Magamat jellemezni mindig is gondot okozott, hiszen rendkívül összetett személyiség vagyok. Már hosszú ideje gyakorlom a mágiát, ennek köszönhetően tudom, hogy milyen kockáztatni. Hol mások, hol a saját életemet. Szeretném elkönyvelni életem első nagy élményeit úgy, hogy azok sikeres tapasztalatok, de mindig is féltem az újtól... talán ezért is voltam megrögzött okostojás. Nem tudtam elviselni, ha belegondoltam, hogy egy jeggyel rosszabbat kapok, vagy esetleg azt mondják, hogy csalódtak bennem. Bármit, csak ezt ne!
Talán már van bennem némi szenilitás is, amely a nagyszüleimnél töltött hosszadalmas időszak végett ragadt rám, de ezt ítéljék meg a külső szemlélők.
Ami nagyon jellemez, hogy váltakozó érzelmeim vannak. Egyik pillanatról a másikra, képes vagyok teljesen más személyiséget láttatni, de belül ugyanaz maradok. Ha a családomról... vagy Davidről van szó, hát értük bármit, bármikor és bárhol feláldozok, még a saját életemet is akár, de az ellenségeknek nincs jó dolga velem. Ha lehet így mondani, nem szerencsés az a lény, aki az én ellenségem.
Nem ismerem a kegyességet, ám a kegyetlenséget sem. Fiatalként tapasztaltam meg testvérem által, akit idő előtt elveszítettem, milyen egyszerű halandók vagyunk, és milyen könnyen véget érhet egy élet...
A külsőm általános. Fiatalos vagyok, hiszen huszonöt évesen váltam örök életűvé, miután nagy nehezen, de elvégeztem ezt a varázslatot magamon. Remélem, hogy mindent jól csináltam... szépségemet egyébként egyértelműen anyámtól örököltem. Vörös hajam akárcsak az övé, szinte mindig ragyog. Ez nálunk családi vonás.
Magassarkú cipőt szeretek hordani, hiszen alapvetően alacsony vagyok, de a magassarkú által még a lábam is hosszabbnak, fittebbnek és dögösebbnek hat. Újságíróként pedig szeretek az irodába egy kényelmes kis miniben besétálni, de ettől eltekintve tele a szekrényem farmerekkel és toppokkal is.

-

Elgyötört sikoly kiáltott fel fejemben. Micsoda őrület... mi a fene történik már megint?! Álmodom... látom Őt, a halott testvéremet... a boszorkány ösztöneim azt súgták már akkor is, hogy baj van. Baj... és megint kivel? Hát persze... persze, hogy vele... kérlek, egyszer... szállj... le a földre... te sem lehetsz képes mindenre... nem, nem! Inkább térj magadhoz, téged nem veszíthetlek el!
Szúrt a mellkasom, amikor felriadtam, ezért kaptam oda a kezemet szinte rögtön, hogy masszírozó érzéssel próbáljam nyugtatni heves lélegzetemet. Hatalmas bűbáj előtt állok. Az életem nem érhet véget úgy, ahogyan az Övé végetért. Engem nem büntethet az élet rövidséggel. David bizonyára megértene, de a fenébe, vele sem oszthatok meg mindent! Már évek óta ismerem... és pár hónapja megint nem láttam. Ő ott van azon az egyetemen, vagy főiskolán... én pedig a szerkesztőségben. Biztos vagyok abban, hogy elolvassa az általam írt cikkeket.
A gondolatra elmosolyodtam, és szinte rögtön elfeledkeztem arról, mlyen lidérces álomból ébredtem. Amióta ismerem David-et, az életem pozitív irányba változott. Kevesebb a rémálom, amelyet a bátyámról álmodom, és kevesebb a fájdalom, az emlékezés... már több év eltelt, mégis csak David érkezése szüntette meg teljesen a fájdalmamat. A legjobb barátom.
Ismét mosolyognom kellett erre. Több volt ez, mint barátság, de nem akartam kimondani. Elég csak sejteni... nem akarok tönkretenni semmit sem.
Mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Megragadtam a varázskönyvemet, majd elindultam oda, ahová szólított engem az ösztön. Micsoda... megkönnyebbülés kilépni a friss térbe. Itt már végre nem érzem börtönben magamat. Feloldódom a fényben, abban a tudományban, amit eddig sikerült elsajátítanom. Majdnem hat év... ennyit vártam arra, hogy megkönnyítsem a dolgom, és ellássam magam... az örök élettel.
A világban most háborúk tombolnak, mindenki az igazát keresi... közel állok ahhoz, hogy megtaláljam a sajátomat.
Mióta elkészítettem nemrég egy napfénygyűrűt valaki számára, tudtam, hogy a természetfeletti az én oldalamon áll. Képes vagyok rá... képes vagyok örökké fiatal maradni...