Figyelem őt, ahogyan békésen mellettem alszik és mit sem sejt arról, hogy éppen őt nézem. Egy apró mosoly jelenik meg a szám sarkában.  Megint felriadtam az éjszaka közepén, hiszen a múltam emlékei még a mai napig néha kísértenek. Sok mindent tettem régen, amire nem vagyok büszke, de akkoriban azt hittem, hogy helyes amit teszek. Nekem ezt mondták és ezt láttam az édesapámtól is, de egy napon minden megváltozott. Azon a napon, amikor megismertem őt jobban. A mai napig emlékszem arra a napra és örökké hálás leszek azért, hogy felnyitotta a szememet. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy vak voltam egészen addig, vagy egyszerűen nem akartam azzal foglalkozni ami a szemem láttára történik. Lassan visszadőlök a párnámra és újra becsukom a szemeimet. Pár pillanat múlva újra magába szippant az álmok örvénye.


"1925-ben láttam meg a napvilágot, amikor a hosszú tél után megjelentek az első napsugarak. Középső gyermek voltam, hiszen volt egy bátyám, majd pedig pár év múlva lett egy húgom is. A családunk mindig is összetartó volt és az édesapám tiszteletnek örvedet, hiszen orvos volt. Mindig is olyan akartam lenni, mint amilyen ő volt. Azt mondta, ha elég nagy leszek, akkor majd lehetek olyan, de meg kell ígérnem, hogy mindig is bátor leszek, aki nem ijed meg semmitől se. Gyermeki izgatottsággal és csodálattal ígértem meg és mindig is azt vártam, hogy bekövetkezzen az a nap, amikor meg tudom, hogy mire is gondolt. Bátor, okos voltam és kedves lány, aki bármikor bárkin szívesen segítek, illetve békés családi viszonyok között nőttem fel. Nem szenvedtünk semmiben se hiányt, s mindig örömmel töltöttem el a szabadidőmet a családommal és a barátaimmal. Arcomon mindig boldogság ült, s a szemeim csak úgy csillogtak a benne rejlő boldogság és kíváncsiság szikráinak köszönhetően. Végül betöltöttem a 21 életévemet, amikor is végre eljött a várva várt nap. Izgultam és féltem attól, hogy esetleg csalódást fogok okozni, pedig mindennél jobban szerettem volna, ha édesapám büszke lesz rám. Ezen a napon ismertem meg az Augustine társaságot. Mindenki kedves és segítőkész volt. Akkor még nem tudtam, hogy ez mind csak álca, de ma már pontosan tudom, hogy annál sötétebb társaság és annál sötétebb szívű emberek nem léteznek, mint azoknak az embereknek a szíve. Iskola után mindig idejöttem és segítettem nekik. Nem tudtam pontosan, hogy mi történik itt és kik ezek a személyek, akik néha megjelennek, majd pedig minden nyom nélkül eltűnnek. Láttam rajtuk, hogy sok a sebük és eleinte azt hittem, hogy mi segíteni szeretnénk rajtunk. Soha nem gondoltam volna azt, hogy mi okozzuk ezeket a szörnyű sebeket. Illemtudó voltam és soha nem szegtem meg a szabályokat, nem mentem olyan helyre amire azt mondták, hogy nem tehetem be a lábamat. Sokszor álltam azok az ajtók előtt, kilincs után nyúltam volna, de mindig sikerült legyőznöm a kíváncsiságomat. Körülbelül 1,5-2 év telhetett el az első napom után, amikor véletlenül az egyik egyedet bennhagyták az egyik "műtőben". Mentem volna rendbe tenni a helységet, amikor megpillantottam egy sebbekkel tarkított testet. Az illető nem volt magánál, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy mi történt. De vajon hittem volna neki, ha elmondja?! Nem hiszem... Hiszen bármit mondhat valaki, mert addig úgyse hisszük el, amíg valaki fel nem nyitja a szemünket. Már éppen kerestem volna tűt és cérnát, amikor megpillantottam, hogy a sebek gyógyulni kezdenek. Közelebb létem hozzá és csodálkozva figyeltem azt, ami a szemem láttára történik. Hirtelen két orvos jelent meg és mire észbe kaphattam volna addigra el is vitték a testet. Azt hittem, hogy csak valami gyógyszert tesztelnek esetleg, amikkel a sebesültek gyógyulását tudják meggyorsítani. "

