Ahogy az ókori görögök is vallották, navigare necese est, hajózni muszáj. Nem bírom a kötöttségeket, ez az első, ami minden megnyilvánulásomban észrevehető. Gyűlölöm a határidőket, általában be sem tartom őket, ha valamilyen csoda folytán kiszabásra kerülnek az életemben, ebből kifolyólag pedig szeretek főnök lenni, mivel olyankor én szabom meg, hogy mit, mikor és hogyan. A dolgok jobb helyen vannak az én kezemben, mint másokéban, könnyen összpontosítok a lényegre, észreveszem az összefüggéseket, de egyesek szerint jómagam túlságosan is komplikált vagyok. Engem nem zavar, de akiknek feltett szándéka, hogy átlássanak rajtam jobb, ha sokkal korábban kelnek fel, mert nem lesz egyszerű dolguk. Ahhoz képest, hogy gyakran elvesztem a fejem és élvhajhász vagyok, ha az életről van szó nem bírom a labilitást, kell, hogy stabil legyen a lábam alatt a talaj és ha valaki úgy igazán a közelembe férkőzik, akkor hajlamos vagyok ragaszkodni hozzá. Abban az esetben, ha valaki a számomra fontos embereket vagy engem próbál kóstolgatni nagyon dühös tudok lenni, nem felejtek és képes vagyok felvenni a bosszúálló viselkedést. Nem félek a kockázatoktól, gondolkodás nélkül felteszek mindent egy lapra és utálom a pangást. Szükségem van a pörgésre, egyszerre több dolgot szoktam csinálni és jól tűröm a nehézségeket, nem kuporgok a saját hamvaim felett. Istenítem a kalandokat, ezek adják az életem dinamikáját és egyáltalán nem tartom magamat szívbajosnak. Egyszer élünk, nemde?
Tisztában vagyok azzal, hogy a barna, rövid hajammal, barna szemeimmel, az arcberendezésemmel és testalkatommal a legtöbb nőt magamba tudom bolondítani és nem is hagyom, hogy ez megváltozzon. A sport szerves részét képezi az életemnek, gyakorta vagyok megtalálható az utcákon futás közben vagy néhanapján egy-egy edzőteremben. Fizikailag jót tesz, agyilag kikapcsol, az estéket pedig nem kell egyedül töltenem. Mindenki jól jár.

***

Hajnali három. Az este folyamán az éjjeliszekrényre csúsztatott telefonom tökéletesen prezentálta, hogy elérkezett a megfelelő idő a lelépésre. A mellettem fekvő nő szőke hajzuhataga elterült a párnán és mesés illatot ontott magából, de nem annyira, hogy megvárjam a tulajdonos ébredését, vele töltsem a reggelt és még munkába is együtt induljunk. Annyi mindig volt bennem, hogy megvárjam a partnereim álomba szenderülését, viszont sajnálatukra nem voltam az a tipikus „jó reggelt, szívem” srác, emiatt ültem fel az ágyban és egy mozdulattal magamra kaptam a ledobált alsómat, nadrágomat, majd pólómat, hogy nesztelenül elinduljak kifelé. Van, aki emberként is magas fokon tudja űzni ezt a mutatványt, én annyiban voltam szerencsés, hogyha már apám egy igazi állat volt, akkor legalább a kifinomult érzékeit és a ragadozók kedvező tulajdonságait megkaptam tőle. Persze választhattam volna az emberlét nem éppen rögmentes útját is, csak amikor egy autóbalesetet szenvedő, a kocsiból kirepülő sofőr életjeleit próbáltam megkeresni orvosi és emberi kötelezettségeim miatt és a vére szinte az arcomba szökött… nehéz volt ellenállni a kísértésnek. Tudtam, hogy mi lehet belőlem, anyám soha nem titkolta előlem, mégsem gondoltam, hogy ennyire el lehet gyengülni annak láttán, amit feltett szándékomban állt nem fogyasztani és ezáltal nem átlépni azt a kaput, ami félig-meddig a vámpírlétbe vezetett. Harmincöt éves korom óta nem öregszem, azóta megtanultam kontrollálni magam, a vér látványa, illata és íze sem zavar és csábít, ennek talán legfontosabb mutatója, hogy két éve sebészként dolgozom a helyi kórházban. Enyém a végtelenség, hogy tanulhassak és ha kamasz lennék még azt is mondhatnám, mennyire menő a csajoknál az, ha valaki életeket ment. Egyébként tényleg az, de emellett ott van még a munkamánia, a minden egyben tartásának az érzése, az aprólékosság és... a istentudat? Meglehet, elvégre nem sokan adják a fejüket a saját vérükkel való gyógyításra.
Akadálytalanul sétáltam ki az ajtón, a hűvös éjszaka miatt elkélt a bőrkabátom magamra kapása és gyalog indultam el a saját lakásom felé. Érdekes, hogy ilyenkor hamar kinyílik a szemem, amúgy meg szükségem van a koffeinre ahhoz, hogy értelmes gondolatokat fogalmazzak meg, de annyira nem voltam magamnál, hogy jó ötlet jusson eszembe annak magyarázására, miért csörrent meg a mobilom a zsebemben. Sürgős eset? Bent van az ügyeletes, bár ha súlyos, akkor több ember is kell, arra pedig álmomban nem gondoltam volna, hogy pont az hív, aki. Chantele? Régen beszéltem már a lánnyal és vajon mi lehet annyira fontos, hogy hajnalok hajnalán kell közölnie? Vagy kérnie, nála egyre megy.
- Mondd, kislány. - Vettem fel a készüléket várva arra, hogy ismét valami lehetetlen küldetést tárjon elém.