i'll whisper a secret

Téved. Nem kell bízni az emberekben. – rázom meg a fejemet mosolyogva. Kételkedni kell bennünk. Vigyázni kell velük, főleg azokkal, akiknek van eszük és képesek is azt használni. A világon a lebecslés és a túlértékelés az egyik legnagyobb ellensége az embernek. Én ennyi idő alatt megtanultam, hogy maradhatok logikus. Ha fölényem teljes kétséggel igazolódik, akkor sem nézem le a másikat, csupán csak elkönyvelem magamban. – Ahogy magának sem kell bennem. Én sem bízok  magában. Ostobaság lenne. – ha rá szolgálna se bíznék meg benne, azonban az a lehetőség, hogy megfontolom eme kérdést, aligha áll fent. Jelen helyzetben ugyanis egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, amit csinál.
Ne aggódjon, nem kezelem úgy, mint ellenségemet. – csóváltam a fejemet meg. Nem kell rám úgy gondolnia, mint ellenségre, ennek ellenére persze tekinthet rám úgy, hiszen én is keresem minden mozdulatában a csalás jeleit. Kilencszáz év alatt az ember megtanulja, hogy önmagán kívül senkiben sem bízhat. Néha még magában sem.
Igazán kedves, hogy ilyennek gondol. – mosolyodtam el. – Miért ölném meg? Ha megadja azt, amit kérek, nem látok okot arra, hogy végezzek önnel. Megnyugtathatom, hogy az élete biztonságban van, legalábbis amíg nem ad rá okot, hogy ez megváltozzon. De remélem, hogy nem így lesz! – az életét nem venném el, ha visszaadná azt, amit régen biztonságban hagytam nála azzal a kéréssel, hogy adja vissza, amint kell az. Ez az idő most jött el, nekem pedig nincs kedvem felesleges köröket futni, csak az időmet pazarlom így, ezért szeretnék minél gyorsabban a lényegre térni végre.
Minden átok megtörhető, csak tudni kell annak a módját. Utánajárás után biztosra állíthatom, hogy igen, képes lennék megtörni az átkot, ami sújtja önt. – minden varázslatot meglehet szűntetni, semmi sem örök, még az sem, amit a mágia éltet. Minden megszületik, és minden meghal. A halált viszont sokan félreértelmezik. A halál csupán egy másik élet, aki elég régóta él, az pontosan tudja, hogy a halál nem egyenlő a pusztulással. A halál csak lehetőség.
Ha elhozza, megkaphatja, amit akar. Örülök, hogy sikerült egyezségre jutnunk. Hívja fel ezt a számot, ha már megtalálta. – nyújtok át neki egy névkártyát, majd meghajolok az irányába. – További kellemes napot! – köszöntem el , mielőtt az ajtó felé indultam. Az egyezségnek pont az a lényege,hogy mindkét fél jól járjon. Ez üzlet, nem játék.

- Tudja még a munkakapcsolatoknál is elengedhetetlen az, hogy bízzunk a másikban. Adjon egy okot arra, hogy bízzak magában és akkor talán segíthetek... - nézek rá komolyan. Egyáltalán nem félek tőle. Sokkal inkább tartok magamtól, mint tőle vagy bármely fenyegető szempártól... Már tudom, hogy mire vagyok képes és azt is, hogy legtöbb esetben fogalmam sincs arról, hogy merre jártam vagy éppen kit öltem meg. Hiába hallgatom a híreket, hiába olvasom a cikkeket semmi se ugrik be. Mintha nem is én lettem volna ott.Illetve ott van az a tény is, hogy egyszer már bíztam egy boszorkányban és lehet, hogy annak a következményeit szívom még most is. Lehet miatta lettem egy gyilkológép. Így nem csoda, hogy egyetlen egy boszorkány vagy éppen mágus se a kedvenceim közé tartozik. S e mellé ő még vámpír is, vagyis a vérem még inkább csábító számára.
- Milyen biztató. - nézek rá egy grimasz keretében, hiszen egy percig se kételkedtem abban, hogy ha holtan akarna látni, akkor már rég megtette volna, de nem tette, így lehet nem akar nekem ártani. Ahhh, minden túl zavaros, de inkább leszek óvatos és készen állva arra, hogy meg tudjam védeni magamat, ha esetleg támadni akarna vagy ártani nekem. Többé már nem leszek préda...
- De tudom, hogy hol van. Csak nem akarok csapdába esni többé, így nem árulom el egyből. Biztosítékot akarok arra, hogy életben hagy utána. Ez olyan nagy kérés? - kérdezem tőle türelmesen, majd újra hátra dőlök a fotelben és figyelem őt. A könyvnek az élén újra végig szánkázik az ujjam, majd egy hamarosan kissé csodálkozva pillantok rá.
- Képes lenne rá? Meg tudja törni az átkot vagy mi ez? - s ekkor kíváncsian fürkészem őt. Bármire képes lennék szinte azért, hogy végre megszabaduljak a másik énemtől. Utálom azt, hogy gyilkos vagyok és önálló életet élek részben, egy olyat, amiről nem is tudok.
- Elhozom a testvérét, ha cserébe megszabadít a démonomtól, attól, ami még önálló életet is képes élni. - nézek rá komolyan. Még én is jól járnék, máris megérte játszadoznom vele...

