a felszín alatt » Kezdjük azzal, amit a felszínen látsz. Áttetsző kék szemem van, ami macska képében, amivé a legszívesebben változok át, smaragd zölden csillog. Sötétbarna hajam félhosszú, olykor kicsit világosabbra festetve rövidebb, macska alakban bundám fekete, akár az éjszaka. Szemem vonala kissé húzott, amire a nagymamám mindig azt mondta, egy igazi macskanő védjegye. Talán ezért is áll közel hozzám ez az állat. Csontos arcom porcelánszín bőröm emeli ki, amihez kecses, átlagos magasságom tökéletes vonalakat ad ahhoz, hogy figyelemfelhívó külsőm legyen még a legegyszerűbb ruhámban is. Nyakamban egy smaragdzöld medál lóg, emlékeztetve rá, hogy mi vagyok, mire vagyok képes, és arra, hogy vannak nekem is határaim. A jellemem nem túl összeszedett, révén tanár vagyok, a kedvességet alapelvnek tekintem. De ne hidd, hogy nem tudom olyan lenni, mint akit megcsípett a bolha, s vicsorogni a dühtől. Az embereknek hibái és kellemes tulajdonságai egyaránt vannak, nos, nekem ezek mintha kicsit összemosódtak volna az elmúlt években. Naivnak nem nevezném magam azért, amiért keresem az emberekben a jót, de elismerem, hiszékenységem néha bajt hoz a nyakamra. Nem küzdök üldözésmániával, nem vagyok szenilis, tökéletes a memóriám, a helyzetfelismerő képességem, az alkalmazkodásom a környezetemhez. De utóbbi is csak annyira, hogy ne veszítsem el azt, aki valójában vagyok, s hű maradjak az igazi énemhez. Régebben szenvedélybeteg voltam, amit vállalok, de immár hét éve tiszta vagyok, piától és cigitől mentes. Ettől független eltűröm magam mellett azt, aki más nézeteket vall. Anyáskodó vagyok, hisz anya vagyok, de azt hiszem, van egy határ, ahonnan az ember már nem lehet elnéző a gyerekével, vagy éppen a gyerekekkel szemben, akik az iskolában ülnek velem szemben. Nem szeretem, ha semmibe vesznek, ugyanakkor nem kívánok nagy figyelmet, mondhatni, élek, mint hal a vízben. Bár azt az alakot annyira nem szeretem. Teljesen értelmetlennek tűnik a víz alatt úszkálni, jobb szeretem a kellemesen hűvös éjszakákat, amikor a fák ágain szabadnak érezhetem magam.
user információk » Oszd meg velünk, ki vagy!
| életem lapjai » Kedves naplóm! (Ismerjük el, fura ez, hisz ez részben a te naplód, vagyis neked írom, tehát lehetne: Kedves Születendő Fiam!) Minden akkor kezdődött, amikor kiskoromban a nagymamám mesélni kezdett nekem. Ekkor ébredt fel bennem a kíváncsiság. Tudtam, kiskoromtól kezdve, hogy van valami, ami nem stimmel velem. Ahogy a családom többi ragjával sem, de nem foglalkoztam ilyesmivel. Aztán egyik nap azon kaptam magam, hogy a nagyanyám parancsára macskaként szelem át a kukoricást. Az élmény tudatomba égett, de nem foglalkoztam vele. De azt hiszem, hogy az unalmas mese helyett, ami az életemről szól, valami mást szeretnék elmesélni, leírni ebbe a naplószerűségbe. Ezzel az lenne a célom, hogy kicsit megismerj, ha egyáltalán ez a napló kibírja addig, míg megtanulsz olvasni. Na, szóval. Kezdjük azzal, amit én előre leszögezek, megeshet, más szülő nem mondaná ezt így ki, én viszont nem szeretnék neked hazugságot írni, mondani. Nem terveztünk. De tényleg. Amikor hat éve megismertem apád, akkor kalandnak indult, majd húszévesen elvett feleségül. Aztán persze próbálkoztunk, vagyis fogalmazzunk úgy, nem tettünk semmit, hogy ne legyél. De eltelt egy év, majd még egy fél, és a kívánt eredmény csak nem akart összejönni. Aztán úgy voltunk vele, hogy hosszú még az élet, egy nap, viszont jöttél te és voálá, itt ücsörgök most, huszonkét évesen, veled a pocakomban. Még két hetem van érkezésedig, lehetséges, hogy lassan tényleg a lényegre kellene térnem. Tehát nem terveztünk. Amilyen jó mostanság a kapcsolatunk apáddal, még a név kérdést sem beszéltük meg. Én hajlok a Drew felé. Neked, hogy tetszik? Húú, jól van kis haver. Nagyot rúgtál, de ezt most vegyem úgy, hogy tetszik, vagy úgy, hogy nem?
