Venus && Nicholas

Nem volt kérdés, hogy megígértem Nicholasnak, hogy igen, amint mindent elrendeztem otthon, akkor vissza fogok térni a városba, de nem is a városba igazából, mert nem New Orleans ragadott magával ennyire, hanem Ő. Miatta fogok visszatérni erre a helyre, de pontos megfogalmazás úgy lenne, hogy hozzá. Reménykedtem abban, hogy hamarosan láthatom újra őt, még akkor is, ha őrültség volt egy nap után ilyet érezni, de mégis több minden történt velünk ennyi idő alatt, mint mással talán egy év alatt. Lehet erős túlzás, de nem kizárt. Szenvedélyes csókkal köszöntem tőle el, majd az utolsó pillanatig szinte fel se szálltam a buszra, de aztán már nem volt mit tenni, mert mennem kellett. Muszáj volt biztonságban tudni a lányomat, de előtte szereztünk egy másik telefont is, hogy tudjunk beszélni és amiről még Drake se tudhat. Nagyon reméltem, hogy nem fog semmi őrültséget se tenni, nem fog egy személyes hadjáratba kezdeni nélkülem, hiszen búcsúkor csak két dolgot kértem tőle, mégpedig azt, hogy Várjon rám és vigyázzon magára!,  szerintem egyik se olyan dolog, amit ne tudna betartani az ember. Tudom, maga az ördög volt a nyomunkban, de akkor is. Csak pár napról volt szó, pár napig húzza meg magát ő is és utána majd együtt kitalálunk valamit, hogy miként is győzzük le azt a szörnyeteget, aki mind a kettőnk múltjában a sötétséget és a szenvedést hozta el.
Amikor újra láthattam a lányomat és a karjaimban tudhattam, azt szavakkal nem lehetett leírni. A boldogságtól a könnyek könnyedén jelentek meg a szemeimben, miközben szorosan öleltem Skylert. Szinte el se hittem, hogy csak mondhatni egy-két napot voltam távol tőle, mert örökké valóságnak tűnt, de szerencsére úgy nézett ki, hogy jól van és nem talált rájuk, viszont azt is tudtam, hogy nem maradhat apával, mert hiába vámpír, attól még Drake élvezettel ölné meg, hogy utána megkaparintsa a lányomat, de erről nem akartam beszélni, nem akartam beárnyékolni egyből a viszontlátásörömét. Legszívesebben el se mozdulnék mellőle, de mégis muszáj lesz. A szívem egyik fele itt tartott volna, míg a másik fele pontosan egy másik személyhez húzott. Nem tudtam elfeledni azt a szempárt, vagy azt, amiket mondott vagy éppen milyen hatással volt rám Nicholas közelsége, érintése, vagy éppen miként volt képes magával ragadni egyetlen egy csókja és elfeledtetni velem azt, hogy milyen veszély leselkedik ránk. Sokkal inkább boldog és reményteli jövővel kecsegtetett; azt pedig nem akartam hagyni, hogy ezt bárki elvehesse tőlem. Természetesen üzentem neki, hogy megérkeztem és mindenki jól van, majd pedig ahogyan eltelt két nap ismét üzentem, hogy tovább fogok távol maradni, hiszen egy hét lett belőle az ígért két-három napból. Azt hittem, hogy hamarabb járhatok sikerrel, de nem. Nem volt könnyű előkerítenem Estella-t se, a fogadott nővéremet, akiben megbíztam és tudtam jól, hogy erejében teljes boszorkány, ő képes lesz megvédeni a lányomat jobban, mint egy egyszerű vámpír. Ugyanakkor talán az is közrejátszott, hogy oly nehéz volt hátrahagyni a lányomat, mint még előtte sose. Még egy kis időt akartam nyerni, hogy elveszhessek abban a gyermeki ártatlanságban, ami körbejárta őt, ahogyan azt is tudtuk, hogy ő is különleges, hiszen boszorkány volt, ahogyan én. Egy-két trükköt pedig fiatal kora ellenére is tudott, de inkább voltak kisebb csínytevésnek betudhatok, mintsem mások. Én pedig mosolyogva figyeltem őt, ahogyan büszkén mutatta miként gyakorolt, amíg távol voltam.
Ismét csomagoltam, igaz most kicsit nagyobb hátizsákot, mert még mindig praktikusabbnak tűnt, mint a bőrönd, de még mindig túl sok mindent. Úgy gondoltam, ha bármi kelhet, akkor úgyis be tudjuk majd szerezni, ahogyan legutóbb is tettük. Azóta meg biztosan már elkezdték felújítani a szobát, amit béreltünk, vagyis lakosztályt, hiszen a tűz nem kiskárokat okozott, de nem akkorát, amit ne lehetne pár hét alatt majd rendbe hozni. Aztán pedig eljött az a hajnal is, amikor búcsúzni kellett. Nehéz szívvel köszöntem el a lányomtól is, miközben az ölelésből ő se akart engedni.
- Amint lehetséges újból látjuk egymást, addig pedig Estella és néha papa fog vigyázni rád, rendben van? – kérdeztem meg tőle halvány mosollyal az arcomon, miközben a könnyeimmel küszködtem. Gyengéden simítottam végig a haján, az arcán, miközben ő bólintott egyet.
- Ígérem anya, hogy jó leszek és siess vissza!  - mondta mosolyogva, mire ismét a karjaimba vetette magát, én pedig oly könnyedén fontam köré a karomat, mintha csak egy szellő lenne, aki örökre magával akarná vinni és így is volt. Legszívesebben magammal vittem, de az túl veszélyes lenne. Jobb, ha most inkább távol van tőlem, mert annál kisebb az esélye, hogy baja esik.
- Szeretlek, gyönyörűségem! – nyomtam egy puszit a homlokára, majd pedig ideje volt felszállnom a buszra és útra kelni. Egy hét telt el, hogy nem láttam Nicholast, de mégis úgy éreztem, mintha évek teltek volna el azóta, pedig minden egyes nap beszéltünk. Ha nem is sokat, de beszéltünk és a hangja képes volt megnyugtatni, elhitetni velem azt, hogy egyszer minden rendben lesz és még lesz békésebb idő is az életünkben.  Útközben rövid időre sikerült bealudnom is, hiszen előző este nem sokat aludtam, inkább Skylert figyeltem, ahogyan békésen alszik mellettem. Szerettem volna emlékeimben megőrizni, hogy amíg távol leszek, addig is még inkább velem lehessen. Miután felébredtem könnyedén írtam meg Nicholasnak, hogy mikorra jöjjön a pályaudvarra, de senkitől se várt nem fogadott hívás, vagy üzenet, emiatt pedig csöppet se aggódtam, hogy bármi gond lenne odahaza. Amikor megállt a busz, akkor sietve vettem magamhoz a csomagomat, hogy utána elinduljak megkeresni Nicholast, de alig, hogy megpillantottam szinte rohanni kezdtem és habozás nélkül „ugrottam” a karjai közé, hiszen túlzottan hiányzott. Sose hittem volna, hogy valaha egy férfi ennyire képes lesz a szívembe férkőzni. Könnyedén vesztem el aprócska és vékonyka termetemmel az ölelésében, hogy utána szenvedélyes csókkal ajándékozzam meg.