Érzem a hűvös őszi szellőt, amint a nyitott ablakon keresztül beszökik. Szorosan hozzábújok, mire kicsit ő is megmozdul és magához ölel. Ő még mindig békésen alszik, mit sem sejtve arról, hogy szinte egész éjjel alig-alig tudok aludni. Soha nem lennék képes felkelteni őt emiatt, mert tudom, hogy újra elfognak múlni a múltammal kapcsolatos álmok. Kicsit jobban magamra húzom a takarót és Enzo egyenletes szívdobogására úja álomba szenderünk, de most se pihenhetek békésen. Valaki nem akarja, mintha az lenne a szándéka, hogy soha ne tudjam elfelejteni azt, ami akkor történt. Az egész olyan, mintha ezzel vezekelnék az akkori bűneimért.

"Az emberek gyorsan cserélődtek továbbra is, de az idő elteltével egyre inkább megtudtam azt, hogy mi is zajlik az orrom előtt. Még mindig nem tudtam mindent pontosan, de egyre több helyre tehettem be a lábaimat, így még inkább meg is figyelhettem az itt zajló eseményeket. Nem értettem, hogy ők miért gyógyulnak ilyen gyorsan. Eleinte mindig azt hittem, hogy sebesen viszik be őket és kapnak valami szert, amitől hamar meggyógyulnak. Emiatt úgy éreztem, hogy az Augustine orvosok igazi hősök. De amint egyre több ajtó nyílt meg előttem annál inkább biztosabb voltam abban, hogy szinte éppen kerülnek be a műtökbe, így egyre inkább kezdtem összezavarodni. Mik lehetnek ők? Mi történhet itt? Végül 1948-ban megismertem egy személyt, aki már régebb óta ott volt. Egyre több időt töltöttem a társaságában, mert az utóbbi hónapokban feljegyzéseket kellett készítenem róla. Mindig azt mondták, hogy egy jó orvosnak jó megfigyelőnek kell lennie, de valójában én voltam az ő kis kémjük. Nem lett volna szabad szóba állnom az egyik itt tartózkodó személlyel se, de volt valami ebben a férfiban ami még kíváncsibbá tett. Végül szép lassan egyre több mindent tudtam meg tőle, mire eléggé kiborultam. A papírjaim a földre hullottak és elrohantam onnét. Édesapámon kértem számon mindent, mire próbált megnyugtatni, de mind hiába. Kérleltem őt, hogy legalább Enzo-t engedjék el, de hajthatatlan volt. Ő csak egy szörnyeteget látott benne, én viszont sokkal többet. Néha nem volt szükség szavakra se, hiszen a szemei mindennél többet meséltek. Másnap visszarohantam, de nem találtam a helyén. Felkutattam az egész épületet utána, mire megtaláltam az egyik kínzóhelységben. A műtök már csak azok voltam a szemeimben, mert úgy éreztem, hogy mi se vagyunk jobbak náluk, sőt talán rosszabbak. Egyedül volt ott, így nem haboztam. Elkezdtem leszedni róla a dolgokat,s már éppen sikerült volna kiszabadítanom őt a sok drót fogságából, amikor két orvossal találtam szemben magamat. Nem akartam, hogy bántsák őt, mert valami miatt fontos lett számomra. Közel engedtem magamhoz úgy, mint még soha senkit se. Harcba szálltam érte, amiben jó pár sebet szereztem, majd végül nyugtatott kaptam. Amikor magamhoz tértem, akkor még mindig a titkos társaság házában voltam. Egy nő beszélt hozzám, hogy hamarosan édesapám értem fog jönni és minden rendben lesz, de nem hittem neki.. Tudtam jól, hogy ezek után semmi se lesz rendben. Egy darabig még tehetetlen voltam, majd amikor tisztulni kezdett a fejem, akkor felálltam és újra megkerestem Enzo-t, akiért bármit megtettem volna. Amikor megpillantott engem, akkor láttam a fájdalmat a szemeiben, de nem akartam, hogy saját magát hibáztassa. Odasétáltam hozzá, majd amikor azt kérdezte, hogy bízom-e benne, akkor bólintottam. Éreztem, amint a könnyek a torkomat mardossák, így nem bírtam megszólalni. Pár pillanattal később pedig adott a véréből. Eleinte nem akartam belemenni, de mivel minden porcikám fájt és még egy kisebb vágás is keletkezett rajtam, így hittem neki, hogy ez segíteni fog. Pár percig még ott maradtam, majd hamarosan mennem kellett. Értem jöttek. Miután hazaértünk a szüleim sietve távoztak, de két őr velem maradt. A húgom valamelyik ismerősünknél volt. A bátyám meg valahol a nagyvilágban bolyongott."

