Sosem gondoltam bele igazán, milyen hasonlattal tudnám bemutatni magamat. Talán egy érett gyümölcs, amely egykoron vörösen pompázott az érintetlen fán... de ma már mételyek rágják át, és az egész fát tetvek lepik el. Meghatározta az életemet az, hogy gyermekkoromban egyetlen emlékem sem maradt az anyámról. Ahogyan is, hogy apám nem egyszer a fejemhez vágta, anyám okkal hagyott el engem is. Sosem tudtam eldönteni, azért mondja-e, hogy anyámat jobban gyűlöljem mint őt, vagy tényleg így van... mindenesetre elérte hogy az utálat legyen életem meghatározó eleme. Dühös gyerek voltam, aki egyfolytában álmodozott... eleinte arról, hogy az anyja visszatér, a karjaiba veszi... majd ez a düh egészen más formát öltött. Akaratom ellenére kezdtem el olyan utakat járni, mint anyám egykoron. Szabadelvű voltam, s megszöktem, mielőtt apám belekényszerített volna valamibe, amit nem akartam. Az igaz szerelmet kerestem, és meg is találtam. Csak később jutott a tudomásomra, hogy anyám is készen állt volna megszökni az esküvője előtt.
A döntő pillanat egyértelműen a vámpírrá válás volt. Minden érzés felerősödött, kegyetlenkedéssel fűszerezte meg az amúgy egyszerű hétköznapokat... egyetlen éjszaka alatt veszítettem el életem szerelmét és a lányomat. Nem maradt másom. A bosszú akkor még nem volt elég erős bennem ahhoz, hogy tudjam, elég ennyi is egy hosszú élethez. Nem sokkal később rájöttem. Bosszút akartam... Tatia-n, Cedric-en. Főleg azt követően hogy tudtam, mindkettejük életben van a nagyvilágban. És megannyiszor képzeltem el, ahogy az életükért és a bocsánatomért könyörögnek a lábaim előtt.
Domináns nőként elég ritkán hódolok be bárkinek, tekintve, hogy Petrova vér folyik az ereimben. Mai viszonylatban ez már felér egy útlevéllel, hiszen tudjuk, hová jut minden Petrova nő. Két véglet van. Halál vagy romlás. Én az utóbbit választottam. Minden követ képes vagyok megmozgatni azért, hogy elérjem, amit akarok... Tatia szívének fájdításáért még Klaust is behálóztam... csak elhibáztam azzal, hogy tényleg beleszerettem. De a gyűlöletet és a szerelmet egyetlen hajszál választja el.
A külsőm nem túl szokványos, eléggé hasonlítok anyámra. Barna, hullámos haj, ám a sminkben próbálok egyediséget tükrözni. Magasságom egy cipellővel elég könnyen befolyásolható, a ruházatom viszont változtatos. Hol egy sima farmer, hol egy igazán mélyen dekoltált kis csoda... tudom, hogy mi kell a férfiaknak. Egy gyűrű véd a nagyfénytől.

NÉV: Eszti
Multik: Gillian

Ismét eljött egy újabb napfelkelte. Ráadásul most szombatra járt az idő. Ilyenkor a normális emberek szeretnek kijárni az utcára, sétálni vagy egyedül, vagy a családjukkal. Számomra fontosabb az első. Akik egyedül vannak. Hisz' a családos férfiakat, vagy éppenséggel nőket hogyan csábíthatnám el a gyerekeiktől, vagy házastársuktól? Tisztább úgy, ha egyedülálló áldozatot találok. A sötét sikátorban.
A gyomrom már hangosan korgott, és vágytam az újabb tápláló reggelire, mélyen bízva abban, hogy finom falatot fogok találni, és nem valami dohány szagú, részeg pasast, aki azt se tudja, hány napja fetreng saját maga társaságában.
De ahogy beléptem a sötét sikátorba, megpillantottam valamit, és az arcom megrándult a rám törő féltékenységtől, és haragtól. Egy nő éppen derülten táplálkozott egy férfiból. Ellopta az én példányomat! Még jó, hogy a saját fajtámtól nem féltem a zsákmányt.
- Látom, tápláló falatot találtál. - szólaltam meg halkan, szorosan ott állva mellette, a férfi teste éppen összegörnyedni készült. Nem érdekelt túlságosan, hogy még soha nem láttam ezt a nőt, a fajtámbéliekkel szeretek közvetlen maradni. Csak nem ugrik nekem, és nem öl meg két pillanat alatt, nemde? Hiszen ártani nem ártottam neki.
Nagy sóhaj szaladt ki a számon, és a mutatóujjamat végighúztam a vérző nyakon, hogy megízleljem.


Elégedetten léptem a lakásom terebélyes nappalijába. Az asztalon csak egy üres tálca hevert, amely láttán rögtön megtöltődtem valami pozitív energiával. Legújabb tervem igencsak mélyre fog szúrni Tatia Petrova szívében, főleg ha egyszer megtudja, hogy mi is jár a fejemben. Meglep, hogy az a szőke pincsikutya még nem árult be neki, úgyhogy ebből még előnyt kell kovácsolnom. A lehető leghamarabb.
Csak egy fős személyzetet tartottam, de őt is megigézve... hogy levigye a pincébe a reggelit, majd felhozza az üres tálcát. Ő volt a táplálékom is, mikor feszülten érkeztem haza.
Megindultam a lépcsőn, és közben egy pohár narancslevet szürcsölgettem. A zárt ajtó mögül hallottam a légzést, a szív dobogását... mindig örömmel látott engem a drága vendégem, ez az egy bizonyos. És azt hiszem, hamarosan ideje lesz rendeznem egy nagy vacsorát, amelyben ő lesz a díszvendég. Meghívhatnám Tatiát... esetlet Cedric-et. De még Klaust is. Ilyen jó ötletek is csak nekem juthatnak eszembe!
- Hogy vagy ma reggel? - kérdeztem, megpillantva a poros arcot. Elmosolyodtam, de nem a szokványos kislányos mosollyal, amivel az áldozataimat, vagy az egy éjszakás kalandjaimat szerettem levenni a lábukról. Sokkal inkább ravasznak neveztem volna ezt a somolygást, és keveredett belé még egy másfajta érzelem is. - Nemsokára eljön a te időd... nagyi. - ejtettem ki a szót némi undorral. De senki ne mondja, hogy nem vagyok egy igazi zseni.