Ha maga mondja. – hagytam rá a dolgot. Én magam úgy vélem, hogy nincs igaza. Hazudhattam is. Az emberi tényezőt nem lehet kizárni, azonban, ha feltételezzük, hogy a gyilkos a szándékait illetően igazat beszél, az a megnyugtató, ha az ember egy gyilkossal van itt. Elvégre, akkor tudja mire számíthat és lesz lehetősége a maga javára fordítani a helyzetet. – Csak nem vagyok oda értük. – vontam meg a vállamat. Nem kedvelem az újságírókat, éppen ezért igyekszem kerülni mindenfajta kapcsolatot velük. Néha ugyan kapóra jönnek, de… az én szememben olyanok ők, mint a kutyák. Idomítani kell őket, hogy hasznuk is legyen, egyébként csak láb alatt vannak. – A rendőrségnek általában. Az érdekes ügyeket elvállalom. – alapvetően nem vagyok megfizethetetlen, és az adott ügy képében mérlegelek. Szeretem a különleges eseteket, akár halálesetek, akár nem, a lényeg az, hogy más ne tudja megoldani, csak én. Van, aki szeret focizni, én ezt szeretem. Nem hinném, hogy ez olyan kirívó volna.
Persze, hogy tudja. Most mondtam el, hogy mit jelent. – bólintottam, bár inkább csak magamnak, mert továbbra sem néztem hátra rá. Igyekeztem kizárni a külső zavaró tényezőket, mint amilyen például ő is volt. Nem tehet róla, ember, beszél, szinte hallom, ahogy kattog az agya, ez pedig roppantmód zavaró. Mint a világ leghangosabb órája.
Meghívót kaptam. – válaszoltam tömören és lényegre törően. Tehát az illető idehívott engem és egy újságírót is. Hencegni akar ezzel az egésszel. Én azért vagyok itt, hogy bizonyítsa, okosabb, mint én, a nő pedig… Ambrosia, ha jól emlékszem, azért, hogy ezt az egészet egy újság címoldalára varázsolja. Más hasznát így hirtelen nem látom. – Nézőpont kérdése. Valaki azt akarta, hogy belesétáljak, amíg nem sétálok bele, nem tudom, hogy mi okból akarhatta ezt. – a csapdák megoldásának legegyszerűbb módja az, ha belesétál az ember. Persze, a rendőrség nem így tett volna. ŐK kommandósokat is képesek lettek volna hozni, elijesztve ezzel a gyilkost. Mert itt kell lennie valahol, hogy felügyelje a tervét.
De, előfordulhat. A cikkjéhez egész pazar kis képanyaga lesz majd! – felesleges keresni azt a kamerát, el van rejtve, idő mire megtalálnánk és az idő most ellenünk dolgozik. Ráadásul, miért rontanánk el a tervet ilyen hamar? Lássuk meg hova fut ki az egész.
Ha régóta lenne itt, azt még maga is érezné. – a rothadó testeknek sajátos szaguk van. A vér éppen csak megalvadt, ez is egy jele annak, hogy nem egyszerűen csak nemrég óta van itt, de ráadásul nem is olyan régóta vágták le a testrészt. – Épp ellenkezőleg. Bizonyos szektáknál a csonkítás és véráldozat teljesen megszokott dolog. A holtak napjának pedig különös erőt tulajdonítanak. – ebben nincs semmiféle túlzás, ez mondhatni teljesen logikus és értelmes. A tavalyi Halloween alatt unatkoztam, most legalább végre van dolgom. Ideje volt már, kezdtem megőrülni a sok unalmas rendőrségi ügy között.
Mégis mit? – pillantottam rá értetlenül. A meséljek valamit elég tág meghatározás. Meséljek mesét? Meséljek a drogokról, alkoholról, esetleg a hullák tartósításáról? Pontosabb paramétereket kéne adnia, ha azt szeretné, hogy meséljek…valamit. Valamit. Utálom ezt a szót.
Egy kereszt. – állapítottam meg, közelebb lépve hozzá. Majd megfordítottam. – Így sátánista. Micsoda klisé. Kell, legyen a szobában valahol egy pentagramma! Valószínűleg annak nyomán csonkította meg a kéz tulajdonosát. Keressen összefüggést a szoba tárgyai között, ki kell adják a pentagrammát! – utasítottam, miközben összevissza forogtam, megnézve a szoba minden apró részletét, hogy ne kerülhesse el semmi se a figyelmemet.


