Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 30, 2015 7:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




devonne && sam



[You must be registered and logged in to see this image.]

Ügyesen szedegetem fel a kiborult holmikat, nem figyelek arra, hogy mi kerül a kezem közé, nincs is jogom tudni, és igyekszem semmit sem túl sokáig a kezemben tartani, hiszen pontosan tudom, hogy a végén még könnyedén megvádolhat azzal, hogy esetleg szándékosan nyúlkáltam a holmijához, vagy pedig esetleg elszakítottam, vagy bármilyen hibát okoztam. Gyorsan pakoltam ebből kifolyólag, és szinte pillanatok alatt készen is leszek vele, és már nyújtom is felé egy mosoly keretében a táskát.
- Ez csak természetes – bólintok egyet lassan, és viszonzom pillantását, majd újból elmosolyodom, amikor megemlíti a borravalót. Annyi előnye van az elegáns munkahelynek, hogy így az itt vásárlók nagyobb összegű pluszt pénzt hajlandóak itt hagyni, de persze ehhez túl kell élni minden puccos kívánságukat, és meg kell találni a tökéletes – minden szempontból az -, ruhadarabokat. Ami pedig egyáltalán nem volt egyszerű. Figyelem, ahogy elviszi a csomagokat, és lerakja, de már túl későn jut eszembe, hogy esetleg én tegyem meg helyette. Nem akarom ezzel elrontani a kettőnk között lévő szimpátiát, ezért közelebb megyek hozzá, hogy utána egyből a rendelkezésére állhassak. Amikor megszólal, odafigyelek minden szavára, és ahogy elindul követem is őt. Határozott, és tudja mit akar, én pedig le akarom őt nyűgözni, mert az elégedett vásárló az nekem is jót tesz.
- Sok ruhánk érkezett most, és.. erre vannak, amik a legújabb modellek – fordulok jobbra, és mutatok pár sorra, ahol a nemrég jött darabok lógtak. – Öhm.. – picit zavartan nézek rá, mert a következő kérdésemet nem tudom megfelelően megfogalmazni, de aztán csak kiejtem úgy, ahogy kigondoltam. Végül is nem sokkal idősebb, nagy probléma nem lehet belőle. – Inkább valami.. szexibb elegáns ruhát keresünk, vagy.. komoly elegánsat? A kivágás és hossz miatt főleg. – Ahogy beszélek már elkezdem átlapozni a ruhákat, és párat ki is vettem, amiről úgy gondoltam, hogy majd tetszhet neki, de egyelőre még nem mutattam meg őket, csak megvártam a válaszát, és amint megkaptam, csak utána emeltem fel azokat a darabokat, amik a választásának megfeleltek. És csak reménykedem, hogy legalább az egyik fog tetszeni neki. Bár ha nem, még akkor sincsen minden veszve, vannak rejtett tartalékok, mindig.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 25, 2015 4:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
samuel & devonne
who the hell are you?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Rögtön készségesen lehajolt, és segédkezni kezdett nekem, hogy a kihullott ruhadarabokat segítsen visszapakolni a megfelelő szatyrokba. Máris jól indul a napom. Igaz, én általában bevonzom a szerencsétlenkedést, ez az egy még mindig állandó. Valamiért ember koromból ez az egy tulajdonság megmaradt, és meglehetősen rám is ragadt. Nem tudom kinőni, ha szabad ezt így mondani.
- Igazán kedves tőled, köszönöm - sóhajtottam elégedetten, majd felálltam, és megfogtam a táskák fülét, hogy ezt követően belenézzek a szemeibe. - Máris szívesebben hagyok borravalót ebben az üzletben - kacsintottam rá, majd körülnéztem. Minden üzletben szokott lenni egy kis rész, ahol biztonságban lehelyezhetjük a más boltokban vásárolt árukat. Nem mintha ide olyanok járnának, akik lopás-körúton vannak. Ahhoz túl elegáns és biztonságos ez a hely. Igen, határozottan.
Miután megtaláltam ezt a részt, rögtön visszavándorolt a tekintetem a fiúra. Vajon finom lehet? Mármint a vére. Aligha áhítozhatom másra, hiszen nem mondja, de látom rajta, hogy nem az én "vonatomon" utazik. Szóval... igen, jobb lesz, ha másra figyelek. Például a vére illatára, amelyet a bőrén keresztül is tökéletesen érzek.
- Valami elegáns ruhát keresek. Hamarosan egy igencsak fontos eseményre vagyok hivatalos, és... ahhoz keresnék megfelelő ruhát, cipőt és táskát - soroltam, miközben a lábaim már elindultak előre. - A fekete az én színem, úgyhogy más szóba sem jöhet - pislogtam rá meglehetősen szemtelenül. Hm, lehet hogy megunja a pimaszságomat, és kitessékel innen?

[You must be registered and logged in to see this link.] • remélem, tetszik *.* • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 3:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2




devonne && sam



[You must be registered and logged in to see this image.]


