Talán meggondolatlan kijelentés volt ez tőlem, de semmi okom nem lett volna rá, hogy visszautasítsam. Leginkább örömmel töltött el, hogy láthatom, ugyanakkor egy részem emlékeztette magát arra, hogy bár valami nem stimmel vele, vére igenis forró és zamatos, én pedig egy hibrid vagyok. Ráadásul a fiatalabbak közül még farkasként is, nem hogy vámpírként. Tudtam ügyelnem kell rá, hogy ne veszítsem el fejé, de épp az ilyen kijelentései pezsdítették fel újra azt az éhség érzetet, ami valahogy mindig és visszafordíthatatlanul mardosott. Szeretni… Sok mindent mondhattam volna rá, a helyzetre, a bennem lapuló érzésekre, de a legkevésbé sem ez a szó ugrott volna be először. Jobb azt mondani, hogy önmarcangoló szeretet. Vagy valami hasonló. A testét befedő hegek egy része, ha nem az összes, bár csak közvetve volt az én hibám, mégis átéreztem, talán most életemben először, hogy mégis mennyi mindenre képes értem. Egy elveszett lélekért, aki nem biztos, hogy ezt megtenné érte. Mert tudtam van az a határ, amit én nem ugranék meg. Hányszor hátat fordítottam már a problémáimnak, azoknak, akikhez érzelmileg valamennyire is kötődtem, s nem egyszer ez az életükbe került. Részben vagy egészben, az most lényegtelen. Drew az a típus volt, aki kötődött, aki bár nem ismerte be, otthon, ami egyszer az én otthonom is volt… ott érezte magát igazán jól. Velem ellentétben, aki rohanvást kereste a szabadságát bárhol, bárhogyan és bárkivel. Ahogy levetem magam a magasból újra átölel ez a szabadság érzet, gondolataim pedig mintha kitisztultak volna, semmibe vesznek. De a medence aljára érve elkap egy megmagyarázhatatlan érzés. Az a fajta, ami igazi szabadságot ad testnek és léleknek, ahol már nem gondolkodsz, csak lebegsz. Aztán elmerülve ebben az érzésben nem kell sok, hogy megfeledkezzek arról is, hogy ezzel ismételten csak Drew idegeit ostorozom. A lehető legtermészetesebb reakcióval fogadom, hogy újra a víz felszínén vagyok, levegőhöz juthatok és közelebb hajolva ajkaihoz tovább pezsdítem a már így is túlfűtött levegőt. Az idill persze így sem állhat vissza egyből. Egy őr lépteinek zaja csapja meg fülem, és a felkelő Nap jelzi: ennek a fürdőzésnek ma itt vége szakad. Könnyed mozdulatokkal kapkodom magamra a ruhákat, és indulok Drew után, aki már a motoron ül indulásra kész. –Javasolnám a motelt ahol megszálltam. Nem ártana megfürödni. Megint.-mosolyodom el, és kulcsolom át kezeim derekán, ahogy felbőg a motor és elindulunk. Út közben egyre azon kapom magam, hogy feszítő éhségem nem hagyja figyelmen kívül a szív egyenletes dobogását, ami még a hűvösebb levegő érintésétől sem akar gyorsulni. Ínyem szúró érzésének egyre kevésbé vagyok ura, míg végül füléhez hajolva tudatom vele, hogy most el kell még intéznem valamit. -Várj meg a hotelben kérlek.- nyomok egy csókot arcára és engedem el ezzel a lendülettel derekát, és tűnök el az egyik sikátorban. Hátam a hűvös falnak vetem, vizes hajam arcomba hullik, kezeimmel pedig homlokom lüktetését próbálom lecsökkenteni. Az éhség mardosása egyre erősebb. Magamra kapom hát a még kezemben lévő ruhadarabjaim, és végigszáguldva az utcákon a kórházig meg sem állok. Óvatosan a kamerák kereszttüzét igyekezve elkerülni suhanok a vérbank részlege felé, és ragadok meg néhány tasaknyi vért, mikor épp senki nem tartózkodik a szobában. Kifelé menet jó néhány kíváncsi tekintet fordul felém. Igen beismerem, nem mindennapi látvány: vizes haj, ideges tekintet és félig szakadt göncök, nem mellesleg mindehhez társul két egy meztelen talp. Előbb néztek hajléktalannak, mint normális lánynak. Kiérve a még félig üres kórházból a sikátorokon keresztül közelítettem meg a Hotelt. Előtte azonban még jónak láttam elkapni valami élőt. Egy kissé részeges tekintetű lány jött velem szembe, akiről szintén nem tudta eldönteni az ember, hogy hajléktalan, utcalány vagy csak kissé szétcsúszott az elmúlt éjszaka alatt. Elkapva nyakát, mélyen szemébe nézve parancsoltam rá, hogy ne sikítson, aztán engedve a számat zsibbasztó érzésnek, fogaim előbújva szívni kezdtem vérét. Épp annyit, hogy a hotel szobájáig kibírjam. Majd elengedve következő parancsom arra vonatkozott, hogy támolyogjon haza és felejtsen el. És lehetőség szerint ne haljon, meg