Elgyötört sikoly kiáltott fel a fejemben. Micsoda őrület... mi a fene történik már megint?! Azok az átkozott ösztöneim azt súgják, baj van. Baj... és megint kivel? Hát persze... egyszerűen nem hiszem el, hogy nem tudok eltölteni úgy egy békés estét, hogy ne kelljen ilyesmivel foglalkoznom. Oké, elismerem... a tudománynak szenteltem az életem, de néha egy szabad este nekem is kijárna, egy pohár bor kíséretében, s egy nagyszer ember társaságában. Igen... egy eléggé vonzó férfi a partnerem. Eléggé jóképű, és mi több, orvos. Fiatal és... talán emiatt szimpatizálok vele ennyire. Az ilyen randiktól tegnap este még sírni tudtam volna, hiszen mindig ugyanaz a forgatókönyv: mindegyik szeme megakad azon, milyen csinos vagyok, folytatják velem, majd amikor megtudják, hogy mi vagyok, fejvesztve menekülnek. Nyilván ez sem lesz más. Ezért vannak ekkora gátlásaim, inkább elmélyülök két vegyület elegyének a rejtelmeiben a laborban, mintsem ilyen elegáns éttermekbe járjak, és olyan dolgokba üssem bele az orromat, amik tudom, hoyg nekem sosem lesznek. Hiszen nézzenek már rá... egy ilyen férfi minden ujjára találna valakit... és mégis itt van velem. Bókol nekem... udvarias... egészen különleges lehet, amiért eddig még nem tévedt a tekintetem kidomborodó ütőerére...
- Öhm... ha most megbocsájtasz, most kimennék a mosdóba - pislogtam rá az ártatlan mosolyommal, majd felálltam, a szalvétát amely eddig az ölemben pihent, az asztalra helyeztem, és ezt követően nőies léptekkel közelítettem meg a mosdót.
Szúrt a mellkasom. Megállva a tükör előtt szinte rögtön oda kaptam, hogy masszírozó érzéssel próbáljam nyugtatni heves lélegzetemet. Hatalmas cél előtt állok... pontosabban állunk... Mióta megismertem a laborbéli partnerem, tudtam, hogy van valaki, aki úgy gondolkodik, mint én... egyre nagyobb a célkitűzés bennem, hogy elérjem azt, amit akarok... amit akarunk... a természetfeletti talán fejlődik, de a tudomány még gyorsabban. Azt hiszik, hogy nem lehet őket legyőzni, de igen! Képesek vagyunk rá... ha valami képes megállítani a természetfeletti erők ostoba térhódítását, akkor az a tudomány... és a tudomány emberek kezében van.
Itt, ebben a világban már végre nem érzem börtönben magamat. Feloldódom a fényben, abban a tudományban, amit eddig sikerült elsajátítanom. Majdnem ötven év... most háborúk tombolnak a világban, mindenki az igazát keresi... és én tudom a sajátomat. Ismerem, mint a tenyeremet. Ennek pedig nem lesz jó vége...