- Hiányoztál, remélem tudod. – mosolyodtam el, mielőtt ismét megcsókoltam volna őt, de aztán egyszer csak hangos kiabálás, dudálás ütötte meg a fülemet, mire sietve pillantottam én is abba az irányba, hogy vajon mi történhetett, de amit akkor megláttam, attól egyszerűen lefagytam. Egy aprócska teremtés, kinek haja hasonló vörösben játszott, mint az enyém, arcát aprócska szeplők borították, miközben sietve húzta ki aprócska kezét egy néni keze közül, hogy utána rohanni kezdjen plüssel a kezében, amit indulás előtt adtam neki, hogy vigyázzon rá, mert tudtam jól, hogy mennyire szereti a tigriseket.
- Skyler? – hangom szinte elhalt, mint aki szellemet lát, automatikusan téptem ki magam Nick öleléséből, hogy futni kezdjek a kislány irányába. Nem, az nem lehet igaz, hogy itt van. Mégis miként? Utánam felszállt egy csoport, de… nem, az nem lehet hogy elvegyült közöttük és egészen idáig meglapult a buszon valahol. Hogy nem tűnt fel a tömegben? Miért nem szólt Estella? MI folyik itt? Mielőtt viszont bármi értelmes magyarázatot kreálhattam volna elmémben, addigra már karjaiban landolt a lányom.
- Anya… anya… - mondtam szinte reszketve, és hirtelen az se érdekelt, hogy mindenki minket néz. Szorosan öleltem magamhoz, miközben próbáltam megnyugtatni, majd hátrapillantottam Nicholasra, aki könnyedén láthatta, hogy sokkolt az egész és hirtelen nem tudtam, hogy mi folyik itt, de volt egy olyan érzésem, hogy valakinek a keze benne lehetett, hogy ezt véghez tudta vinni és Estella nem is értesített, hogy nincs meg Skyler. Talán mégis lebuktunk. Sietve kaptam fel a lányomat és ha Nick nem jött volna közelebb, akkor én tettem felé sietős lépteket.
- El kell innen tűnnünk! Kell valami biztonságos hely, mert ez…. – szinte nem bírtam kimondani, hogy képtelenség, ahogyan azt se, hogy éreztem mennyire zaklatott Skyler, így valaminek kellett még történni indulás előtt… Nem akartam arra gondolni, hogy Estella elárult, vagy arra, hogy esetleg meghalt valakinek köszönhetően.

Venus Astrid Black

Venus && Nicholas

Két napról volt szó, abból pedig egy hét lett, 7 nap, ami sokkal hosszabbnak tűnt, vagy éppen talán túl rövidnek, hiszen a lányomtól kellett elköszönnöm, míg másrészt pedig hiányzott Nick közelsége. Nem említettem őt otthon, mert tudtam jól, hogy így biztonságosabb egyelőre a számára is. Azok után, ami történt velem pár hónappal korábban és az előtte lévő években szerintem apa is eléggé szkeptikus  lett volna és őszintén szólva még én is alig tudta elhinni, hogy az nem csak álom, hanem valóság és még mindig nem értettem igazán, hogy miként is volt képes ennyire közel kerülni hozzám. Féltem-e a folytatástól? Még szép, de ugyanakkor alig vártam, hogy újra az ölelésébe fúrhassam magam. Hiányzott a mosolya, az a szempár, amiben már oly sokszor lehetőségem volt már elveszni, ahogyan biztonsággal kecsegtető ölelése is.
Ebből kifolyólag pedig nem is volt meglepő, hogy amikor megpillantottam a tömegben, akkor minden veszélyről elfeledkezve, minden félelmemet elzárva rohanni kezdtem felé, miközben abban a tudatban voltam, hogy a lányom biztonságban van Estella-val. Ajkain könnyedén találtak egymásra, mintha ez lett volna a legtermészetesebb köszönés közöttünk, pedig nem is olyan régen el se tudtam képzelni, vagy ha igen, akkor is kirázott a hideg attól, hogy valaha egy férfit is ennyire közel engedjek, de ő…. Nick anélkül kaparintotta meg a szívem egy részét, hogy észrevettem volna és legszívesebben örökre ott maradnék a karjában. Elvesznék abban a reményben, amit áraszt magából, ahogyan az érzésekben is, amiket a közelségével képes életre kelni és egyre inkább a felszínre csalogatni. Éreztem, hogy ő is egyre inkább magához ölel, de szerencsére egyetlen egy csontom se bánta. Gyengéd volt mégis oly sok fajta érzést képes volt egyetlen egy ölelésbe is csempészni. Mosolyogva pillantottam fel rá, amikor megszólalt, miközben kezemmel gyengéden simítottam végig arcán. Már éppen valami frappáns válasszal álltam volna elő, amikor is hangzavar támadt. Valaki hirtelen fékezett, csikorgott a kerék, ráült a dudára, az emberek kiabáltak. Nem értettem, hogy mi történik, de ahogyan Nicholas tekintetét odavonzotta a hangzavar, úgy az enyémet is, hiszen ehhez még vámpírhallás se kell, hogy meghallja az ember. Mindenki könnyedén kapta fel a fejét, de amit láttam… Azt hiszem, hogy olyan képet vághattam, mint egy kísértet. Nem értettem, hogy a 4 éves lányom miként keveredett ide, ahogyan azt se, hogy Estella merre van. Egyszerűen lefagytam, sokkot kaptam, miközben a mellkasomban dobogó szívem majdnem kiugrott a helyéről annyira heves tempóban kezdett el verni. Arcom pedig pontosan annyira riadt és döbbent lehetett, mint a lányomé, aki minket figyelt. Vajon mióta állt ott? Mit gondolt? Ezernyi kérdés száguldott át elmémen, de mielőtt bármelyiket is megpróbálhattam volna legalább költői kérdéssé formálni, addigra már a lányom felé rohantam és hamarosan már a földön térdeltem, hogy karjaimba zárjam őt.
Sietve húztam még közelebb magamhoz, miközben hirtelen az se érdekelt, hogy Drake esetleg lát minket, mert volt egy olyan érzésem, hogy valaminek kellett történnie, miután felszálltam, mert egy 4 éves csak úgy nem száll fel egy buszra és húzza meg magát. Akár még az is megeshetett volna, hogy rosszra szál. Ennek köszönhetően pedig még inkább megijedtem. Sietve nyomtam egy puszit a fejére, hogy legalább őt megtudjam nyugtatni, ha már én képtelen voltam rá.