i'll whisper a secret

Az,  hogy bízik-e bennem, vagy sem lényegtelen. Hallgasson a józan eszére. Úgy gondolom belátja ön is, hogy jobb ”barátként” számon tartani, mint ellenségként.  – mondhatnám, hogy jobb barát vagyok, mint ellenség, de… attól tartok nem lenne teljesen igaz. Ez persze nagymértékben függ a másiktól is, viszont bízom abban, hogy Ms. Winfrey képes beismerni ezt. – Mind ezt mondjuk. A világ azért tart ott, ahol, mert újra és újra elköveti a régmúlt hibáit az ember. Végső soron pedig mindketten csak emberek vagyunk.  – én idősebb ugyan, mint ő, de ez most részletkérdés. Voltam fiatal, sok hibát követtem el, néhányat újra és újra. Ha odafigyeléssel el lehetne kerülni ezt, akkor megtorpantunk volna az ókorban.
Akit holtan akarok látni, az holtan is végzi, Ms. Winfrey. – mondom ki egyszerűen a tényeket. Ez így van. Nem vadászom a húgomra, értelmetlen időpocsékolás, nem vesztegetek rá a drága időmből. Miért is keresném? Számomra az a fontos, hogy maradjon távol, majd ő felkeres, akkor pedig az én kedvemre is tesz. – Ezek csak szavak. – rántom meg a vállam. A régi világ, a falu úgy ismerte, mint a nővéremet, apámék ezen döntését még én sem értettem teljesen, de amint a sírjukba fektettem őket, rájöttem, hogy nem is igazán érdemes ezen gondolkodni. Egy-két probléma felfedi magát idővel. – Mert egy családi kripta. Bizonyára hallott már a fáraókról, akik uralkodásuk kezdetén kezdték el építeni sírboltjukat. A családom előre megépíttette mindannyiunk sírját.  – szelíd mosollyal pillantottam a velem szemben üllőre. Nem kívánok erre a témára több időt áldozni, igen sok idő lenne történelemórát tartani, és én  most nem a tudása pallérozása céljából vagyok itt.
Elmosolyodok a szavai hallatán. – Azt javaslom, ne féljen akkor.  – barátságosan nézek rá, de legszívesebben kitépném a szívét. Utálom, ha azt hiszik, hogy csak úgy játszadozhatnak az időmmel. Éppen ezért is állok fel. Ez a nő nem tud semmit, valamilyen okból kifolyólag, vagy csak megszeretne halni. Egyik sem érdekel.
Kedvesem. Önnek fogalma sincsen arról, hogy hol van a bátyám. Ha mégis, ostobább, mint hittem, ha azt hiszi, hogy játszadozhat velem.  – csalódottan nézek rá. Azt hittem, hogy tudja hol a helye. Hogy látja a szakadékot kettőnk között. Nem kívánom megalázni sem most, sem a jövőben. Nem érdekel honnan jött és hová tart. Azonban ha nem képes nekem semmit sem kínálni, nincs értelme tovább szóval tartania.
Megszabadítom a félelmeitől, amik kísértik önt. – felszabadíthatom. Meg van hozzá a hatalmam, az évek alatt nem csak ölbe tett kézzel ültem és vártam a csodára. Élni akar? Én esélyt kínálok neki, hogy megtehesse.

Vagy csak egyszerűen annyira gyarlótlan lett a világ, hogy már senkinek se adunk esélyt arra, hogy bízhassunk benne.  S nem értem, hogy miért kellene benned bíznom. – döntöm oldalra kicsit a fejemet és kíváncsian fürkészem a férfi pillantását, reakcióját és a nonverbális jelek után kutakodom, amik elárulhatják nekem őt. – Tisztában vagyok benne, de sose fogom elkövetni még egyszer azokat a hibákat, amik megpecsételték a múltamat és a jelenemet is. – mosolygok rá haloványan. Nem ragadtam a múltamban. Egyszerűen csak nem próbáltam meg elfelejteni. Azokból a hibákból tanulhatok és megelőzhetem azt, hogy elkövessem még egyszer ugyanazokat.
Csak egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat a kijelentésére, majd lassan bólintok, hogy rendben van. Örülök annak, hogy nem próbál meg ilyen kicsinyes dolgokhoz folyamodni. Eléggé kellemetlen lenne, ha esetleg a beszélgetés, ez a találka ilyen irányt venne. Nem szívesen játszadoznék egy majdnem ezeréves személy fejével, de a szükség néha eléggé nagyúr és az életben maradásért való küzdelem elég sokszor csodákra képes, olyan dolgokat a felszínre hozhat, amiről nem is tudtuk, hogy bennünk lakozik.
Hhm, miben is tévedek? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a testvére, vagyis az állítólagos testvére még nagyon is szabadlábon van és szemmel láthatóan, illetve a korábbi érintésnek köszönhetően hamar rájöhettem arra, hogy fogalmam nincs arról, hogy a testvére, nem is a testvére. Ördögi egy nőszemély lakozik abban a testben és szerintem veszélyesebb is, mint a velem szemben ülő férfi. Nem szeretek csak úgy játszadozni, vagy elárulni a titkaimat, de annak a kígyós nőnek inkább elmondtam, hogy merre találja a holtestet, de merre is van az a hely? Remek, nekem is most kell kicsit amnéziásnak lennem. Rá kell jönnöm, mert örökké én se fogok tudni időt nyerni. – Lám-lám, egy érzékeny téma. Nővér?  Nem inkább húgica? Én azt hittem, hogy Ön az idősebbik, vagy ebben is tévedtem volna? Ha meg annyira nem akarta ott tudni, akkor miért áll egy sír az ő nevével is ott? – szegezem neki a kérdést minden kegyelem és a visszafújó után. Láttam azokat a sírokat a saját szememmel, vagyis inkább az övével, hiszen az ő emlékképeiből építkezem. Igen, egyszerű tolvaj lett belőlem jelen helyzetben, de egyedül ez tarthat most életben.
Ebben egyet kell értenem. Fogalma nincs arról, hogy mire vagyok képes. Lehet, hogy idősebb és két erőt birtokol, de vannak annál rosszabb dolgok is. Például, amikor a félelmeink valóra válnak és kísértenek minket. – pillantok fel rá negédes mosollyal az arcomon. A hangom se csengett ártatlanul, így a pillantásom se az. Nem érdekel, hogy megérti-e a célzást vagy nem. Lehet, hogy fiatalnak nézek ki, de még a kalózkodás idején láttam meg a napvilágot, így nem vagyok ma született bárány se.
Ennyire karót nyelt? Ha ennyire könnyedén feladja, akkor nem is igazán akarja megkapni a testvére hulláját. – a hangom most kezd csak igazán bunkó lenni. Általában kedves vagyok, de nem akarok megkegyelmezni neki. Azt akarom, hogy kicsit ő is szenvedjen, ha már miatta szenvedtem én is hosszú éveken keresztül.
Mi a garancia arra, hogy állni fogja a szavát? – pillatok fel rá kíváncsian, hiszen közben kezdek emlékezni a rejtekhelyre. De előbb tudnom kell, hogy betartja az ígéretét.

