kis vörösön. Elég csinosnak tűnt, nem is nagyon értettem, hogy egy ilyen lány miért nem egy fiúval randizik vagy ilyesmi ahelyett, hogy itt pocsékolja az idejét… Eddig az volt a tapasztalatom, hogy csak bányarémek járnak ide, akik álmodoznak a hercegről, de ezek szerint hatalmasat tévedtem. Mindenesetre örülök, hogy egy ilyet sikerült ma találnom. Kevesebb pénzembe fog kerülni, de befűzni is nehezebb lesz, az már biztos.
- Bocsáss meg – léptem oda hozzá mosolyogva – Nem tudnál nekem ajánlani valami könnyed olvasmányt a délutánra?
Lágy, dallamos hangon szóltam hozzá. Ilyenkor mindig levedlettem a maszkom, és kedves mosollyal néztem a másik félre, mert hát a cél szentesíti az eszközt, nemde? Természetesen minden érdekelt, csak a könyv nem, amit éppen ajánlani akart nekem, de valahogy mégis csak el kellett kezdenem. Nem mondhatom azt neki, „hogy kurvát keresek a csoportomba, kérlek állj be, jól fogsz keresni könnyen.” Elég abszurd lenne az egész, óvatosabban kell megközelítenem. Nem tűnik naiv kislánynak, aki álomvilágban él. Aztán meg mi fog történni ha nem akar beállni? Maximum visszautasít…

Ragadozó vagyok, így megérzem az emberek félelmét, akár egy állat. Amit most éreztem az nem az előbb említett érzelem volt, inkább csak valami… tartás tőlem. Nem magától a személyemtől, attól ami vagyok. Tisztában voltam vele, hogy honnan jön az érzelem. A legtöbb ember ha rám néz, azon csak a csodálkozást, a meglepődöttséget érzem, rajta viszont mást. Ők úgy tartanak tőlem, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy mi vagyok, egy személy innen viszont tisztában van a lényem valójával. A könyvesboltban ahogy végighaladtam, mindenki azt hitte, hogy csak egy nagyon ijesztő valaki vagyok, de van valaki, aki más. Na és ki lenne, ha nem a kis vörös, akit kinéztem magamnak? Ezzel egyből megbizonyosodtam arról, hogy ő is az, de nem vámpír. Ha az lenne, nem lenne titok előttem a valódi kiléte. Első pillantásra átlagosnak tűnik, halandónak. Biztosan nem farkas, azt érezném, ahogyan ő is érez engem. Leginkább boszorkányra tippelnék, hiszen érzek körülötte némi energiát, amit a halandók nem képesek. Nem sok boszorkánnyal találkoztam eddig, próbáltam kerülni mindenkit aki nem az emberek és a vámpírok sorait erősíti, de akarva akaratlanul is beléjük fut néha szerény személyem.
Mindegy, talán jobb is ha tisztában van a dolgokkal, legalább nem kell titkolóznom és elzárnom, mint a halandókat. Persze azoknak is törlöm az emlékezetüket ha megsejtenek valamit a gondatlanságom miatt, de próbálom úgy intézni, hogy erre ne kerüljön sor. Táplálkozom rendesen, szóval nem félek attól, hogy gyengülne az erőm, de ki szeret kockáztatni? Naná, hogy senki…
Kinyitottam a számat, de egy pillanatig nem jött ki hang a torkomon. Csoda lesz ha nem fordítva kezdeném el olvasni a könyvet, mert annyira régen olvastam már regényt. Újságot meg ilyeneket most is szoktam, mert nem mindegy, hogy mennyi lány tűnik el, meg ilyenek, figyelnem kell azért arra amit csinálok, de most komolyan… Több eszem is lehetne, mert így nem fogom sokáig kihúzni. Mégis honnan a francból tudjam, hogy milyen típusú regényeket szeretnék, ha nem is olvasok regényeket?
Ez a zavar csak egy pillanatig tartott, aztán kedélyesen elmosolyodtam és így feleltem neki:
- Inkább rád bíznám a döntést. Nem nagyon van időm ilyesmikre, így fogalmam sincsen mit olvasnék szívesen. Csak kellene valami, ami leköti a gondolataimat amikor fáradt vagyok – feleltem végül. Egész diplomatikus válasz, szép munka Min Ki! Már megtanultam bánni a szavakkal, így nem jelentett gondot, hogy kivágjam magam a helyzetből.
- Áh, régen amikor még nem kötött le ennyire a munka akkor volt időm olvasni és szerintem majdnem mind volt már a kezembe – azért mégse mondhatom azt, hogy átéltem a történelmet, mert az hogy mondjam… Elég hülyén hangzana, mert egyrészt nem tudja hány éves vagyok, másrészt pedig nem szeretem magamról elárulni az infókat. Nem vagyok egy erős vámpír, de kifejezetten gyenge se, így inkább megtartom magamnak amit lehet. Ki tudja, egyszer talán ellenség lesz a lány, akkor meg gondot fog jelenteni minden apró kis információ. Sose lehet tudni mit hoz az élet, már megtanultam. Amikor még a trón miatt bosszankodtam magamban, akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer majd kurvákat fogok futtatni. Mondjuk ezért érdemes élni, mindig jön valami fordulat, amitől pörög az élet. Lehet, hogy száz év múlva nyugdíjasklubot nyitok.
- Nem hiszem, hogy az nekem való lenne – húztam el a számat. Tényleg romantikus könyvet emlegetett? Elég érdekes lenne ha striciként ilyet vennék a kezembe. Belém annyi romantika szorulhatott, mint egy zsák krumpliba. Azt mondják a festészet és az írás romantikus munka, de az örömlányok futtatása… Nem tudom mennyire bizonyulna annak. Persze ezt mégse köthetem az orrára, egyelőre legalábbis nem.
Figyeltem a további szavait, majd a könyvre pillantottam, ami a kezemben volt. Megfordítottam, mert fejjel lefelé volt a kezemben, s úgy csináltam mintha elolvasnám a hátulján lévő leírást, de igazából cseppet se érdekelt a dolog. Ha nem kellett volna némi színjátékot bevetnem, akkor tuti, hogy elfogadtam volna egy babakönyvet is, csak hadd intézzem már a dolgomat. Most, hogy végre már nem kell játszani az agyamat, rámosolyogtam, majd így szóltam:
- Ez érdekesnek tűnik. Köszi – oké, és akkor most hogyan tovább? Az lenne a normális, hogy elsétálok, meg minden, de nem tehetem meg, mert akkor lehet ugrott az egész üzlet.
- Hadd segítsek, biztosan nehéz a kosarad. A könyvért cserébe. – mondtam végül, s már ki is kaptam a kezéből. Hát mit ne mondjak, volt egy súlya, az már biztos.
- Akarsz még vásárolni, vagy fizetnél? – tettem fel a következő kérdésem. Nem olyan könnyű tőlem megszabadulni ha finom falatról van szó, az biztos, sőt szinte lehetetlen. Hát igen, el kellett volna küldened kicsi lány, arra lehet nem tudtam volna mit reagálni. A nevére viszont direkt nem kérdeztem rá, mert a nők ezt általában perverz közeledésnek veszik. Én nem akarom megdugni, inkább csak annyit, hogy más tegye meg helyettem, ezzel meg némi pénzt rak le az asztalomra. Mert a kurvák is adóznak.