Hallottam, amit mondott Nick, de hirtelen mégis képtelen voltam megszólalni. Sokkal jobban aggódtam, mint azt hittem volna, mert itt semmiképpen se lesz biztonságos számára, viszont az is tény volt, hogy nem ismerem Nicholas testvérét, így egy idegenre mégis miként hagyhatnám a lányomat? Vagy ha a megérzéseim nem csalnak, akkor biztosan bele akarjuk vonni őt is ebbe az egészbe? Nem, mert sose bocsájtanám meg magamnak, ha szeretet férfi testvére miattam halna meg. Nagyon nyeltem, majd sietve töröltem le a könnyeimet úgy, hogy Skyler ne láthassa azt. – Shhh, itt vagyok. Minden rendben lesz, nincs semmi baj! – szólaltam meg biztatóan, miközben feleennyire se voltam biztos abban, amit állítottam. Fogalmam sem volt arról, hogy ezek után mi lesz, de továbbra se engedtem el az ölelésemből, hiszen egyre jobban hozzám bújt, ahogyan Nick végül közelebb jött hozzánk. – Nem ismerek itt egyetlen egy boszorkányt se, így nem hiszem, hogy annyira jó ötlet lenne. Nem éppen békésteremtések. – szólaltam meg végül, miközben aggódva pillantottam Nickre. – A testvéredet meg nem szeretném bevonni ebbe, mert nem akarom, hogy miattunk, a lányom és miattam essen baja. Sose bocsájtanám meg magamnak. - érezhette, hogy nem viccelek, de még se volt ötletem, hogy mit is kellene tennem. Az pedig szemmel látható volt, hogy a hátra lévő időben, ami a napból hátra van, abban eléggé nagy eséllyel nem ketten leszünk már, hanem a lányom is velünk lesz, mert nem úgy nézett ki, mint aki csak úgy képes lenne elengedni engem.
- Igen, tudom, de nem tudom, hogy mi lenne helyes. Esetleg semleges terület?  - legalábbis mára, amíg ki nem találjuk, hogy mi legyen? Mi lenne a helyes, mert úgy éreztem, hogy jelenpillanatban nem létezik olyan, hogy józanész. Jelenleg csak egy aggódó anya és talán kedves voltam, aki két személyéért is aggódott és a tetteik következményeiért is. Emiatt pedig nem tudtam semmire se csak egyszerűen rábólintani, főleg, hogy a karjaimba fúrt vörös hajzuhatag tulajdonosát először meg kellene nyugtatnunk.
Kíváncsian pillantott Nicholasra Skyler, amikor megszólalt, majd még közelebb jött hozzám és még inkább magához ölelte a plüsst, én pedig automatikusan öleltem még inkább magamhoz, mintha csak attól tartanék, hogy meg fog szökni vagy pedig elesik a nagy bújás közepette, amikor is valami furát éreztem a kezem alatt. Sietve pillantottam a saját tenyeremre és szinte meg se hallottam azt, amit a lányom kérdezett.
- Te vagy az apukám? Anya ezért örült neked ennyire? Te lennél a meglepi, amiért anya annyiszor most távol van? Téged szeretetett volna hazahozni? – kérdezte teljesen ártatlanul és nem csoda, hogy nem is sejtette, hogy ki az apja, hiszen míg fogságban voltam addig szinte minden erőmmel azon voltam, hogy állandóan távol tartsam Draket tőle. Így fogalma se volt legalább arról, hogy mekkora szörnyeteg a valódi apja, vagy éppen miként néz ki. A gyermeki ártatlanság pedig csodákra képes, de ha nem éppen a tenyeremre kirajzolódó vér látványával lettem volna elfoglalva, akkor biztosan most pirultam volna fülig és próbáltam volna menteni a menthetőt, így viszont nagy eséllyel Nicholasnak kellett megoldani első neki futásra a helyzetet, hogy utána én is visszatérjek közéjük. Nagyot nyeltem és sietve kaptam fel a fejemet, amikor ismét megszólaltak.
- Igen, de valójában csak megijedtem és nem tudtam anya merre van egészen mostanáig. Csak el akartam szaladni... – motyogtam a szavakat a plüssébe bújva, de még így is érthette Nicholas, hiszen vámpír volt és ebből kifolyólag a halása is remek. Remegő kézzel mutattam fel a lányom háta mögött a véres kezemet, ami a ruhájáról tapadt rám. Biztos voltam, hogy érteni fogja Nick, hogy ez mit jelent. Elkéstünk és pontosan tudja, hogy merre lehetünk. Abban biztos voltam, hogy a lányom nem sérült meg, de olyat látott, vagy olyat hallott, amit nagyon nem kellett volna. Csak kerüljön a kezem közé egyszer Drake és a bennem lakozó összes erővel a poklot fogom vele járatni, még akkor is, ha azzal a saját életemet kockáztatnám.
- Tudja, hogy hol vagyunk. Csak idő kérdése és biztosan itt lesz. – mondtam teljesen komolyan, majd pedig sietve kaptam fel a lányomat miután felálltam. A lábait a derekam köré fonta, én pedig a pulcsija kapucniját a fejére húztam, hogy azzal legalább a vöröslő haját eltűntessem, egyel kevesebb dolog, amit ki lehet szúrni. – Nos, merre menjünk? – pillantottam fel Nicholasra, mert most érezhette, hogy ahogyan egykoron én javasoltam a hotelt a legelső találkozásunkkor, akkor most tőle várom igazából a megfejtést. Nem tudtam, hogy merre kellene menni, vagy mi lenne a helyes, de itt nem maradhatunk. El kell tűnnünk, amilyen gyorsan csak lehetséges. Amint a hátizsákom ismét hozzánk került már mehettünk is. A nem véres kezemet pedig a férfi kezei közé csúsztattam, hogy utána ujjaink egymásba fonódhassanak és ha nem is voltunk valójában egy család, attól még az idegenek számára mi is egyé váltunk az itt szaladgáló családokkal és most kezdetnek ez is jó volt, hogy eltűnjünk. – Sajnálom, nem tudtam, hogy ez lesz. – mondtam szinte tátogva, miközben a lányom a fejét a nyakamhoz fúrta, mint aki elpilledt a nagykalandban. Legalább ha bealszik kicsit, addig se észlel semmit se ebből a káoszból. Ha tudtam volna, hogy a hazamenetelemmel elhozom még inkább a veszélyt, akkor biztosan nem tettem volna. És most, hogy Skyler is itt van, és valószínűleg Estella pedig halott, így már tényleg nem voltam biztos abban, hogy jó ötlet-e még valakit bevonnunk ebbe az egészbe, mert még egy ártatlan nem halhat meg. Nick testvére meg pláne nem.
Míg távol voltam addig eljátszottam olykor a gondolattal, hogy vajon milyen lenne, ha egyszer tényleg egy család lehetnénk, hogy ők kedvelnék-e egymást. Hogy Nicholas képes lenne e elfogadni Skylert, vagy fordítva, de arra álmaimban se gondoltam volna, hogy pont ilyen viharos időkben kell és így kell megismerniük egymást. Egyszerűen olyan volt, mintha az élet sose akarná azt hagyni, hogy rövid időre élvezhessük a felhőtlen boldogságot, amit érzünk egymás közelében, mert mindig kell valaminek történnie.

