Nem akartam túlságosan sietni idáig hiszen még volt egy fél órám nyolcig. Bármennyire is ott akartam már lenni nem akartam kimutatni. Még a végén elijesztem azzal, hogy túlságosan is tapadós vagyok. Ezt meg semmiképpen nem akarom. Elég pontos voltam, mert pontban nyolckor léptem be a grill ajtaján.
Körül se kellett néznem ő volt az első akit megpillantottam. Egyszerűen vonzotta a tekintettem. Odasiettem hozzá, majd egy nagy mosollyal az arcomon helyet foglaltam mellette. - Szia.

Eltelt az az egy nap. Hosszú volt, s már alig vártam, hogy leteljen. A mobilomat szorongattam a kezemben de tudtam, hogy még nincs este nyolc. Reméltem, hogy nem jön közbe semmi Caroline-nak sem. Bár nekem úgy tűnt hogy ő olyan lány, aki még megoldaná azt is. Nem tudom, hogy mitévő lennék, ha nem láthatnám ma este.
Leültem a tegnap esti helyemre, ahol megpillantottam őt, és türelmetlenül kezdtem várni.

- Nem nem én gőzöm sincs, hogyan került ide..- Amikor lelépett elgondolkoztam, hogy megtegyem-e azt amit eddig is akartam, de arra jutottam, hogy inkább nem. Nincs erőm hozzá, ami eddig összegyűlt az az előbb szertefoszlott.. lehet az lenne a legjobb, ha hamarosan én lépnék le.
- Elena én lassan megyek, mert kicsit fáradt vagyok és már jól esne ha ledőlhetnék..

Már mozdulni készültem, hogy tényleg lelépek,. hiszen nagyon kínosnak éreztem a dolgot, végül mégis maradtam... jobbnak láttam volna pedig lelépni, lelécelni. De Tyler helyettem is meghozta a döntést, mielőtt belemélyültek volna a foci téma kivesézésébe. Szurkolólány vagyok, tehát nem érint rosszul a téma, csak mégis furcsa egy nő előtt erről beszélni, nem? Hiszen ettől mi még nem fogjuk szeretni.
- Nekem üdítőt hozz, kérlek! - szóltam Tyler után negédesen, mintha tényleg kedvelném, mjajd visszafordultam Matt felé. - Te hívtad ide, vagy magától talált ide?

-Ugyan Elena, maradj csak a kedvedért talán beszélhetünk másról is..-jelentettem ki úgy mintha ezzel akkora szívességet tennék neki.
-Ja, igen a foci. -bólogattam vigyorogva. Elena tekintetéből tükröződött a megvetés és ez tetszett, hogy miért azt nem tudom, de nevetni támadt kedvem tőle..
-Megyek hozok valami piát. -álltam fel az asztaltól a pult felé bökve. Azt hiszem Matt pont erre várt, hogy lelépjek, hát most itt az alkalom, és még, hogy én ne lennék nagylelkű, kiakasztó.

Még mindig zavart egy kicsit, hogy Tyler megzavart minket. Úgy érzem ez lett volna pedig a megfelelő pillanat, hogy Elenát megcsókolhassam, de mindig mindenki a legrosszabbkor tör rám. Mindegy most már így alakult és ezt el kell fogadnom. Amikor Elena mondta, hogy távozik, ha azt akarjuk egyből az jutott eszembe, hogy vissza kell őt tartani.
- Nem, nem maradj csak semmi férfi téma nem lesz legfeljebb a foci igaz haver? - Mosolyogtam Tyler felé miközben váltam újra a megfelelő pillanatot. Abban reménykedtem, hogy kimegy Tyler a mosdóba és majd akkor lesz újra egy pillanat, de csak vártam.

Kezdtem kicsit zavarban érezni magamat. Nem azért, de Tyler még a nézésével is meg tudott őrjíteni, mert még azt is hihetetlen beképzeltséggel tudta csinálni. Te jó ég, na jó, ebbe bele se menjünk, mert megőrülök...
- Ha beszélgetni akartok, csak szóljatok és magatokra hagylak titeket. A pasis témákba nekem nincs sok beleszólásom - köszörültem meg a torkomat, egy halvány mosolyt eresztve Matt felé.