i'll whisper a secret

-Életünk során sok mindenkinek adunk esélyt, de… egy idő után elfogy az ember bizalma. – a bizalom csalóka dolog, az ember azt hiszi, hogy létezik, de amint rájött, hogy szép szavak mögé rejtett fájdalmat takar, levizsgázott emberismeretből. Én úgy tartom, hogy a bizalmam túl drága kincs, hogy bárkivel is megosszam. Ez alól ő sem kivétel. – Egy olyan embernek, aki múltban él, nincs jövője. Ezt ön tudhatná a legjobban, Ms. Winfrey. – mosolygok rá kedvesen. Ő az élő példája annak, hogy milyen, ha az ember a múltban ragad. Nem előre néz, csak hátra, ily módon pedig nem is fog tudni előrébb lépni.
- Nem, nem próbálom, kedves. Fenyegetem. – bólintok egyet lassan, az arcomon pedig még most is mosoly húzódik, bár haloványabb. – Nem szándékozom önt megfélemlíteni. – rázom meg a fejemet. Felesleges idő pocsékolás. Magától is ráfog jönni arra, hogy nem akar velem ellenséges viszonyt ápolni. Lassan ezer éves leszek, nem lelem örömöm mások félelmében, már nem gyerekcipőben járok. – Így kérem hagyja a felesleges ellenkezést és sértegetést. Értelmetlen. – ráadásul saját magát csapja be vele. Nem hinném, hogy jelen esetben a halál kijátszása mérvadó érv lenne. A halált játszotta ki és nem engem. Más szabályok szerint játszom és más módszereket használok. A halálnál sokkal rosszabb dolgok is vannak.
- Igen, téved. – bólintok egyet a szavaira. Nem örülök annak, hogy életben van, de épp elég régóta nem történt már semmi sem, nem véletlen nem rendeztem hajtóvadászatot utána, már több, mint másfél évszázada. A családom számomra fontos, szeretném a holtestüket biztonságban tudni. Szeretném ily módon a családomat egyben tartani. Felsóhajtok a szavait hallva. Legközelebb emlékeztetnem kell magamat, hogy ne üzleteljek fiatalokkal. Naivak és ostobák, azt hiszik, hogy a háború egy-egy csatából áll, hogy majd ők megváltoztathatják a világot… túl sok az önjelölt hős, akárcsak ennek ellentétei. Túlbuzgók, figyelmetlenek, de talán megbocsátható nekik. Felszínes korba születtek. – Szeretném, ha nem lovagolna tovább ezen a témán. A nővérem azért nem halott, mert nem akarom megölni. A bátyámat pedig a szüleim mellett akarom tudni. – fontos számomra az, hogy a családom egy helyen nyugodjon. Soha nem utáltam őket. Példás gyermekkorom volt és jó családom, a haláluk oka nem a gyűlöletem volt, egyszerűen csak türelmetlen voltam. – Kedvesem, remélem nem  felejtette el, hogy ki vagyok. Nem mozgunk ugyanazon körökben, és nem is vagyunk egyenrangúak. – ezt jobban tenné, ha végre felfogná. Nem csak arról van szó, hogy sokkalta régebb óta élek, mint ő.  –Sajnálom. – pillantok rá szomorúan, ahogy felállok ültömből. – De ez az üzlet így nem kötethet meg. Maga csak az időmet rabolja, nem mond semmi lényegeset, csak burkoltan követelőzik és sérteget. – ezt pedig utálom. Szeretem, ha a másik ismeri az üzletkötés egy-két alapszabályát legalább. Felesleges új alkutárgyat követelnie, hisz nincsen fölényes helyzetben. – A feltételek továbbra sem változtak. Szívességet kérhet tőlem, cserébe adja át nekem a fivérem holtestét. – nem is értem, hogy ebben mi neki a rossz. Igazán nagylelkű vagyok, hogy felajánlom ezt neki. Ha beleegyezik ebbe, visszaülök a helyemre és folytatom a vele való üzletet, ha nem, akkor itt elválnak az útjaink. De nem, mint üzlettársak. Mint ellenségek.

