Nem sok választási lehetőségem van az árvaház falai között. Azt a ruhát vehetem csak fel, amit kikészítenek nekem, alig jut beleszólásom ebbe a dologba. Az óvodában néha kicsúfolnak, hogy az én ruhám kopottabb, régibb mint a többieké. A gyerekek gonoszak tudnak lenni, ha olyannal találkoznak, amit nem értenek, és az én árvaságom ilyen. Szeretek játszani, kalandozni a képzeletbeli világomban, és Amy gyakorta meglátogat, hogy velem játsszon. Nem akarok úgy felnőni, hogy a rossziondulatú gyerekek határozzák meg a személyiségemet, én nem veszem el tőlük úgy a játékokat, ahogyan ők elveszik tőlem, és gunyolódva csak azt mondják, hogy nekem nem való ilyen drága játék, csak tönkreteszem, és nekem amúgy is minek, hisz semmi szükségem rá a szakadt ruháim mellett. Néha nagyon haragszom rájuk, és irigy vagyok, hogy ilyen gonoszak velem, mégis van anyukájuk és apukájuk. Nekem egyik sincs már. Én is ilyen lennék egy olyan másik gyerekkel, aki árva? Amynek sokáig kellett ismételgetni ezt a szót, míg végül megtanultam.. már tudom, hogy mit jelent. De ő minden űrt betölt az életemben, olyan ő nekem, mint egy anyuka. Vágyok egy apukára is, de nem vagyok telhetetlen. Szeretnék egy normális gyerekkort megélni, Amy sokat segít benne, és tudom, hogy ha meghallja, hogy gúnyolnak, nem kell neki kétszer mondani, hogy beszéljen a kisgyerekek szüleivel. Nagyon szeretem őt.

Oszd meg velünk, ki vagy!

Sötét van. Remegek. A szél fujja a frissen lenyírt hajamat. Anya csinálta tegnap. Nem ért a fodrászkodáshoz, de ő azt hiszi, hogy igen. Nem hisztiztem, csak megmondtam neki, hogy máskor ne csináljon nekem ilyet. Valaki egy pokrócot terít a vállamra... a háttérben hallom a szirénát, arcomra verejték tapad, véresek a kezeim. Nagyonn megijedtem. Egy ölelés fog karjaiba, a dobogó szívet még közelebbről akarom hallani, hát odahajtom a fejem.
- Hol van anya? - kérdezem halkan, de nem kapok választ, csak megszorítják a hátamat. Meleg tenyér.
Beszélgetnek a fejem fölött. Egy fiatal nő tart a karjaiban, egy férfihoz beszél, ahogy kiszűröm a zajokból. A szememet elvakítja a piros-kék fény, amit egy kocsi tetején látok villogja.
- Vigyék a kislányt a mentővel. Kisebb sérülésekkel megúszta. A szüleit még ki kell ásni a kocsiból. Nem élték túl. - mondja, majd lekerülök egy kényelmes, puha ágyra. Nem fogom fel a szavak jelentését. Anyát látom, ő simogatja a hajam... majd sötétség..

*

- El van szakadva a pulcsid! - böki meg erősen a vállamat az egyik lány az óvodában. Kényelmetlen volt tegnap este az ágy.. és tegnap előtt is.. minden este az, amit kénytelen vagyok ott tölteni abban a házban, ami nagy, sok a gyerek, sok a felnőtt gondoskodó néni. Ott ismertem meg Amyt is nemrég. Velem sokkal többet foglalkozik, mint a többi gyerekkel. Irigyek is rám miatta. Furcsa, hogy mások irigyek rám. Anya és apa azóta az aeste óta nem jött vissza.
- Játszani szeretnék.- suttogtom a lánynak válaszként, és kirántom a kapucnimat az ujjai közül, de ő erre fellök.
- Akarom a játékodat.
- De most én.. - kezdek bele, de kitépi a kezeim közül. Szeretek csendes lenni, nevetni és játszani, de ez a lány mindig csúnyán viselkedik velem.
Érzem hogy könnyek szaporodnak fel a szemembe, s először fel akartam őt lökni. De megjött Amy. Ez egyet jelent nekem.. ő majd megvéd.