Cseppet sem lepődtem meg Elena reakcióján. Bármennyire is próbálja leplezni azt, hogy utál, attól függetlenül én tisztában vagyok ezzel a ténnyel, de fogjuk rá, hogy vannak ennél fontosabb dolgaim is minthogy ezzel törődjek.
-Nem is az imént látott szerelmi jelenetetekről akarok beszélni. Csak nem volt jobb dolgom ezért gondoltam, hogy idejövök. Bár amint látom megzavartalak titeket, de most már mindegy. Nem igaz? -vontam meg a vállamat nemtörődöm módon. Eszemben sem volt a szerelmi dolgaikról beszélni. Őszintén szólva nem nagyon érdekel.
-Máskor megpróbálok szerencsésebben időzíteni. -vigyorodtam el, majd Elenán időzött el egy darabig a tekintetem. Az arckifejezéséről szinte már leolvasható volt a mérhetetlen utálata amit irántam érez.

Tudtam, hogy Elena nem rajong Tylerért. Meg azt hiszem, ha nem is tudtam volna a testbeszéde most teljesen elárulta volna. Vannak hülye pillanatai azt meg kell hagyni, de amikor rájön tud normális is lenne. Habár ez igen ritka pillanatok egyike, csak remélni tudom, hogy egyszer lesz valaki aki felszínre hozza ezt az oldalát és elnyomja az egoját.
- Nem éppen jó pillanatban jöttél haver. - Villantottam felé egy keserves mosolyt, majd a tekintetemet újból Elenára fordítottam. Valószínűleg ha nem jön ide Tyler megcsókolom. De így viszont nem akarom zavarba hozni, hiszen nem tudom mennyire akarja felvállalni azt ami köztünk van vagy mi.

Újabb sóhaj részemről. Vajon látszik az arcomon, mennyire nem bírom ennek a felfújt hólyagnak a képét? Anyuci meg apuci kicsi fia, akinek a szülei bármit elintéznek, ha úgy szottyan neki. Hjaj, de nem bírom még a jelenlétét sem. De már csak Matt miatt is türtőztetnem kell magam.
Amikor Tyler leült, ösztönösen húzódtam arrébb, szinte börtönben érezve magam, ahogyan a karja a mögöttem levő támlára siklott, és nyeltem egyet.
- Nekem nem állt szándékomban tagadni semmit, Tyler - mondtam neki egy barátságos mosollyal, persze csak magamra erőltetve. - De nem tudom, miről akarsz beszélgetni. Ahogy ismerlek, nem vagy az érzelmek embere - mondtam neki. Hát igen, a nyelvemet még mindig felvágták.

Sejtettem, hogy így fognak reagálni rám, de sebaj, én élvezem. Elnyújtóztam a széken és a támlájára csúsztattam a kezemet egyenesen Elena mögé.
-Látom rosszkor jöttem, de ha már itt vagyok akkor beszélgessünk! -jelentettem ki egy csípős vigyorral az arcomon- Mi a helyzet veled? -néztem Mattre- Mármint veletek..-siklott aztán Elenára a tekintetem.
-Ne is próbáljátok letagadni, hogy bármi is lenne. Mindketten rákvörösek vagytok. -jegyeztem meg még mindig vigyorogva. Lehet, hogy tolakodó vagyok, de ugyan mit érdekel ez engem? Matt a legjobb haverom, csak nem kapja fel ezen a vizet.

Nem igazán tartott sokáig életem egyik legjobb pillanata. Ezt mindenképpen annak nevezhetem. Egy álmom vált valóra. A lány akibe szinte halálosan szerelmes vagyok most az enyém lehet. Tudom nem kell rögtön beleélni magam mindenbe, mert egy ilyen lányt, mint Elena ugyanolyan nehéz megtartani, mint megszerezni.
- Tyler. - Néztem rá kicsit bosszúsan, mert miatta Elena hátradőlt így már a kezét sem foghattam. Így kell elrontani egy igencsak kellemes pillanatot.
Ha akartam volna se tudtam volna levenni a szemeimet egy pillanatra sem Elenáról. Még mindig nehezemre esett elhinni amit mondott.