Tévedsz, mert múlt és jelen nélkül nincs jövő. Tudomásom szerint igazán eszes vagy, hogy ezt tud, mert ha nem így lenne, akkor most nem beszélgetnénk. Plusz, akkor megbíznék benned, s nehezen tudom elhinni azt, hogy van olyan személy, aki bízik benned Henrik. –a hangom higgadtan cseng és a szemem se rebben meg, de nem is érdekel az, hogy esetleg a szavaimmal esetleg bántom őt, hiszen olyan fegyver van a kezemben, amiről még ő se tud. Egyetlen érintés, egyetlen sugallat és máris őrült lesz. Mily szép jövő.
Most fenyegetni próbál? – kérdezek vissza egy ártatlan pillantás keretében. – Többször kijátszottam már a halált, így nem jó embert próbál megijeszteni. Az se érdekel, ha maga lett az ördög, mert nem félek, így a kicsinyes fenyegetéseit kérem hagyja másnak Henrik. – A hangom még mindig nem remeg meg és határozottan cseng. Felesleges abban reménykednie, hogy meg tud ijeszteni, mert az a hajó már régen elúszott. Eleinte tartottam tőle, de aztán történtek dolgok és erősebb, illetve talán kicsit őrültebb is lettem. Azt hiszem, ezt bizonyítja az is, hogy éjszakánként a tudtom nélkül ölök meg embereket. Szóval elég beteg elme vagyok, de hát ez van. Szerintem a mostani világ az őrülteké, így kár lenne kilógni a sorból.
De maga miatt kerültek oda. Ön megölte őket, de a legfontosabb az, hogy az egyik családtagját még nem tudta bezárni és ez Önt igazán aggasztja. Vagy tévednék? – kérdezem tőle mosolyogva, hiszen egy érintés igazán hasznos lehet. Felhúzom a lábaimat és úgy figyelem őt. Élvezem ezt a pillanatot, nagyon is. Tudom, hogy az életemmel játszom, de ő is. Mind a ketten veszélyesek vagyunk egymásra nézve. – Szóval a bátya miatt aggódik, de közben a húga kérdése nem hagyja nyugodni. Ő megszökött évszázadokkal korábban Ön elől, most meg tart attól, hogy esetleg bele köphet a levesébe, így miért kellene bíznom abban, hogy van elég hatalma ahhoz, hogy betartsa a korábbi és a készülő ígéretét? – kérdezem tőle kíváncsian, miközben a hajamat kezdem el babrálni. Lassan felpillantok, amikor megáll valaki mellettem. Mondok neki valamit, mire tovább megy. Még sokáig itt fogunk ülni, így jobban teszi, ha másik helyet próbál meg találni. – Szóval? – kérdezem tőle mosolyogva, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Figyelem őt, majd megforgatom a szemeimet. – Maga szerint mit akarok? Mi lenne az új alkutárgya? – kérdezem tőle újra szemtelenül, hiszen két dolgot kell megpróbálnia, abból az egyik tuti, hogy sikerülni fog neki.

i'll whisper a secret

- Az olyan embernek nincs helye a jövőben. Aki képtelen elengedni azt, ami volt, nem is érdemli, hogy megkapja azt, ami lesz. – egyszerűen csak nincs jövője az embernek, ha a múltban él, és épp ezért nem is lép előrébb, mert ahelyett, hogy tovább menne inkább csak hátrafelé tekinget,amiből semmi jó nem születhet.
- Soha nem gondoltam úgy, hogy bármivel kevesebb lenne egy nő, mint egy férfi. – rázom meg a fejemet. De ő nagy hibát követ el azzal, ha elfelejti, hogy ki vagyok. Sokkal régebb óta játszom ezt a játékot, mint ő, ha lebecsül engem azzal csak nekem fog segíteni, amit persze nem bánok.
- Itt helyben semmiképpen sem. De persze megértem önt, ettől függetlenül még elszomorító az, amit hallok. – sóhajtok fel. Nem lep meg, hogy nem bízik meg bennem, én magam sem bízok meg senkiben sem, de nem is kell. A bizalom túlságosan is törékeny dolog, hogy építsen rá az ember, legalábbis véleményem szerint. – Az csakis attól függ, hogy mennyire gondolta annak. – mosolygok rá. Természetesen semmi sem megoldhatatlan, és nyilvánvaló az, hogy nem adnék meg mindent a testvéremért, ennyire nem fontos a számomra. De ha szórakozni akar velem, attól tartok, hogy az nem fog számára jó véget érni. Sokan próbálták már, és nem véletlen nem beszélhet már velük. – Lehet el kellett volna adnia. – értek vele egyet. – Ha megakart volna halni. – mert aki engem átvág, vagy átakar vágni, az ritkán él pár évnél tovább. Nem szeretem azt, ha elárulnak. Helyesbítek. Azzal nincsen bajom. De azt nem szeretem, ha hátba szúrnak. A félvér szóra pedig nem is reagálok. Nem kívánok gyermeteg személyeskedésbe átmenni. – Igen, csodálkozom, ugyanis a családom azért van egy sírba zárva, mert mind halottak. De ha tud egy jobb helyet a holtaknak, akkor szívesen meghallgatom a javaslatait. – mosolygok rá barátságosan. A szüleim halottak, nem véletlen vannak abban a sírban, nem igen tartok attól, hogy felkelnének. – Ha maga mondja. – mosolyodok el a kijelentésén. Elkövette élete legnagyobb hibáját. Alábecsül engem, és túl sokra tartja magát. De tegye csak, ha akarja, nem leszek ünneprontó, ugyanakkor félő, hogy hiába tartja magát erősnek, nem érti, hogy mi működteti ezt a világot. És nem az, amit éppen művel.
- Legyen. Tehát. Egész pontosan mit is szeretne? – mert célozgatott rá, de kimondani nem mondta ki, és ha nem mondja ki, arról nem is tárgyalhatunk.

