Tipikus példája annak, hogy az ember hogyan ne mutassa ki, igenis öregszik. Egy húszas évei elején járó férfi, aki az esetek többségében kérés nélkül levarázsolja bármely magányos nőről a ruháit. Az álca, hogy gyerek maradt legbelül, sokat ad neki, keveset vesz el tőle, kényelmes életet biztosít neki. Életében fontos szerepet játszik, hogy kiegyensúlyozottnak, gondtalannak tűnjön, lelkén lévő fekete foltjait jól palástolja mindenki elől, és napról napra éljen. Ajkain folyamatosan sejtelmes vigyor ül, amit előszeretettel használ, akár fegyverként is, hogy megszerezze vele, amit akar. És ki tudna ellenállni a csábító barna szempárnak, ami fürkészve néz az áldozatra? Senki.
Ami azt illeti, elég összetett személyiség, ennek külső jeleit nem igen mutatja. Minden nap mosoly ül ajkaira, csábos, magabiztos, idegesítően őszintének hat, pedig nem mindig az. A hazudozás vonásait nem torzítja el, mindig azt láttatja mindenivel, amit akar, nem pedig azt, amit valóban gondol. Vagyis nem minden esetben, mert szavai ezzel szemben mindig teljesen őszinték, nem gondolja túl, mit mondhat és mit nem. Ahogy azt sem, hogy mit tesz vagy mit nem. Nem jellemzi a bűnbánás, a lelkiismeret furdalás. Arrogáns, nagyképű, önző és mégsem zsugori. Mindennek megadja a módját, ami ruhatárán nem látszik, de olcsó pubokban is a legdrágább fellelhető italt választja. Így vagy úgy, de gyerek maradt, kicsinyesen néz mindenkire, aki máshogy látja a világot, mint ő. Mindenkire, aki nem a jelennek él, szerinte amúgy sem fogja sokra vinni, hisz immár ő is kétszáz éves, és soha nem fordult meg a fejében, hogy mi legyen a következő lépés, nem tervezett előre, sodródott azzal a bizonyos árral.
egyetlen dolog volt, ami mellett régebben el tudta magát kötelezni, az a családja. A féltestvére és az anyja. De idővel kihalt belőle mindez, ahogy elfeledte őket, üresség maradt helyén, ezért nem is nagyon figyel olyasmire, mint az empátia, együttérzés vagy a sajnálkozás. Véleménye szerint mindenki magának ássa a sírját, vagy ha úgy tetszik, maga alatt vágja a fát, és a bűneiért úgyis megfizet minden élő és élőhalott. Aztán ugyan ott rohad majd meg mindenki. A lelke romlott, de kérdés, hogy vissza lehet e mindezt fordítani, mert valahol elveszett kisfiút rejteget egy felnőtt férfi képébe zárva.
Egyszerűen labilis jellem, ne akard megérteni, mikor mi hajtja, inkább kerüld el, mielőtt téged is becserkészhetne.

10 dolog, amit utálhatsz benne:
▲ a nagyképűsége
▲ az önzősége
▲ a pimaszsága
▲ az idegesítő humora
▲ a hazugságait
▲ a türelmetlenségét
▲ a makacsságát
▲ a céltalanságát, ahogy úszik a pillanatokban
▲ a tapintatlanságát/modortalanságát
▲ azt, hogy képes levenni a lábadról pár szóval

10 dolog, amit imádhatsz:
▲ a mosolyát
▲ az  igéző szemeit
▲ az őszinteségét
▲ a kitartását, amiért ő nem akar megfelelni
▲ a hangját
▲ azt, hogy nem zsugori
▲ a titokzatosságát
▲ a bókjait
▲ a szeszélyességét
▲ a kegyetlenséget, amit palástol, de nem rejt el örökké

Név » komolyan
Kor » így
Multik » kíváncsiskodsz?