Megfogta a kezemet, és úgy éreztem, hgy nagyon is megkönnyebbültem...mert azt hittem, hogy Caroline vagy Bonnie csak heccből hiteget azzal, hogy talán Matt érez valamit irántam. De nem... nem így volt. A szemei árulkodtak. És azt hiszem, az enyémek is.
Egy mosoly jelent meg az arcomon. Nem tudom, nekem menni fog-e ez... csak remélni tudom, hogy igen. Hogy képes vagyok kapcsolatban élni valakivel.
De ekkor rögtön hátra kellett dőlnöm, ahogy meghallottam az ismerős, már-már megszokottan gunyoros hangot. - Tyler... - villantottam felé egy kényszeredett mosolyt. Áh, nem tehetek róla, a beképzeltsége miatt rühellem. De Matt legjobb barátja, meg kellene próbálnom elviselni.

(Középiskola)

Nem nagyon volt kedvem hazamenni, nem volt szükségem még az otthoni vitákra is. Kinek van kedve ahhoz, hogy egyfolytában azt hallgassa, hogy soha semmire nem fogja vinni az életben? Hát nekem nincs...
Ráérős léptekkel jöttem el egészen a Grillig. Elvégre hova sietnék? Időm mint a tenger..
Amint beértem egyből szembetűnt két ismerős arc..Matt és Elena, méghozzá eléggé vörös fejjel ültek egymás szemben és nagyon úgy tűnt, hogy zavarban vannak. Ha jól sejtem ebből lesz valami. Bár igazából nem nagyon érdekelt ezért is vettem a bátorságot és vágódtam le melléjük.
-Elena... Matt...- néztem rájuk vigyorogva- Remélem nem zavartam meg semmit. -mondtam miközben színpadiasan megbánó ábrázattal néztem rájuk, majd ismét egy gunyoros vigyorban törtem ki.

Ennyi idő után az álmom talán valóra válhat. Már attól is teljesen boldog vagyok, hogy meg akarja próbálni. Ami természetesen nem garantál semmit, de nekem már ez is sokat jelent.
- Szóval meg szeretnéd próbálni? Hogy te meg én? - Nyeltem egy nagyot és próbáltam leplezni az izgalmamat, de ahogy észrevettem ő is eléggé zavarban ez az egész miatt.
- Én szeretném. - Mosolyogtam rá kedvesen, miközben megfogtam a kezét és gyengéden megsimítottam.

- Szóval öhm... - túrtam zavartan a hajamba, és próbáltam helyesen megfogalmazni azt, amit szerettem volna, olymi kevés sikerrel, hogy az hihetetlen. Íme az iskola szószólója, az ilyen helyzetekben leblokkol.
- Arról lenne szó, hogy... de kínos helyzet - jött ki belőlem nagyon zavartan és éreztem, hogyan jelenik meg egy kínos mosoly az arcomon közben, miközben a szemeit figyeltem.
- Szóval hogy te meg én... hogy egyesek szerint... kettőnk között... működne talán valami... - néztem kissé félve a szemeibe újra, a torkomban egy gombóccal.

Mikor leült az egyik asztalhoz helyett foglaltam vele szemben. Az idegességem minden egyes pillanatról csak nőtt. Hiszen annak a személynek a közelében vagyok akibe én totál bele vagyok esve. Ő pedig valószínűleg nem fog úgy észrevenni, mint ahogy én szeretném.
Majd talán picit el is sápadtam amikor beszélni kezdett. Vagy most válik valóra amire mindig is vágytam.. Vagy szimplán egy idióta vagyok és csak beleképzelek mindent ebbe a mondatba.
- Te meg én..? - Kérdeztem kicsit rekedt hangon egy mosollyal az arcomon. Szerettem volna ha pontosan kimondja mit akar mielőtt még téves következtetések miatt áthajolok az asztal felett és megcsókolom.

