Minden egyes alkalommal, mikor láttam a szemében a fájdalmat a lelkem tört darabokra és úgy éreztem, hogy én vagyok a hibás érte, mert nem tudok olyan támaszt nyújtani neki, amire szüksége van. Nem voltam az a személy, akire szüksége volt. Bármennyire is próbálkoztam. A gyógyszerekhez fordult és nem tudom, hogy mennyit segítettek rajta, vagy miképpen érezhette magát a dolgoktól, mert őszintén mondhatom, hogy a fájdalom mindig ott volt a szemében. Nem tudom, hogy azért mert elveszítette a családját és túl nagy volt rajta a nyomás vagy egyszerűen csak már fájt az neki, hogy rám kellett néznie. A nőre, aki képtelen megadni neki azt a vigaszt, amire szüksége van. Most mégis visszatért hozzám és nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki azt, hogy visszatérjen hozzám. Mert tényleg nem tettem semmit azért, hogy jobban legyen. Mindent annak a másik nőnek köszönhetett. Én a helyében nem engedtem volna el Nick-et. Ő olyan, hogy mindenkit az ujjai köré csavar. Engem is az első pillanattól kezdve még, ha nem is mutattam ki. Profinak akartam tűnni, de az érzéseimet nem irányíthattam így eltemettem magamban azonban most már a vak is látja, hogy annyira szeretem őt, hogy az már mondhatni fáj. Egyáltalán, hogy lehetséges az, hogy valakit ennyire szeressünk? Még mindig nem tudom felfogni. Mikor arra kér, hogy nézzek rá a szemeibe nézzek, amik sosem hazudtak még nekem. Még akkor is, mikor minden áron a drogok hatása alatt akart boldognak tűnni láttam a szemében az igazságot és most is látom benne. Mégis olyan nyomorultnak érzem magam. De nem akarok ezzel foglalkozni, mikor végre minden kezd jó irányba fordulni. Mindketten tudjuk, hogy mit titkolt a másik és azt hiszem ezzel a lelkünk is megkönnyebbült. Már csak hagynunk kell, hogy a másik boldoggá tegyen minket. Ezzel pedig nem lesz probléma. Ebben biztos vagyok. – Nem számít hol voltál és mit tettél csak az számít, hogy itt vagy velem és ezért nem is lehetnék hálásabb. Boldoggá teszel engem úgy, ahogy férfi sosem. Te vagy a fény az életemben. Te adsz nekem mindig erőt. Könnyű szerrel kideríthettem volna, hogy életben vagy, avagy sem, de nem bírtam rávenni magam. Egyszerűen képtelen voltam elvégezni a varázslatot, amivel megtudom, hol vagy. Féltem, hogy rosszabb lenne tudni azt, hogy biztosan halott vagy, mint azt, hogy valahol életben vagy. Így inkább maradtam a tudatlanságban, ami mondjuk meg őszintén jobb volt. Most, hogy itt vagy velem nem akarok a fájdalomra gondolni, amit éreztem. Nem akarok fájdalmat érezni. Csak boldog akarok lenni.. Veled. – Nem akarok semmi mást, mint a szerelmem karjaiba simulva élvezni a reggeli napsütést. Meg kell mondjam, hogy elég furcsa, hogy úgymond télen ennyire meleg legyen. Jobban szeretem a hideget, de mikor eljön valahogy azzal is gondjaim akadnak. Az egyetlen dolog az életemben, amiről soha nem panaszkodnék az a szerelmem. – Kellene nekem tojás, liszt, olaj, víz, só és tej. – Mondom halovány mosollyal az arcomon, majd egy utolsó csókot nyomva szerelmem mézédes ajkaira elengedem őt és egy megfelelő edényt keresek a palacsintatészta számára.
