Sokáig az egyszerű ember egyszerű életét éltem. A családom nem volt gazdag, így hát igen nehézkés volt a megélésünk. Földünk volt, amit apámmal együtt műveltünk, anyám is segített míg el nem vitte a betegség, így hát nehezebb lett utána szinte minden. Becsületes voltam, önzetlenül segítettem, volt bennem empátia és nevetséges módon szomjaztam az igazságot. Aztán egy nap minden megváltozott, rá kellett jönnöm, hogy mennyire esendő vagyok és gyenge. Rosszkor voltam rossz helyen. Szinte…. igazi mészárlást csapott egyetlen ember, és már kész voltam arra, hogy meghaljak, de életben hagyott engem, mintha csak azt mondta volna ezzel, hogy: én döntök feletted. Igaza volt, ő döntött felettem. Az ő… könyörülete miatt maradtam életben, igaz…másféleképpen, mint eddig. Onnantól fogva én is megváltoztam. Rájöttem arra, hogy a becsület egy becstelen világban mit sem ér, így hát nem jó ember akartam lenni, hanem sikeres. Önzetlen lettem, ha fizettek érte, vagy érdekemet láttam benne, az empátia mára szinte kihalt belőlem és az igazság… az igazság már csak egy szó a számomra, amit úgy alakítok, ahogy akarok, ha elég okos vagyok hozzá. Az igazság nem érdekel, az egyetlen igazság az, hogy a világ eltiporja azt, aki jó. Nem úszhatunk szemben az árral, és jók sem maradhatunk emiatt ebben a földi pokolban.
Férfias. Ez a szó jellemez engem a legjobban. Elégedett vagyok magammal teljes mértékben. Nem vagyok egy égimeszelő, de nem is derékmagasságban élek. Nem vagyok túlzottan izmos, nincsen mértani pontossággal kidolgozott testem, de pont annyira férfias, amennyire lennie kell. Fiatalabb koromban meglehetősen nyálas képű voltam, mostanra inkább vagyok sármos. Szegletes az arcom, erős arccsontozattal és szerencsémre egy gyönyörű mosollyal tudom megajándékozni a másikat, ami sokat segít, hogy karizmatikus legyek, de… úgy általában is az vagyok. Az öltözködésemben nem nagyon eszközölök változtatásokat. Elegáns szoktam lenni szinte mindig, öltöny, esetleg egy zakó, de mindenképpen van rajtam ing, utálom a trikókat és mikor meglátok egy kölyköt félig letolt farmerral… legszívesebben élve eltemetném. Nem fogom soha megérteni a fiatalokat. Az ember az öltözködésével sugall valamit mások felé, egy öltöny amúgy is minden férfin jól áll szinte kivétel nélkül, bár igaz, azt is tudni kell hordani. Ahogy egyszer azt valaki nagyon bölcsen mondta, az öltöny a modern lovag páncélja, a letolt farmer pedig jegy a pokolba.

Oszd meg velünk, ki vagy!

- Tessék, igyál, ahogy látom rád fér! – mondom mosolyogva, ahogy átnyújtom a poharat Miles felé. Finom whisky, még magam sem tudom, hogy miért pazarlom egy Miles féle bolondra, de… végül is, vagyok olyan gazdag, hogy vegyek egy másikat, nem?