Szerintem nem csak egy makacs ember tenne úgy, hanem egy olyan is, aki a múltban ragadt. – mondom neki könnyedén és egy pillanatra se veszem a le a pillantásomat róla. Lehet, hogy már szemtelenség az, amit teszek, de amit utána tettem az már inkább az volt. De én információra éheztem és szerencsére sikerült is megszereznem. Ezek után már megint nálam az előny, hiszen pontosan tudom, hogy fogalma nincs arról, hogy nem egyszerű ember vagyok.   Sokkal okosabb és bölcsebb lettem azóta az eset óta és még egy olyantól se ijedek meg, mint ő. Pontosan tudom, hogy micsoda ő, de ennek ellenére tisztában vagyok azzal is, hogy képes vagyok az érzéseivel játszadozni és megölni őt, ha úgy tartja kedvem, de én nem ilyen tündér vagyok. Ez az ő szerencséje.
Vagy egyszerűen csak remek játékos lettem, olyan, amit még te se néztél volna ki belőlem. Tudod, a nők sincsenek már úgy elnyomva, mint egykoron. Sokkal okosabbak és ravaszabbak lettünk. – mondom neki mosolyogva, miközben újra helyet foglalok és a párnát visszarakom az ölembe. Legszívesebben elkezdenék lapozgatni egy könyvet, hiszen pontosan tudom azt, hogy milyen reakciót fog kiváltani belőle. Elegendő volt egy kis információ és az érzései máris sokkal erősebben sugároznak felém, mint bárkié innét a teremből. – Pontosan, hiszen ha egyszerűen elárulnám, akkor talán itt helyben megölne. Nem bízom magában és ez szerintem nem igazán lepi megönt. – mondom neki határozottan és szemrebbenés nélkül. Állom a pillantását, majd egy kisebb sóhaj törik fel a torkomból, majd pedig megrázom a fejemet. – Ha valakibe az ember befektet, akkor vigyázz rá, vagy tévednék? Főleg akkor, ha értékes áruról van szó, ahogyan most is. De lehet magának még se számít annyit az a test, mint gondoltam. – mondom egy kisebb vállrándítás keretében, majd egy apró tincset a fülem mögé tűrök. – Lehet el kellett volna akkoriban adnom, amikor jó pénzt kaphattam volna egy hulláért, még szerintem az is jobb és igazabb üzlet lett volna, mint amit egy félvértől kaphattam. – utalok itt arra, hogy félig vámpír és félig boszorkány. Lehet, hogy két erőt birtokol, de a tündérek egyáltalán nem annyira szerencsétlenek, mint amilyennek a legtöbb mesekönyvben leírják őket. Tudunk mi is igazán kegyetlenek és bosszantóak lenni. – Mr. Shiller, maga a családját bezárta egy sírba, így csodálkozik azon, ha még inkább nem bízok Önben? Másrészt meg ott van a be nem tartott ígéretek. – szólalok meg unottan, majd egy féloldalas mosoly kúszik az arcomra. Egy darabig nem szólalok meg, majd végül jókedvűen megtöröm a csendet. – Végre a jó kérdést tette fel. Azért mert téved velem kapcsolatban és higgye el, rosszabb vagyok, mint a verbéna. – csiripelem a lehető legédesebb hangon, majd újra kényelembe helyezem magamat. - Előbb az üzlet és utána megkapja, amit akar. – teszem hozzá mellékesen.

