-Rendben ott összefutunk. - Utoljára megfordultam és egy pillantást vettem a házra, majd szép lassan elindultam én is haza.


/Mikaelson villa/

- Félreismersz, Elijah. Az erkölcs hiánya is gyökeredzik valahonnan, amiről jobb, ha nem tudsz - jegyeztem meg gunyorosan. Persze ez így volt, de pár nappal ezelőttig ezt így nem vallottam volna be. - Indulj csak, én a partneremmel megyek... Majd ott találkozunk. Ja, és kösz - vigyorogtam rá, mielőtt vámpírtempómat kihasználva eltűntem volna.
/Mikaelson villa/

- Hát szerintem elég lenne csak, ha Klaus ilyen a családunkból.. Rebekah is rendes ő is megbízható. Finnről inkább most ne beszéljünk, de ő is teljesen más, mint te.. Szóval ezért lehetnél te erkölcsösebb.. - Oktattam ki és egyben magyarázatot adtam neki kérésére.
-Szerintem ideje lenne elindulni a bálba nem gondolod?

- Te nyomtad a fejemet a bárpultnak a Grillben. Vedd úgy, hogy visszakaptad. Ez nem az erkölcsről szól, bár sosem tagadtam, hogy nekem olyanom nincs - vontam vállat. Most komolyan, a vámpírok, meg az erkölcs? Amikor a többség simán felhasználja például az igézést kisebb-nagyobb dolgok elintézésre? Vagy a kórházakból lop vért, sőt, inkább öl? Nos, azt hiszem, az erkölcs még Elijahnak is mást jelent... - Különben is, miért viselkednék másképp, amikor szinte már ezt várjátok el tőlem? Mondj egy jó okot, amiért másnak kéne lennem...

Nagyon értetlenül nézhettem... előbb az egyikre, aki előttem állt, s akit mintha Elijah-nak hívnának... bár nem is értettem, úgy éreztem zsong a fejem... nem tudtam ki ez, mégis... úgy éreztem nem ártó szándékú férfi... Majd a másik férfira is odanéztem, amikor Ő lépett oda énelém... s összerezzentem, ahogy szemei az enyémekbe mélyedtek, s ráeszméltem... kb. 5 másodperc erejéig, hogy ez a férfi meg akar igézni engem...
S meg is tette. De ezt csak néhány pillanatig tudtam, azután... tudatomba lépett az új adat. Csak két idióta randalírozott hátul... két suhanc... senkik... Nem lényegesek, nem veszélyesek... Mehetek hát utamra, vissza Noah és Lucy párosához. Lucy-nak ideje lefeküdni, későre jár.
Megfordultam, és szó nélkül léptem el a két alaktól... azzal a biztos tudattal hogy Ők is távozóban vannak, mindjárt nyomuk sem lesz, nem kell aggódnom. Visszasétáltam szépen előre, mintha mi sem történt volna... De menet közben még megtöröltem kezemmel az arcom... melyről nem értettem, miért is nedves...

(folyt. köv. Ház)

Nem csalódtam az öcsémben ugyan olyan féreg, mint amilyen régen volt. Jól hátba támadott miután a lány elment. Nagyon feldühített, de én az a típus vagyok, aki tud magán uralkodni nem úgy, mint ahogy ő.
- Tudod kedves Kol most csak azért nem verlek laposra és vonnám vissza az igézésem a lánytól, mert megígértem, hogy segítek. Ha a szavamat adom, akkor az úgy is lesz. Nagyon egy erkölcstelen hülye gyerek lettél Kol. Nagyon nagy szerencséd van. - Fenyegetőztem vele és arra gondoltam, hogy jobb lenne lelépni és pihenni a bál elött.