- Én… sajnálom, uram, előbb voltak ott és elvitték… - leintem, ahogy visszaülök a székembe és pár pillanatig csak figyelem őt, a félelmet az arcán… fura egy dolog az, ha félnek az embertől. Nem hatalmat érzek Miles felett, bár van hatalmam felette. Szánalmat érzek, ha ránézek. – Meséltem már neked, hogy miként kerültem ide? – persze, hogy nem, csak költői kérdés volt, erre minden bizonnyal ő is rájön, mert megrázza a fejét aztán egy kis habozás után ki is nyögi a kérdését: miért? – Tudod, eleinte olyan voltam, mint te. Gyenge, bolond és szörnyen öltöztem. Aztán egy mészárlás kellős közepén találtam magam, de…életben hagyott az, aki csinálta. Tudod, miért? – újabb költői kérdés. Sokszor elmerengtem már ezen én is, és sokszor meg is kérdeztem már, de soha nem mondta el, imád távolságot tartani, de az üzlet az üzlet, ne keverjük bele a személyes dolgokat, annak semmi értelme. Csak veszíthet vele az ember, én pedig már régóta nem vagyok vesztes alkat. Nem ülnék itt, ha az lennék. – Én sem tudom, de… nem is számít. Akkor rájöttem arra, hogy az életem, egy gyenge személy élete az erős akaratától és szeszélyeitől függ. Ezért az átváltozás után kikapcsoltam egy jó pár évre. El sem tudod hinni, hogy milyen hatalom az. – de persze mint mindenek, annak is meg van az árnyoldala, és éppen ezért nem is kapcsoltam ki azóta többet. Jó lecke volt, tanultam belőle, de nem akarom többször átélni. – Aztán csak a megfelelő embert öltem meg a megfelelő időben. Tudod ez kicsit olyan, mint a… politika. Terjeszkedni kell, és ehhez muszáj másokra rátaposnod, átverned, esetenként meg is kell, hogy öld őket. A lényeg, hogy ezzel dönts… - kopogtatom meg a homlokom a mutatóujjammal, majd a szívemre bökök. - … és ne ezzel. Végképp ne a farkaddal. – sok mindent el lehet azzal érni, na de helyes döntést, ami a céljaidat szolgálja? Aligha. Egy eszköznek jó, de azzal dönteni igen veszélyes, és egyáltalán nem is ajánlott. -  Persze, mindig jönnek nem várt fordulatok. Lett egy gyerekem, mert a nő, akinek a hátán felmásztam nálam hagyta. Tudod te, hogy milyen nehéz apának lenni miközben egy egész kis birodalmat kell kormányoznom? – persze, erős túlzás, de végül is leírhatjuk így is mindazt, amit birtoklok. Nem vagyok a legnagyobbak legnagyobbika, de elég sokat küzdöttem és dolgoztam azért, hogy elismerjenek. Egy Miles féle senki ezt nem fogja elrontani. – De persze nem akarlak untatni ezzel. Remélem felismerted, hogy a te életed most az én kezemben van. Ahogy az enyém is máséban volt régen. Mondj egy okot, hogy a fejed a nyakadon maradhasson! – rémisztően kedvesen mondom ezt neki, miközben kényelmesen hátradőlök a székben és várom a válaszát. Persze nem kapom meg egyből, tátja a száját, és hosszú másodpercekig semmit nem hallok míg végül ki nem bök néhány szót. – Hűséges vagyok önhöz.  – nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel halkan, majd mikor végeztem, a fiókomba nyúlok és előveszek egy köteg pénzt, amit elé dobok. – A pénzemhez vagy hűséges Miles, nem hozzám. De nem hibáztatlak. Te nem voltál ott akkor mikor felemelkedtem. – van néhány bizalmasom akikben tényleg megbízom, ők a legnagyobb segítségeim, és ők tényleg hűségesek, hisz velem együtt emelkedtek fel. – Nos… - kezdek bele a mondandómba, ahogy felállok a székből és mögé sétálok, kezeimet pedig a vállára rakom. – Nincs veled semmi bajom, Miles. De túl sokat fizetek neked a semmiért, annyi pénzből amit kapsz, felvehetek egy valaki nálad sokkal jobbat. De legalább nem kell aggódnod, hogy rossz döntéseket hozol. – rántom meg a vállam, de ezzel egyidejűleg a jobb kezem a válláról a hátára csúszik, majd egyszerűen csak előretolom és megragadom a szívét, hogy aztán egy könnyed rántással ki is tépjen a testéből. Miles élettelen teste előrebukik az asztalomra, én pedig a földre ejtem a szívét, és Miles ingébe törlöm a vért a kezemről. – Még szerencse, hogy sok olyan van, mint te. – mondom ezt már inkább csak magamnak. Amíg a legtöbb ember olyan, mint Miles, addig nem kell félni, hogy nem lesz kit kihasználni. Erről szól az élet. Mások kárán jutunk egyre feljebb és feljebb, közben csalunk, lopunk, hazudunk…ámbár, én nem hazudok. Mindig elmondom az igazság egy verzióját.