- Köszönöm - mondtam csak ennyit neki széles mosolygással, majd felsóhajtottam, és végül helyet foglaltam az egyik asztalnál. Nem hiszem, hogy valaha is volt részem ilyesmiről beszélni bárkivel is, de... meg kell tanulnunk mindent, ha ezt így mondják.
- Öhm... talán kicsit kínos és zavarba ejtő a téma, de... arról lenne szó, hogy... öhm... te... meg én... - mondtam akadozva, szinte már most belepirulva ebbe. Persze máskor mindig talpraesett voltam. Most ez nem ment.

- Dehogyis. - Mosolyogtam rá továbbra is, mint egy idióta aki a következő pillanatban képes pofára esni csak azért, mert nem tudja levenni a szemeit tökéletes alakjáról.
- De persze. - Nyeltem egyet, majd Tyler felé néztem. - Egy pillanat haver. - Majd már Elena mellett is teremtem. -Csak utánad. - Mondtam miközben az egyik asztal felé kezdtem 'terelni'.

- Öhm... ugye nem zavarlak semmiben? - kérdeztem tőle kissé idegesen. Bár csak biliárdozott, szóval... ebből a szemszögből teljesen mindegy, egy vereség még nem a világ vége, nem?
- Mondd csak, tudunk beszélni egy kicsit... négyszemközt? - céloztam a háta mögött álló Tylerre, akit valamiért sosem csíptem. Nem akartam, hogy hallja ezt a beszélgetést.

Már pár órát ledolgoztam a mai műszakomból és nem sokára mehetek haza vigyázni a nővéremre. Igen, hiába idősebb nálam azt hiszem én vagyok az aki a gondját viseli. Hiszen annyira éretlenül viselkedik. Bár lehet, hogy ő így reagál arra, hogy anyánk járja az országot egy kamionsofőrrel minket pedig itt hagyott, mintha nem is a gyerekei lennénk.
Miközben a poharakat tisztogattam megpillantottam Elenát. - Szia. - Mosolyogtam rá, mint egy idióta. Bárki észrevenné, hogy mennyire bele vagyok esve, csak ő nem. Azt hiszem ő egy elérhetetlen álom marad.

Felsóhajtottam, miközben beléptem a Grill ajtaján. Már ideje volt beszélnem Matt-el. Miért is? Ja igen, megvan... mert egyrészről hiányzott a társasága, másrészről pedig... ez bonyolult. Mindig voltak furcsa érzéseim vele kapcsolatban. És ideje megbeszélnem vele egy-két dolgot, ahogyan javasolta azt Caroline. Tisztáznunk mindent. Hiszen a vak is látja, hogy kettőnk között van valami... valami furcsa, és megnevezhetetlen. Talán úgy lépek ma ki innen, hogy valakinek a barátnője leszek? De fura gondolat...
- Szia, Matt! - mosolyodtam el jókedvűen, ahogy megtámaszkodtam a pultban.

Ahogy közelebb húzott magához egy pillanatra megszeppentem, majd egy nagyot nyelve sikerült megszólalnom. - Rendben. - Mosolyodtam el, majd lassan kiindultam a grillből. Kíváncsi voltam, hogy végül is mi fog kialakulni ebből az estéből.

(Forbes ház)

Hogyan is mondhatott volna nekem nemet? Senki nem képes rá, hát pont Ő lenne az? Dehogy is...
- Akkor... - pattantam fel, de nem engedtem el a kezét, éppen ellenkezőleg, még közelebb húztam magamhoz. - Vezess! Követlek! - hajoltam a füléhez.

Nem tudom pontosan miért, de sikerült egy levakarhatatlan mosolyt az arcomra ragasztania. - Köszi. - Még szélesebbre futott a mosolyom amikor kifizette az italomat.
- Hát én is remélem. - Kuncogtam fel halkan. - Persze. - Vágtam rá mindenféle gondolkodás nélkül. Végül is mi bajom lehet ebből? Azt hiszem, hogy semmi. Maximum életem egyik legjobb estéjét fogom eltölteni.