Karbafont kézzel hallgatom őt, pillantásom igazán barátságos, látszik, hogy a sok keserűség ellenére egykor igen vidám, aktív természet voltam, és mintha ő is ilyen lenne. Egy örökmozgó, aki mostanság a világ ellen van, mintha semmi nem lenne jó. Annyi furcsaság történik ebben a városban, hogy még mindig meglepődöm, ha valakinek normális polgári foglalkozása van. Én próbáltam sokáig vinni a tanítást, de az éjszakai élet mellett ez már nem volt összeegyeztethető. Ezért úgy döntöttem, hogy a diákjaimat sem sodrom inkább veszélybe, nekik igazi tanárra van szükségük, nem egy őrült kaszkadőrre, mert hát ennek tartom magamat. - A feszültséglevezetésnek megvannak a módszerei, mint mondjuk a paintball. Vagy ilyesmik. De Ön tudja. – Felelem inkább megadóan, mint kioktatóan, ha itt felidegesítette magát valamin, nyilván nem fog elhúzni festékpisztolyozni, hanem a helyszínen kell kiadnia magából a gőzt. Ezt viszont roppant bájosan teszi. Törékeny és kemény is egyben. Különös ellentmondás, de bizalomgerjesztő párosítás is egyben. Tudom, hogy túl megbocsájtó, és optimista vagyok, de már annyiszor volt vakvágyányon az életem, hogy inkább a jót próbálom meg látni. - Nem hiszek benne, hogy ugyanolyan kasztok lennének, mint kétszáz éve, de... egyet kell értenem, hogy az alapítói családok sarjai még mindig afféle ősként gondolnak magukra, és egy kívülállónak, mint Ön, vagy én, nem sok keresnivalónk lehet, legalábbis nem az egyenrangúak között. Pedig ez csak egy név, hogy Fell, vagy Forbes... - Nem hiszek benne, hogy ugyanolyan kasztok lennének, mint kétszáz éve, de... egyet kell értenem, hogy az alapítói családok sarjai még mindig afféle ősként gondolnak magukra, és egy kívülállónak, mint Ön, vagy én, nem sok keresnivalónk lehet, legalábbis nem az egyenrangúak között. Pedig ez csak egy név, hogy Fell, vagy Forbes... - Nos a sérülés valódi, de korántsem voltam olyan rosszul, hogy eljőjjek. Azt akartam, hogy egy kicsit ki tudjon szabadulni a robotból. Ha már itt van, igyunk valamit. – Felszisszenek, amikor kiszállok a kocsiból, a kötést tényleg le kell cserélni, de ez már megszokott dolog, még kell pár nap, hogy ne szakadjon fel állandóan. A kocsim tetején fűzöm össze a kezemet, amíg kiszáll, és kérdő tekintettel várom a válaszát.
Nem is feltétlenül azt mutatja, hogy itt vagyok, hogy nincs választásom. Részben persze, de másrészt akaraterőt is, hiszen megtehetném, hogy egyszerűen csak Chris valamilyen szinten istápol, hiszen egy ideig megtette, még a legelején, amikor túlságosan össze voltam zavarodva az egész vérfarkas mizéria miatt. Akkor nagyon sokat segített, és nem is tudom, hogy mi lett volna nélküle, de úgy gondolom, hogy muszáj saját magamnak is boldogulni, a saját lábamon is megállni, ezért vállalok el olyasmit is, ami nem valami csodás munka. A Grillben végül is annyira nem is rossz, és máshoz meg nem értek, hiszen a drága nevelőapám nem pont a normális hétköznapi munkaviselésre tanított meg, és nem szeretném folytatni az általa vitt hagyományt. Bőven elég nekem egy véletlen gyilkosság, nem akarok még direkt is eltenni láb alól embereket... akárkiket. - Értem és köszönöm, tényleg. Néha az is elég, ha csak bántom kicsit a környező kemény tárgyakat. - mosolyodom el egy vállrántással. Igen, egy jó kemény ökölcsapás a falba jót szokott tenni, csak épp általában nincs hozzá közönségem, aki esetleg továbbadhatja az infot, hogy azt a repedést én okoztam, bár nem ismeri talán annyira az iskolát, hogy mindenáron nekem tulajdonítsa ezt, ott lehetett az már előzőleg is nem? - Nem, végül is minden ember mást kedvel, de a legtöbben abból a kinti puccos társaságból nem a magam fajtát tartják csinosnak, vagy kedvesnek. - nem forgok olyan