paradise city ●     ©

- Azért valamennyire megnyugtató a tudat, hogy nem olyannal van az ember összezárva, aki végül mégis csak megöli, nem gondolja? – lehet, hogy sok borzalmat láttam már a beépüléseim során, de attól még én se voltam kőből, hogy semmi ne legyen rám hatással. Még ez a hülye hely se érdekelt volna, ha nem lett volna annyira ijesztő és nem éppen az életemmel akart volna valaki szórakozni.  – Miért olyan meglepő? Nem nézné ki belőlem, hogy az vagyok? – kérdezem meg kissé furán és megakadva, mert nem értem, hogy miért kérdezett vissza, mintha elsőre nem hallotta volna azt, amit mondok. – Tanácsadó? Mármint rendőrségi, vagy milyen tanácsokat ad? – jahh, ezt azért nem lenne mellékes tisztázni, mert ha első, akkor jobban hallgatok majd rá, míg ha csak szerelmi tanácsadó, akkor vélhetően nem. – Már megbocsásson, de maga beszélt az előbb is és nem én, így talán nem nekem kellene csöndben maradnom. Másrészt meg attól még, hogy szőke fürtök keretezik az arcomat nem vagyok buta és tudom mit jelent a nevem. – persze egy-két percig bírtam csöndben lenni, de aztán nem tudtam lakatott tenni a számra. Azt hiszem ezt a stílust inkább a helyzet hozta ki belőlem és a félelmeim, mert általában egészen kedves teremtés voltam, de most valahogy nem ment. Mintha csak már most éreztem volna, hogy szorul a húrok, pedig nem is volt húrok. Muszáj megnyugodnom, így inkább lakatot is tettem a számra és vártam türelmesen, hogy miért kért csendet.
- Sose jártam ezen a birtokon, se helyen. Kaptam egy fülest egy cikkhez, így idejöttem, majd megjelent maga és az ajtó bezárult magától és itt ragadtunk. Maga amúgy minek jött ide? – kérdeztem meg egyúttal ezt is, mert lehet már mondta, de akkor se rémlett, hogy ő miként kapott ide meghívást. Komolyan mély lélegzet, kifúj, de persze nem látványosan csináltam. Menni fog ez. – Mi nem haldoklunk, csak pocsék helyzetbe keveredtünk. Amúgy meg egy tanácsadónak nem az lenne a dolga, hogy ne sétáljon bele a csapdába? – kíváncsiság pedig könnyedén csendült ki a hangomból, hiszen tényleg érdekelt, hogy miként léphetett be ide. Ő nem sejtett azt, hogy csapda lehet? Ha az ajtó túloldalán lenne, akkor most ki tudnánk menni, mert ott volt kilincs. Arra határozottan emlékszem.
- Azért szerintem tőle sose rendelnék falmázolást. – próbáltam kicsit poénosabbra fogni, miután sikerült kicsit megnyugodnom. Majd egy aprót bólintottam, hiszen ebben igaza van. – Az se kizárt, hogy valahol van egy kamera elrejtve, hiszen úgy lenne igazi a műsor, nem? – pillantottam a férfira, mert nagyon is érdekelt, hogy ő mit gondol róla, de ha már tényleg valami őrülttel van dolgunk akkor ez se kizárt, akkora hülyeséget nem mondtam.
- Hirtelen már hullaszakértő is lett? Miből gondolja azt, hogy nem régóta van itt. – a jó ápoltságot és a nőiességet én is felfedeztem, de semmi több. A sebet látva meg kicsit kirázott a hideg.  – Értem én, hogy jön Halloween is, de attól még ez túlzás, nem gondolja? – kérdeztem meg csevegésképpen, mintha csak nem akarnám komolyan venni a helyzetet, de ha valaki megfigyel minket, akkor nem rezelhetünk be és hülyeséget se csinálhatunk.
- Rendben van, de addig is mesélhetne valamit. – vetettem fel, miközben kutakodni kezdtem. A percek szinte a fülemben csendültek, mintha hallanám az óra a fülemben ketyegne.