Már épp kezdtem volna örülni, amikor eszembe jutott, hogy még elfelejtettem őt feloldani a beszédtilalom alól, így továbbra is állt, mint a cövek, és várt... újból közelebb léptem tehát hozzá, és levettem ezt az utolsó, gátoló tényezőt is róla, hogy szabadon útjára mehessen.
- Menj utadra, és most már beszélhetsz is. Ha bárki kérdezi, csak két erdei állat volt hátul a kertben, akiket elüldöztél... De te azért tudod, hogy két agyament randalírozott a hátsó kertedben, akikkel úgy döntöttél, nem törődsz, és most előremész... - igéztem belé, majd visszafordultam Elijahhoz. Azt hiszem, itt van az ideje a revansnak. Most már amúgy is sakkban tudom tartani, ha emiatt esetleg kitalálná, hogy visszaszívja a segítségét... - Drága bátyám. Már egy ideje szeretném ezt megtenni - jegyeztem meg, majd egy gyors, határozott mozdulattal megindult az öklöm. Mielőtt reagálni tudhatott volna, máris sikerült képen találnom. Megérdemli... - Csak hogy tudd, egyedül Niknek van joga bárminemű módon bántani engem, tekintve, hogy ő mindannyiunknál erősebb. Különben, csak hogy tudd, egy hatalmas marha vagy, amiért egy olyan lány, mint Selena, kiment a fejedből. - Selena csodálatos egy teremtés volt. A legjobb barátom, mármint azóta, hogy átváltoztunk, és egymás társaságára találtunk. Persze így könnyebb megjegyeznem ezer év távlatából, főleg mert nem akkor találkoztam vele utoljára.

Emily... Emily... Emily... Emily... - magamban csóváltam a fejem... Emily sosem bírta kis hogy ne avatkozzon a dolgokba... ha szerinte úgy jobb lesz... de jobb lett... Be kellett látnom, minél több pillanat telt el, s minél jobban gyötört a kín... mely szinte fizikailag tépte széjjel mellkasom... tudtam, hogy Emily-nek igaza volt... Elvette a fájdalmam... és Istenem de jól tette... Nélküle nem ismerném most Noah-t, és nem lenne általa reményem... nem lenne reményem hogy jobb lehet... Ha csak Ben marad a szívemben... ha ott marad.... fogalmam sincs hol lennék ma, de nem így és nem itt, ez biztos... Bármit is tett Emily, és ez a férfi... hálás voltam érte... hálás, mert visszaadták az életem, amit Ben elvett... amiért örökké gyűlölni fogom, tudatlan is, emlékek nélkül is... gyűlölni fogom, és soha nem bocsátom meg hogy ezt tette velem... elhagyott, amit soha senkinek nem bocsátanék meg, de neki különösen nem... soha...!!
Nagyot nyeltem, amint a másik férfi... Elijah... odalépett elém, és most Ő volt aki a szemembe nézett... ajkamba harapva vártam... és tűrtem, hisz nem tehettem mást, de ha tehettem volna sem teszek... tűrtem, hogy megigézzen... és magamban isteni áldásként éreztem, fogadtam be az érzést... a tudatot... Azt a tudatot, hogy nincs Ben... nincs a férfi aki újra tönkretette az életem... aki ujra elhagyott engem, a kislányom, és tönkretett mindent, mert egy rohadt szemét féreg volt... nincs... nincs többé... nincs ér remélem soha többé nem is lesz.

Aztán megrázva fejem pislogtam tovább döbbenten, a két idegen férfira... S nem értettem, mit állnak ezek itt előttem... Még mindig leghőbb vágyam volt, hogy megtudjam mit keresnek itt, és... és miért nem tudok elhátrálni előlük... Pedig a késztetés megvolt, de mégis... úgy éreztem, mintha nem szabadna... se szólnom, se elmennem... valamiért... itt kellett lennem még... csak állni itt és várni...

Csak a lány szemébe néztem és ezt mondtam neki.
- Ne emlékezz semmire ami azzal a pasassal történt. - Ezzel beteljesítettem Kol kérését és remélem most már békén hagy. Nem akartam először belemenni, de végül megtettem. Azzal nyugtatom magam, hogy segítettünk ennek a csodálatos lánynak. Bárcsak én is elfelejthetnék mindent, ami rontja a lelkem.. Vissza sétáltam az öcsémhez és elégedetten a szemébe néztem.
- Most már boldog vagy öcsi? - Néztem le a földre, majd újra ő rá.

Csak a szememet forgattam Elijah udvariaskodásán, ahogy bemutatkozott. Jellemző rá... Különben, azt hiszem, az udvariaskodás is valahogy az emberi korunkhoz köthető. Elvégre mi, a legfiatalabck vagyunk a legkevésbé azok.
- Csináld már... Ne emlékezzen semmire, mert nézz csak rá - mutattam a könnyárban úszó, énmiattam mozdulatlan nőre. Nem értem, hogy képes bőgni egy idióta miatt, amikor szemmel láthatóan, vagyis inkább füllel hallhatóan máris befűzött egy másikat. Hihetetlen... - Különben - fordultam vissza a nő felé. - Emily megölne, ha velem valami történik, és eltűnik rólad az igézésem, így jobb megelőzni bajt - magyaráztam neki. Emily... bármikor jól jöhet még az a szívesség tőle.

