Az anyám: Jaj, hát Brandon a világ legédesebb gyereke. Felnőtt vagyok, anya. Komolyan, ilyen szépet előtte még nem szültem. Én vagyok az elsőszülött gyerek, csak mondom. A múltkor épp arról beszélgettem az apjával, milyen sokra vitte. Végzett a főiskolán, mégpedig nagyon szép eredménnyel. El is szoktam dicsekedni vele pár embernek. Nem soknak, csak néhánynak. Ja, gondolom, a hentesnek is. Tanársegéd lett. Idővel adjunktus is válhat belőle. Becsületesen végzi el a rá szabott feladatokat, az életben mindig helyesen dönt. Még jó, hogy anya nem volt ott az érettségi bálomon. Jól helytáll, és helyén van a szíve. És látták, milyen jóképű? Az én kisfiam. Sok lány észrevette már, a múltkor volt is itt egy aranyos kislány. Az a "kislány" már 21 volt, és ő volt az utolsó, akit hazahoztam bemutatni. Ennek már két éve. De aztán hamar itt hagyott minket, mert családi gondjai adódtak. Nem voltak gondjai, mindössze elijesztettétek. Te az aurájában kotorásztál, apa meg a fegyvergyűjteményét mutogatta neki. Pazar. Brandon megérdemelné, hogy a kemény munka és tanulás mellett a magánélete is rendben legyen. Hű, köszi anya. Meg aztán hogy lesznek így unokáim? Visszaszívom.
Az apám: Mint egy óvodás. Miért kell minden hülyeséget folyton benyögnie? Meg azt sem értem, miért röhögnek rajta állandóan a körülötte lévők. Öhm...humornak hívják. Állítólag. Elvégezte a főiskolát. Nagy dolog, én is. Hiába mondom neki, hogy legyen már férfi, ugyanaz a nyeszlett kölyök, mint pár éve volt. Nem tehetek róla, ilyen a testfelépítésem. Az izmok lepattannak rólam. De az most tényleg nem számít, hogy van agyam? Senkit nem érdekel az anyján kívül, hogy milyen eredménnyel végzett a Whitmore-on. Aha, szóval nem. Azt említettem már, hogy folyton beégeti magát valamivel? Ráadásul megszámlálhatatlanul sokszor képes megbotlani a saját lábában. Ha azt mondom, direkt csinálom ezeket, elhiszed? Jobb, ha nem is él párkapcsolatban. Nem neki való. Szeretem a kölyköt, de nehéz eset. Sajnálnám szegény lányt, akivel összesodorja az élet. Hát ez szíven ütött. Most kell egy egy perces néma csend, hogy a lelkem ezt feldolgozza...oké, kövi.
Az öcsém: Ő a mintagyerek a családban. 16 éves vagyok, vannak balhéim. Mondtam. És már rohadtul unom, hogy az ősök velem vannak elfoglalva, akadjanak már le rólam. Mondt...hé. Ez nem igaz. Le sem szállnak rólam, pedig te vagy a problémás kölyök. Szebbnél szebb csajokat hozott haza pár éve, akiket szemmel vetkőztethettem, egy ideje meg semmi. Először is, te 12 évesen ne fantáziálj a barátnőimről. Másodszor, a zakkant családom rekordidő alatt képes elűzni az esetleges nagy szerelmeimet az életemből. A te gyökér csatornába pisilős sztorid miatt Leanne utána már sosem nézett rám ugyanúgy. Hiába mentegetőztem, hogy részeg voltam. Amúgy ezt neki sosem vallanám be, de egyébként szuper tesónak tartom. Mindig törődött velem, amíg itthon lakott. Sokat játszott velem kiskoromban, és annak is a tanúja voltam, mennyire eltökélten szívja magába a tudást. Lenyűgözött. Imponált is egy ideig, de amikor lelépett, szerintem berágtam rá. Tudom, miért ment el, de hiányzik. Basszus, férfiasan kérdezem, hova a rákba pakoltam el a zsebkendőket?
Leanne, vagyis a legutóbbi exbarátnőm: Imádtam az eszét. Főleg az eszét. Bár hogy őszinte legyek, először a szeme miatt zúgtam bele. Mint egy kölyökkutya. Hát lehet neki nemet mondani? Aztán persze muszáj megemlítenem, mennyire nagy... Leanne, ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy ezt kivesézd. ...szíve van. Ja. Az más. Mindig előtérbe helyezi az érzelmeket, azt, hogy másokkal mi van. De a családja rémisztő. Az anyukája túl kedves, az apja meg egy megtöltött fegyverrel hadonászott. Az öccse folyton furán nézett rám, aztán meg folyni kezdett a nyála. A töpszli perverz. És az a csatornás történet. Gusztustalan. Ré-szeg vol-tam!!! Hányszor kell még elmondanom? Mintha a falnak beszélnék. Lehet, több értelme lenne. Szóval azóta együtt járok Ryannel. Mielőtt összejöttem volna vele, megkérdeztem, hogy van-e csatornás sztorija és megbizonyosodtam arról, hogy a szülei normálisak-e. Szerencsére minden oké, három éve együtt vagyunk. Remek, legyetek boldogok. Várj csak...három éve? De mi csak két éve szakítottunk...
