Az idő és az egyedüllét szófukar férfivá edzett. Talán a szakmám is tehet arról, hogy nem beszélek sokat, hiszen gyakran csak a papírmunka jut nekem, de az egész nap. Fiatal koromban lehetőségem nyílt világot látni, pár európai országban töltöttem el a vakációt. Mondhatom, felejthetetlen élmény volt, és a kontinens mentalitása ébresztett rá arra, hogy nem fogom leélni az életem egy olyan munkával, amelyet szüleim akarnak rám kényszeríteni. Így mentem el otthonról bizonytalan talajjal a lábam alatt, hogy álmaim vágyát beteljesítsem, és orvos lehessek.
A kórházban töltöm időm nagy részét, ezáltal aligha van időm a barátokra. Pontosabban, barátokat szerezni nincs időm. A kórházon belül vannak jó haverok, de velük egy-egy pohár kávé a kantínban, és körülbelül ennyi a napi érintkezés. Néha vágyom ennél többre is, de valójában már képtelen lennék hozzászokni egy baráti társasághoz.
Nagy tudású férfiként szabadidőmben mindig fejlesztem magamat, hol szellemileg, hol fizikailag. De az életemben van egy titkos kis üzlet, amely még akkor jelent meg az életemben, mikor nem volt pénzem. Ez pedig az illegális holmik árba bocsájtása. Drogok leginkább. És tudni illik erről, hogy aki egyszer beszáll, az nem száll ki többé.
Magas, szilaj férfi vagyok a kelták jellegzetes vonásaival. Barnás hajam és hűvös kék szemem az, ami vonzó külsőt kölcsönöz számomra még akkor is, ha már nem vagyok egy mai fiatal. Ritkán mosolygok, de ha megteszem, általában csak gúnyolódás céljából, vagy ha mulattat valami. Bal kezem mutató ujján viselek egy gyűrűt, amely még a nagyapámtól maradt rám.
Lépteim csendesek és a legváratlanabb helyeken vagyok képes felbukkani, álltalában akkor, amikor szükség van rám, vagy ha senki sem számít rá.