- Ismer engem...? - néztem döbbent csodálkozással a... hát azt hiszem fiatalabbikra... aki hozzám szólt. Nekem egyik sem volt ismerős, még... nem emlékszem hogy valaha láttam volna Őket. És ez nemigen tetszett... - Kik maguk, és mit keresnek a kertemben? - kérdeztem, választ követelve lépve feléjük... de nem kellett sokat mennem, mert az a másik férfi aki beszélt, ugyancsak felém indult. Amire pedig én megtorpantam. De Ő mégis odalépett elém. Én vissza akartam lépni, inkább hátrálni, egy biztonságos távolságra, de nem tudtam... nem, mert a férfi a szemembe nézett, és hiába szerettem volna... rájöttem, nem egyszerű vámpírral van dolgom, mert a tekintete rabul ejtett, és nem eresztett el... akár egy vasmarok... S ha ez nem lett volna elég, akkor a hideg már attól is rázott, amit ez a férfi mondott nekem... ne mozduljak, ne szóljak... ez minden lehet, csak jó nem... Oké, azt hiszem tévedtem abban hogy nekem nem lehet bajom... lehet... még ma is... Nagyon is látszott hogy ezek itt erősebbek nálam, mert... még a hülye is felismeri mikor épp megigézik... még ha nem is tudok tenni ellene... nem bírok... nem bírom legyőzni... nem bírok se szólni se mozdulni, csak meredni bele a szemeibe, némán, tettek nélkül....
Ám a legrosszabb még csak ezután jött. Álmomban nem hittem volna hogy ilyesmit fogok hallani, ez az egyik... a másik... hogy először, az volt a legnagyobb baj, hogy fogalmam sem volt ki az a Benjamin akit emleget... kire kéne nekem emlékezni, ám... ám de ahogy mondta, és mondta, és mondta.... úgy kezdtek el feljönni... feltörni a pillanatok... Amikor először megláttam, mikor hazajöttem... mikor először nyomtam a falhoz egy szál törölközőben álló alakját... mikor először éreztem hogy megdobban a szívem a jelenlététől, mikor Lucy először kezdett mocorogni bennem a hangjára... mikor... először megcsókolt... mikor velem volt Lucy születésekor... mikor azt hazudta a recepción hogy a babám apja... mikor olyan áhítattal nézte a babát is és engem is, mintha kincsek lennénk... mikor... mikor szeretett... reményt adott, boldogságot, békét, biztonságot... De aztán jött a folytatás, amikor bántott... amikor hazudott... amikor elment... és amikor nem jött vissza soha többé... mikor félholtra sírtam magam Emily nappalijában, mikor véresre martam magam kínomban Ben nélkül... mikor meg akartam halni miatta... és végül... mikor Emily egy idegent hozott a szobámba, aki azt mondta felejtsem el mindezt... és aki... most... itt állt előttem, és visszaadta az emlékeimet...
Aki miatt itt van bennem újra az érzés, hogy inkább a halál... csak ez ne fájjon így... csak ne érezzem a kínt... ne fájjon így a szívem, az ezer seb miatt amit férfiak okoztak nekem... egyik a másik után, és Ben utolsóként...
Odajött a másik férfi is... a tekintete... barátságosnak lehetne mondható, mégsem tudtam bízni benne... bemutatkozott... és azt mondta segíteni akarnak... de én nem tudtam megbízni a szavaiban... azért sem, mert a szemeim előtt Ben arca villódzott... és éreztem hogy szememet könnyek égetik... és azért sem, mert két olyan férfi állt velem szemben, akik szemlátomást bármire tudnak kényszeríteni, és... és meg tudnak igézni engem, hiába a sok évnyi vámpírság... emberien semminek tűnök mellettük... és Lucy és Noah elöl vannak, és félek... féltem Őket, féltem mindkettejüket...
Nem tudtam szólni, így szemeim könyörögtek... mindkettejük felé, hogy ne bántsanak... se engem, se senki mást itt... Bár nem tudom... vehetem "bántásnak", hogy előbb... egyikük Emily kérésére kitörli az emlékeim, majd most visszajön, visszaadja őket, és... és ha jól értem hoz magával egy másik vámpírt, hogy aztán Ő is igézzen meg és törölje az emlékeim?? Mi a fene folyik itt?? Nem szenvedek eléggé...?? Nem fáj eléggé? Mit vétettem, Istenem, miért kapom ezt mind??? Ha már elvették... miért kapom vissza... miért játsszák velem ezt...?? Nem értettem egy kukkot sem... csak azt tudtam hogy nem akarom az emlékeket... nem akarom őket... fáj...