Csendesen hallgattam őt, de egy pillanatra se vettem le a tekintetemet róla. Még akkor se, amikor a gondolataim pár pillanatra elkalandoztak. Láttam magam előtt a múltunkat, a tegnap estét és azokat a pillanatokat, amit távol töltöttem tőle. Nem mondom azt, hogy mind jó emlék volt, mert nem volt az. De nem bántam azt, hogy a külön töltött időt se tudtam kiverni a fejemből, mert így legalább emlékeztettem magamat arra, hogy milyen nélküle élni és olyat még egyszer nem akarok átélni. És én pedig mindent el fogok követni azért, hogy boldoggá tudjalak tenni örökké. - mondtam neki simítottam az arcán. Mosolyogva figyeltem őt és azt ahogyan a reggeli napfény újra és újra megcsillan rajta. Tényleg olyan volt, mint egy földre szállt angyal. Nem is értem, hogy miként engedhettek egy ilyen gyönyörű és angyali teremtést eme romlott világba. Ő ennél sokat jobbat érdemelt. Ő boldogságot, szeretett és törődést érdemelt, s azt érdemelte, hogy valaki teljesítse minden kívánságát. Reménykedtem abban, hogy sikerülni fog nekem tényleg boldoggá tennem őt a későbbiekben és nem fogom őt újra cserben hagyni. Igyekezni fogok, már csak abban reménykedhetek, hogy az égiek kegyesek lesznek és nem bukásra fognak újra ítélni. Viszonozom gyengéden a csókját, ezek után pedig lassan elindulok begyűjteni a dolgokat. Amit lehetett meg is találok, de még eléggé ismeretlen vagyok eben a házban, így a liszttel meggyűlik a bajom. Fogalmam nincs, hogy melyik szekrénybe rakhatta, így egy kisebb sóhaj hagyja el az ajakamat és mosolyogva pillantok rá. - Merre találom a fehér port? - kérdezem tőle kissé burkoltam, de reménykedek abban, hogy érteni fogja mire gondolok. Amint meg tudom, hogy merre találom, akkor előveszem azt is, de miközben Hell-hez közeledem kibontom és egy kicsit a kezemre teszek, majd ezek után pedig lerakom az asztalra és hirtelen elkapom életem boldogság forrását és kicsit játékosan az arcát, vagyis az orrát összekenem vele. Ezek után pedig ártatlan mosollyal és tekintettel nézek rá. - Esetleg valami nem tetszik őkelmének?- kérdeztem tőle viccelődve, majd még egy kicsit meg is csikiztem. Bármire képes lennék azért, hogy újra mosolyogni lássam őt és elfelejtessem vele a korábbi dolgokat. Nem szerettem amikor szomorú, mert amikor mosolygott, akkor még a nap is sokkal boldogabban ragyogott az égen.
A sokkoló információk után az egyetlen dolog, amire vágytam, hogy valami normális dolgot csináljunk. Olyasmit, amit régen is megtettünk. A közös reggelik mindig tökéletesek voltak, mert vele lehettem és én így éreztem magam tökéletesen boldognak, amikor a karjai körém fonódtak vagy az arcomra adott egy puszit. Mikor reggel előtte ébredtem fel és figyelhettem tökéletes vonásait. Annyi időt töltöttünk külön, hogy belesajdul a szívem az emlékekbe, hogy mennyi mindent szalasztottunk el. Ki tudja. Lehet, hogy nem Heily Dorne lennék ma már, hanem Heily Williams, aki egy boldog kiegyensúlyozott nő és a világ legtökéletesebb férfijával kötötte össze az életét. Ami azt illeti nem is tudom, hogyan állunk ezen a téren vagy, hogyan nem. –Már pusztán a létezésed boldoggá tesz. – Azaz egyszerű tény, hogy ő van nekem mindent más színben tüntet fel. Nem is tudom, hogyan éltem volna túl, ha évekkel később ráveszem magam a varázsigére, amivel egyszer s mindenkorra rájöhettem volna, hogy él-e avagy sem. Ha kiderült volna, hogy meghalt, akkor képes lettem volna túllépni rajta? Soha nem találtam volna olyan férfit, mint ő. Nem, aki ennyire szeret engem és, akit ennyire szeretek. Az első pillanattól kezdve, hogy megpillantottam tudtam, hogy ő lesz az igazi és ezt az érzést soha nem felejtem el. Még nem is ismertem, de már vágytam utána még, ha a tetteim nem is erről árulkodtak. A távolságtartásom elég hamar becsődült, de ezek szerint nem vagyok olyan profi, mint azt gondoltam. Azonban cseppet sem bánom, mert így enyém lehet ő. – A sarokban lévő szekrényben. – Válaszolom, majd miután megtaláltam a tökéletes tálat felteszem a konyhapultra és várom, hogy a lisztet is odahozza nekem. Mikor összekeni vele az arcomat felkuncogok, amin a csikizés csak segít. – Ne, ne csináld. – Mondom továbbra is kuncogva, miközben próbálok elmenekülni előle, de végül elesem a saját lábamban és a földre zuhanok azonban itt már sokkal inkább magamon nevetek és azon, hogy mennyire is vagyok én szerencsétlen. – Azt hiszem megvolt a mai nap fénypontja. – Mondom továbbra is nevetve, de még mindig nem bírok felkelni a földről. Túlságosan is nevetnem kell. Már annyira, hogy szinte belefájdul a hasam.
