Ridley lakása valamivel jobb állapotban van, mint az enyém. Az egy sajnálatos katasztrófa helyszínéül is szolgálhatna. Még jó, hogy senkinek sem kell mutogatnom, mert azt hiszem, feljelentenének rendetlenségért. - Édesem, a te és én lakásom között nagy különbség van ám - nevettem egyet, mert valóban ez az igazság, szerintem a sok cucctól az én lakásomba simán belépni képtelenség lenne, maximum betörés által kezdeményezhető ez a lépés. - Itt legalább ninc semmi és senki sem, aki hallgathatna minket - vállaimat megvontam, majd pedig azonnal lecsücsültem a kanapéra, mint máskor. - Van valami italod, ami... erősebb? - itt természetesen alkoholtartalmúra gondoltam, mert végül is egy ilyen óra után, amikor is bevallottunk egymásnak valami olyat, amit nem is sejtettünk a másikról, muszáj erre inni. - Csodálom, hogy ennyi ideig tudtunk titkot tartani egymás előtt - én már saját mgamon is meglepődtem, de ő rajta is, mert én eléggé jó vallató hírében állok, annak ellenére, hogy sokszor komolytalan és bolondos vagyok. - Nos, és hogy-hogy te lettél tag... nem pedig anyád?! - kérdeztem tőle érdeklődve.
Minden változott, mi is. De a barátságunk nem adhattam fel, ha ennyi ideje kitartunk a másik mellett, bármekkora hülyeséget is csinál az. A helyzet viszont változott, és féltem, hogy elszólom magam, elfelejtek beolvadni, elfelejtek színlelni. a lakásom viszont pont, hogy az ellenkezőjéről tanúskodott. Rend volt, tisztaság, kiegyensúlyozottság. Meglepő kettősség, hogy legalább itt tudom tartani a látszatot. Ahogy belépünk, szinte egyből megjegyzést tesz arra, hogy én és ő mennyire különbözően élünk, mire csak megrázom a fejem. -Drágám, hogy ez most mennyire nem nyugtat meg.--szólalok meg egy pillanatra gondterhelt hangon, míg a kulcsot a helyére akasztom, a kabátom a fogasra teszem, és elveszem övét is. Kérdésére csak bólintok, a macskám pedig méltóságteljes léptekkel sétál elő. Lehajolok hozzá, de elfordul és visszamegy a helyére, lekucorodik és elalszik. Elmosolyodom, majd két pohárért nyúlok és a szekrényből kiveszek egy üveg bourbon whisky-t. -Remélem ez megteszi.-teszem le elé a poharat és az üveg kupakját letekerve töltök is magunknak. Igaza volt, ez csoda volt. De én inkább kitartásnak és elviselhetetlen erőfeszítésnek gondoltam, hogy szinte minden nap hazudnom kellett. Neki, másoknak, szinte mindenkihez, akihez egy jó szavam volt. De ezen most annyira nem akartam meditálni, inkább azon agyaltam, hogy hogy leszek képes ezek után az ő titkát cipelni egy esetleges gyűlésre, vagy az összesre inkább. Tudtam, hogy vigyázni fog magára, ahogy eddig is tette, de így, hogy tudtam róla, micsoda, ez a dolog kicsit bizonytalanná lett bennem. -Apám meghalt. Az aktákat valamilyen Isteni csoda miatt nem annyira szabályosan töltötték ki, mint ahogy kellett volna. Ezen meg sem lepődök.-dünnyögöm a végére a mondatot, ami a saját véleményemről szól, majd belekortyolok az italomba és a tekintetem a pohár tartalmának fodrozódó tetejére siklik.-Az anyám nem igazán akart ebbe jobban belefolyni, mint amennyire kénytelen volt az apám mellett. Úgy gondolta, hogy én tovább tudok lépni apám halálán, mert szerinte jobban hasonlítottak rá, mint rá.-bonyolódok bele a mondatba, majd felsóhajtok és keserédes mosoly ül arcomra.-Az anyám soha nem értette meg, hogy nem hasonlítok se rá, sem az apámra. Viszont igaza van, könnyebben tovább tudtam lépni, mint ő. a kapcsolatom megromlott mindenkivel, amiért nem akartam tanácstag lenni, amiért én nem fogom fel úgy a dolgokat, ahogy ők.-mesélek a zűrös családomról, majd rá emelem tekintetem és megrázom a fejem.-Még csak nem is arra válaszoltam, amit kérdeztél.-igazából csak azt mondtam el, ami a lelkem nyomta, amiről soha nem beszéltem neki. A szemében lehet, hogy az én családom volt az idill, de kevés olyan alkalmat tudok felsorolni, amikor valóban lehetőségem volt élvezni a családom idilljét.
Kezdőlap