Amikor idegesítően manipulatív, önző és bátran játssza az ördög jobbkezét:
-Az elmúlt ötven évben valahol a nagyvilágban-
-Ugyan már, ez csak egy ember.-nézek a lányra, tekintetem arcának rezdüléseit fürkészi, és olyan bátorítóan akarok rá hatni, amennyire csak képes lehetek.-Ne fogd vissza azt, ami benned él. Engedd el. Előbb utóbb úgy is megtörténik. Én meg majd vigyázok, hogy életben hagyd, ha már ennyire unalmasan szeretnéd ezt az egészet véghezvinni.-csapom lábaim az asztalra, kényelmesen hátradőlve, és a lány kezei között félholtan vergődő fiút, majd ásítok egyet, hogy haladjunk már, nem érek rá egész nap.-Használati útmutató a vámpír léthez. Harapd meg az áldozatot, mert ő magától nem fogja felkínálni magát. Hacsak nem részeg vagy vámpír fétise van. előbbi gyakoribb.-szólalok meg ismét, kicsit a magam szórakoztatására is, te továbbra is figyelem a történteket. Végül örömittas mosoly szökik arcomra, ahogy a történtek felgyorsulnak. A lány az általam okozott sebből csordogáló vért lassan kortyolva ízleli, majd mohón folytatja, én pedig elkönyvelek magamnak egy győzelmet. Kezeim tapsra emelem, és arcomon az örömittas mosoly levakarhatatlan formát ölt. Percek telhetnek el, hallom a lelassult szívverést, és mivel ő még kezdő ebben, egyszerűen felállok, mikor elengedi a férfit észrevétlenül lököm meg a férfi hátát, amikor mögé érek, hogy az előre boruljon. Nem sokkal később már nem dobog a szíve, valószín a fejét ért sérülés ölte meg, vagy egy törött csigolya. Nem vagyok orvos, honnan tudhatnám. Én nem boncolok, csak a boncasztalra küldök.
-Kár érte, azt hittem, még szórakozhatok vele egy kicsit. De üdv a világban drágám, immár te is egy vagy közülünk. Bár te nappal nem igen fogsz közlekedni. A temetése felől se legyenek érzéseid, majd elintézi valaki.-csókolom meg mézédes ajkait, levakarhatatlan mosolyom továbbra sem mozdul helyéről, és úgy lépek ki a bár privát szobájából, hogy soha többet nem látom a lányt, aki miattam lett igazán dhámpír. És szegénykémet abban a hitben hagytam, hogy ő ölte meg. Pedig csak elősegítette a végzetét, én voltam a kaszás, aki végleg megölte őt, és ezzel valószínűleg a lány lelkének egy részét is magaménak tudhatom már. De a párnám nem fogom nedvesre sírni, az is biztos. Az élet rendje az ilyesmi, s ami benne van a pakliban, miért ne húzzuk ki mielőbb és játsszuk el, amit el kell? Nem ő az első, aki miattam lesz igazán önmaga, én csak a bébiszitter vagyok mindeni mellett, hogy azt tegyék, amire az életük ki lett hegyezve. Ne hozzanak szégyent a fajukra, amit képviselnek. Aztán a jövőjükről gondoskodnak ők maguk. Nem vagyok pótpapa, hogy a kezüket fogjam. Majd megtanulják, ahogy én is. A Nap éget, a zaj megőrjít, az erő és az öröklét csábít. Az élj gyorsan, halj meg fiatalon elv nálunk tökéletesen érvényesíthető, hisz ki az, aki ne akarná százx év után is hibátlannak látni az arcát? Egyáltalán látni magát a tükörben? Na ugye, én is erről beszéltem...

Ameddig a család jelentett neki valamit:
-1830-as években, Angliában-
-Nem, nem halhatsz meg.-tartom anyám élettelen testét a kezeimben. Egy éjszakára tűntem el, de tudtam, hogy az a valaki vissza fog térni, de immár késő. Az élettelen test a kezeim között, a vér még meleg, ujjaim között csordogál és elfog a vágy, hogy megkóstoljam. Hátrahőkölök, és ledermedten nézem az immáron földön fekvő testet, az anyám hulláját. A kezem lassan számhoz emelem, nem értem miért, de vonz a vér látványa, a tapintása. Megízlelem a vért, majd többre vágyok, és nyílt sebhez hajolva szívni kezdem a vért, ami még maradt benne. De egyszer elfogy, felemelkedem, szőkés-barna hosszabb hajam vértől nedvesen tapad arcomhoz. Nem undorodom, még többet akarok.
-Te meg mit művelsz?-hallom meg a mögülem szóló hangokat, mire feleszmélek, és tekintetem a lányra emelem, a húgomra.
-Én csak...-kezdek neki, de a mondat benn szakad, és ahogy vérben úszó kezeimre nézek, és látom a rémületet, ami arcán átsiklik és megdermeszti a mimikáját, majd ahogy hátrébb lép, a szája elé emelve kezeit, és elfolytja a torkából kitörni készülő sikolyt. Felállok, mire a falnak veti hátát és az asztalon lévő késért nyúl.
-Ne közelíts, istenemre mondom Matthew még egy lépés, és megöllek.-hangja remeg, tudom, hogy nem tenné meg. Ellenben én vele...

Amikor érzéketlen, amikor az empátia nem ismert szó:
-valahol a világban, napjainkban-
Ez egy temető. Ide az emberek megemlékezni jönnek. Mit keresek én itt? A sír, ami előtt állok, egy  dátum van csupán: 1835. Ekkor távozott el anyám. Elfintorodva fordulok el a kőtől, és a mögöttem csodálkozó tekintettel ácsorgókra nézek.
-Ez egy temető. Csak nézelődöm.-teszek kissé groteszk megjegyzést, mire két tekintet, két pár szem, azaz négy darab szem mered rám értetlenül.-Segítek. Ő az anyám volt, meghalt, a vére átváltoztatott, de őt nem tudtam visszahozni. Az pedig ott a húgom sírja. Benne van e? Nem tudom, az a része kiesett a dolgoknak, hogy vele mi történt.-gondolkodom el, mire a csodálkozó szempárok rémülté változnak, majd zavarodottá, és jön az a rész, hogy dilisnek titulálnak. Éljen, erre vártam. De nem fordulnak el. -Most pedig az a rész jön, hogy ti mutattok egy hátra arcot, ha már úgy is mind a ketten azt gondoljátok, hogy nincs ki a négy kerekem.-arcomra széles mosoly szökik, mikor tényleg megfordulnak, de mivel beavattam őket egy bizonyos titokba, mégis úgy döntök, nem engedem el őket.
-Sajnálom.-nevetem el magam, majd ugrok a nő nyakának, a pasas persze futásnak indul, de őt is követem. Hát hol marad a hitvesi eskü jóban és rosszban része? Micsoda férj az olyan, aki hagyja a feleségét szenvedni, ahelyett, hogy mellette maradna? Ezért nem hagyhatom őt sem életben.

A kor, amiben ő volt a nők kedvence... bár most is az:
-Anglia, az 1890-es években-
A bálterembe lépve jó néhány sugdolózó hölgy fogad, akik felé kalapom emelve biccentek, majd a kissé irigy tekintettel rám meredő férfiak felé nézek, és a felém sugárzott utálatukat és féltékenységet szinte ki tudom halászni a levegőből. Jellemző.
-Mr. Hammer, megtisztel, hogy mégiscsak eljött ma este.-a mellém lépő negédes mosolyú nőt kénytelen vagyok illendően fogadni, mert ha nem tenném, ártana  a hírnevemnek.
-Részemről a megtiszteltetés, hogy meghívtak. És hányszor kértem már, hogy szólítson csak Matthew-nak. Nem vagyok én olyan idős, mint azok a frakkos úriemberek ott.-teszek célzást többek között a érje meglehetősen illetlen viselkedésére, valamint egy mosoly kíséretében magamat is megmulattatom. Nem vagyok én olyan öreg... Csak a kilencvenhez közeledem, de valóban... friss vagyok, mint a hajnali levegő. A nő mérges pillantást vet a férjura felé, aki szabadkozni kezd. Honnan tudom? Révén, nem vagyok süket, tökéletesen értem, hogy min vitatkoznak, és mik az érvek.
~Ez a ficsúr mindent tönkretesz. A lányunk behálózta, és nem adhatjuk valakihez, aki nem méltó arra. Ő nem az. Csak egy valami érdekli, és az egy érintetlen virágszál.~gondolhattam volna, hogy a lányát félti ő is. A helyében a szemrevaló feleségét is félteném, de ő nem teszi a jelek szerint. Közelebb lépek hozzájuk, megszakítva a rövid kis csevejüket, amit minden ízben rólam folytattak le, és békeajánlatként a férfi felé nyújtok egy pohár italt.
-Ne vegye sértésnek uram, de a lánya már régóta nem érintetlen virágszál, és a teremben nem én vagyok az egyetlen liliomtipró. Bár azt hiszem a feleségével erről hosszan beszélgetést is folytathatnának, ha már az erkölcs meg a házasság, és az abban igen fontos hűség van témán.-az apró kis tanácsom hallatán a férfi ara vérvörös lesz, és méretében mintha megnőtt volna, az asszony pedig elsápadt. Utóbbit gyanítom a fűző is teszi.. hisz egy úri hölgy becsülete ugyebár mindenekfelett van. Ahogy egymásra néznek, na abból látszik, hogy igazam van, és az őszinteség nem az a típusú viselkedés, ami minden nap ott lebegne velük, amikor egy légtérben tartózkodnak.
-Most, ha megbocsájtanak. Folytatnám a szórakozást máshol és mással.-biccentek feléjük, egy mosoly kíséretében, majd megragadom a lányuk karját, és kicibálom magammal a kertbe. A szülei úgy is ellesznek egy darabig, s látszik rajtuk, hogy a szavaim hallatán elfelejtkeznek a  lányuk puszta létezéséről is.