Fogalmam nincs arról, hogy miként alakult volna az életünk, ha akkor nem lépek le vagy nem kezdek el drogozni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, és ahogyan viselkedtem akkoriban, illetve arra se ahogyan utána viselkedtem. Nem lett volna szabad Hell-t másokban keresni és emiatt úgymond más nőket kihasználni. Illetve a mostani információknak köszönhetően hirtelen kiderült, hogy mára már régen apa is lehetnék, de talán így jobb. Nem tudom elképzelni magamat úgy, mint édesapa. Úgy érzem, hogy egy gyermeknek sokkal jobb apja lehetne bárki, mint én. Viszont abban biztos vagyok abban, hogy az én kincsem remek anya lenne. Ahogyan beszélt az aprócska kislányról is látszott rajta, hogy mennyire fontos számára ő és egy pillanatra talán az anyai szeretettet is megpillantottam a szemeiben. Te is engem, főleg akkor, amikor mosolyogsz. Egyszerűen képes vagy egyetlen egy pillantásoddal megbabonázni. Talán tényleg igazi boszorkány vagy. –mondom neki mosolyogva és közelebb húzom magamhoz, hogy egy röpke csókot lophassak tőle. Fogalmam sincs arról, hogy miként voltam képes távol lenni tőle, hiszen amióta újra találkoztam vele úgy érzem, hogy végre élek. Eddig azt hittem, hogy tudom milyen a boldogság, de ehhez fogható dolgot még soha se éreztem. Talán a távollét mind a kettőnknek jót tettem, mert így még inkább rájöttünk arra, hogy egymás nélkül képtelenek vagyunk élni. – Rendben van életem. – mondom neki mosolyogva és hamarosan már a liszttel a kezemben térek vissza. Nem sokkal később pedig játékosan kicsit összelisztezem. A nevetése a legkellemesebb dallam a füleimnek. Órákig képes lennék elviselni. Akkor állítson meg Miss Hell. – mondom neki kihívóan és tovább csikizem őt, majd amikor elesik és földre hull nevetve. Egy darabig figyelem a őt és hallgatom a kuncogását, majd elkapva a kezeit felrántom, hogy utána újra a karjaimban tarthassam. Lassan kisimítom az arcába hullott haját és játékosan egy puszit nyomok az orrára, majd pedig szenvedélyesen megcsókolom. Köszönöm, hogy vagy nekem Hell. – mondom neki őszintén és közben újra a tekintetét fürkészem. Egy darabig még csöndesen állok ott és gyönyörködöm abban, ahogyan a fény megcsillan a szemeiben. Na, de essünk neki a palacsintának, mert ha így haladunk, akkor soha nem végzünk vele. – mondom neki boldogan, majd pedig türelmesen várom az újabb instrukciókat. Miközben figyelem őt akaratlanul is újra egy pillanatra a hasára siklik a tekintetem és újra elkalandozok, hogy esetleg mára már apa lennék. Szeretnék az lenni egy napon, de úgy érzem nem lennék jó édesapja egy porontynak se.