- Talált valamit? – kérdezte meg és ahogyan megfordultam észrevettem egy fura tárgyat a falon. – Olyanra gondolt? – böktem rá, de  a világért se mentem volna oda, vagy húztam volna meg. Ki tudja, hogy mit nyit, vagy mi  fog akkor történni, ha hozzáérünk. Jobb óvatosnak lenni inkább.

Nem igazán ijedtem meg. Számítottam rá, hogy nem egyszerű meghívás ez. Inkább amolyan… feladvány. Ha megoldod, kapsz egy újat, vagy élve távozhatsz. Éltem-haltam az ilyenekért, kiskoromtól kezdve a szenvedélyemként éltem meg az ilyen helyzeteket. Azaz…nem pont ilyen helyzeteket, de magát a rejtélyt igen. Minden összefügg, és én ezeket látom.
Nem csak az jelenthet veszélyt, aki megakarja ölni. De, ha ettől jobban érzi magát: én nem akarom megölni. – vontam meg a vállamat. Nem bízom benne. Nem ismerem és amúgy is, igen bizalmatlan természetem van, aminek az oka igazán egyszerű: az emberek nem képesek engem megérteni, és mivel okosabb vagyok náluk, gyakran irigykedve néznek rám, ami sarkallhatja őket arra, hogy ellenem cselekedjenek. Logikus, nem? – Újságíró? – kérdeztem vissza meglepetten. – Legyen hálás, van egy gyilkossági sztorija. Aspen vagyok, tanácsadó. – rendőrségi tanácsadó, ha a segítségemet kérik. Általában pedig kérik, mivel a rendőrök többsége ostoba. Persze, akad egy-két kivételes képességű detektív köztük, de túlzottan is korlátozott a látásmódjuk. Mindent úgy néznek, mint egy rendőr, ez pedig gond. – Szereti az ambróziát? A görög mitológiában ezt ették az istenek. A neve azt jelenti, hogy az istenek eledele. – kis érdekesség, ha nem tudta volna. Azonban nem hinném, hogy ne nézett volna már utána. Az embert megbélyegezik a nevével, köteles úgymond megtudni mit is jelent ez. – Kérem, maradjon csendben! – emeltem fel a kezemet, nem nézve hátra rá. Azonban érezheti, hogy még ilyenkor is figyelek, elvégre használtam az egyik szót, amint az imént oly hiányolt. Gondolkodnom kellett. Az pedig nem segít, ha őt hallgatom, miközben nem arról beszél, amiről kéne.
Nem. Akad még pár balkezes. De szűkül a kör azokra, akik járhattak már itt. Újságíró révén ön akár meg is fordulhatott itt. – rántottam egyet a vállaimon. Nem gyanúsítottam, elvégre ez csak egy tény volt. Ha a tények és bizonyítékok azonban összegyűlnek…nos, akkor arra már érdemes odafigyelni. Ha ő tette, remélem jól elrejtette a nyomait, hogy legyen egy kis kihívás a dologban. – Egyszer mindenki meghal, Ambrosia. Ha minden haldokló érdekelne, idegroncs lennék. – a halál gondolata nem igazán hatott rám. Láttam már meghalni embert, láttam halott embert…láttam sok mindent, és tudom, hogy egyszer valószínűleg én is meghalok majd. Szerencsémre rendelkezésemre áll némi előny, elvégre a képességeim révén meghosszabbíthatom az életem, ugyanakkor nem döntöttem még el, hogy akarok-e élni ezzel. – Szürreális. Ilyen a modern művészet, a pszichopaták igyekeznek betörni a piacra. – inkább magamhoz beszéltem, mint hozzá. Nem tudtam még szinte semmit sem a gyilkosról, így nehéz lenne következtetéseket levonni, találgatni pedig nem szeretek, csak, ha muszáj, vagy, ha tudom, hogy igazam lesz. Habár, az már nem is igazán találgatás, nemde? – Csak vesztegetnénk az időt. Valaki emberekkel festi ki a házát, miért akarna elmenni? – nem értettem, hogy miért nem érdekli őt ez az egész. Engem mindig is érdekeltek a rejtélyek, és a megfejtéseik. Mert mindenre van egy válasz, és úgy tűnik ezt kaptuk most feladatul.
