Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon megfelelő döntés volt-e, hogy a városba érkeztem. Bár ez még csak egy napja történt, a gondolat már azóta kattog a fejemben, hogy elhatároztam: Mystic Falls lesz a következő célpontom. Tudtam, hogy mit vállalok, és hogy akár veszélyes is lehet, de.. Mikor is állított ez meg engem bármiben is? A hajamba túrtam, hogy megigazítsak pár kósza hajszálat, aztán visszatértem a papírjaim rendezéséhez. Nem állítanám feltétlen, hogy híres vagyok, hisz a híresség az én állapotomban nem is lenne túl kedvező helyzet, azonban tény, hogy bizonyos körökben ismert vagyok, hiszen van tehetségem abban, amit csinálok. Ezért alakulhatott úgy, hogy bár csak két napja vagyok a városban, mégis.. ma éjszaka már fellépek az egyik helyi bárban. Azt mondják, hogy nagyon fontos a jó kapcsolati háló, és nem is tévednek nagyot, pedig valószínűleg ártatlan halandók gondolták ki ezt a tételt. Pedig ha tudnák..
Tettem pár lépést előre, aztán hátra is. Megszoktam már, hogy ilyen, és ehhez hasonló semmit mondó mozdulatokat végezzek, mivel túlságosan is hajlamos voltam arra, hogy szoborszerűen csak bámuljak magam elé, ami túl sokakat ijesztett meg. És bár valahol ez is azok között az okok között volt, ami miatt ide érkeztem, még mindig az volt a cél, hogy a jófiú énekes-gitárosként mutatkozzak be a városnak. Ahogy elhalkult a színpad felől a zene, tudtam, hogy én következem. Egy hűvös, kicsit azért bátorító mosolyt küldtem a visszatérő lány felé, és kész voltam, hogy amikor intenek, akkor elinduljak. Megfogtam a gitáromat, és lassú léptekkel haladtam a színpadnak nevezett, de a valóságban inkább csak emelvénynek számító valami felé. Odahúztam egy széket, és közben körbepillantottam a közönségen. Nem voltak túl sokan, de pont annyian, hogy különösebben egy arc se férkőzzön a tudatomba, és ez pont jó volt.
Revenge is all it takes
To help my life
I’m too busy to look around
And see your smile
Énekeltem halkan, de a mikrofonba, így pont azt az érzést sikerült eljuttatnom a közönség felé, amit én akartam. Belülről énekeltem, és nem érdekelt már semmi, csak átjárta minden porcikámat a zene, és ez több volt, mint amit kívánhattam. A bosszúról énekeltem, arról a bosszúról, ami immáron majdnem 250 éve hajt, ami miatt több száz városban jártam már, amiért több „emberrel” találkoztam, amiért átutaztam az egész világot, hogy megtaláljam. És most itt vagyok, végre, talán pont azon a helyen, ahol lennem kell, és ahol végre beteljesülhet az álmom, hogy megbosszuljam azokat, akik megölték a családomat. Összesűrítve adtam ki magamból a gondolataimat, persze a gondosan megfogalmazott szöveg nem engedte, hogy mindenki megértse, és így volt megfelelő. Úgy mondhattam el mindenkinek az életcélomat, hogy közben senki sem értette. És ez volt az a gondolat, ami tökéletessé tette.
A dal végére újból elhalkultam, megköszöntem a figyelmet, majd lesétáltam a színpadról. Tudom, hogy tetszettem nekik, a tapsuk is erről árulkodott, és egyébként is tisztában voltam azzal, hogy milyen hatást vált ki ez a dal az emberekből. Nem hiába volt mindig ez a kezdő számom, megkönnyítette az ismerkedést is. A pulthoz sétáltam, és rendeltem magamnak egy pohár whiskyt. Egy fura mosoly ült az arcomon, olyan, amit senki nem érthetett. Kortyoltam egyet az italomból, és vártam, hogy kit is sodor utamba a sors..