Nem hiszem, hogy mindenki olyan szerencsésnek mondhatja magát, mint én magam. Őszintén szeretem Nick-et és nem hiszem, hogy valaha is képes lennék valakit ugyanígy szeretni. Már az első pillanattól vonzott hozzá valami még akkor is, ha tagadni próbáltam. Az pedig, hogy egy elég hosszú időszakot töltöttünk külön csak ráébresztett engem mennyire szükségem van rá. A nélküle eltöltött napok mindegyike maga volt a pokol és soha többé nem akarom újra átérezni azt a helyzetet, amiben találtam magam. Egyszerűen nem lennék rá képes. Ha még egyszer elveszítem talán én is pontosan ugyanazt teszem, amit Rosie barátnőm. Hagyom, hogy a halál karmai közé kaparintson. Csak nekem nem lesz kit hátrahagynom. Ő képes volt a kislányát maga mögött hagyni és úgy viselkedni, mintha soha nem is létezett volna. Rám hagyta és emiatt gyűlölöm egy kicsit. Vagyis inkább haragszom. Nem azért, mert púp lenne a hátamon a kis Suzy egyszerűen csak elárulva éreztem magam, hogy átvert. Magamra is haragszom, hogy nem vettem észre, de rá is, hogy egy szót sem szólt róla. – Nagyon vicces, Mr. Williams. – Mondom nevetve, majd viszonzom a csókját, amely olyan szinten feltölt energiával, hogy az már hihetetlennek tűnhet. A szívem olyan heves iramot diktál, hogyha nem tudnám azért, mert boldog vagyok, eszeveszettül boldog, akkor arra gyanakodnék, hogy az elkövetkezendő percek valamelyikében egy súlyos szívroham támadhatja meg a szervezetemet. A csikizéstől hamarosan a padlón kötök ki, de még így sem bírom abbahagynia nevetést, mintha a fájdalmat elmosná a nevetésemet és a múltat is boldogság töltené be. A sötét foltokat kitölti a fény és a lelkem sokkal boldogabbá válik. Csak azért, mert végre újra velem van a szerelmem, aki nélkül nem találom igazán a helyemet, akire minden egyes pillanatban szükségem van. Olyan számomra, mint a levegő. Nélküle nem is igazán létezem. Soha nem is léteztem. Csak egyik napról haladtam a másikra. Ő adott értelmet az életemnek. – Már egyáltalán nem kívánom. – Mondom, miközben megrántom a vállamat, majd pedig a karomat a nyaka köré fonom és ajkaira csapok le. Láttam, ahogyan a pillantása a hasamra téved és ezért egy őrült ötlettől vezérelve feltettem neki egy kérdést. – Mit szólnál, ha már most nekikezdenénk a babaprojektnek? Vagy még túl korai? – A kérdésem közben végig a tekintetét figyeltem és próbálom kiolvasni belőle, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle a kérdésem.
Mosolyogva figylem őt és egy pillanatra tényleg úgy érzem, hogy minden rendben van, mintha soha se váltunk volna el egymástól. Pedig tudom, hogy nem így van. Egyszerűen csak azt szeretné, ha képes lenne felejteni, vagy legalábbis elengedni a múlt démonait. Szeretném azt, ha hinne abban, hogy újra minden rendben lehet és nem kell attól félnie, hogy esetleg bármelyik pillanatban megint megpattannék, mint egykoron tettem. Tudom, hogy igazán gyáva dolog volt és mondhatnám azt, hogy a drogok hatása lenne, de mi értelme lenned? Én nem küzdöttem a dolgok ellen, én akartam elmenni és el is mentem. S abban a pillanatban elveszítettem mindent, ami a boldogságot és a kiútat jelentethette volna számomra. Elbuktam, de még egyszer nem fogok. Itt leszek és hagyom azt, hogy a világ legszerencsésebb férfija legyek, amiért ő még mindig mellettem van. Biztos vagy te ebbe... - kezdek bele a kérdésbe, de még mielőtt sikerülne befejeznem megérzem a karját a nyakam körül és hamarosan pedig azt, ahogy mézédes, puha ajkaival beborítja az ajkamat. Kezem a derekára siklik és közelebb húzom magamhoz,de ajkaitól egy pillanatra nem válnék el. Érzem, amint nyelvünk játékra kel egymásra, majd amikor elszakad ajkamtól, nyelvem játékától, akkor kíváncsian pillantok rá. Kiszedem a hajába hulló szőke tincseket és a füle mögé tűröm, majd amikor megszólal, akkor kissé komoly arcot vágok. Nos, erre aztán tényleg nem számítottam, de miként is várhattam el azt, hogy Hell ne vegye észre azt, hogy mit is néztem pár perccel korábban. Egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkamat, de végül megszólalok. Tényleg ezt szeretnéd? Erre vágy, életem? - kérdezem tőle komolyan, de még mielőtt bármit is mondhatna felkapom őt és elindulok vele a szobába. Nem érdekel az se, hogy egy-két dolognak neki mentünk, s még talán pár holmi el is tört. Azok pótolhatok, de Hell nem és a vele együtt töltött érzések se. Érzem, amint a derekam köré fonja a lábaimat, majd hamarosan ajkunk újra találkozik egymással. Óvatosan fektetem le az ágyra, majd ajkaitól elszakadva indulok el a nyaka vonalán át, a dekoltázsa felé, legalábbis arra a részre, amit a pólóm nem takar el, miközben a kezemmel gyengéden végigsimítok a combján, egyre feljebb tűrve azon a pólót.
Kezdőlap