Minden este elolvasom a fiókomban rejtegetett könyvecske első lapját. Több nem igen lett belőle. Egy-egy mondatkezdés, sok-sok kitépett lap... A kapcsoló felé nyúlok, leoltom a villanyt, és a plafont bámulva várom, hogy álom jöjjön a szememre. Néha, pláne így este, érzem csak igazán, hogy szükségem van egy kis szabadságra. Kitakarózok, elsétálok az ablakig és lekapom magamról a hálóingem. Szabadság. Pár perccel később már egy smaragdzöld szemű macska személyében szelem át az éjszakát. Végigsétálok a főúton, befordulok az egyik kisebb utcába, majd az iskola felé veszem az irányt. Minden este ugyan az a kör. Újra és újra. Megeshet, hogy megeshet, szerintem viszont inkább kényszer, hogy ne nyúljak az üveg után. Már hat éve tiszta vagyok. Sőt, idén lesz a hetedik éve. Hogy rohan az idő. Azon kapom magam, hogy a folyóparton ücsörgök, belemeredve a messzeségbe, elmélázva azon, ahogy a tó víztükrén csillog a Hold tiszta képe. Elhalad mellettem egy futó, de én sem veszek rólam tudomást, s ő sem. Hagosan felnyávogok és lassan elindulok, majd mikor egy kutyasétáltató jön vele szembe, felborzolom a szőröm, és sziszegve vicsorgok a kutyára. Majd felmászok a fára, ahol azért hallok egy megjegyzést. -Buta macska. Jó kutya vagy Baltazar.-megforgatom a szemeim, miközben azt gondolom, hogy a kutya bolhás, a gazdája pedig csak általánosítani tud. átugrok egy másik fára, s egyensúlyozva ágain, addig mászok egyik ágról a másikra, míg el nem fogynak a fák, és az erdőbe vezető kis ösvényre nem téved a tekintetem. Az emlék élesen hasít fejembe, elvesztem az egyensúly érzetem, már ha egy macska képes ilyenre, és a földre esek, ahogy azt illik, a négy mancsomra érkezvén, a puha fűbe. Lassan kocogok végig a puha, kissé nedves gyepszőnyegen, és a kis ösvényhez érve, kissé oldalra billentem fejem. Megcsap egy farkas jellegzetes szaga, és rohanni kezdek. Tudhattam volna, hisz nem mindenki olyan, mint én. Menet közben egy farkas képét veszem fel, de elég véznának és esetlennek mutatkozik ez az álca, nem vagyok én hozzászokva, hogy bolhazsákká változzam. Keresztülszelem az erdőt, mikor valami elkap a nyakamnál, és a földre taszít. Az ismerős kék szempár láttán először megrémülök, majd megnyugszom, s eltűnök a bokrok között. Amint lehet, felveszem ismét a macska alakját, hisz vissza kell jutni az ablakomig, a farkas pedig nem jó fára mászó, ellenben a macska énemmel. Visszatérvén a szobámba, emberi alakot öltök, és hajamba túrok. Minden teliholdkor van egy kék szemű farkas, aki elcsal, elkap, majd elenged. Bebújok az ágyba, magamra húzom a takarót és elalszom.
Reggel némi izomlázzal ébredek, de nem törődöm vele, emberi alakban elmegyek futni egyet arra, amerre tegnap jártam, majd az erőben arra haladok, ahol tegnap este összefutottam az idegennel. Egy szőrcsomóra bukkanok, nem messze onnan, ahol összehozott minket a sors, mire elmosolyodom. -Megvagy te kis bolhazsák.-egy zsebkendőbe csomagolom a kis galacsint és elindulok hazafelé, de úgy érzem, valaki figyel. Mégis semmibe véve futok hazáig, és ahogy belépek az ajtón, meglátom a fiam álmos tekintetét, ahogy a kávéfőzőhöz sétál. -Egy nekem is rendel. Sok kávé, kevés tej, két cukor.-adom le a rendelést, és tűnök el a fürdőbe, hogy egy gyors zuhany után felöltözve térjek vissza a konyhába, oldalamon a táskámmal. -Este ne várj, értekezlet lesz.-közlöm vele, megforgatva szemeim, majd elveszem tőle a kávét, és elmélázok arcán. Tisztára, mint az apja. A különbség a modorukban keresendő. -Már mondtam tegnap is. Este csoportos tanu..-kezdi, felemelem a mutató ujjam, és leteszem a félig üres kávés poharam. -Vannak dolgok, amiket mondhatsz egy szülőnek, de egy szülőnek, aki tanár nem. Amit ti tanulásnak hívtok, arról ne nyissunk vitát, hogy mi lesz, de jó szórakozást. Péntek van, használd ki. Holnap úgy is az én segítségem leszel egész nap.-nyomok csókot arcára, hajába túrva, lehörpintve a maradék kávét is, majd eltűnök az ajtó mögött és a telefonomra emelem a tekintetem. Egy nem fogadott hívás. Nem törődök vele, rálépek a gázra és egyenesen az iskolához megyek. Kiszállok a kocsiból, a fogadóbizottság máris a nyakamba lohol. -Tegnap láttad megint a farkast?-szegezi nekem a kíváncsi kérdést, mire gúnyosan elmosolyodom, és megrázom a fejem. -Persze, farkas lesre megyek mindene este. Elment az eszed? Bárki meghallhatja.-nézek a nőre, és elkapom a karját, behúzom az egyik terembe.-Találkoztam vele, és többem is van, mint holmi képzelgés. Ez a szőre. És ebből több dolgot megtudhatunk, mint amennyit képzelnénk.-boszorkány is, eszes is, de szeleburdi, mint aki tegnap született, s tudta meg, hogy micsoda. Pedig nem ma kezdte... |