Tulajdonképpen ez lehetett volna álmai állása. A plázában, a kedvenc helyemen, egy elegáns boltban, ahol olyan áruk vannak, amelyeket én valószínűleg sohasem engedhetek meg majd magamnak, közel a lakásomhoz, csak elegáns, jómódú vendégekkel.. Azonban valami mégsem stimmelt. Nem szerettem itt dolgozni, valószínűleg pont az előző okok miatt. Én egy alapjáraton vidám ember voltam, és ez a sok merev, komor, gondterhelt ember.. Fárasztó volt. Fárasztó volt, hogy mindig ők tudtak mindent jobban, mindig nekik volt igazuk, és én voltam a kis senki, ha esetleg valamit elütöttem, vagy nem olyan darabot mutattam nekik. És ilyenkor te mit tehetsz? Felveszed azt a nyájas mosolyt, aminek még véletlenül sem szabad mesterkéltnek hatnia – noha mindenki tudja, hogy nem őszintén csinálok -, és tovább kérdezősködsz azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen ruhadarabra gondoltak. A mai nap is olyan volt, mint a többi. Nem jártak rengetegen erre a helyre, és ez most is így volt. Az egyik munkatársam segített egy idősebb hölgynek báli ruhát találni, és talán még hárman lehettek, akik csak úgy nézelődtek. Ezt persze onnan tudom, hogy megkérdeztem őket, itt senki sem szenvedhet attól, hogy esetleg nem veszik őt észre az eladók. A kassza előtt álltam, és már onnan kiszúrtam, hogy egy dögös, fiatal nő közeledik felém, és így a ruhák közé is. Látszott, hogy van ízlése, és meg kell vallani, hogy kifejezetten szexin nézett ki, ahogy közlekedett, volt valamiféle kisugárzása, ami ennyiből is arra engedett következtetni, hogy bizonyára vonzza a férfiakat.
- Dehogyis, majd én – egyből lehajoltam, és már szedegettem is össze a holmikat, amik kiestek a táskából. Nem figyeltem arra, hogy mik voltak, hiszen illetlen is lett volna, és nem éreztem azt, hogy ma is szükségem van arra, hogy egy újabb vendég oktasson ki. – Tessék – mosolyogtam rá, miután felálltam, és felé nyújtottam a tasakot. Közelebbről még nyilvánvalóbbá vált, hogy milyen szép, és igazából nem esett nehezemre kedvesen viselkedni vele. – Segíthetek esetleg valamiben? – kérdeztem rögtön azután, hogy elvette tőlem a zacskót. Valahogy most úgy éreztem, hogy neki szívesen segítenék, és nem csak kényszer lenne. Persze lehet, hogy tévedek, de.. nem lehet mindenhez negatívan hozzáállni, nemde?!


words: háromszáznegyven
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 11:22 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
samuel & devonne
who the hell are you?
[You must be registered and logged in to see this image.]
Vásárlás... nos, igen. Ez egy női szenvedély, minek kapcsán jobb lenne, ha a pénz csak úgy beúszna a pénztárcánkba, és nem kellene azon törnöm magam, hogy mindig legyen mivel fizetni. Bár vámpírként megvannak az erre való kis trükkjeim, ahogyan mindenre. Csoda, hogy még nem vittük cssődbe a gazdaságot, ám bizonyára vannak tisztességes vámpírok is. Jó ég, ettől a szótól még a hajam is égnek áll... olyan nevetséges, főleg a vámpírokat és a tisztességet egyetlen lapon megemlíteni. Próbálkozni persze mindenkinek lehet.
A bevásárlóközpont megannyi érdekességet rejtett magában, ám jómagam eléggé válogatós szerzet vagyok, így az eladók réme is. Nos, igen... jobb lenne, ha engem elkerülnének ezek az emberek, hiszen javarészük ember. Ha pedig egy vérfarkas eladóba botlok bele, nos... van egy olyan kis probléma, hogy a szagukat se bírom elviselni, ez pedig még inkább nehézzé teszi azt a cirka két órát. Bár nem nekem nehéz, hanem nekik. Ugyan, kérlek. Azt látod rajtam, hogy bárki képes csak úgy nyomot hagyni az idegrendszeremen? Nevetséges!
Beléptem az egyik boltba, és egy apró sóhaj bukott ki belőlem. Én magam már jó pár éve azon töröm magam, hogy mindig a legelegánsabb, legdögösebb szetteket állítsam össze. És eddig ezt a boltot találtam a legmegfelelőbbnek erre a célra.
Ám ahogy nézelődtem a nem túl vaskos közönségen, akik éppen ruhákat próbáltak, megakadt a szemem egy fiatal srácon. Ő nem vevő volt, bár tény, hogy vannak itt férfi holmik is. Nem, ő bizonyára egy eladó lehet. És ahogy arcán végigsiklott a pillantásom, úgy éreztem, hogy földbe gyökezeznek a lábaim. Mintha magát James-t láttam volna egy új változatban, modern szerelésekben... ez lehetséges?
Lehunytam a szemem, majd megköszörültem a torkom, és megráztam a fejem. Ugyan, Devonne. Légy már eszednél. Ezen a srácon látszik, hogy nem az Antarktiszról jött, hanem egy kissé... öhm... melegebb éghajlatról, ne bolondozz.
Ám ahogy elhaladtam előtte, akaratlanul is kiesett a kezemből a táska, amit a szomszédos üzletben szereztem be. Szép volt. Kihullott belőle minden, egy pár kényelmes kis szoknya, pár alsónemű. - Óh, sajnálom! - bukott ki belőlem, és rögtön le is guggoltam. Remek. Ügyesen tudok ruhákat mások lábára borítani, nem ez az első eset. - Sajnálom, öhm... - néztem felfelé, és megláttam a névtábláját. - Samuel - tettem végül hozz. - Ügyetlen voltam.

[You must be registered and logged in to see this link.] • remélem, tetszik *.* • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 9:57 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Palace Boutique

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls :: Bevásárlóközpont-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •