Széles vigyor csúszott szét az arcomon.

- És mégis…– húztam szinte teljesen közel, testemmel a pulthoz szorítva - mi a fenét fogsz tenni.. ? – néztem egész közelről mélyen a szemeibe és tetszett amit ott láttam. Elszántság? Gyűlölet? Talán nem vagyok már elég józan ahhoz, hogy felmérjem. De még annyira részeg sem, hogy ne lássam meg azt az ott lobogó, ficánkoló tüzet. Ami most, biztos voltam benne, csak nekem lobog!

Elkapott! Szuper, most aztán én hogy lógok meg?? Igyekeztem a lehető legbűnbánóbb arccal nézni Rá, s próbáltam kihúzni a kezem a szorításából, mert nem volt éppen kellemes ahogy fogott..
- Én... bocsánatot kértem, véletlen volt - mondtam szilárdan, némi aggodalommal a hangomban. - Az a lány nyilván nem akart a maga vacsorája lenni, ha csak így lelépett... és én se akarok az lenni, így kérem hogy eresszen el, vagy megkeserüli... - néztem végig hol a szemeibe, hol az engem szorító kezére, várva hogy eresszen végre el, vagy ha nem... hát azt még nem tudom biztosan mit csinálok, de biztos nem hagyom majd hogy rám másszon! Nem és nem! Nincs az az isten hogy hagyjam magam egy részeg hülyének!

A barna szemeit néztem. Szinte faltam! Fejemben már sokkal előrébb jártak a gondolatok, valahol kinn, a wc-ben, vagy a hátsó sikátor falai között, amikor éreztem, hogy a szemem letapogatva halad végig a mesés domborulatokon. Nem válaszolt. Még mindig nem, amikor csak egy nagy lökést éreztem, és kiborulva az egyensúlyomból, kis híján elhasaltam a padlón.

- Miiiazistennn! - kiáltottam fel a karjaimat rázva, ahogy csöpögött rólam valami... vizes?! - Mi a jó isten ez!? - fordultam a hátam mögé, mire az előbbi kis szöszke rémültnek látszó ábrázatával találtam szembe magam. Namegállj! - HÉ! - kaptam el a csuklóját megint ahogy szorgalmasan törölgetett, de még csak látszatja sem volt az előbbi finomságnak. Nem voltam durva... azt hiszem... de szilárdan tartottam, hogy egy tapodtat se mozdulhasson, és csak mélyen a szemeibe néztem.

- NEM... kell! - beszéltem egyenesen a szemeibe, talán hosszú pillanatokig nem mukkanva meg többet - Viszont eliszkolt a vacsorám... - folytattam aztán mégis nem is tudom honnan, de a ledöntött pia ugye... - Azt hiszem kárpótlás jár érte. - vigyorodtam el szélesen a szemeibe.

Láttam mikor a tapló srác felkelt a haverjai közül, és az egyik táncoslány felé indult el. Na hát ez aztán nem vesztegeti az idejét... pimasz bazári majom! Na nem, a végén még ez a tetű lesz a következő aki felcsinál valakit közülünk. Na ne már! Ez nem viselkedés! Dühített amit csinált, főleg amikor közelebb sétálva a hangját is hallottam már.
Kicsit odébb megálltam a pultnál, és felvettem az újabb rendelést egy asztalnak szánva, két korsó sör, és két kupica whisky. Elindultam a pasas és a lány felé, csak a szokásos tempóban. De amikor mögéjük értem... hát nem bírtam megállni a mozdulatot, "véletlenül" nekiütköztem a férfi vállának, ami azt eszközölte, hogy ÉPP a nyakába borítottam a tálcám tartalmát....
Na persze nem bukhattam le hogy direkt volt, így máris kétségbeesetten kezdtem bocsánatot kérni, és törölgetni róla a ráömlött italt, miközben kolléganőm már fogta is magát és eliszkolt a pasas közeléből. Meg tudtam érteni, másodlagos célom volt megmenteni a tetűtől, és azt hiszem... sikerült!
- Bocsásson meg, nem láttam, elnézést, bocsánat! - kértem sűrűn bocsánatot, bár erősen színpadi teljesítmény volt, de... én igyekeztem.

Fürödtünk a sörben. Ha nem is, a vodka rátett egy lapáttal és percek alatt megvolt a kellő hangulat. Vagy órák? Nem tudom. De kit érdekel most az idő...

- ha ünnepelünk!!! - emeltem magasba a következő pohárnyi vodkát a többiekkel egyetemben és hangosan koccanva össze az asztal közepén dőlt is le azonnal végigsimogatva a torkokat.

- Brrrrááááá...!!! - ráztam meg a pofazacskóimat erősen ahogy a pohár alja nekem koppant elsőként az asztalon.- Ezt infúzióba kéne! - röhögtem fel hangosan, szemem ácsingózva már a következő pohár után. Tudtam, hogy egy napom van. Ez az egyetlen nap. Ma még bajnok vagy, holnap már egy senki. Kezdheted előröl az egészet. A hónapokig tartó edzések... az önmegtartóztatás, de ez az életem! És én imádtam az életemet! Mindennek ára van! - mondta nagyapám egykor, mikor kölyökként még a térdén ültem - "A szerencse forgandó kicsi Eric, ha egy cseppet kapsz belőle, markold meg erősen, mert kifolyik az ujjaid között..." Hát én markoltam. Mindig! Amikor csak tehettem küzdöttem érte, hogy az egész ne érjen véget. SOHASEM!

A sokadik pohár is lecsúszva a torkomon, éreztem ahogy a bőröm szinte éget! A vérem szabadulni akar! Tombolni... égni... felgyújtani mindent körülöttem, és én képtelen voltam nem engedelmeskedni neki.

- Pipikém, ide egy újabb korsóval! - ugrottam fel az asztaltól úgy, hogy a szék felborult a hátam mögött. Hogy észrevettem? Nem, nem hinném. De ha észre is veszem egy cseppet sem érdekelt, valami más volt amin valahogy útközben megakadt a szemem. Az a lány... az a korábbi lány, aki úgy nézett. Újra ott volt. Csak most már lenn. Nem a színpadon a bár mellett. Engem nézett. Megint. És én nem átallottam engedelmeskedni neki.

- Megbo-csásssatok! - köszörültem meg a torkomat, és éreztem a talaj ingoványos, lebeg, mégis kitűztem a célomat. Az ösztön volt az, ami irányított. Egy egészen más ösztön ami belülről hajtott.

- Helló szivikém ...- mosolyogtam rá a kis barnára enyhén gőzösen - Mondd csak... nálad is olyan drága egy menet...? - biccentettem fejjel a nem is annyira messze pakolászó szőke felé.

Ez a pasi még nagyobb tahónak nézett ki most, mint eddig. Bajnok, meg kiütés, ugyan hol, az óvodában? Gyerekes nagyzoló...
Nem voltam túl jó véleménnyel róla, miközben végre elhúzódhattam tőle, és hátrálva eltávolodtam tőlük, majd ott is hagytam az asztalt. Vissza a pulthoz, menekülésnek is beillett volna a tempóm. De amikor már jó messze voltam, és a pult is közém meg a majmok közé került, már jobban éreztem magam.
- Ostoba kölykök... - morogtam csak magamnak, s az ajtó felé kaptam a fejem amikor az ajtó felől zajokat hallottam. Újabb emberek jöttek. Végre, már nagyon akartam hogy másokkal is foglalkozhassak, hátha elnyomják kicsit azt a ricsajt amit a lükék rendeznek. Örültem amikor az én asztalaim kezdtek megtelni, és mehettem körbe a vendégtéren, kezdett beindulni a hajtás, a zene dübörgött, a pia fogyott, én pedig próbáltam kikerülni a zajos csapatot, hogy még odanéznem se kelljen, de muszáj volt... sajnos az én teremben ültek, jó vendéglátóhoz hűen figyelnem kellett, hogy ha hívnak, menjek. Nem volt apelláta, akartam a pénzem, nem nyafoghattam egy hülye rámenős hapsi miatt. Kibírom, másokat is kibírtam már.
Csak ésszel, Bekah - gondoltam magamban, s kívülről folyamatosan mosolyogtam, és csábosan illegetve magam jártam-keltem az utamon ahogy kellett. Na persze a többi pasi se volt kutya, mindegyik megfogdosta a maga terepét: derék, comb, has, kéz, ahol tetszett nekik. De nekik se hagytam többet mint másoknak szoktam, a k*rvák végülis a sarkon vannak, nem itt.

Elnevettem magam a szavain. Merész a kislány nem vitás. Fél szemem még oda is pislantott amerre ő bökött a fejével, és valóban, nem volt piskóta az a gyúrmarci ott az ajtóban, de...

Megszelídült mosollyal engedtem el a karját, és udvarias bólintással jeleztem, hogy szabad... repülhet! Aztán mégis gondoltam egyet, ahogy kiegyenesedett és mutatóujjam hívogató mozgásával hívogattam csak egy kicsinykét közelebb.

- A mai fickó... akit kiütöttem... legalább kétszer ekkora volt mint ez a benga állat. - kacsintottam rá szinte a szemeibe suttogva, bár nem hajolt túl közel, mégis biztos voltam benne hogy minden egyes szót remekül hallott. Azután viszont... nem törődtem többé vele. Kinek kell az a lakoma aki nemcsak kéreti magát, hanem még fenyeget? Ezért azonnal belekapaszkodtam a korsó sörömbe, és felpattanva a székről löttyent a fele az asztalra ahogy a magasba emeltem.

- A bajnoki címre! - üvöltöttem fel hangosan, mire a többiek is egyetértve, azonnal követve a példámat hangosan koccantak össze az üvegek. Isteni estének nézünk elébe!

Kinevet, hát ez jó. Úgy kezdett el nevetni, mint aki már most túl van pár felesen. Pff, pedig még itt nem is ittak, vajon mi lesz ha már isznak is majd? Na persze a barátait nem kellett félteni, ők már vedelték amit letettem eléjük. Ellenben emez... ez a kezemet kapta el, amikor hátrébb akartam lépni, és előbb simogatni kezdte a karom, aztán meg húzni magához.
- Eresszen el - szóltam rá komolyan, de Ő mélyen a szemeimbe nézve kezdett el beszélni. Először arra gondoltam hogy hívok valakit hogy segítsen, aztán arra, hogy én magam vágom kupán a pasit a tálcámmal... de aztán inkább úgy gondoltam kap még egy esélyt hogy ne kapjak levonást amiért "elüldözök egy vendéget", hátha elenged magától is. Így picikét közelebb hajoltam még hozzá, végig tartva a szemkontaktust, és így sziszegtem oda neki. - Nincs se részletfizetés, se kedvezmény, az olyan tahóknak, mint maga. Engedje el a kezemet, vagy kidobatom innét - mondtam nyomatékosan, s szavaimat erősítendő, a fejemmel az ajtó felé böktem, amerre a kidobósrác ácsorgott összefont karokkal. Oké, ez a pasi is erős volt, meg izmost, de a kidobónk jó kétszer akkora volt mint Ő.

Hangosan nevettem fel, csatlakozva hozzám a többiek, de ők persze rajtam röhögtek. Én meg nem foglalkozva velük, ezen a szépségen itt, akinek ugyancsak felvágták a nyelvét. Hirtelen ötlettől vezérelve kaptam el az alkarját, nem vadul, csak egész óvatosan körbeölelve a kezem és finoman simítottam rajta végig egészen a csuklójáig. ott szorítottam csak rá finoman, csak egy egész kicsikét, hogy ne menekülhessen.

- És mondd csak cica… - néztem erőteljesen a szemeibe, de már nem vigyorogtam, csak valamiféle elismerő mosoly ült ki az arcomon – részletfizetési kedvezmény van? – beszéltem már csak félhalkan, egészen mélyen, lehengerlőn nézve a szemeibe - Mert ha megnyerem a bajnoki címet... - szélesedett ki egészen lassan, de egyre pimaszabbul szétterülve a mosoly a képemen.

Miközben az asztalra kerültek a kezem által az italok, érzékeltem hogy az a tenyérbemászó pofa billeg itt mellettem a székén, és feltettem volna rá az egész havi fizumat, hogy engem bámult. Beképzeltség ide vagy oda, tudtam magamról hogy szép vagyok, és ahhoz sem kellett nagy ész hogy tudjam, az ilyen pasasok minden kicsit is szép nőt alaposan meg szeretnek bámulni, a többiről nem is beszélve. Mind megérdemelné hogy kicsit nagyon beverje valaki a képüket, de... hahhh, ez nem az én tisztem, én csak kiszolgálom őket. Aztán majd ha nagyon bunkóznak, lehet kicsit ügyetlenné válok... azzal még nincs baj.
Mikor felegyenesedve megszólaltam, hát persze hogy ugyanaz a pofa válaszolt nekem. Vagyis túlzás hogy válaszolt, hisz nem a kérdésemre felelt, hanem ajánlatot tett...
- Kedvesebb? - kérdeztem vissza, a szemeibe nézve, és azt hiszem erre is lett volna egy havi fizetésem hogy fogadjak, mire gondol kedvesség alatt. - Pénz? Hát... adjon nekem 5 millió dollárt, és bármit megkaphat tőlem - feleltem komoly, és a lehető legjobban burkolt gúnyos hangon, miközben csak azért is tovább mosolyogtam. Nem volt újdonság hogy a vendégek egyik-másika rám akarna mászni, de... én még mindig nem útszélinek vagy terhes nőnek szerződtem le, így mindegyikük ugyanazt a nemleges választ kapja tőlem.
- Nos akkor, kérnek még valamit az urak? - ismételtem meg a szakmaköri kérdésemet újra.

Elvigyorodtam, ahogy a kezemre kapott, és lassan fújt neki visszavonulót.

- Oké-oké... - emeltem fel mindkettőt magam előtt védekezőn, de amikor újra indulásnak fordult, még ráhúztam egyet a fenekére. - Gyerünk cica, sebtiben! - vigyorogtam fel hangosan ahogy elviharzott. Láttam én hogy még megrázza a fejét útközben, de istenemre mondom, TETSZETT!

Utána viszont a műsor kötötte le a figyelmemet. Az a nem is kicsit mutatós baaarna, hosszú combú szépség játéka, a nem kevéssé kihívó csinos kis bikiniben, na meg amikor már az sem volt rajta... Nem érdekelt, hogy szilikon! Tudom én, nem vagyok hülye, de ahogy akkor és ott a szemeimbe nézett, bármikor megfogdostam volna azokat a kellemesen ringó, puha labdákat!

A visszatérő szőke rántott vissza a révedezésemből, ahogy nem is kicsit rásimulva az asztalra pakolta ki az italokat. Elllllenállhatatlan késztetés volt, hogy kicsit hátradőljek a székkel, szinte csak a hátsó lábain támaszkodva és úgy vizsgáljam meg tüzetesebben ami az előbb a kezem ügyébe akadt. Ejjj, nem mondom, ez is egy formás darab!

- Mondd csak szépségem – estem vissza a székkel újra négy lábra miután befejezte a mondókáját – mi lenne az a pénz… vagy bármi más, amiért kedvesebb lennél hozzám? – emeltem meg félreérthetetlen mosollyal az egyik szemöldököm, egyenesen bele a szemeibe. Próba-szerencse. Ki tudja, hátha még be is jön?!

Már erősen sanszos volt miért is nem "szeretjük" az ilyen vendégeket. Zajosak, bunkók, nekem se a kedvenceim, már érzem. De mit lehet csinálni, mint a többinél, mosolyogni kellett. Kedvesen, bájosan, stb. Jaaaj nekem, még jó hogy tehetséges és türelmes leányzó vagyok.
- Magamon kívül? - forgattam meg a szemeim, de igyekeztem megtartani a mosolyom, míg ők kitalálták mit is szeretnének. Sör, vodka, jó esténk lesz... ahogy elnézem nem fognak bealudni ennyitől, szóval fárasztó lesz a mai este, előre éreztem. - Rendben, máris hozom az italokat - bólogattam engedelmesen, és kedvesen amikor a férfi újra hozzám fordult a barátai helyett. Közben persze elmulaszthatatlan volt hogy a keze a hátsómra vándoroljon, hát persze, hova máshova is tenné, ha nem oda.. - forgattam meg a szemeim, inkább nem Rá nézve. Főleg akkor nem, amikor a keze fordult, és a szoknyám alatt kötött ki. Egy pillanatra kikerekedtek a szemeim, és nyeltem egyet, majd a szabad kezem finoman a pasas karjára siklott, és a csuklójánál megállapodva húztam ki a mancsát a ruhám alól. Nem mondtam hozzá semmit, elvégre szeretem a munkám, meg a fizetésem is a zsebemben tudni, de azért a bugyim nem köztulajdon. A fenekem egy dolog, többi már egy egész másik.
- Máris hozom a rendelést - mondtam nyomatékosan nézve egy pillanat erejéig a férfi szemébe, de nem mintha számítottam volna rá hogy fel is fogja amit sugallni igyekszek abban a pillanatban, magyarán, hogy letöretem a kezét a kidobóval ha még egyszer megtaperol. De a házirendet betartottam mellette, és szépen mosolyogtam, miközben elfordultam tőlük, és visszabandukoltam a pulthoz.
Loth, az egyik csapos, jelentőségteljesen nézett rám, miközben leadtam a rendelést, de csak legyintettem hogy nincs gond. Ő is a rendesebbek közé tartozott, aki figyelt a lányokra, hogy ne taperoljanak minket csak úgy orrba-szájba amikor és ahogy csak akarnak a részegek, vagy a részegre ígéretesek. Elvégre ez nem kupleráj, hanem egy kulturált szórakoztatólétesítmény. A bugyink nem hotel. Maximum persze annak, aki azt akarja.

Megkaptam a rendelést a tálcámra, én pedig már indultam is a legrögzíthetőbb mosolyommal vissza a kiosztott asztalhoz.
Szó nélkül álltam meg ismét az előbbi pasi mellett, és az asztalra pakolásztam az üvegeket, meg a poharakat, hadd örüljenek a terülj-terülj asztalkának.
- Hozhatok még valamit az uraknak? - kérdeztem kedves-udvariasan.

Hogy imádtam? IMÁDTAM! Végre belépek egy tetves klubba és nem hányingerkeltő férfiak tapizzák egymást, és nekem el kell fordítani a fejemet, hogy ne okádjak be a pult alá. EZ az én helyem! – vigyorogtam fel megcsapkodva Johnson vállát, hisz ő volt aki kiszúrta a helyet és máris leléceltünk az első üres, nagyobbacska asztalnál. Persze jó közel a színpadhoz! Rég láttam már ilyet, mondhatni böjtön voltam, az edző szerint: "Nem pocsékolhatod el az erődet…" , hát csessze meg most ezer, hogy kirúgok a hámból! Levágódtunk az asztalhoz, már az ezernyi illat elvarázsolt, a fények, az a győzelemittas érzés, ami még minidg itt ropogott a fogam alatt, már csak egy dolog hiányzott. Hogy ne az üres színpadot bámuljuk!

- Hé! Mi van a műsorral!? Nyomjátok, lányok, nyomjátok! – üvöltöttem fel nevetve, mire Johnsonék is belekezdtek. Mindig én voltam a hangadó, de érdekelt? Nem! Azért jöttem, hogy szórakozzak. Hát szórakoztassanak!

Nem is telt sok időbe mire felhangzott a zene, és én és a többiek hangos hújjogatással tapsoltuk a megindult hullámzó testet a messziben. Mmmm… mondhatom hogy kis híján még a nyálam is elcsöppent már magára a látványra, hát még ha belegondolok, hogy vége az éhezésnek. Valamikor ekkor tipegett oda egy formásféle lány, nem is kicsit sokat sejtető, apró kis ruhában. Ahogy megállt előttem… azonnal képes lettem volna belé harapni, vagy elrángatni a szomszédos wc-be, na de tartottam magam. Nem vagyunk mi állatok, nem igaz? – köszörültem meg a torkomat egy bűbájos mosolyt kierőltetve.

- Helló, szépségem! Mondjuk magadat? – röhögtem fel félig megemelt szemöldökkel, és a többiek is csatlakoztak. Oké, ez nem ment túl fényesen. Újabb torokköszörülés, második próba, csapó! – És talán mellékelj mellé két pofa sört… - fordultam megemelt szemöldökkel most Johnson felé, Shan… Willow… és végül Subingstein. – Oké, akkor legyen öt sör, és mellé egy üveg ütősebb. Mondjuk… vodka! A legminőségibb! – bólintottam nagyot – Ma a vendégeim vagytok fiúk! – nevettem fel, mire azok is vigyorogva nevetni kezdtek. Könnyelműség? Talán, hisz ezek nem isznak, vedelnek! Mégis, egyszer élünk vagy nem? – Na hajrá kislány, csak szaporán… - csapkodtam meg a fenekét, és nem átallottam útközben kereken fordítani a kezemen, hogy csak egy kicsikét… rátapinthassak a szoknya alá. Mmmmm… Már most imádom ezt a helyet!

(Silverton)

A városi élet nem volt egészen olyan mint gondoltam otthon. Jó volt, persze, jó... nagy, és széles, és nyüzsgő... főleg az éjszakák... De én kicsit nehezen rázódtam bele. Főleg a munka miatt. Egy bárban kezdtem el dolgozni, pincérnőnek nevezném magam. Sztriptíz bár... igen, nem az a kislányos álom, de ahhoz képest kulturált hely volt. A lányok mesélték, hogy sok ilyen bárban a felszolgálóknak is meztelenkedni kell, meg mutogatni ezt-azt, de itt elég volt csak szexisnek lenni. Amit még be tudtam vállalni. Persze ajánlgatták hogy mutassam meg mit tudok, jó alakom van meg szép vagyok, biztos tudnék táncolni is. De én újra meg újra elhárítottam a dolgot. Nem akartam vetkőzni, még ha piszok jól is fizettek volna érte, nem ér annyit, hisz én nem a vetkőzésből akarok karriert csinálni. Tiszteltem a lányokat akik bevállalták, többségük nem volt nálam sokkal idősebb, Ők csak pénzt akartak keresni, de néhányuk példája intő volt a számomra. Volt egy köztük, táncosnőnek készült, rendesen, nem így, vetkőzéssel, de pénz kellett volna hogy karriert indíthasson. Ezért kezdett vetkőzni. Aztán a végén itt ragadt. Felcsinálták, és már nem kellett sehova máshova táncosként. Pár hónapot akart csak itt táncikálni, erre évek lettek belőle. Én nem akartam ezt. Nem akartam itt rekedni. Nem vállaltam a vetkőzést, inkább szolgáltam fel. Azért is egész tűrhetően perkáltak a hely típusa miatt, és azért extra pénz járt ha nem verem ki a hisztit ha egy vendég megfogja a fenekem vagy a combom, vagy épp a derekamat simogatják. Aki nyavalyog és elüldözi a vendégeket, annak levonás jár, de aki hagyja magát, annak plusz jatt. Hát belementem. Ennyibe még nem halok bele. Felvettem hát minden este a csini kis miniszoknyám, a dekoltált felsőm, felhúzta a gyilkosságra is alkalmas tűsarkúmat, felkötöttem a kis köténykémet, és a tálcámmal felszerelkezve jártam a bárt a vendégek közt, a lehető leghelytállóbb mosolyommal.

Az esték egy idő után összefolytak. Először még számolgattam. Itt vagyok egy napja, itt vagyok két napja, és alig vártam hogy szabaduljak ha elég lóvém lesz. De ahogy a hetek kezdtek el telni, és barátkoztam, megszoktam hogy hol melózok este, és hogy karriert próbálok alkotni magamnak nappal... végülis olyan megszokottak lettek a napok. Megszoktam a fogdosós vendégeket, megjegyeztem a törzsvendégeket, akikre extrán kell mosolyogni, meg ilyenek.
Aztán egyik este, mégis felkeltette a figyelmem egy igencsak hangos örömmel megérkező fiúbanda... Már belépéskor akkora ricsajjal voltak hogy csak na, pedig még nem is láttak vagy ittak semmit. Jó nagydarab izmos pasik voltak, és fiatalok, nem túl idős egyik se.
- Izomagyú sportolók - hallottam meg Lola - az egyik táncoslány - hangját, amint elment mellettem. Gondoltam is magamtól már, hogy nem könyvelők. Főleg mert azok péntekenként jöttek, most meg kedd van...
Egy kellemetlen sóhajjal vettem kezembe a tálcámat, mert pechemre pont a nekem kitűzöttek közüli egyik asztalhoz telepedtek le a srácok. Épp kezdődött egy műsor, Lola ment fel a színpadra, és kezdett szexin táncolni. A férfiak már a kezdőakkordok alatt is rémesen hangosan voltak, zengett az egész bár. Na persze a többi vendég se ült csendben, de ők tényleg mint az állatok... mint akik még nem láttak vetkőző nőt... De hát nem volt mit tenni, menni kellett, így tálcával a kézben, mosollyal az arcon, léptem oda hozzájuk.
- Jó estét, fiúk, mit hozhatok? - kérdeztem készséges mosollyal, és a munkaköri rend alapján, új vendégek ismeretében, a zenére ringó csípővel állva meg közülük kettő közt.

(Colorado Springs)

Azt hittem egyszerű lesz. Minden tökéletes, megkaptam álmaim netovábbját, egy klub… DENVERBEN! És innen már egyenes út vezet a csillagokig. Hát nem. Legalábbis nem egészen.

Az albérletet felmondtam, egy újabb már lefoglalva Denverben, amit tudtam plafonig pakoltam a kocsiban, a többi meg… mehet annak akinek kell. Új élet! – ez lebegett mindvégig a szemem előtt, még akkor is, amikor az én drága öreg barátomat átöleltem, mintegy köszönetet mondva neki mindazért amit értem tett, úgy eddigi életem során összesen, és egy bizalommal teli kézfogással egy ígéret, hogy lesz ami lesz, visszaszerzem a pénzét. Sőt! Meg is duplázom, vagy éppen triplázom, ahogy kérte! Bízhat bennem!
Kemény szavak. Vagy legalábbis kemény ígéretek. Egy rozzant chevy a seggem alatt, nem túl hosszú az út, de azért megérte inkább ott szobát bérelnem, a felvigyorgó tekintet amikor átlépem a városhatárt jelző táblát, ami azonnal le is fagyott, amikor megláttam mit kapok azért a pénzért, amiért Colorado Springsben ehhez képest egy kastélyban éltem. De hát.. ez van, ezt kell szeretni.

Az edzések… piszok kemények voltak. Eddig is ész nélkül edzettem, de itt… nem sok szabad időm maradt, minden egyes percet azzal töltöttem, hogy felzárkózzak, amikor meg tehettem, bementem a klubba. Itt vállaltam állást. Egy meleg klubban. A pénz kellett, nekik meg egy csapos és nem mondom, hogy álmaim netovábbja az állás, de valakinek ezt is meg kellett csinálni. Pláne, hogy az egész délelőtt, és a délután nagy részében ráérek. Mondhatni tökéletes. Csak teltek a napok és a hetek, a fiúk folyton ugrattak az edzéseken, dörgölőztek, csókokat dobáltak, én meg vigyorogva hárítottam el őket. Ezt is túlélem! Mindent túlélek! Egészen egy ideig...
Azután újabb hónapok, és én... 'beértem'.. ahogy a fejesek mondanák. Mentek a kisebb meccsek és én.. nyertem! Újra és újra, és megint. Lassan, de biztosan tisztelni kezdtek. Azok akiknek a pénzt hozom, de legalább a csapattársaim. A hangulat egyre jobb, a közös balhék egyre nagyobbak, és én végre éreztem, hogy élek! Úgy élek, ahogyan azt megérdemlem!

Egy újabb nyert meccs után, a fiúk a vállukra ültetve vittek ki a küzdőtérről. Igenis megérdemeltem, ha csak a laposra vert fószert nézem a ringben, aki még a "tíz" után is nem hogy felkelni nem tudott, de már alig lélegzett. Kiütéssel győztem! A harmadik menetben! Tökéletes vagyok! EGY ISTEN! – vigyorogtam fülig érő szájjal ahogy az öltözőbe vittek. Nehéz hónapokat zártam a hátam mögött, kemény megtartóztatásokkal, hát most itt az ideje, hogy ünnepeljek! A többiek is így gondolták, ezért egy gyors zuhanyt követően még mindig hatalmas vigyorral találkoztunk kinn a klubterem előtt, és számba tolva a kedvenc cigimet elindultunk egy sztripperklubba. Rám fog férni egy kis szórakozás…