Érzem a reggeli napsugarak első simogatását az arcomon. Megfordulok, mintha így képes lennék elrejteni az arcomat a nap elől, de követ engem és még mindig csábítóan kelteget. Egy-két perc után megadom neki magamat, s lassan kinyitom a szemeimet, hogy megszokják a korai napfény által adott világosságot. Egy darabig még pihenek az ágyban, majd óvatosan kikászálódok belőle, de ügyelve arra, hogy ne okozzak túl nagy zajt. Elveszem a törölközőmet és a fürdőbe sétálok. Beállok a zuhany alá, s becsukom a szemeimet és újra a múltban vagyok, miközben a víz átjárja minden porcikámat.

"Nem akartam ott maradni. Vissza akartam menni érte, de mire sikerült megszöknöm a két őrtől addigra elkéstem. Amikor a társaság házhoz értem az addigra már lángokban állt. Egy-két embernek sikerült csak megszöknie, de a szüleim és Enzo is a tűzben meghalt, legalábbis én ezt hittem akkor. Éreztem, amint a lábaimból kiszáll az erő és sírva roskadtam a földre. Majd amikor rájöttem, hogy meg kell találnom a húgomat és el kell rejtenem ezek az emberek elől, akkor letöröltem a könnyeimet és elindultam, hogy megtaláljam, de sehol se volt ő. Talán elvitték? Talán máshova rejtették a szüleim? Nem mondtak igazat? Tisztán emlékeztem még annak a nőnek a hangjára, aki anno a nyugtatott adta be. Bajt jelentek számukra, mert tudom a titkukat. Gyorsan összepakoltam és elhagytam a várost. Egy hotelben szálltam meg, de hamar megtaláltak és megöltek. Küzdöttem az életemért, de egy kis macska mit ér egy tigris karmai között? Semmit se, egyszerűen legyőztek és otthagyták a holttestemet a hotelszobában, de reggel újra magamhoz tértem. Enzo vérre megmentett és átváltoztatott.El akarták varrni a szálakat, de csak egy újabb szörnyet hoztak létre. A legelső áldozatom a reggeli takarítónő volt. Nem akartam bántani, még se tudtam megállni. Sokáig bolyongtam a sötétségben, mert a nap megégette a bőrömet, mire egy boszorkány megszánt és befogadott. Sok mindent elmondott nekem, amit eddig nem tudtam.  Megtanított kontrollálni a dolgot, illetve kaptam tőle egy ékszert is ami a mai napig lehetővé teszi azt, hogy teljes életet élhessek."

Hallom ahogyan az ajtó nyílik, majd hamarosan érzem Enzo érintését a testemen. Pár pillanattal később az ajkaink találkoznak, s utána mosolyogva pillantok fel rá. Sokáig bolyongtam a világban, de végre hazatértem. Mellette volt mindig is az otthonom és soha nem bántam meg, hogy az egyik napon megszegtem a szabályt és beszédbe elegyedtem vele, illetve hogy közel engedtem magamhoz. Ennél már csak egy jobb döntésem volt, hogy igent mondtam arra, amikor megkérte a kezemet. Boldog vagyok, mint még soha és a múltam démonai se tudnak árnyékot vetni erre, de azt is pontosan tudom, hogy addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom, hogy a húgommal mi történt, illetve azon az estén mi is történt pontosan. Tudom, hogy volt ott még egy személy....