Miss Hawkes, a felsőben imádott irodalomtanárom, egyben osztályfőnököm: Brandon jó gyerek volt. Kreatív, okos, korához képest precíz, és mindig maximálisan teljesítette a kihívásokat. Ahogy hallom, ez a későbbiekben is így volt, mind a mai napig. Ennek nagyon örülök, tudtam, hogy sokra viszi. Köszönöm, ezt jólesik hallani. Bár azt sajnáltam, hogy eléggé antiszociális volt. Ez nem igaz. Volt egy nagyon jó barátom. Igaz, sokat beszélgetett a konyhással, akit végül ki kellett rúgnunk, mert kiderült, egy másik államban pedofília gyanújával bíróság elé kell állnia. Azt nem mondtam, hogy a barátaimat jól válogattam meg. A lényeg, hogy gratulálok az elért sikereihez, bízom benne, hogy a magánélete is egyenesbe jön. Miért szidja mindenki a magánéletem? Csak mert jelenleg nem rendelkezem vele, az még nem jelenti azt, hogy a jövőben ne történhetne csoda? Hiszem, hogy minden okkal történik. Ha pancser vagyok, okkal vagyok az. Ha épp kilométerekre, sőt fényévekre is van tőlem az igaz szerelem, miért ne csapódhatna idővel meteoritként az életembe? Anyám...le kell szoknom a Smallville-ről.

Név » Lady K.
Kor » 20
Multik » Denise & other faces

A fenébe, engem tuti kirúgnak. Egy éve sem, hogy esélyt kaptam tanársegédként részt venni a főiskola életében, és már nem tudok a gatyámban maradni. Mentségemre kijelenthetem - apa egyetértése nélkül, persze -, hogy mióta nem tanulok, férfinak érzem magam. Igazi, belevaló srácnak. Még akár bunyózni is képes lennék. Aztán férfiasan tűrném, ahogy összevarrják az arcom meg az öklöm. De nem ez a lényeg. A fenébe is, lefeküdtem egy diákkal. Egy nagyon csinos diákkal, akinek ráadásul néha órát tartok. Ha ez kiderül, repülök innen. A legrosszabb, hogy mióta megtörtént a dolog, ki sem tudom űzni Lorelai-t a fejemből. Pedig ki kell tessékelnem onnan. Sürgősen. Itt a dékán. Remélem, még rajtam van a nadrág. Mielőtt szóra nyitotta a száját a főnököm, még gyorsan lepillantottam, hogy ellenőrizzem, a rettegés miatti képzelgésem még véletlenül sem vált-e valósággá. Mikor az első szó elhagyta a száját, robosztus hangjával elérte, hogy idiótán kalimpálva az ablakkilincsbe kapaszkodva bírjak csak két lábon maradni. Közben már kinyitom az ablakot, hogy úgy tűnjön, mindez direkt volt. Ja, ez nálam napi rutin. Ablaknyitás előtt vergődök egy kicsit.
- Beszélnem kell Önnel. Az egyik diákról lenne szó. - Ennyi volt. A pályámnak vége, nem kapok ajánlást sehova, szóval kell egy B-terv. Miért nincs B-tervem? Valamiért sosincs. Ja, de...a B-tervem az, hogy másik módszerrel elérni az A-tervet. Eddig még mindig bevált. De ezt mégis hogyan úszhatnám meg? Mindegy, megtörtént. Vállalom a felelősséget. Mondjuk, a jó oldalát nézve...ha apa ezután nem tart majd férfinak, akkor nem tudom, mit tehetnék még.
- Dékán Úr. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy teljes mértékben az én hibám. Ő semmiről sem tehet. Valahogy nem voltam képes ellenállni...
- Susan Potterről van szó és a dolgozatáról, amit az Ön korábbi munkájáról másolt le valamilyen módon. Azt akartam kérdezni, mit akar tenni ez ügyben? De maga miről beszél? - Süllyedek? Ugye jól érzem, hogy a padló magába szív? Előbb gondolkodj, aztán beszélj Brandon. Minek adok magamnak fejben tanácsot? Úgysem szoktam ezeket a bölcsességeket megfogadni...pedig mindig rájövök utólag, hogy érdemes lenne.
- Majd beszélek vele, és a professzorával, hogy írja meg újra. Nem kell szigorúan venni, bevallom, régen nekem is megfordult a fejemben egy-egy átmulatott éjszaka után, hogy csalással oldok meg valamit. - Nem nevet. Ajjaj, miért nem nevet? - Csak vicceltem. A lényeg, hogy nem kell felfújni a dolgot. Tudom, ilyenkor mit mond a protokoll. Én azonban úgy hiszem, ő is megérdemel egy esélyt. Ha megint csaláson kapnák, akkor persze más lenne a helyzet. Tudatni kell vele, hogy ez az utolsó lehetősége, ne szúrja el. - Még mindig szigorú ábrázata van a dékánnak, de bólintással adja tudtomra, hogy egyetért, majd pedig kisétál a teremből. Hála az égnek. Már nem kaptam levegőt. A kérdés még mindig az, hogyan oldjam meg ezt a Lorelai-dolgot? Most túl fáradt és beszari vagyok ahhoz, hogy ezen filózzak.
Megúsztam a dékánnal való eszmecserét. Pedig már agyban temettem a karrierem, sőt ha a családomra gondolok, saját magamat is. El sem hiszem, hogy ekkora mázlim volt. Ritka. Most nagyon kellene anya forrócsokija. Csak nem tudom, mire pontosan. Hogy ivás közben megnyugtasson vagy hogy nyakon boríthassam magam vele.