|
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 19, 2016 7:39 am Ugrás egy másik oldalra ♛ |
KOR » 120 év FAJ » vámpír PLAY BY » Aaron Tveit STÁTUSZ » szabad FOGLALKOZÁS » - VÁRJA » Én biztosan! KAPCSOLATUNK » // A név alkuképes, a play by-t szeretném, ha maradna, de nem vagyok meggyőzhetetlen másról sem. Drágám... hát te sem egy hétköznapi személyiség vagy. Olyan vagy, mint én... hiszen ha megnézzük a múltadat, ugyanazon fordulópontok alakították az életedet már gyermekként is. Az anyád elhagyott, az apád nevelt, méghozzá cseppet sem barátságos módszerekkel, és bármilyen módon hajlandó volt érvényesíteni a saját apai jogait az egyetlen örökösén. Zavarodott, nem mindig tisztánlátó személyiség a tiéd, nem vagy képes kiigazodni azon, hogy ki közelít feléd jó, vagy rossz szándékkal, a felerősödött érzéseid pedig még mindig csak bizonytalanná tesznek. Vámpírhoz egyáltalán nem méltó viselkedéssel áldott meg a sors, a természeted nem véletlenül kiszámíthatatlan. Tudsz te heves is lenni, de ahhoz már valami nagyon nagy dolognak kell történnie, hogy ki is szabaduljon belőled. Talán te vagy a csendes gyilkos legmegfelelőbb definíciója... Én változtattalak át, mikor az első világháborúban rád találtam az egyik csatamezőn. Még éltél, pedig kíméletlen mészárlás zajlott le az azelőtti éjszakán... nem sietett a segítségetekre senki. Megtetszett a kitartásod. Az, ahogyan engem meglátva csak felemelted a kezed. Vajon mit láttál? Egy angyalt? Talán az voltam, a te életedben biztosan... nem hagytalak elvérezni, habár halálra voltál ítélve. Te vagy életem mesterműve. A tökéletes férfi, akinek kevés nő mond nemet. Bár megmondom őszintén, sosem szerettem, ha a későbbi években nekem hencegtél arról, mégis kikkel sikerült összeakadnod. De mint minden jónak, egyszer ennek is vége szakadt... habár te nem tehetsz az ellen, ami kettőnk között van, hiszen kötődsz hozzám. Ösztönösen érzed, hogy ott kell lenned, ahol én vagyok. A vérem tett vámpírrá, a kettőnk közötti láthatatlan kötelék megtörhetetlen. Én pedig már nem tehettem ellene semmit, hiába tudtam, hogy nem engedhetlek tovább, nem sétálhatsz csak úgy be a bőröm alá... harminc éve láttalak utoljára, és tudom, hogy mindig a nyomomban vagy, de bízom benne, hogy egyszer belefáradsz... bár én bíom ilyesmiben? Kilenc évszázad sem volt elég ahhoz, hogy felhagyjak a bosszúmmal... te pedig olyan vagy mint én... | |
|
|