körökben, hiába hogy ez nem egy úri bál, csak egy iskolai party, de elég sok itt az olyan nagy arc, akiket a hátam közepére sem kívánok, mégis kénytelen vagyok velük jó pofizni. Túlélem. Sok mindent éltem már túl és ebbe sem fogok belerokkanni, csak kell egy kis levezetés időnként, hogy tényleg jobban bírjam. Igazából még ez a kis beszélgetés is segít ebben. Az már kevésbé, hogy szegény fickó kezd kissé összezuhanni. Mázlija van, hogy nem vagyok vámpír, de tudom, hogy vannak itt páran, akiket lehet hogy más téren is érdekelne a sérülése, mint a kötés csere. - Hogy vigyem haza? Nem mondom... csábító a gondolat, hogy leléphetek innen. - bár kérdés, hogy mennyire lesz pipa a főnök. De ez elég jó indok, nem tehetem be a pasit egy taxiba, mert még nem találná meg a kulcsát, vagy a saját lépcsőjén ájulna el és vérezne el nekem. Végül csak a válla alá nyúlok, és könnyedén vezetem végig a folyosón a hátsó iroda felé, hogy beszéljek azzal az irritáló nőszeméllyel. Na persze húzza a száját, de végül belemegy, amennyiben utána ha még tudok, akkor visszajövök lehúzni a melót. Az a mákom, hogy lassan már szállingóznak a népek, így nem feltétlenül van minden áron szükség rám. - Na jöjjön... és hol lakik? - kocsim ugyan nincs, a pincéri fizetésből arra nem telik, de hívhatok egy taxit, maximum... ő fizeti.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 28, 2014 6:49 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie& Alaric
Between two worlds
Nagyon is lerí róla, hogy legszívesebben nem itt lenne, és már a háta közepére se kívánja ezt a mai napot. Vagy inkább az egész munkáját, de az, hogy itt van, arról árulkodik, hogy nincsen választása. Nekem is a kevéske megtakarított pénzem, és az Isobel utáni özvegyi járandóságom segít abban, hogy ne kelljen munka után rohangálnom. Szerettem ugyan tanítani, de nagyon nehéz összeegyeztetni azzal, hogy ha az embert italmámorban látják, vagy egy vadászós éjszaka után lila foltokkal az arcán másnap reggel a diákjai. Olyan sötét élet ez, amelyet egyszerűen nem lehet egy tisztességes, nappali munka mellett űzni. - Jól van, csak nem akartam megzavarni, viszont biztosítani szerettem volna, hogy ha ki van borulva, vagy mi, akkor van itt valaki, aki segíthet. Bár éppenséggel nem tudom, hogyan, de nem is ez a fontos. – A fejrázásánál mentegetőzve emelem fel a kezemet, igazán nincsen szükség arra, neki van igaza, feleslegesen győzködtem, megértette elsőre is. Jogos, hogy így teljesen ismeretlenül nem engem fog kitűntetni a bizalmával, viszont én meg túlságosan úri nevelést kaptam, nem tudom tétlenül nézni, ha egy lány vagy nő indulatos, vagy rossz kedve van. Mint egy reneszánsz-lovag kivont karddal csörtetve védem meg a sárkánytól. Ezen csak a kiélt ábrázatom, és a borostás képem ront nagyot. - Aha. Hülyeséget beszélek? De ahogy gondolja. – Vonom meg a vállamat, a szépséget nem lehet egyenruha mögé rejteni, a báj pedig nem függ a pillanatnyi dactól. Képes vagyok az igazi jellem felismerésére, mint ahogy Damon sem tudott úgy igazán bántani engem, és nem a gyűrű miatt. Ellenben túl hamar keltem ki az ágyból, az éjjeli erdei „séta” sem volt a legjobb ötlet. Ha ezt a kórházban megtudják, el leszek kalapálva. Azt pedig végképp nem akarom, hogy Elana megtudja... - Nem vészes, csak kötést kéne cserélni. Ha hazavisz, akkor megköszönöm. – Döntöm oldalra a fejemet két ájulós pillanat között, már így se túl jó a viszonya láthatóan a főnökséggel, és most még ez is. De megyek vele elkéredzkedni, majd arra fogjuk, hogy nagyon bepiáltam, és kell egy sofőr. Azért nagy dobra nem akarom verni, hogy itt voltam, és vérzek. Az valahogy nem venné ki túl jól magát. Csak rá támaszkodok, és felköhögök kissé, de tartom magam.
Nem vagyok én mindig ilyen, bár az tény és való, hogy az életem nem a legtökéletesebb, de ez a mai nap még a szokásosból is kiemelkedik. Ha lenne rá lehetőségem elhúznék haza és bevackolnám magam az ágyamba egy kellemes meleg fürdő után, de sajnos ez nem megoldható, mert nem akarom, hogy folyton csak Chris-szen élősködjek, ahhoz viszont az kell, hogy el tudjam normális tartani magam. Le kell tehát nyelnem a bunkó vendégeket és a hatalmaskodó főnökök dumáit is. Menni fog, csak egy kis levezetés kell, amit jelen esetben az ajtófélfa bán. - Mondtam, hogy nem zavar, de győzködni nem fogom, azt ne várja... - rázom meg a fejem, amikor visszakozik, miután próbáltam legalább valamelyest megemberelni magam. Nem, akkor sem fogok túlzásba esni, azzal hogy megmagyarázzam neki, nem vagyok annyira hárklis, mint ahogy tűnik. Jó kedvem az, mint az tény, bárki láthatja, de meg van az okom rá. - Csinos... kedves? - ráncolom kissé a homlokomat és majdnem komolyan elnevetem magam. Csak végig kell nézni rajtam, nem vagyok az a cicababa típus és nem is szoktam nagy hangsúlyt fektetni a külsőmre, most is a ruhám egy szimpla egyenruha. A kedvességemet pedig kétlem, hogy megtapasztalta volna, hiszen kicsit sem voltam az vele. Aztán majdnem kidől nekem, azt pedig a hülye is kiszúrná, hogy vérzik. Igazán nagy a mázlija, hogy nem vámpír vagyok, így olyan mélyen nem érint meg a dolog, maximum a szimpla aggodalom, ami kiül az arcomra. - Ön csak... éppenséggel nincs jól és mindjárt elájul itt nekem. - francba! Nem hiszem, hogy most ez az, amire leginkább szükségem lenne, arról nem is beszélve, hogy alapjáraton nem is kéne elbírnom egy ilyen alakot, ő pedig épp most akarja felnyalni a padlót, szóval kéne vinni valahova, ahol lefeküdhet? - Keresünk egy orvost rendben? - remélem legalábbis, hogy még nem ájult el és hajlandó lesz beszélni. Nem tudom, mit művelt, de nem is most fogom kérdezgetni, nem hiszem, hogy arra van szüksége. Inkább szépen a válla alá nyúlok. Ilyenkor jó, hogy mi vagy, tudok segíteni neki menni, akkor is, ha éppenséggel nagyon kéne szenvednem, ha rám nehezedik. A kellemetlenebb csak az, ha tényleg elájul, akkor fel kell vennem, de ez esetben nem fogom levinni a vendégek közé, az... gyanús lenne, hogy a magam vékony alkatával simán elbírok egy pasit.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 24, 2014 8:18 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie& Alaric
Between two worlds
Nagyon sok keresűség lehet ebben a lányban, hogy mindenben a negatívat látja. Valaki erősebb lesz a megpróbáltatásoktól, míg egy másik halmazban csak a negatívum gyűlik tovább. Na nem mintha én maga volnék a megelevenedett optimizmus. Ő viszont nagyon fiatal, akaratlanul is megindító, hogy mindenre ennyire rosszkedvűen reagál. Vagy csak egy rossz pillanatát kaptam el? Akkor pedig talán rajtam a sor, hogy felvidítsam? Nem, nagyon úgy tűnik, hogy még inkább lekezelő velem, mint idegennel. Egy felsőbb hatalomként éli meg a jelenlétemet, mert én vendég vagyok, míg ő alkalmazott. Sejtelmem sincsen, hogy az ingerültsége netán a teliholdnak is betudható, de ha tudnám is, egy farkas nem lesz automatikusan támadó a ciklus miatt. Csak az esélye nő, hogy az agresszív hajlam elmélyül. Csak egy fiatal, csalódott lányt látok a személyében. Hebegésről szó sem volt, ellenben nagyon méreget. Talán azért, mert kulturáltan társalogni próbálok, máris gyanus vagyok? Vagy ez a város már annyira a fertő mocska, hogy az első pincérnőt vérfarkasnak kéne néznem? Nem, én még hiszek abban, hogy valaki lehet normális is, nem csak vérengző fenevad, még ha nem is teljesen ember. Oldalt döntöm a fejemet a válaszán, aztán cinkosan nemet intek. - A-a-a, hagyjuk a mellébeszélést. Ha zavarom, csak szólnia kell. – Túlságosan úgy vágta rá, hogy ennyire hülye még én sem vagyok. Tény, hogy elragadnak olykor az érzelmeim, de mégiscsak vadász vagyok, nem csak egy szimpla történelemtanár. Sőt, ez utóbbi már nem. Ellenben ő nagyon szemforgat, és másról kezd el beszélni. - A sajátomat megértem, na de Ön? Csinos, kedves, mi kell még? – A kérdésen felnevetek, amire éles fájdalom hasít felém, és már válaszolni sem tudok. Odakapok a bordáimhoz, és vért tapintok a tenyeremen, ahogy megtántorodok, és automatikusan elkapom a karját. - Elnézést, én csak... – Próbálok pislogni, és az eszméletemnél maradni. Felszakadt a seb, korai volt még az erdőben vadásznom.
Ritkán vagyok igazán barátkozós kedvemben. Meg van ennek az oka, nehezen bízom meg bárkiben is, és ezen sajnos nem sokat tudok változtatni. Vérfarkas vagyok, vadászhatnak rám, a vámpírok közül nem egy elvből rühell, vagy eltenne láb alól, mert netán veszélyes lehetek rájuk. Aztán persze itt van ez az egész nem emlékszem a múltamra dolog, amivel van még aki szívat is, hát hogy a viharba ne lennék antiszoc kedvemben és ne akarnám kivégezni az ajtófélfát csak azért, mert épp az jött szembe, hogy levezessem rajta a dühömet? Az már a rosszabb helyzet, hogy ezt még valaki meg is látta, ám a maga enyhe hebegésével mintha csak nem is tudná miről van szó. Miért érzem azt, hogy valami... nincs rendben vele? Tényleg sikerül megismételnem a szavait is, de ebben az is benne van, hogy nem vagyok a toppon, hogy mindenre figyelni tudjak. Majd... máskor. - Igen, persze boxolni járok szabadidőmben. - ez egész jó! Még nem is gondoltam rá, mint indok, arra is választ adhat miért vagyok erősebb, mint az átlag. Sejtelmem sincs, hogy miért is nem tűnik már el, úgy egyébként. Úgy nézek ki, mint aki nagyokat szeretne beszélgetni? Nem hiszem, hogy ezt tényleg le lehet szűrni rólam. Egyáltalán nincs kedvem arról trécselni, hogy boxolni járok-e, és hogy miért nem véres már a kezem. Vagyis az azért van, mert lemostam, de sérülés az más miatt nincs rajta. - Végül is amúgy is szünetet akartam tartani, legalább lesz kire fognom, hogy miért nem megyek vissza azonnal. Ön szerint fair, hogy a dohányosok fél óránként kiszaladgálhatnak, másnak meg végig kell melózni az egész estét? - kérdő tekintet, de ez inkább csak egyszerű költői kérdésnek minősül most. Nem is akarok rá választ, szerintem nagyon is nem fair az egész! A kis beszámolója alapján már nyilvánvaló, hogy tanárról lehet szó. Kicsit féloldalasan nekidőlök az ajtófélfának, amit épp az imént sikerült kissé megkínozni és úgy mérem végig. - Látom ön sincs sokkal pozitívabb véleménnyel saját magáról, mint én, ebben hasonlítunk. - rántom meg kicsit a vállam. - De akkor miért jött el, ha ennyire nincs kedve a puccos társasághoz? - na igen, ezt a részt nem értem, mert nekem itt kell lennem, mert én itt dolgozom jelenleg, de neki egyáltalán nem kötelező, bátran elhúzhatna a fenébe.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 22, 2014 11:13 am
Ez határozottan nem az én napom, na de mikor igazán az? Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű és könnyű ez a meló, mert túl nagy az esély, hogy ismerős arcokkal is összefuthatok és a legrosszabb, hogy nem léphetek le és kénytelen vagyok bájcsevegni, plusz a főnök egy bunkó. A Grillben legalább ennyivel könnyebb a helyzet, a főnök normális, és ha egy vendég kiállhatatlan, akkor le tudom passzolni egy másik felszolgálónak és máris minden meg van oldva. Itt viszont még akkor is kapok egy fejmosást, ha csak úgy eljövök engedély nélkül a mosdóba, miközben a többiek párosával mászkálnak ki dohányozni tíz percenként. Jó, lehet hogy túlzok, de ez akkor sem fair! Ezért is kell nekem ez a kis levezetést, amit az ajtófélfa bán és úgyse fogja senki sem tudni, hogy én csináltam. A pasast pedig későn veszem észre, de csak nem fog leszaladni, hogy azonnal szóljon valakinek, hogy rongálom a drága állami tulajdont. Legalábbis nagyon ajánlom neki. Abban reménykedem, hogy mire kiérek, már itt sem lesz, de sajnos nem ezzel szembesülök. Ott van, én pedig legalább valamennyire lehiggadtam már, de azért még így sem tökéletes a helyzet. Határozottan meglep, amikor a kezem után nyúl, pedig... vendég ha jól látom és az itteniek általában önző barmok. Tisztelet a kivételnek, de sajnos ilyesmivel ritkán találkozom. Jó eséllyel a meglepettség miatt hagyom, hogy megnézze a "sérülést", ami már egyáltalán nem is látszik, a vért pedig lemostam odabent. - Nem, nem vészes. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ahogy mondani szokás. - rántom meg kicsit a vállam. Persze fájt, rohadtul, mert attól hogy begyógyul a seb, még ugyanúgy tud fájni, mintha nem így lenne, de ennyi kellett, hogy le tudjam vezetni a feszültséget és ne robbanjak szét, no meg még a következő pár órát kibírjam. A kutató tekintete sok mindent elárulna annak, aki ismerős mindenben, de én őszintén szólva még nem sok vadásszal találkoztam. Azt hiszem ez Chrisnek köszönhető, bőven elég nekem a maffia ügy, nem kell még mellé az, hogy a fajtám miatt is el akarjanak tenni láb alól. - Constanse Mathis, bár kétlem, hogy épp velem akar kedélyesen csevegni. Ön is vendég itt nem? - csak mert rajtam látszik, hogy nem és pár perc múlva amúgy is vissza kell mennem, hogy bájologjak tovább. Komolyan hánynom kell ettől az egésztől. Főleg, ha a sok balga lélek tudná, hogy hány vámpír sétálgat most is közöttük, akik csak arra várnak, hogy este majd valakinek a vérét szívhassák. A pohár közben a padlón végzi, de engem valahogy mégis csak jobban érdekel ez a figyelő tekintet. - Vissza kéne mennie szórakozni nem gondolja? Amúgy sem ezen az emeleten van a party. - nem is tudom, hogy ide feljöhet-e más, mint a személyzet. Nem vagyok benne teljesen biztos.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 14, 2014 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
A pohárral a kezemben nézelődök, valahogy most csak egy bizonyos részem vágyja a társaságot, egyenlőre most még bőven elvagyok az óvatos tapogatózással. A zenét itt is hallom, és néha elkapok egy nevetést, vagy beszélgetésfoszlányt. Még akár olyat is hallok, hogy vámpír, de biztos csak a sok gyógyszer miatt hallom azt, amit hallani akarok. Most nincsen haloween, biztosan az illető csak viccel, Damon pedig kifejezetten óvatos duhaj, nem szokott tanukat hagyni. Ő is itt lehet valahol, ellenben mégsincsen kedvem a magyarázkodáshoz. Biztosan barátok vagyunk még, de én se viselném jól, ha a másik lepattintana, hogy majd beszélünk. Hát csak összefutunk valahol, először úgyis Elenát és Jeremyt kell istápolnom. Megigazítom ujjaimon a gyűrűt, túl sokszor haltam meg mostanság, a különös lélek teljesen átvette felettem az uralmat, úgyhogy az ékszertől függetlenül nem ártana jobban vigyáznom magamra. Valaki nagy fújtatva közeledik, érdeklődve mérem végig, de nem köszön, tehát nem ismerjük egymást, ami nem is baj, a leányzó ugyanis az ajtófélfának mutatkozik be elsőként, amely sikoltva hasad ketté egy helyen. Ezt akár én is kaphattam volna, ha rossz helyen vagyok. Bevágja maga mögött a mosdó ajtaját, én pedig kicsit közelebb oldalazok, hátha tompa puffanást hallok, talán rosszul lett. De semmi ilyesmi, csak a kézmosást hallom. Nyílik az ajtó, és éppen ajánlanám fel, hogy legalább valami sebtapaszért elszaladok, amikor látom, hogy az utolsó duzzanat is lelohad éppen. Finoman elmosolyodom, ennyire már nem szoktam meghökkenni, csak az a kérdés, hogy mifélével van dolgom. A szimpla düh emberi tulajdonság, nem kell azért megtámadnom, mert kieresztette a gőzt. Majd ha ártatlanok torkát kezdi feltépni, akkor ráérek darabjaira szedni, addig elég szemmel tartanom. Be sem mutatkozom, csak a keze után nyúlok, a poharat pedig a korlátra teszem le. - Hadd nézzem. – Remélem nem húzódik el. – Szerencsére nem tűnik vészesnek. – Forgatom meg a tenyerét, az öklét, hogy aztán elengedjem a végtagot. – Úgy tűnik nagyobb volt a füstje, mint a lángja. – Tetetem az ártatlan szemtanút, ám pillantásom pontosan elárulja, hogy tudom, természetfelettivel van dolgom. - Alaric Saltzman. – Mutatkozom be, közben a pohár ripityára törve találkozik a kövezettel, túl kis felületre helyeztem ki, nem igazi korlátról volt szó, csak valami keskeny párkányról a képek alatt. – Hoppá.. – Nem is pillantok le, arra próbálok rájönni, hogy mivel is van dolgom, hátha a jelekből összeáll a kép. A regeneráció a legtöbb vérlényre igaz lehet.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 09, 2014 9:33 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Alaric & Connie
Kell a pénz, de vajon tényleg minden áron ezen kellene lennem? Igazán nem vagyok benne biztos, főleg hogy még csak félidőnél tartunk, vagy még ott sem - rá se mertem nézni az órára -, de máris egészen elegem van az egészből. Csak azért beszólnak, mert ittam pár korty bort, most komolyan? Miért olyan rohadt nagy bűn az mégis? Nem tök mindegy, ha egyszer úgyis annyi ital fog itt, hogy azt még számolni is nehéz? Őszintén szólva a főnök csak azzal foglalkozik, hogy árgus szemmel figyeli, hogy ki mit csinál, és amint kiszúr valami hibát, már is jöhet a lecseszés. Le kell egy kicsit higgadnom és ha ez meg van, akkor majd visszamegyek. A többieknek ki lehet mászkálni cigi szünetre... lehet hogy nekem is rá kéne szoknom, vagy úgy tenni, mintha. Tisztára nem fair, hogy nekik lehet, én meg örülök, hogy addig elszabadulok, amíg elmegyek wc-re. Tuti, hogy a fickó egyszerűen pikkel rám, csak tudnám, hogy miért!? Nem tettem ellene semmit, és most miért számít az a bor? Jó, meg az a szendvics, de azt akkor se láthatta meg! Forgatom a szemem a kis lecseszése után, és trappolva kettesével szedem a lépcsőket. Csak akkor engedem ki a bennem tomboló dühöt, amikor végre felérek a másodikra. Eszem ágában sincs ott lent a tömegben elmenni a mosdóba, muszáj volt kicsit eltávolodnom a sok marhától. Az már nem kérdés, hogy a mosdó előtt ököllel ütök bele az ajtófélfába. Mérges vagyok és valahogy le kell vezetnem a dühömet, különben túlságosan elviselhetetlenül feszít. Persze a kézfejemen a bőr azonnal felreped, de hát kit érdekel? Elég megmosni és hamar begyógyul majd. A kellemetlenebb a kissé megrepedő ajtófélfa, de az meg aztán végképp nem érdekel, úgy se tudja senki, hogy én voltam, igaz? Na és ekkor szúrom ki a pasast, aki nem is olyan messze a falnak dőlve nézegeti a képeket. Ez... nem... az... én... napom! Csak egy pillanatra találkozik a tekintetünk, én pedig elhúzom a számat, és kis hezitálás után lépek be a női mosdóba és vágom be magam mögött az ajtót. A deszkán kint látszik a repedés és persze a halvány vérnyom is, amit magam után hagytam. A kezemet szépen a csap alá tartom, kicsit csíp, de máris gyógyul. Mire visszaérek már látszani sem fog rajta semmi.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 09, 2014 8:16 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Lassan nem ártana visszatérnem az élők sorába, ha nem is szó szerint, mert halott nem voltam, csak majdnem. Bár tudnám, hogy az egykori lapis lazuli kő miért nem védett meg a kísértettől, aki megszállt, holott az volt a funkciója, hogy ellenálljon a természetfeletti támadásainak. Ez végül nem így lett, és komoly hónapok állnak mögöttem, amelynek nem olyan régen vége szakadt, és immár a magam ura vagyok. Végre. Damonnel lassan nem ártana felvennem a kapcsolatot, mert a végén még azt hiszi, szándékosan hanyagolom. Talán majd itt összefutok vele, kifejezetten kedveli az ilyen összejöveteleket, valahol már a közelben kell lennie. Egy fagolyókkal töltött pisztolyon, és egy fémhuzalon kívül most mást nem hoztam, nagyon érdekes lenne úgy megjelennem, hogy állig fel vagyok fegyverkezve. Kiszállok a kocsiból, és átvágok az épület előtti zöld szakaszon, kissé csípős most az esti fuvallat. Most jut eszembe, hogy borotválkozni nem sikerült, még szerencse, hogy megtettem három nappal ezelőtt, amikor már kész szakállam volt, így most csak szögesdrótra emlékeztető borosta keresztezi az állkapcsomat. Biccentek néhány egykori diákomra, akik megismernek, majd elragadva egy pezsgős poharat, felsétálok a lépcsőn a másodikra. Még nem akarnék elvegyülni, az is nagy előrelépés, hogy ki tudtam mozdulni a biztos menedékből. Nem lehetek állandóan szárnyaszegett madár, aki a fészkében csipog, itt az ideje a lelki gyógyulásnak. Ám csak szépen fokozatosan. Nekidőlök a korlátnak, és nézegetem a falakra aggatott képeket.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Kezdőlap
