Felesleges lenne hosszadalmas életrajzba kezdenem, hiszen kettőnk kapcsolata - mondhatni - a harmatnál is könnyebb és egyszerűbb. Vagy talán mégsem...
Együtt cseperedtünk fel Angliában az ipari forradalmat megelőző időszakban. A szüleim korai halálának köszönhetően majdnem árvaházba kényszerültem... de a te szüleid megkönyörültek rajtam, s mivel mindig is egy leány gyermek volt a vágyálmuk, magukhoz vettek engem. Öt éves voltam csupán, mikor megismerkedtem veled, de kettőnk kapcsolata sosem volt szimpla testvéri viszony. Idősebb voltál, határozottabb, és minek tagadni, irigy is, amiért a szüleid engem kényeztettek el, lévén, hogy egy kislánnyal ez volt a bevett szokás.
Kettőnk kapcsolata akkor alakult át, mikor kamasz fejjel mindketten szabadságra és határtalanságra vágytunk. Saját határainkat feszegetve együtt indultunk el a nagyvilág felé lóháton azzal az ígérettel, hogy ha egymás segítségével sikerül megszöknünk, és célt érünk, soha többé nem kell majd látnunk egymást.
De az álom csakhamar rémálommá vált, mikor a semmi közepén a lovam megvadult, és földet érve a lábam megsérült... ott is hagyhattál volna, de nem tetted. Pedig utáltál. Ahogyan én is téged.
A sérülésemen te segítettél, majd egy közeli kis fogadóban rejtőzködtünk el. Ez a pár nap lehetőséget adott arra, hogy belássuk, éveket pazaroltunk el utálatra, miközben barátok is lehettünk volna, vagy azoknál akár több is... ez a pár nap lehetőséget adott arra, hogy ne a gyűlölt mostoha testvért lássuk egymásban, hanem a szimpla, hétköznapi embereket... mint férfit és mint nőt...
Miután minden visszaállt a régi kerékvágásba, ismét útnak indultunk... de az eredeti tervet tartottuk. Amint biztos távolba érünk, egyedül folytatjuk... és így is történt.
Azóta nem láttalak. Nem tudom, éltél-e vagy haltál, hogy mit éltél át és mit nem... de valami oknál fogva még mindig életben vagy, és egy furcsa véletlen folytán éppen Mystic Fallsba tartasz... talán itt az ideje újra találkozni.

// A név és a pb is alkuképes.