Csak néztem értetlenül ezt az egészet és fura dolgok kavarogtak a fejemben. Kol megigézte eszébe juttatta a régi emlékeket és rajtam volt a sor, de ezek előtt bemutatkoztam neki.
- Üdvözlöm, nos tudja én Elijah vagyok és ne legyen feldúlt, amiért itt állunk, mert segíteni akarunk magán. - Erkölcsi oldalamhoz hasonlóan udvarias voltam vele, majd aztán Kol tette a dolgát. Amikor Kol befejezte oda léptem a lányhoz és Kolra néztem.
- Akkor megtegyem? Mindent felejtessek el vele, ami vele kapcsolatos? - Kérdezősködtem az öcsémtől és vártam a válaszokat rá. Szerintem ez így még is csak túl egyszerű. Két eredeti csak el bír egy sima vámpírral, szóval elég nyugodt voltam. Lehet ezt nem itt az udvaron kéne megoldani, de gyorsan túl leszünk rajta és úgy teszünk mint, ha mi sem történt volna.

Éppen felelni készültem Elijah kérdésére, hogy mikor is ér végre ide az a bizonyos vámpír, amikor meghallottam a leálló motor hangját, majd nem sokkal később Pearl is megjelent, szemmel láthatóan értetlenül állva a történtek előtt. Nem is csodálom, ha nő lennék, én is meg lennék lepve, hogy két férfi csövel a hátsó kertemben, akik közül az egyik egészen biztos eszméletlenül jóképű... Na jó, a másik is. A Mikaelsonok egyszerűen ellenállhatatlanok.
- Rég találkoztunk Pearl - jegyeztem meg egy kaján vigyorral az arcomon. Szerettem az értetlen arcokat, és ha rajtam múlott volna, még egy ideig magyaráztam volna, ámbár szorított az idő, szóval inkább cselekvésre szántam rá magam, és elé léptem. Egyenesen a szemébe néztem, és gondolkodás nélkül odadaráltam, amit szeretnék. Évszázadok óta nem gondolkodom azn, mit kéne mondanom, mert úgyis jön az magától. - Azt akarom, hogy állj meg itt helyben, és ne mozdulj meg, valamint ne szólj egy szót sem, egészen addig, amíg be nem fejeztük ezt a kis dolgot, amit mi ketten mondani szeretnénk neked. Utána, amikor azt mondom, mehetsz utadra - kezdtem a kis biztonsági felvezetéssel, amit kénytelen voltam szökés ellen hozzátenni. - Azt akarom, hogy emlékezz vissza Benjamin Lockwoodra. Az összes szerelmes éjszakátokra, az összes szép élményetekre, mindenre, ami boldogsággal töltött el vele kapcsolatban. De nem csak ezt akarom: Szeretném, ha emlékeznél a miatta ejtett könnycseppjeidre... ahogy elhagyott, és neked összetört a szíved miatta. Érezd, hogy fáj... fájt... valaha szeretted. - Azt hiszem, az igézés ezen részében ismételten sikerült visszagondolnom Freyára, de... nem, az most nem lehet, ő most Pearl, és az ő Benjaminja, akit talán érdemes is elfelejtenie... Nekem sosem szabad kiverni a fejemből őt, és a fájdalmat, amit csak saját magamnak köszönhettem. - Köszönöm. Most pedig elintézzük, hogy mégse emlékezz rá - léptem el tőle. Azt hiszem, ezt a pillanatnyi megingásomat senki nem vette észre, ami nem is baj. Ez az én titkom...

(Ház)

Hátrasétáltam, igazából nem féltem... mert elég idős vagyok ahhoz hogy se betörőtől, se kósza vámpíroktól ne féljek... ám de azért mégis, mivel Lucy és Noah elöl vannak, óvatosan sétáltam hátra... egészen addig, mígnem megláttam a kertben két férfit...
- Maguk meg kicsodák? - kérdeztem, elég udvariatlanul, de mivel egyikük sem látszott ismerősnek számomra, hát nem is követelte meg semmi az udvariasságot a kertembe tolakodóknak...

-De már lassan 1 órája, hogy itt állunk.. hívd fel telefonon vagy nem tudom, de nekem ez így kezd már egy kicsit unalmas lenni. - Tettem hozzá. Kicsit már untam magam semmihez sincs jelenleg kedvem ehhez meg főleg. Jó lenne még egy hatalmasat pihenni az alapítók bálja előtt, szóval ha megérkezik igyekezni fogok, de gondolom ez úgy sem fog így alakulni, mert semmi sincs úgy ahogy én azt elképzelem.. vehetnénk példának ezt a Katniss féle dolgot is.

- Mivel a szívszerelmed szintén vámpír, így azt hiszem, megvár akkor is, ha egy kicsit tovább kéne itt állnunk - jegyeztem meg egy kicsit gúnyolódva. Már így elmondás alapján sem volt szimpatikus nekem ez a Katniss... de azt hiszem, ennek Selenához van köze inkább, és nem magához a lányhoz. Mindenesetre én nem fogok hozzányúlni - megteszi majd azt más is, ahogyan ismerem őket. - Különben, én sem vagyok egész nap otthon, szóval ennyi erővel ő is lehet elfoglalt... Türelem. Szerintem már nem sokat kell várnunk - tettem még hozzá. Igazából nekem is lett volna jobb dolgom, mint itt várni... mondjuk a Grillben történt incidens miatt egy kisebbfajta bosszút szeretnék állni.

Elmondta a véleményét, de ez érdekelt most engem a legkevésbé. Feszült voltam, mert már kíváncsi voltam mi is fog történni. Nem is ismerem őt azt sem nagyon értem, hogy miért teszem ezt csak csinálom.
- Értem hát sajnos ez van.. Soká ér még ide vajon, vagy itt állunk estig? - Tettem megjegyzéseket türelmetlenségem miatt.

Felnevettem. Ismertem én ezt a felkeltette az érdeklődésemet dolgot, hiszen Liz is ilyen... Vol. Találkoztunk, dugtunk, nem öltem meg, megint találkoztunk, megint dugtunk, és érezni kezdtem az irányába valami jót. Valami igazán kellemeset, ami ugyanakkor meg is gyengített.
- Ilyenek ezek a mai nők, drága bátyám. Tudat alatt sokkalta alattomosabbak, mint mi. Csábítanak, kivívják a figyelmed, hagyják, hogy úgy érezd, te játszol, aztán azt veszed észre, hogy a hatalmába kerített, és megsemmisít. Szörnyű... - jegyeztem meg. Persze vele nem ez történt. Ami vele történt, az egy kicsit kellemetlenebb ügy.

/Grill/
Megérkeztünk a házhoz és várni kezdünk a lányra.
- Rendben várjunk akkor.. - Eszembe jutott amitt a Grillben mondott és nem hagyom azt szó nélkül.
- Nem a szerelmem Katniss.. tudod testvérem, ő csak felkeltette az érdeklődésem úgy érzem én többet akarok tőle, mint amit eddig nyújtott nekem, de ebbe inkább ne nagyon mélyedjünk bele.. - hagytam abba szavaimat, mert tudom, hogy Kol nem az a szerelmes tipus igaz ez rám sem nagyon vall, de az a lány nagyon megfogott..

/Grill/
Mázli, hogy vámpír mivoltomnál fogva az emlékezetem még nem hagyott cserben, mert így elég hamar megtaláltuk ezt a házat, ahol egyébként hónapokkal ezelőtt jártam utoljára. Egyébként a környék sajnálatos módon kihalt és üres volt, de azt hiszem, biztosan nem tévedtem el: Pearl itt lakik, de biztosan nem tartózkodik itthon jelen pillanatban. A helyében én sem lennék örökké bezárva, főleg mert Emily valami olyasmit jegyzett meg, hogy vagy százötven évig rohadt egy kriptában.
- Szerintem Pearl hamarosan megérkezik - jegyeztem meg.

(Udvar)