i'll whisper a secret

- Nem feltétlen. Vannak dolgok, amiket nehéz elfogadni, és egy makacs ember megpróbálhat ellenállni a változásnak, természetesen hiába. – de nem tartom olyan makacs embernek, hogy így tegyen, magamat sem tartom annak, én inkább…csak túlélő vagyok. Sok kort éltem már meg, és mindegyikből én kerültem ki győztesen, nem pedig az ellenfelem…ellenségem. Kissé furcsállva pillantok a kezére, majd rá, mert nem igen értem, hogy minek ez a felesleges apró, de attól még ugyanúgy testi kontaktus, azonban még mielőtt mondanék valamit,  a keze lekerül a vállamról, én pedig a mondandómat inkább megtartom magamnak. Talán jobb is így, nem szeretem az ilyen apró kis megjegyzéseket. Nem kapni, sem tenni.
- Nem arra céloztam, hogy ostoba. Sokkal inkább arra, hogy talán szerencsétlen, esetleg óvatlan. – de nem arra, hogy ostoba, egy ostobára még csak egy kutya életét sem bíznám, a testvérerem holtestét még csak annyira sem. Itt az ideje, hogy egyesüljön a család, még ha ez szép lassú folyamat is, de…lassan kilencszáz éve ügyködöm ezen, tehát türelmem az van. – Tegyük fel, hogy megvan? – vonom fel a szemöldökömet, mert ez így elégé úgy hangzik, mintha nem lenne tudomása arról, hogy mégis hova rejtette el a kíváncsi szemek elől az én drágalátos testvéremnek a holtestét. Amire szükségem lenne most. – Ön akarta, hogy ne tartsak magával, nem tehetek arról, hogy e óvatlan lépés ilyen következményeket okozott. – úgy látta biztonságosabbnak, ha csak ő tud róla, és hát akkoriban sok ellenségem volt, akik erősebbek voltak, mint én, így hát én sem akartam tudni, hogy hova rejti. Velük azonban leszámoltam és erősebb vagyok, mint akkor voltam. Sokkal. – Meglehet, hogy rosszul hallom, de mintha vádaskodna. – nem az apja vagyok és nem a testőre, megmondtam neki, hogy helyezze el a testet és térjen vissza, akkor megkapja a védelmem, de nem tért vissza, én pedig akkoriban háborúban álltam, az energiaforrásaimat máshol kellett bevetnem, nem akartam rá pazarolni. – Megértem. De kérem értsen meg ön is engem. Nem szeretem, ha azt hiszik, hogy játszadozhatnak velem. Még kevésbé azt, ha valaki úgy hiszi egyáltalán van erre lehetősége. – mondom nyugodtan, kimérten, ahogy ölemben összekulcsolom az ujjaimat és kérdőn pillantok rá. Reméltem, hogy ez csak egy rutin társalgás lesz, de látom sajnos az élet más utakra kíván vezetni.
- A család fontos. – mosolygok rá. Nem rá tartozik, hogy miért van szükségem a bátyám testére, és nem is kívánom a kérdését megválaszolni, érje be ennyivel. – Tudja, Ms. Winfrey, egyetlen dolog van, ami érdekel. Miért hiszi azt, hogy van választása? – pillantok rá kérdőn, de ugyanakkor kíváncsian is. Talán elfelejtette volna, hogy ki vagyok, és mire vagyok képes? Az üzlet az üzlet, semmi személyeskedés, ő pedig elkövette azt a hibát, hogy elszámította magát. Én azonban nem szeretek egyezkedni akkor, ha már egyszer megvolt beszélve minden részlet.

A szavai hallatára egy ártatlan mosoly kúszik az arcomra. Egy pillanatra se hervad le, hiszen szemmel láthatóan hihető vagyok, hogy tudom jól, hogy kicsoda ő. Pedig fogalmam nincs. Valószínűleg a banyának köszönhető, aki szórakozott velem. Komolyan mennyire elmebetegnek kell lenni ahhoz, hogy valakit Csingiling méretre változtat, majd pedig bezárt. S ha ez nem lenne elég, akkor utána visszaváltoztatod, majd egy ezer éves testbe zárod? Komolyan nem értem az embereket. Lehet, hogy szarul esett neki az, hogy a szerelme mást választott, de ez azért már túlzás volt szerintem.
Ha folyamatosan élsz, akkor nem okozhat olyan nagy gondot, hiszen ahogyan a világ, úgy te magad is változol. Nem gondolod? - nézek rá kíváncsian, majd egy pillanatra felállok és lerakom az ölemben heverő könyvet és párnát is a székre. Lassan megkerülöm őt és egy pillanatra közelebb hajolok hozzá, miközben a kezem a vállaira siklik. Pillanatok alatt rohamoznak meg az érzések és a gondolatok. Tisztán látom már magam előtt, hogy miről van szó, ahogyan látom az alkunkat is. Sietve kapom el végül a kezemet, hiszen érzem, hogy én is egyre gyengébb leszek és azt nem engedhetem meg. Pár perc pihenésre van szükségem és utána jöhet az újabb lopás.
Nem vagyok ostoba, s ezt szerintem maga is pontosan tudja, hiszen különben nem bízta volna rám azt a dolgot. - mondom neki egy ártatlan pillantás keretében, amikor egy innivaló kíséretében újra helyet foglalok a korábbi fotelbe. Nem kérdeztem meg, hogy kér-e valamit az automatából, de van két lába és ki tudja szolgálni magát. - Tegyük fel, hogy megvan, de mi van akkor, ha az alku első fele se teljesült? Egy boszorkány bezárt, vagyis nem élhettem az életemet, nem védet meg. - mondom úgy, mint egy kisebb kaktusz, aki most éppen tapogatózik, hogy mennyire ismerem Henriket, mennyire türelmes és mennyire fontos számára az a bizonyos test. Ha jól vettem ki az emlékeiből, akkor a testvéréről van szó...- Szerintem nem is próbálta törni magát azért, hogy teljesítse, vagy tévednék? - nézek rá egy ártatlan pillantás keretében, majd belekortyolok a forrócsokiba és hamarosan lerakom azt is a könyv mellé az asztalra. Felvonom a szemöldökömet arra, amit mond és egy gonosz mosoly jelenik meg az arcomon.- Tudja mit utálok nagyon Henrik? azt, ha valaki hazudok. Lehet másokat át tud verni, de engem nem, így ne mondja, hogy oly sok teendője volt és emiatt nem teljesítette dolgot. - a hangom csendesen cseng, de úgy, mint talán egy kisebb gyilkosé. Vagyis inkább, mint egy kisebb bosszú amiatt, mert hagyott ott rohadni a boszorkány karmai között.
A koporsót és a testet se fogja addig látni, amíg tartozik nekem. De ha már ennyire fontos számodra, akkor talán többet is megér annál, amiben megegyeztünk. Minek van szükséged még ennyi idő után is a testvéred testére? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen soha nem említette a dolgot, hogy kinek a testét kell  őriznem, de tudom és miért ne köthetném ezt az orrára.