Venus Astrid Black

Danny Farrant & Paul Rawson - Motherless Child


   Gyakran el sem tudjuk képzelni, hogy milyen fontos is lehet egy társ az életben akihez hozzá bújhatunk ha éppen rossz kedvünk, van vagy éppen támaszkodni rá a bajban, boldognak lenni, érezni azt, hogy megtesz mindent érted az a személy aki a legfontosabb számodra. Ezek az érzések az én életemből mindig is hiányoztak, mindig is felszínesek voltak csak a felszínt kapargatta mindenki, kivéve egy személyt, ez lenne Venus. Ő úgy tört ezen a kérges felszínen, mint egy villám amely képes bármin át hatolni. Furcsa volt számomra ez a sok új dolog ami körülöttem történik, ezek az érzések, azt hiszem meg tudnám szokni ezt a helyzetet. Amíg nem volt mellettem nem gondoltam soha, hogy bárki képes ennyire hiányozni egy személy. Viszont amikor megláttam a buszmegállóban akkor ezek az érzések még inkább hatalmába kerítettek engem. Ölelése és csókja minden várakozásomat felül múlta, éreztem puha ajkait az enyémen, ebben a pillanatban úgy éreztem mintha képes lettem volna bármire a világon. Ez a pillanat ám azonban nem tartott sokáig hamar vége szakadt, amíg a kis meghitt pillanatunkat megszakította a kocsik dudálása, és az emberek kiabálása. Nem is csoda, hogy az a szegény kislány megijedt annyira, hiszen egyes emberek olyan ingerlékenyek, mindig idegesek, mindig kiabálnak. Venus már rohant is a kislánya után, egy szó sem hagyta el az ajkait, a kislánya nevén kívül. Nem lepődtem meg a dolgon, és meg is értettem a helyzetet, persze jó lett volna még egy kicsit ölelkezni csak hát a sors az már közbe szólt, viszont sokkal fontosabb volt a kislányt biztonságban helyezni. Ölelkezni meg hasonlókat máskor is tudunk, ha bár számomra egy idegen lány, viszont szeretném megvédeni őt is. Ijedt volt Venus az egész helyzettől, de szerintem ez várható volt egy anyának mindig is a legfontosabb a lánya biztonsága, nem tudom mi történhetett amiért itt kötött ki a kislány, azonban az már biztos ő nem így tervezte az egészet. Válasza amivel próbálta megnyugtatni a lányát, hangzott el én csak figyeltem hátulról, nem szerettem volna megszakítani, ezt az éppen nem a legboldogabb anya lánya pillanatot.
Szóval a francia negyed akkor ki lőve, én nem régiben egyet sikerült megismernek, de eltekintve, hogy néha a hideg rázott amikor megjelent előttem, hát szerintem igaza van abban, hogy nem valami barátságos teremtések. Még szerencse, hogy Venus nem ilyen, ő olyan kis barátságos volt a kezdetektől fogva, ráadásul tudta mi vagyok és még akkor is.
-Értem, szóval ez a lehetőség mehet a kukába- mondtam neki, majd szinte rögtön mondta is, hogy nem szeretné ha ebbe bele keveredne a húgom is, hát igen az nem volna okos mármint a természetére gondolván, erős lány na meg a rossz pénzbe a villám se csap bele ahogyan szokás mondani.
-Viszont nem igen van más választásunk ahogyan elnézem, mert most szerintem túlságosan is veszélyes lenne egy olyan helyre menni, amit nem ismerünk, emlékszel a hotelben is a fél személyzet az ő akaratára ugrott- mondtam neki, ha bár személyesen nem tudott csinálni semmit sem, de az már éppen elég volt ha olyan ártó személyek ugrottak be hozzánk akiket nem akartunk, először jött a pezsgő majd az a vámpír is. Az én otthonomba meghívás nélkül vámpír nem tud bejönni, szóval eléggé biztonságos helynek tűnik azt hiszem. Halandó nevén van a ház, persze engem és a húgom be kellett invitálnia de más vámpírok nem léphetnek be, mivel meghívás nélkül más otthonába, szóval ha Draktől nem is leszünk védve de attól már igen, hogy valamelyik vámpír cimboráját ránk uszítsa.
-Szerintem nem sodornánk jobban veszélyben, mert ha a nyomomra bukkan akkor úgy is veszélybe fog kerülni, nagy kislány tud vigyázni magára, de számításba kellene venni azt, hogy a házam egy halandó nevén van, szóval még egyszer nem tud olyasmivel próbálkozni, mint a múltkor akkor szerencsénk, volt amiért egy fiatalt küldött ránk.. de vannak neki még cimborái is ahogyan megismertem őt- mondtam neki, a vámpír szót direkt nem használtam, nem tudom a kislány minek van tudatában és minek nem. Nem szerettem volna valami olyan dolgot elkortyintani amivel egy világot törtem volna össze benne. Óvatosan vázoltam fel Venus számára, hogy látok benne lehetőséget, hogy hozzám vigyük Skylert mert ott jobban meg tudnánk védeni, és két vámpír még mindig jobb mint egy, ha erősítésről van szó.
-Mit gondolsz? Vagy a hotel lenne jó lehetőség?- néztem rá kérdő tekintettel, azzal csak egy gond lenne ha bár semleges terület lenne, de ott túlságosan nagy a veszély, nem biztos Drake önmaga jönne el, hogy be piszkítsa a kezét, és ott szinte bárki ránk törhet.  Kérdését fontolóra veszem, egy semleges terület sok veszélyt rejt magában, túl sokat főleg ha még velünk is van a kislány, az sokban befolyásolja az esélyeket, mert Venus figyelmét elvonhatja, vagy éppen érzelmileg Drake tudná uralni őt, ami nem lenne kellemes dolog.
-Nem, a semleges terület túl veszélyes, bárki ránk ronthat ott teljesen védtelenek lennénk, semmi fedezék semmi.- mondtam neki komolyság volt az arcomra ülve, nehéz kérdés volt, nem tudtam  mi lenne a legjobb. Venus rémült, a kislány is az valami biztonságos hely kellene, ahol mind ketten meg tudnak nyugodni, és majd nyugodt higgadt fejjel jobban át gondolni az egészet. Azt hiszem ez lesz a megfelelő választás. Hirtelen a nagy gondolkodás közepette egy vékony hangra leszek figyelmes, Skyler volt az. Hallom az elhangzott kérdés, de már nem tudom, hogy mit mondjak ki, az arcomra valami fura mosoly került, ami olyan idétlen volt. Nem voltam még soha ilyen helyzetben egy kislány azt kérdezze én vagyok az apukája? Ez aztán a meglepő számomra, igen a gyerekek őszintesége az mindig is tetszett nekem, ki mondják amire gondolnak nem kerülgetik a forró kását a téma körül. Bár ebben az esetben igen csak furcsán éreztem magam, nem tudtam mit reagáljak, lefagytam pedig az nekem ritka dolog ne tudjak válaszolni.
-Szerintem erről az anyukádat kellene megkérdezni- mondtam mosolyogva majd újra megszólaltam- szeretnéd én legyek az apukád?- persze ezt csak viccesen mondtam az arcomon egy kedves mosollyal, nem igazán tudtam mást reagálni, de azért olyan kis aranyos volt tőle, biztosan azért gondoltam mert látta ahogyan a karjaimba szökött és megcsókolt engem, a gyerekek fantáziája igen csak hamar össze tudja kötni a dolgokat, és már azt is hitte az apukája vagyok. Venus arcára nézek mit reagál rá, mert kíváncsi voltam hogyan fogadja rá hárítottam az egész kérdést lényegében. Ekkor hirtelen észre vettem Venus kezét a lánya háta mögött véres volt, akkor innen áradt az a vér szag, mivel nagy volt a tömeg ezért különösebben nem foglalkoztam a vér illatával, az emberek gyakran megvágják magukat, elered az orruk szóval nagy tömegben a vér illata nem furcsa. Viszont el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett a kislánnyal amiért véres a ruhája, szomorú pillantással néztem Venusra, mert tudtam, hogy akkor ezek szerint Drake rájuk talált csak éppen Skyler volt annyira ügyes és el tudott menekülni.
-Most már nem kell félned Skyler, eláruljak neked egy titkot?- kérdeztem tőle majd közelebb hajoltam hozzá amikor bólintott egyet- én igazából szuper hős vagyok és vigyázok az anyukádra ne essen bántódása, de azért segítesz nekem ebben?- kérdeztem tőle mosolyogva, persze ez a mosoly már nem volt annyira őszinte, mert tudtam most nagy gond van. A nagy gond ez esetben az jelenti, hogy Drake nincsen messze, nos most már biztosra el dőlt a kérdés mi legyen, mert itt nem maradhatunk gyorsan el kell mennünk innen, mert már forró nyomon jár az a dög. Pillantásaim sugározták Venus felé, baj van és valamit tennünk kell látszott az aggodalom a szememben.
-Igen erre már én is rá jöttem, okos ötlet mert viszont nem ártana egy kis csodát tenni azzal a ruhával, mert a szagot követheti- mondtam neki, nem akartam a vért említeni de ha én érzem a vérnek a szagát akkor azt Drake is fogja, és a kislányt úgy használhatja mint egy csalit. A szag útán meg talál minket is, nem tudom milyen varázs búbájai vannak Venusnak, de nem ártana ha most használná ezen képességeit, hogy legalább ne árassza a ruha többé a vér szagot. Nem értek én a mágiához, de viszont annál inkább hogy egy vámpír milyen messziről is képes követni egy bizonyos vér szagot. Az is olyan jellemző lehet mint az emberek illata, nem mindenik vérnek van egyforma illata. Kérdését hallom ahogyan, kérdi mi legyen igazából nem szerettem volna én dönteni, nagy felelősség és nem csak az én életem múlik a döntésen, hanem Venussé meg a kis Skyleré is. Lehet azért is kért erre engem, mert ő túlságosan is zaklatott, hogy hideg fejjel tudjon gondolkodni, remélem nem fogok rosszul dönteni mert az sose fogom tudni megbocsájtani magamnak.
-Szerintem menjünk el hozzám, aztán majd eldől mi fog történni egyelőre kell egy biztonságos hely ahol ki okoskodhatunk valamit- mondtam neki, majd kézen fogtam Venust hogy vezessem el a lakásomhoz ami csak éppen egy sarokra volt innen. Még mindig fent volt a nap, szóval a húgom otthon van nem is tudott volna menni sehová sem, hiszen a ház fogságában van amíg csak a nap fent ragyog az égen. Mikor megszólalt Venus néztem rá kedvesen, nem tehetett ő erről, szerintem már mind ketten tudtuk, hogy idő kérdése az, hogy Drake ismét felbukkanjon, tőle csak akkor szabadulhatunk meg végleg ha megöljük, másképp nem hiszem.
-Nem a te hibád ez kis piromániásom- mondtam neki mosolyogva, azért mondtam ezt hogy egy mosolyt csaljak az arcára, még a legnagyobb szomorúságban is csodát képes tenni egy mosoly. Ha látja a kislány az édesanyja szomorú és aggódik valami miatt, akkor ő is ilyen lesz és még zaklatottabb a jelenleginél sem. Nagyon sérülékenyek a gyerekek ebben a korban, ami később talán még ki hathat a felnőtt korukra ezért óvatosnak kell lennünk, mit lát a kislány.
Egy kis séta után megérkeztünk a házhoz ahol lakom, ott bent biztosan tombol már a húgom nem akarom, hogy most itt legyenek amikor ki borul de viszont kint sem hagyhatom őket amíg lerendezem őt, az már nem volna elég biztonságos.
Kinyitottam az ajtót, majd beszóltam a húgom számára, hogy tudja én vagyok itthon és nem valami idegenek próbálnak betörni a házba.
-Haza értem Húgi, és hoztam két vendéget is- kiáltottam be, gondoltam ennek eredménye képen nem fog jelenetet rendezni Venus és Skyler előtt.
-Gyertek csak be- mondtam nekik, majd félre álltam mind ketten bemehessenek az ajtón, előre engedve őket udvariasan, Skyler még mindig az édesanyja nyakába furta a fejét, talán el is aludt. Nem látom az arcát szóval nem tudnám megállapítani a dolgot, megvártam amíg bemennek mind ketten, vagyis Venus mert ha jól látom akkor Skyler Venus karjai közt van.
-Nich te átk...- jött felém a húgom, aztán amikor megpillantotta a vendégeket akkor már nem fejezte be a dolgot, csak nézett rám semmit nem értően, mint aki most pottyant le az égből, meg tudom érteni a dolgot nem meséltem szinte semmit se a dologról.
-Tessék vissza kapod, és ne haragudj alapos indokom volt rá itt maradj- mondtam a húgomnak majd  bele nyúltam a zsebembe és ki vettem a napfény gyűrűt a zsebemből és nyújtottam felé. Mérges volt a tekintette, de amikor meglátta Venus kezében a kislányt szinte rögtön el szállt, minden haragja mindig is szerette a gyerekeket, talán most ezzel szerencsém van.
-De ne hogy azt hidd megúsztad ennyivel a dolgot- mondta nekem, eközben néztem Venusra kedves pillantásokkal, szerintem már rá jött arra, hogy el vettem a húgomtól a gyűrűjét itt tartsam a házba. Nem tudom mennyire fogja dijazni amit tettem vele, de hát ő sosem hallgat a szép szóra, majd elmagyarázok mindent később, most inkább Venusal és Skylerrel kell foglalkoznom.
-Mire lenne szükségetek?- kérdeztem tőle a fürdőre szinte biztos voltam, mivel Venus keze még mindig véres volt, majd megfogtam ismét Venus kezét jelezvén hogy mi a helyzet, legye világos a húgom számára is, hogy nem vacsit hoztam neki hanem komolyan kezelje a dolgot.  

