Amióta az eszem tudom, én vagyok az, aki nem találja a helyét a világban. A szüleim elváltak, aminek kimondatlan oka én vagyok. Anyám boszorkány, apám vérfarkas, a génjeim adottak. Ahogy a becsúszott gyerek híre kiderült, apám elhagyott minket. Én pedig elkezdhettem építeni a boszorkány karrierem. Ezt egész jól sikerült kezelnem, amíg be nem álltam a vadászok közé. Innentől nem volt menekvés számomra, ha élni akartam, nem volt elég, hogy elkábítom az ellenfelem. Valami kihalt belőlem, egyfajta emberség, és küzdeni akartam. Küzdenem kellett, hisz az anyám egy vámpír keze között lelt végső nyugalomra. Az éles kép beleégett tudatomba, ahogy teste a földön hever, egy cetlivel a mellkasán: Te leszel a következő. Apám kilétéről mit sem tudva kerestem új otthon, menedéket, vagy valamit, amiben rá lelehetek az életre. Anyám családja épp annyira volt segítőkész, mint amennyire elfogadó. Hozzájuk nem mehettem, így összepakoltam a dolgaim és elindultam az utamat keresni.
A vadászok, akik rám találtak, és megtanítottak újra élni, egyfajta családom lettek. Majdnem öt év kemény kiképzés és vadászat vette kezdetét. De ahogy az első élet kezem között megszűnt létezni, a saját életem újabb törésével kellett szembesülnöm. Egészen addig a pillanatig, amíg a sátramhoz nem értem, nem éreztem semmi furcsát. Végül testem megadta magát, a földre rogytam, és tudatom égető gondolataiban valami megjelent, egy éles kép, hangos és érthető szavakkal.
-Keresd meg őt. Ő majd segít.-hallom anyám hangját, de értelmetlennek tűnő gondolatom rádöbbent arra, hogy ezt az anyám pontosan így tervezte el. De honnan tudhatta...
Eltelt egy hónap és már farkas énem kontrollálását is kezemben tudhattam. Igaza volt anyámnak, az egyetlen, aki segíteni tudott, az z egyetlen barátnője volt, aki nem az ellenséget és a torzszülöttet látta bennem. Anyám felkészülten kezdett neki a nevelésemnek, vészhelyzetre adott a véréből, és vett el apáméból is, hogy a farkas énem mellé a boszorkány képességem se veszítsem el. De már tudtam, hogy bármennyire akarok, nem lehetek olyan erős, mint voltam. A ritka vörös Hold ugyan olyan erőket szabadított fel bennem, amivel szinte bármire képes voltam, a többi természeti esemény,a holdtölték olyannyira ellenszenvesek voltak felém, mint amennyire a családom világ életében. Vonzotta a Hold a farkas énem, de taszította a bennem lakozó boszorkányt.
Időbe telt megtanulnom mindezt kezelni, de a vadászok közötti teljesítményem javulni látszott, tanítványból kiképző lettem, mindezt fiatal korom ellenére sikerült kiharcolnom. Három évig minden simán ment, majd valami megváltozott. Egy lány érkezett közénk, aki egyszerre volt érdekes és gyanús. az ellenérzés pedig beigazolódni látszott. A kis barna barátnőjével minden olyan feladatot megkaptak, amik nekem csak jó pár évnyi szenvedés árán adatott meg. Féltékenység vagy irigység, nevezzük, ahogy akarjuk, de csalódtam magamban. Az új küldetésem lett, hogy bizonyítsak, de elszámoltam magam. A titkom kiderült és az életem újra fenekestül felfordul. Kerestem a helyem a világban, de nem találtam a célom. Végül mégis ráleltem, s ezúttal nem hagyom, hogy eltérítsenek tőle.

"...A szabályok változnak, akárcsak az emberek!"-visszhangzik fejemben azon pár szó, ami utóbbi perceimben újra és újra emlékeztettek rá, hogy küzdenem kell. Elárultak, és most én vagyok a préda vadász helyett. Vértől és verítéktől átitatott pólóm testemhez tapadva, mint bilincs tart egyben. Nehezen kapok levegőt, hajam arcomhoz tapadva hűti bőröm. Egy nyíl lövi át lábam, a földre zuhanok, fejem a földön koppan. Szédülök és elvesztem a hallásom, homályos foltokat látok közeledni, de bárhogy küzdök, a kép nem tisztul. Tudom, hogy mi jön, ismerem ezt a játékot, hisz nemrég én is része voltam. Másokkal, de ugyan ezt tettem, most pedig a szabályok megszegésének értelmében ez vár rám is. A kegyelemfutás adta lehetőség pedig épp annyira hasznos, mint hasznavehetetlen. A könnyebb utat is választhattam volna, de nem tettem, mert tudtam, hogy mire vagyok képes, ha küzdök.
Érzem a kezem közé simuló fegyver fémének hideg érintését, és hátamra fordulva a fölém tornyosuló felé tartom. De tudom, hogy nem ő az egyetlen, akivel el kell bánnom ahhoz, hogy ezt túléljem. Hogy egyszerűen éljek.
-Dobd azt el.-szinte suttogásnak ható szavak áramlanak felém, mire összeszorítom a fogam, de nem engedem el a fegyverem. Erős nyomást érzek a combomon, mire felordítok, majd a nyomás megszűnik. Valaki kitépte a nyilat, de nem látom, hogy ki tette. -Harcos vagy, akit az élet megnevelt. Életben hagyunk, de többet nem jöhetsz a tábor közelébe. Többé nem vagy egy azok közül, akiket társunknak nevezünk. Préda vagy, akinek menekülnie kell az életéért. -az ismerős hang, akárcsak a homályos alak távolodni kezd, s a többi lépés zaja is egyre messzebbről visszhangzik zúgó fejemben. egyedül maradtam, de a gondolat nem sokkal később álomba ringat..."

A vér jellegzetes és zamatos íze bejárja a szám, és torkomon lecsurogva gyomorforgató hatást ébreszt bennem. Kezemben továbbra is szorongatom a pengét. Nem megölni akarom, csupán elbeszélgetni vele, kiszedni belőle a szükséges információkat. Kiroppantom a nyakam, és a számban összegyűlő véres nyálam a földre köpöm. Vadász ide vagy oda, nekem van némi erőfölényem. Előbbre lépek, és ahogy felém szúrna a késével, elkapom csuklóját, kitekerem és a földre taszítom.
-Utoljára kérdezem. Ki volt az, aki feldobott? Senki nem tudta, hogy mi vagyok, valaki mégis rájött.-sziszegem a kérdést, lábammal mellkasára lépek, épp annyira, hogy légzését megnehezítsem. Szemében ott csillog az ijedtség. -Furcsa, hogy az ember mire nem képes, ha az életéről van szó, ugye?-billentem oldalra fejem, arcomon sejtelmes mosollyal, a késem két ujjam között pörgetve.
Hallom a választ, de túl halkan, így erőteljesebben taposom mellkasát, s felvont szemöldökkel nézek rá.
-Az a szőke lány. Jó ideje nem láttam már. Elment egy vadászatra, de azóta nem tért vissza a táborba.-hallom az ijedt választ, de ez épp elég ahhoz, hogy tudjam kiről van szó. Elmosolyodom, és egy erőteljes mozdulattal fejbe vágom, mire ájultan nyúlik végig a hűvös földön. Elindulok hát megkeresni a személyt, aki tönkretette az életem...