A kiáltását meghallva egyből megfordultam és odasiettem hozzá. A levágott kéz láttán elmosolyodtam. – Heuréka! Ügyes volt! – dicsértem őt meg mosolyogva, ahogy lehajoltam a kézhez, hogy jobban szemügyre vehessem azt. – Ez egy nő keze. Minden bizonnyal vagyonos volt. Nem lehet itt olyan régóta. – mondtam, miután megszagoltam. Ápolt körmei voltak, sokat járhatott kozmetikushoz, ami azt jelenti, hogy foglalkozott a külsejével. – Valamiféle áldozat lehetett. A tenyerén olyan a seb, mint mikor rituálisan megvágja magát valaki. A gyilkosunk talán hívő. – ez kezdett érdekessé válni, habár a vallást nem tartottam sokra, azokat pedig még kevésbé értékeltem, akik hittek is benne. – Kell itt lennie valahol valami vallási hivatkozású tárgynak. Könyv, kép, akármi. Keressen! – utasítottam, ahogy felpattantam a helyemről és elkezdtem átnyálazni a szekrényen lévő könyveket. Könnyű volt. A porréteg vastag volt, de amit nemrég használtak, ott kevésbé. Azonban jó pár könyv volt, így ez nehezítette a dolgom.



paradise city ●     ©

Nagyon nem akartam itt lenni, talán már korábban vissza kellett volna fordulnom, amikor a baljóslatú érzések hatalmukba kerítettek, hogy ebből csak baj lehet. Nem akarok semmilyen gyilkosságba keveredni, az áldozat meg végképpen nem lennék. Elég volt Noaht túl élnem múltkor, hiszen eléggé megvan neki is a stílusa. Azt a hullát még mindig nem bírom kiverni a fejemből, amivel megajándékozott a cikkhez, amit meg akart velem ismertetni. Meg Declant se hagyhatom magára. Estére vissza kell érnem a kórházba hozzá, hiszen a családja se nagyon látogatja. Nem is értem, hogy képesek erre, de mielőtt még túlzottan elkalandozhatnék, valaki betoppant, az ajtó becsapódik és még a villany is kimegy. Ennyi véletlenben már én se hiszek.
- Ez tény, de legalább tudnám, hogy kijelent veszélyt rám nézve. – vágtam rá egyből és mielőtt még bármerre is mozdulhattam volna megtette ő. De persze hiába kattogtatta a villanykapcsolat, mert az már nem adott fényt többé, helyette inkább a telefonjával kezdett el világítani. Legalább nem ő az, aki idecsalt, vagy csak túl jó színész lenne? Utóbbit se szabad elfelejteni, így jobb lesz, ha még mindig inkább óvatos leszek. – Igen, erre magamtól is rájöttem. – vagyis rájöttem volna, ha nem kalandozok el, de ez már mellékes. S pontosan ez az, ami nem tetszett. A kérdését hallva kicsit habozok, de végül megszólalok. – Ambrosia, újságíró. Maga? – kérdeztem vissza, hiszen ha én beavattam, még ha nem is az igazi nevembe, hanem az álnevembe, amivel a cikket is írom, akkor jogos, hogy elvárom azt is, hogy ő is elárulja kicsoda ő. – Látom a kérem és a légy szíves szavakat nem ismeri. – pillantottam rá egy szemforgatás keretében, majd pedig elvettem tőle a telefont, hogy azzal világítsak oda, ahova kéri. Ki akarok innen jutni, jobban, mint bárhonnan máshonnan. Ez már nekem is sok, pedig sok gazember közelébe férkőztem már be, ahogyan sok bűnbandát is lelepleztem már, de valahogy ez most túl sok(k)nak bizonyult.
- Mert ha nem, akkor máris engem gyanúsít? Amúgy balkezes vagyok. – vallottam be, hiszen ez volt az igazság, de erre én képtelen lettem volna. – Ennyire nem érdekli, hogy valaki meghalhat, vagy akár maga is? Ne mondja azt, hogy magam éppen egy öngyilkos jelölt, mert mentem lemegyek hídba. – már csak tényleg az hiányzott, hogy pont egy halálra vágyóval zárjanak össze egy ilyen pocsék helyzetben. Úgy érzem, hogy a következő órák nem hogy jobbak nem lesznek, hanem csak pocsékabbak. – Maga szerint, szerintem meg inkább brutális és igazán kegyetlen, így talán jobb lenne, ha óvatosabbak lennénk. Talán még szereti is megkínozni az áldozatait, hogy a vér még meleg legyen, amikor kikeni velük a szobafalát. - s ebbe még én magam is kicsit beleborzongtam. Kár hogy túl sok mindent láttam már. – Nem inkább kijáratott kellene keresni? – tettem fel az ésszerű kérdést, hiszen ha egy óránk van, akkor inkább kijutni akarnék és nem itt ragadni. Főleg nem úgy, hogy valami a falon túl megnyikordult. Sietve fordultam meg a tengelyem körül, de szerencsére kívülről jött a zaj. – Fogja. – adtam vissza a telefonját, majd az enyémet is beizzítottam és elkezdtem keresgélni. Hamarosan találtam is valami rongyot, de pár másodperc múlva sikítottam egy nagyot, hiszen egy levágott kéz bukott elő a rongyból…

Hogy szóltam-e a rendőrségnek? Ugyan már, még azt a bolti lopást sem voltak képesek megoldani, ami a múlt hónapban történt. Ezek után nevetséges volna azt gondolni, hogy beszélek nekik egy esetleges bűntényről, amihez név szerint engem hívtak. Ha engem hívtak, akkor pedig nekem szól. Ha nekem szól, illetlenség lenne nem elmenni. Nem mintha ez lenne az indok, amiért eljöttem. Sokkal inkább a kíváncsiság, és az, hogy próbára tehessem magamat ezúttal is. A rendőrségnél akad egy-két érdekes ügy, de többnyire néhány nap alatt megoldom őket. A válaszok egyszerűek és nyilvánvalók, a rendőrség mégsem találja meg őket. A módszereik rosszak és a gondolkodásmódjuk.
A padlás előtt megtorpantam, mikor fényt pillantottam meg. Ezek szerint aki idehívott, személyesen akar velem találkozni? Érdekes, azt hittem, hogy mind végig az árnyékban szeretne maradni, amíg rá nem jövök, hogy mi történt. Felérve azonban nem azt látom, amire számítok. Egy szőke nő, akiből első ránézésre nem gondolnám, hogy gyilkos lenne. Majd, miután sikolt, már biztos vagyok benne, hogy nem ő hívott ide. Vagyis, ez így nem igaz. Lehet, hogy csak színészkedik és így maradna a társaságomba, de az ajtó becsapódása megerősít ennek a vélhető valószínűtlenségében. – Ha én csináltam volna, akkor sem lenne sokkal nagyobb biztonságban. – vontam meg a vállamat, majd a kapcsoló felé nyúltam, de persze nem működött. A telefonomat elő véve világítottam meg a padlást. – Akárkinek is a vére ez, itt halt meg. Habár… több személyre utal a vér mennyisége. - az biztos, hogy egyikük, vagy néhányuk itt volt.  a padlóra vér volt száradva, több helyen is, ez is több személyre utal. A testek hiányából ítélve pedig azok máshol vannak. – Amúgy… maga ki? – remélhetőleg nem a kastély tulajdonosa. Eddig sem tudta volna eladni, így viszont, hogy valószínűleg nem is egy gyilkosság történt benne, esélye sem lesz rá. – Fogja ezt meg! – nyomtam a kezébe a telefonomat és a fal felé fordítottam őt, ahová a vérrel írtak. – Hm. – hümmögtem, miközben a falat néztem. Az biztos, hogy az illető balkezes, a betűk dőlésszöge és a vérben lévő ujjnyom ezt kiadja. – Ön jobb kezes? – nem néztem hátra a nőre, mikor kérdeztem. Valószínűleg abban a kezében tartja a telefonomat, amelyikkel ügyesebb. – Egy óra. – ez volt a falra írva. A padlóra pillantottam, majd vissza a falra. Sajnos nem volt olyan felszerelés a birtokomban, ami alapján beazonosíthattam volna, hogy hol kinek a vére van. – Egy óra. Tehát, valami történik egy óra múlva. Talán meghal az egyikünk. – vontam meg a vállamat, továbbra sem nézve hátra. – Vagy… valaki más. Talán, akié a vér. De miként lehetne életben? Sok vért vesztett. – ez így nem áll össze. Akié a vér, valószínűleg meghalt. – Vérrel festették ki a szobát. Egész eredeti ötlet. – fordultam körbe, majd néztem fel a plafonra. Véres volt mindenhol a fal, minden irányban. – Keressen ruhadarabokat! Cipőnyomokat, sarat, bármit, ami arra utal, aki előttünk járt itt! – valószínűleg ő festett vérrel.




paradise city ●     ©

Régóta nem botlottam semmi érdekes ügybe már. Persze, sokan éheztek pletykákra, hogy éppen ki kivel kavar, vagy mi a helyzet az olimpián, esetleg más sporteseményeken, de egyik se vonzott igazán. Én inkább mindig a veszélyt kerestem, hol vörösen, hol pedig szőke hajjal. Álcának is jó volt ez az állandó váltogatás, de alapjáraton szőke voltam, ahogyan most is szőke tincsek keretezték az arcomat. Unalmasan tekergettem az ujjaim közé egy-egy tincset, miközben abban reménykedtem, hogy hamarosan befut valami érdekes ügy, amivel lehet, hogy az életemet teszem kockára, de legalább másokat megvédhetek a leleplezéseimmel. Az se meglepő, hogy sose vettem át semmi díjat nyilvánosan, ahogyan álnéven is írok, hiszen fő a biztonság. Sokan még a munkatársaim közül se tudják, hogy azokat a cikkeket én írtam. Mondhatni Ambrosia egy láthatatlan szellem sokak számára, vagy mások számára csak egy álarc.
Már éppen elkezdtem volna irkálni valami divatról, amikor is egy fura üzenetet kaptam. A feladó ismeretlen volt, de ennek ellenére is megnyitottam, hiszen már maga a tárgymezőbe írt üzenet is roppantmód furcsa és érdekes volt. Ami pedig benne állt, nos, az egyszerre volt kicsit talán sokkoló, hitetlenkedő és még sorolhatnám. Valami bűntényről szólt a cikk, s ha nem lett volna elég, akkor még egy-két képet is kaptam, majd pedig annyit, hogy fejtsem meg. Persze, mindig fennáll a veszélye annak, hogy csapdába sétálok, de akkor még nem is gondoltam ténylegesen bele abba, hogy esetleg csak egy színdarabba sétálok és az ott elkövetett tettek csak felvezető egy jobb cikkhez, ami a halálomról szólhatna, arra meg pláne nem számítottam, hogy nem egyedül leszek ott.
Sietve vezettem a megadott címre, ahol régebben biztosan impozánsabb külsőnek örvendhetett a kastély, de még ez se tartott vissza. Kíváncsian álltam le valami eldugott részére a birtoknak, hogy senkinek ne tűnjön fel az, hogy valaki jár ezen a birtokon. Még a végén birtokháborításért csuknának le, majd hamarosan kiderült, hogy a főbejárat nyitva van, de fura volt már az egész, hiszen alig lehetett látni, s hiába próbáltam benyitni bárhova ekkor még zárva voltak a termek, s a csend túl nagy volt. Sietve indultam el abba az irányba, amerre a levélben található térkép vezetett, így jutottam el a padlásig is, ahol kisebb keresgélés után meg is leltem a villanykapcsolót. Sietve kapcsoltam fel, de bár ne tettem volna. A helységet vér borította mindenhol, fura volt maga az elrendezés is, s mintha az egyik falra valamit fel is festettek volna a vérrel. Éppen azt néztem, amikor nem messze tőlem a padló megnyikorgott, sietve pördültem meg, ahol egy ismeretlen férfival találtam magam szembe. Egy apró sikolyszerű is elhagyta meglepettségembe a számat, de mire bármit mondhattam volna, az ajtó becsapódott mögötte, ahogyan a villany is beadta a derekát. – Mondja, hogy nem maga csinálja ezt! – tudtam jól, hogy a világ nem fekete és fehér, de azt nem is sejtettem, hogy én milyen géneket hordok, vagy mik vannak a családomban, de azt igen, hogy a sokszor papírra vetett lények nem szeretnek megmaradni ott és inkább itt élnek közöttünk…
Bár kötve hiszem, hogy ő intézte volna ezt így, hacsak nem ő a gyilkos...