i'll whisper a secret

- Örülök, hogy emlékszik még rám, bevallom kissé tartottam attól, hogy elfelejt engem. – mosolygok rá. Persze, nem teljesen gondolom komolyan a szavaimat, elvégre ki felejtené el azt, aki adott neki egy koporsót, hogy őrizze azt meg, bármikor is lesz a következő látogatása, hogy elmenjen érte. – Rég volt már, remélem nem okozott önnek gondot beilleszkedni ebbe az új világba. Jobban kell vigyázni ugyan, de a szabályok még mindig ugyanazok. – tartsd távol magadtól az embert, ez pedig így szól. Nem nagyon fogadok embereket én sem, persze van egy-két üzlettársam aki ember, de ők más tészta. Nem kíváncsiak, hanem kapzsik, és ezzel addig nincs is baj, míg nem tervezgetnek. – Van, ami nem változik egy évszázad alatt sem. Ha pedig van miért… tudok én úriember is lenni. – ezt persze sokan vitatják, akik ismernek, de… most, hogy jobban belegondolok, nincsenek is ezek az emberek olyan sokan. Nagyon kevés ember van, aki tudja, hogy milyen vagyok. Maradjon is ez így.  – Őszintén remélem, hogy tudja. Igen kellemetlen lenne, ha elhagyta volna, vagy… megsérült volna. – nem csak kellemetlen lenne, hanem igen dühös is lennék. Bár végeztem a családommal és minden rokonommal, attól függetlenül még szerettem őket. Csak az utamba álltak, én pedig többet akartam, mint morzsákat az asztalukról. – Az alku másik felét még nem állt módomban teljesíteni. – villantok meg egy halovány mosolyt. Mikor a gondjaira bíztam a koporsót megadtam amit kért. Pénzt, lehetőséget, hogy valahol újra kezdjen, és a szavamat adtam, hogy adósa maradok, kérhet bármit, segítek neki. Azonban mivel nem kerestem fel eddig, és ő sem engem, ezt így nem tudtam még teljesíteni. Talán most. Annak nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget, hogy hozzám ér, csupán csak véletlennek tartom, nem is foglalkozom vele többet. Nem ismerem őt olyan jól, hogy tudjam mire képes. – Nézze, jól tudom, hogy az ígéretem késett, de kérem értse meg, hogy az elmúlt években sok minden történt. – ez persze nem igaz, de szeretek és nagyon jól is tudok hazudni. Azért nem kerestem fel, mert nem akartam bonyodalmat magamnak feleslegesen, csak ha ahhoz nekem érdekem is kötődik. – De most itt vagyok, és kész vagyok, hogy az ígéretem be is váltsam. Feltéve persze, hogy a koporsó, amit önre bíztam, érintetlen és biztonságban van. – a bátyámat ugyanis épen akarom visszakapni, elhelyezem majd őt a szüleink mellé, hadd nyugodjon ott békében, akárhol is van most.