Venus && Nicholas

Amikor meghallom Nicholas szavait, akkor kap egy nem éppen szép nézést, mert eddig is sejthette, hogy a lányomat próbáltam kihagyni az egészből, de most már nem éppen lesz könnyű, hiszen lehet, hogy kicsi, de nem volt éppen butának nevezhető és mindig is eléggé jól megértette azt, ami a közelében elhangzik. Ezért is kellett egykoron is még inkább óvnom, hogy ne halljon meg semmit se, ne érezhessen semmit se abból, ami egykoron abban a kastélyban történt vagy éppen tett az apja. Amikor viszont tovább boncolgatja a témát, hogy mit is kellene csinálni, akkor csak lemondóan sóhajtok egyet, de nem felelek semmit se, hiszen miért tenném? Nem akarok erről beszélni többet a lányom füle hallatára, olyat meg sose tennék, hogy ő ne halljon rövid ideig, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire borzalmas lehet az, ha hirtelen elnémul a világ, voltam már tanúja, még ha szerencsére sose kellett átélnem ilyet. Nagyot nyelek, mert még belegondolni is borzalmas. Főleg, hogy tudom olyan személy van a nyomunkban, aki nem riad vissza semmitől se, mintha az ördög fia sétálna közöttünk, nincs ezen mit szépíteni, egyébként is kifejtettem azt már, hogy Nick-re hagyom a döntést, hogy merre is megyünk, valahogy most nem voltam olyan állapotban, hogy még ezt is ki tudjam találni. Kifejtettem a kétségeimet és érzéseimet ilyen téren. Többet úgyse tudtam volna tenni, hiszen megyünk oda, ahova mondja és kész. Amikor meghallom mégis az erre vonatkozó kérdését, akkor meglepetten pislogok párat, majd már éppen válaszolnék, amikor megválaszolja a saját kérdését. Csak megforgatom hirtelen a szemeimet, amikor is megérzem a kezemre tapadó dolgot és utána konkrétan lefagyok és teljesen kikapcsolok, mintha hirtelen semmit se létezne. Szerencsére sikerül kitapogatnom, hogy ez nem Skyler vére lesz, de ez máris sok mindenre magyarázatot ad, ahogyan azt is sejtem, hogy kész szerencse, hogy ő itt van és nem éppen máshol, viszont belegondolni se merek, hogy vajon min mehetett keresztül, vagy éppen mit láthatott, ha Estella vére rajta van. Ahogyan az is biztos, hogy még most dühösebb lehet Drake, ha pont kicsusszant a lánya az ujjai közül. Hálás voltam a szellemeknek, amiért vigyáztak a lányomra és eljutatták hozzám. Egyszerűen nem értettem, hogy miért történik ez velünk, ahogyan azt se tudtam, hogy mikor és miként is lesz vége ennek az egésznek, de féltem attól, hogy netán elbukunk és a lányomat egy szörnyeteg fogja felnevelni.
- Ha te vagy, akkor miért ne szeretném? – kérdeztem meg Skyler mosolyogva, miközben továbbra is Nicholast figyelte. – Vagy te nem szeretnél engem? Ezért nem vagy velünk? – pillantott hatalmas nagy kíváncsi szemeivel Nicholasra, miközben én még mindig levoltam fagyva, így teljesen lemaradtam arról, hogy mióta is beszélgethetnek erről a témáról, majd amikor sikerült végre erőt venni magamon, akkor sietve pillantottam Nick-re, hogy megmutassam neki a vért, amit vélhetően ő is érzett már, csak nem sejthette, hogy honnan is származik. Legalább nem az ő vére volt, ezt legalább tudtuk, így nem kellett amiatt aggódni, hogy baja esett ilyen téren a lányomnak, de néha vannak rosszabb dolgok is a felületi sérüléseknél. Például azok amik a lelket érik, és ki tudja mit látott és milyen sebet fog rajta engedni. Eme gondolatnak köszönhetően pedig görcsbe rándult a gyomrom és hirtelen úgy éreztem, hogy borzalmas anya vagyok, de ennek most nem adtam hangot. Inkább hagytam, hogy némán tépázzam még inkább a lelkemet és az érzéseimet. Mintha nem lett volna már így is eléggé pocsék a helyzet, de pontosan ezért is tartottam magamban.
Mosolyogva hallgattam azt, hogy milyen titkot is suttog a lányomnak és hálás voltam azért, hogy képes volt erre. Hogy képes volt játékos lenni és a lányomnak a figyelmét elterelni arról a zűrzavarról, ami körülötte zajlott, amikor viszont megláttam Skyler reakcióját, akkor még szélesebb lett a mosolyom, hiszen sietve bólintott a kistündér, majd egy hatalmas puszit nyomott Nicholas arcára, mintha csak ezzel akarná megígérni azt, hogy megőrzi ezt a titkot és benne van a dologban, hogy együtt vigyázzanak rám.
- Bocsánat, hogy megzavarom ezt a nagy idillt, de nem gondoljátok azt, hogy inkább nekem kellene vigyáznom erre Tökmagra és nem fordítva? – közben pedig játékosan megcsikiztem őt, mire kuncogásban és nevetésben tört ki, majd nyomtam egy hatalmas puszival ajándékoztam meg a gyönyörűségemet, mire szélesebb mosolyban tört ki és alig bírta abbahagyni a nevetést. Semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy ő boldog legyen, hogy e érezzen semmit se abból, ami körbe veszi őt, mármint Drakenek köszönhetően és most egy pillanatra képes voltam elhinni azt, hogy ez még lehetséges.
- Igen, a közelben láttam valahol valami üzletet, esetleg ott szerezhetnénk valami másikat. – pillantottam Nickre komolyan, majd ha mehettünk is, akkor sietve kaptam fel a lányomat, hogy első utunk a boltba vezessen tiszta ruháért, mielőtt tényleg a vér miatt talál ránk. Sietve vettem egy-két holmit, amire biztosan szükségünk lesz, majd pedig alig, hogy fizettünk sietve tűntünk el rövid időre a mosdóban, hogy lecseréljem a ruháját és másik kabátot adjak rá, hiszen még mindig kicsit hűvös volt kint. Majd amint készen voltunk meg is kerestem Nicket, persze a kezemről is lemostam a vért, hiszen én se akartam senkit se magunk után csalni, na meg nem is vágytam arra, hogy a kezemet vér borítsa.
- Rendben van, menjünk, ha azt látod jónak. – egyeztem bele, majd amit még ezek után mondott csak játékosan rápillantottam egy rosszalló pillantással. – Nem vagyok az és ne hívj így a gyerek előtt. – mondtam neki még mindig játékosan, miközben Skyler szorosan hozzám bújt ismét és az ölelésemben vittem őt. Mondhatni olyan volt, mint egy édes kismajom, ahogyan kapaszkodott belém és hozzám bújt. Emlékszem, amikor még igazán piciként is mennyire szeretett a mellkasomon ejtőzni, pihenni, mintha a szívem dobogásának a ritmusa igazán képes lenne őt megnyugtatni, na meg amilyen kalandban volt része… nem csodálom, hogy szegény kimerült, egyik 4 évesnek se lenne való az, hogy elkeljen futnia, majd felkeveredjen egy buszra és egy idegen helyen találja magát. Még mindig úgy éreztem, hogy baromira nagy mázlink volt, amiért pont erre a buszra szállt fel, de azt nem is értettem, hogy miként kerülhettük el egymást ennyire, de a lényeg az, hogy most már megvan és nem fog szabadulni tőlem.