Nem értettem, hogy ki az a férfi, aki találkozni akar velem, de úgy éreztem, hogy muszáj elmennem. Persze, részben lehet azt mondani, hogy nincs minden nálam rendben, de ez valóban így van. Éjjelente általában kifordulok önmagamból és minden ok nélkül megölök embereket. Megérdemlik a halált, de legtöbb esetben nem is ismerem őket. Utálom azt a nőt, aki ezt tette velem, de ha egyszer sikerül minden emléket visszaszereznem és kontrollálni az erőmet, akkor megkeresem és megölöm. Azzal talán az átkát is megtöröm. Nem volt neki elég, hogy bezárt, fogvatartott, majd pedig másik testbe kényszerített, mielőtt még visszanyertem volna az eredeti testemet. Egyszerűen maga a sátán lánya, legalábbis szerintem.
Ismerősen csengett a férfi neve, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Éreztem, hogy az életem részese volt, de hogy miért arról fogalmam nem volt. Elegendő lesz lesz megérintenem őt és talán az ő emlékeivel előcsalogathatom az enyémeket is. Ideges voltam a találkozó miatt, hiszen mi van akkor, ha a vesztembe sétálok? Nem, azt nem lehet. Biztosan nem lesz semmi baj, hiszen egy könyvtárban se akarhat valaki megölni valakit, vagy igen? Fura egy világban élünk és a legrosszabb az, hogy tudom egy ártatlannak tűnő lány is lehet gyilkos, olyan, amilyet az emberek se kívánnának rémálmaikban. Néha egy-egy kép bevillan arról, amit tettem, teszek , de olyankor mindig a wc-én kötök ki és úgy jön ki a gyomrom tartalma, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ártatlan tekintet mögött egy sötét titok, gyilkos lappang. A könyvtárban lassan indulok el, majd az egyik közeli fotelbe telepedek az egyik könyvtársaságában, miközben várok rá. Annyira csendes itt minden, illetve kicsit hamarabb is érkeztem, de így legalább volt időm felmérni a terepet is. Egy kispárna pihe az ölemben, a kezemben pedig egy könyv egészen addig, amíg valaki meg nem szólít.
Henrik! - bólintok egyet és közben a férfit végig mérem. Megrázom a fejemet, majd intek, hogy üljön le is a másik székbe. - Látom a bókolásról még mindig nem szokott le. - mondom egy kisebb kuncogás kíséretébe, hiszen jó érzés az, amikor valaki kedveskedik az embernek. Csendesen hallgatom azt, amit mond, de őszintén szólva semmit se értek ebből az egészből. - Talán tudom, talán nem. - szólalok meg sejtelmesen, majd mint aki biztos a dolgában úgy dőlök hátra az ülésemben. - Miért adnám vissza, hiszen én se kaptam meg az alku másik felét, vagy tévednék? - nézek rá kíváncsian a szőke tincsek mögül. Majd kicsit előrébb csúszom, s egy pillanatra, mint aki csak valami könyv miatt vagy hasonló dolog miatt hajolna előle megérintem őt, hogy ellopjak foszlányokat az emlékeiből. Tudnom kell, hogy miről beszél.. Egyszerűn muszáj. - Szóval miért tenném meg?

i'll whisper a secret

A család az első. Ezt mindig észben tartottam. Én is őket öltem meg először. Kegyetlennek tűnhet, de egy teljesen ésszerű lépés volt. Eléltek volna még évszázadokig is, learattak volna minden dicsőséget, míg én csak a morzsákat csipegethettem volna, amit nagylelkűen elém szórtak. Úgy döntöttem tehát, hogy a saját kezembe veszem a sorsom és megteremtem a végzetem. Na meg az övéjüket. A dolgom egyszerű volt. Apám nagy harcosnak vallotta magát, az is volt, jó harcos, de messze nem annyira, mint hitték az emberek. Elintéztem, hogy részt vegyen egy keresztes hadjáratban és hát ott… gondoskodtam róla, hogy biztosan meghaljon. A bátyám pedig…  ő soha nem volt harcos.
Viszont soha nem bírta a nadrágjában tartani a férfiasságát. Én gondosan tettem a dolgom, megöltem a családom összes leszármazottját közel száz év alatt. Persze, nem saját kezűleg. A hatalom a téveszmékkel ellentétben, nem a véres kezű emberek kezébe való. A hatalom első szabálya, hogy tartsd tisztán a szemed. Én is így tettem. Végeztem a családunk legtávolabbi leszármazottjaival, hogy még csak véletlenül se akarják a kezüket a frissen megszerzett örökségemre tenni. Most azonban viszont szükségem van a bizonyosságra, mert úgy tűnik, hogy mégsem végeztem teljesen jó munkát. Találkoztam ugyanis az öcsém egy leszármazottjával. Megölni nem sok értelmét látom, de… előbb tudnom kell, hogy a sejtésem igaz-e. Ehhez pedig szükségem van az öcsém holtestére.
Mivel a varázserőmet visszakaptam, így képes voltam arra, hogy a családom testeit sikeresen megőrizzem és megvédjem az idő bomlasztó erejétől. A szüleim a családi kriptában fekszenek a kastély birtokában, a bátyámat azonban nem tudtam ilyen közel tartani magamhoz, ugyanis később halt meg. Még élt pár évszázadot, boszorkány révén életben tudta magát tartani. Kedveltem, ezért hagytam életben. Ő volt a jobb kezem. De amint a fülembe jutott, hogy ellenem áskálódik a hátam mögött… az ő halálát sajnáltam. Azonban nem tudtam elhozni őt az Új Világból, így tehát ott hagytam a testét, de rábíztam valakire. Egy nőre. Seraphina, ha jól emlékszem a nevére. Márpedig biztosan jól, mert úgy döntöttem megkeresem, és sikerült is rábukkanom. Már csak azt kell megtudnom tőle, hogy hol van a bátyám. Szükségem van a testére, tudtam, hogy meg kell őriznem. Elég csak egy hajszála, manapság már annyiból is DNS vizsgálatot csináltatnak.
- Üdvözletem, Miss Winfrey!  – köszönök rá, ahogy ellépek az egyik könyvespolc mögül és barátságos mosollyal pillantok rá. – Még mindig ugyanolyan szép látvány a szemnek, mint évszázadokkal ezelőtt!  – ennek örülök, igazán kellemetlenül ért volna a hír, hogy esetleg megöregedett és meghalt. Úgy a testvérem megtalálása is jóval több idő lett volna. – Felteszem tudja, hogy miért vagyok itt. Szükségem lenne a… csomagra, amit önre bíztam.  – mégsem mondhatom, hogy a bátyámra, nem igaz? Egy koporsót adtam át neki ugyan, de ettől még nem kell nevén nevezni.