Még mindig nem voltam abban biztos, hogy jó ötlet elmenni hozzájuk, de mivel jobb ötletem nem volt és bíztam is a mellettem sétáló férfiban, így meg se próbáltam vitába szállni vele. Meg elég volt nekem azon gondolkoznom, hogy vajon mit tehetett Drake, de volt egy olyan érzésem, hogy képes volt úgy megkínozni Stella-t, hogy elárulja ismét ebben a városban vagyok, meg kell őt is találnom. Megérdemli, hogy rendesen eltemessék, ha valóban meghalt és nem pedig fogságban van. Magam sem tudom, hogy melyik is lenne jobb, de mind a kettő eléggé borzalmasnak tűnt a szememben és egyiket se kívántam neki, hiszen csak segíteni akart.
- Biztos, hogy ez jó ötle…. – kezdenék bele, alig, hogy belépünk a lakásba, de befejezni már nem tudom, mert egy dühös nőszemély közelít felénk, mire sietve hátrálok meg két lépést, részben így Nick mögé kerülve a lányomat pedig még szorosabban ölelem magamhoz, de az is igaz, hogy ennek ellenére szinte feszülten figyelem a közeledő alakot. Ha bármi olyat tenne, akkor nem lennék rest használni az erőmet, hogy megvédjem a karjaim között pihenő angyalkámat, de szerencsére elég hamar kiderül, hogy csak a testvérére mérges és nem is csodálom, hiszen elég hamar előkerül Nick zsebéből az ékszer is, ami megvédheti őt a napsugarak kártékony hatásától, de így legalább érthető, hogy miért van ennyire besötétítve a lakásban.
Csendesen toporogtam ott egy helyben, miközben ők beszélgettek, vagyis a testvére részben valamennyire megette, majd egyszer csak megéreztem Nick érintését, mire egy halvány mosollyal pillantottam rá, majd pedig a testvérére néztem.
- Venus vagyok, ő pedig a lányom Skyler. Te pedig gondolom Nicholas testvére. – mosolyodtam el barátságosan, majd felé nyújtottam a kezemet úgy, ahogyan illik. – Bocsánat, hogy csak így beállítottunk, de Nick ötlete volt, hogy ez biztonságos lehet. – tettem még hozzá óvatosan, mert ennél furábban nem is érezhettem volna magam. Egy idegen házban, egy dühös testvér jelenlétében, akinek sütött az arcáról, hogy szinte alig tud valamit, ami meglepett. Azt hittem, hogy az elmúlt egy hétben beavatta őt Nick, de úgy néz ki tévedtem, így talán még se volt olyan jó ötlet idejönni.
- Fürdőre és ágyra, a többi dolog ráér holnapig. – feleltem sietve, hiszen ez volt az igazság. Maradt még szendvicsem is és innivalóm is. Az most estére jó lesz Skylernek, a többi meg ráér holnap is, hiszen vettem neki egy-két ruhát is a boltban, hogy legyen mit ráadnom. Amint megvolt, hogy merre is kell mennem, akkor sietve tértem be a fürdőbe, hogy megfürdessem a csöppséget, majd pedig jöhetett is a pizsama, majd a megfelelő szobába betértünk, amerre mutatták, hogy ott betakargassam őt. Majd pedig jöhet is az esti mese, hogy a gyönyörűségem végül álomba szenderüljön, de persze előtte még a puszi se maradhatott el, ahogyan megígértem azt is, hogy itt leszek reggel, amikor felébred. Nem sokkal később pedig, hogy elaludt halkan kimentem a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót, hogy utána megkeressem a többieket, akik talán beszélgettek, vagy ki tudja mit csináltak.
- Köszönöm, hogy itt lehetünk. – szólaltam meg komolyan, majd vöröslő tincseimbe túrtam. – Nos, mi a következő lépés? Beavattad már őt vagy fogalma sincs arról, hogy Drake itt van és nem éppen barátkozni szeretne? – pillantottam kérdőn Nicholasra és ha esetleg a kanapén ült, akkor lehuppantam mellé és közben a testvérét fürkésztem, hiszen talán nem nekem kellene totálisan beavatni, lévén, hogy ő is pontosan tudja kicsoda Drake, na meg a túlzott részletekről se szívesen beszélnénk és reméltem Nick se menne bele túlzottan, hiszen már neki elmondani se volt éppen könnyű, nem pont a testvérének tudnám csak úgy a tudtára adni.

Venus Astrid Black

Venus && Nicholas

Mondhatnám azt is, hogy mióta szinte betettem ismét ebbe a városba a lábamat egyik sok után ért a másik és olyan helyzetekbe sodrottam, amikre nem voltam készen. Ott volt a tény, hogy a lányom itt volt, aztán a ruhája véres volt, most pedig a kérdésük. Láttam Nick mosolyát, amit szerettem volna viszonozni, de még se tudtam, hiszen ledöbbentem és hirtelen csak pislogtam nagyokat, hogy ez most tényleg megtörténik, vagy csak képzelődöm? Nem, ilyen helyzetben tuti nem játszana ilyet az elmém, így igaznak lennie minden egyes szavának. Mielőtt viszont felelhettem volna Nicholas szavaira, addigra a lányom is hozzám fordult tündéri mosolyával és feltette a nagy kérdést.
- Ha már ilyen jól megbeszéltétek a dolgokat, akkor én nem fogok az utatokban állni. – mosolyodtam el végül, hiszen nem hittem volna, hogy ez az egész majd ilyen helyzetben fog kibukni, ahogyan azt se szerettem volna, hogy Nick úgy érezze kötelező neki azt az űrt a lányom életében betölteni, amit Drake miatt sose lehetett eddig része, vagyis az apa szerepet. Biztos voltam abban, hogy idővel szeretne ő is saját családot, de mintha ő nem is sejtené azt, hogy egy egyszerű halandó nőtől lehetne gyermeke, legalábbis a múltkori beszélgetés során ez jött le, de nem éreztem úgy, hogy a hely vagy a helyzet megfelelő lenne arra, hogy most ezt boncolgassuk. Van elég bajunk most így is, meg az is lehet rosszul gondolom.
- És rátok ki fog vigyázni? – kérdeztem vissza mosolyogva és egy pillanatra képes voltam elhinni azt, hogy nem vagyunk mások, mint csak egy átlagos család, még ha nem is így volt. De ez a kis élcelődés, az hogy mennyire jól kijöttek a lányommal. Egyszerűen meglepő volt, ugyanakkor képes volt könnyedén még ilyen viharos időkben mosolyt csalni az arcomról. Még mindig nem értettem, hogy a sors miként lehetett annyira kegyes, hogy egymás útjába sodort és így forgatta a kártyalapokat, hogy végül egymás karjai között kötöttünk ki ennyire rövid időn belül.
Csak sejtelmesen elmosolyodtam, amikor a névről érdeklődött, hogy azért titkon tetszik-e. – Nos, talán igen, de az is lehet, hogy más név jobban tetszene. – a mosoly pedig továbbra se tűnt el. Talán pimasz voltam, talán csak kicsit húzni akartam őt, ahogyan az se kizárt, hogy mind a kettő együtt. Hamarosan pedig már túl is voltunk a vásárláson, hogy utána hozzájuk menjünk. Fogalmam sem volt, hogy ez mennyire lesz jó ötlet, hiszen több minden miatt is kétségem volt, de igyekeztem legyőzni ezeket és esélyt adni annak, meg hinni abban, hogy Nick pontosan tudja, hogy mit csinál és mire van szükségünk. Az eléggé könnyedén kiderül, hogy a leányzó mérges a testvérére, de ha velem tette volna ugyanezt, akkor én is tuti az lennék, hiszen semmi se lehet rosszabb annál, mint hogy csak a sötétségben tudunk létezni, de szerencsére, amikor meglát minket, akkor kicsit visszább vesz, így egy hangyányit azért megnyugszom, mivel legalább nekünk nem esik. Szerencsére, mert nem szívesen ártanék senkinek se, de a lányom védelméért bármire képes lennék. Akár még a sötétebb varázslatokra is szerintem, hiszen számomra ő a legfontosabb.
Amikor viszont meghallom Amelie kérdését, akkor meglepetten pislogok párat és egy pillanatra megfordul a fejemben az is, hogy ma mindenkire rátört a túlzottan az igazság kiderítése? Vagy csak hirtelen összebeszéltek, hogy miként hozhatnak zavarba. Sietve pillantottam a részben mellettem álló férfira, hogy talán igazán megszólalhatna, hiszen mégis csak az ő testvére, de persze, hogy nem felelt, így csak megköszörültem a torkomat.
- Ez kicsit bonyolult, de azt hiszem talán röviden és tömörem egy pár vagyunk. – mondtam kisebb habozás után. Nagyon reméltem, hogy nem fogok mellé, de fura volt kimondani. Az pedig szerintem mindenki számára érezhető volt, hogy most jöttem zavarba igazán, ezek után pedig talán annyira nem is volt meglepő, hogy inkább sietve akartam eltűnni ebből a háromszögből és inkább beszéljék ki ők ezeket a dolgokat. Úgyis Skylerre is ráfér már az alvás. Biztosan kimerült és ijedt is.
Biztos voltam abban, hogy amíg én a lányommal foglalkozom, hogy minél hamarabb ágyba kerülhessen és ne az én vállaimon nyomja el az álom, addig ők is legalább nyugodtan tudnak beszélgetni. Biztos voltam abban, hogy most már nem menekülhet el Nick se, hiszen el kell mesélnie mindent, legalábbis a lényeget. Főleg, hogy most már mi is itt vagyunk. Kicsit talán most sajnáltam, hogy nincs vámpír hallásom, mert kíváncsi lettem volna arra, hogy mit is mesél neki, vagy miként mondja el azt, ami történt és talán még vár ránk, hiszen a neheze még csak most kezdődik. Legalább volt fél óra, egy óra szabad idejük, mire én is újra előkerültem, hiszen a lányom mellől se tudtam sietve távozni, de nem is akartam. Szerettem volna, ha nem fél és bárminek is volt a részese, akkor se fog emlékezni rá. Szeretném, ha tudná, hogy most már biztonságban van, mert anya nem fogja hagyni azt, hogy bárki is bántsa őt.
Kisebb zajt csapok, amikor közeledek, így ha bármi olyanról beszélgettek, akkor még időben abba is tudják hagyni. Fáradt voltam és kicsit megviselt is, hiszen túl sok minden történt mai nap folyamán, így nem meglepő, hogy sietve huppanok le a kanapéra, mert úgy érzem képtelen lennék még tovább talpon maradni. Látom, hogy mit ittak, de próbálom kizárni a dolgot, hiszen számukra ez kell, hogy életben maradjanak és legalább nem is öltek meg senkit se. Ez jó dolog, legalábbis én díjazom, hogy nem egy hulla, hanem csak egy tasak hever az asztalon. Bár annak örülnék, ha a lányom előtt semmi ilyet se tennének, hiszen sose meséltem a vámpírokról neki. A boszorkányokról tud, hiszen néha apró csínytevésekre már ő is képes. Túlzottan is örökölte a bennem lakozó géneket.
- Tökéletes, majdnem sikerült engem is rabul ejtenie az ágynak. – feleltem egy kisebb mosollyal az arcomon, hiszen ez volt az igazság. Tényleg elfáradtam én is, hiszen még se vagyok vámpír. Csak egy egyszerű ember, akit a mágia jobban átjár, mint esetleg kellene, de ennek köszönhetően van több esélyünk Drake-l szemben, hogy nem vagyunk annyira védtelenek és nem csak az egyikünk különleges ilyen téren.
Pontosan tudtam, hogy a húgának igaza van Drake-l kapcsolatban, azon viszont meglepődtem, hogy ennyire korán lelépett, bár ahogy láttam nem a szobája felé ment, hanem sokkal inkább a bejárati ajtó felé. Gondolom, végre kicsit örült annak is, hogy már visszakapta az ékszert és szabadon járhat, kelhet. Bár volt egy olyan sejtésem, hogy a bátyja is azt sugallta neki, hogy ideje lenne menni.
- Fogalmam sincs, hogy mi legyen. Nem számítottam arra, hogy a lányom is be fog toppanni ilyen körülmények között. Szerettem volna őt távol tartani ettől a csatától. – mondom neki alig hallhatóan, mintha csak attól tartanék, hogy felébresztjük a beszélgetésünkkel. Amikor átkarolt és magához húzott, akkor nem ellenkeztem. Hagytam, hogy megtegye. A fejemet a vállához hajtottam és rövid időre csak hagytam magam elveszni az érzésekben, aminek köszönhetően csak még nagyobb lett a káosz mélyen legbelül.
- Mi jár a fejemben? Túl sok minden. – nevettem el magam kicsit keserűen, majd kisimítottam arcomba hulló vöröslő tincseimet és egy aprót sóhajtottam. – De leginkább az, hogy egy estére szeretném mind ezt elfelejteni. Elfelejteni azt, hogy az életben maradásunkért kell küzdeni. Csak szeretnék egy estére átlagos lenni, egy átlagos estét, ami nincs tele aggódással, amikor nem kell minden egyes pillanatban azon aggódni, hogy vajon ki fogja ránk törni az ajtót. Csak szeretnék egy tervmentes estét, csak egy estét, amikor minden olyan, mint amilyennek kell lennie. – bukott ki belőlem, majd óvatosan felpillantottam rá, hiszen ez volt az igazság. Amióta találkoztunk, azóta szinte egy nyugodt percünk se volt, így talán nem volt meglepő, hogy erre vágytam leginkább. Nem akartam terveket szőni, nem akartam aggódni, hogy mi lesz akkor, ha ránk talál. Csak egy estére, vagy pár órára szerettem volna kikapcsolni ezen érzéseket és elfelejteni, még akkor is, ha talán ebben a helyzetben teljesen képtelenség. De ő kérdezte, én csak feleltem rá. – És te? – kérdeztem vissza végül kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt, hogy ő mire vágyik, vagy mi körül forognak szüntelenül a gondolatai.

Venus Astrid Black