míg ki nem ürül testből vérem, mely nyakának gyors gyógyulását eredményezte. De fejem zúgása nem sokat enyhül, sőt úgy éreztem, még erősebb lett az éhségérzetem. A portást meg se tisztelve egy köszönéssel sem, lépek a liftbe, és vetem hátam újra a hidegnek, hátha az valamit enyhít az érzésen, mely még mindig őrjítően hat rám. Az ajtómhoz lépve biztosra veszem, hogy Drew már a szobában van, hisz szívverése zaját még így is hallom. Lenyomva hát a kilincset belépek, de mindenféle szófecsérlés nélkül indulok a hűtő felé és dobálom be a fiókba a ruhám alá rejtett pár tasakot, majd az utolsó darabot fogaimmal felszakítva kezdem magamba önteni. Egyik kezemmel a pultot támasztom, másikkal a zacskót szorongatom, és élvezem, ahogy a vér zamata végigszántja torkom és éhségem egyre múlni látszik. Szemeim alatt az erek sötéten dudorodva néznek rám vissza a polc üvegéről, mintha csak a saját belső szörnyem nézném. Mindig is gyűlöltem ezt a látványt. Szép a hosszú életreménye, a szabadság, de ehhez gyötrő érzelemhullámok, folytonos éhség és nem mellékesen egy rút arckifejezés is társul. Mint a gonosz mostoha a mesékben. A zacskót utolsó cseppig kiiszom, mikor eldobva azt a földre végre képes vagyok egy egészséges mély levegőt venni, de nem fecsérlem arra időm, hogy a kukába is célozzak vele. Megfordulva Drew tekintetébe ütközöm, melynek csillogására csak most leszek igazán figyelmes. Nem tudom eldönteni, hogy harag vagy megdöbbentség süt le róla. De nem tudok szégyenkezni, hisz tudja jól, én már ez vagyok, ezen nagyon nem tud változtatnia. -Essünk túl rajta.-adom meg magam, felemelve kezeim, jelezve, hogy nem áll módomban védekezni a felhozott vádak ellen. Miért is tenném. Bár elismerem, nem volt egy jó húzás lelépni csak úgy, döntést sem adni neki. Viszont jobb volt így neki, ahogy nekem is. Engem nem mardos a bűntudat, hogy kihasználom, mintha csak egy vértasak lenne, ő pedig örülhet, hogy éhségem miatt nem gazdagodott egy újabb sebbel, vagy épp nem téptem le a fejét. És nincs mit tenni, már nem tudom visszacsinálni, ha akarnám se. De nem is akarom. Ázott külsőm valamivel szárazabb lett, kevésbé néztem ki úgy, mint egy prosti, de még mindig jobban hasonlítottam egy hajléktalanhoz. Ruhám viszont feszélyeztet, és vizes érzete cseppet sem érezteti azt a biztonságérzetet, amire most, hogy újra jól érzem magam, szükségem lenne. Pláne nem a felhozott vádakkal szemben.
Türelmetlenül vártam a motoron.. de nem a félelemtől, nem tartottam attól hogy mi lesz ha lebukunk, ha elkapnak. Egyszerűen csak az adrenalin, amit adott ez az egész kialakult helyzet. Tulajdonképpen már hiányzott ez az érzés, és hálás vagyok Elinek, illetve saját magamnak is hogy kipattant a fejemből ez a hülye ötlet, hogy csobbanhatnánk egyet az éjszaka közepén csak úgy, mint régen. Nem ért meglepetésként egyáltalán hogy közelébe ily gyorsan megy az idő, tulajdonképpen száll. Egy pillanat alatt reggel lett, ezzel a mi kis mókánk is vége ugyebár. A motor hirtelen elnehezedik, majd érezve kezét derekamon jól eső bizsergés fog el. De, most nem ezen van a hangsúly hanem azon, hogy merre s hogyan tovább. Otthon, s bármi ilyesmi hely nincs, ahova mehetnénk részemről ezért is hagyom rá a döntést. - Közös fürdőzés? - Kapom fel fejemet, s csillogó szemekkel már indítom is el a motoromat. Bár nem mondta egy szóval sem, azt hiszem tartozik nekem ennyivel még ha ez azt is jelenti, hogy nyomorognunk kell. - Már indulok is. - Nem is kellett többet mondania, el is indultam vissza - vissza nézegetve a férfire a visszapillantóból s jólesően mosolyogtam rajta. Bár, azt be kell hogy valljam, ennyire nem volt esélyem szétnézni a városba, hogy elsőre tudjam mi merre van. Már az is a szerencsén múlt hogy megtaláltam az aquapark-ot.. és érzem hogy ezúttal elhagyott ez a szerencse. Eliza csókját érezve arcomon a motor hirtelen könnyebb lesz, én pedig azonnal lefékezve nézek Eliza után. Követném, ha nem vesztettem volna el azon pillanatban a nyomát.. érdekelne hogy hova mehet ilyenkor, s mit is csinál.. bár.. van egy két sejtésem, és az ő érdekében is jobb ,ha nem látom.. A városban furikázva pár sort még, végre találkoztam egy ilyen korai pillanatokban munkába siető emberrel, valószínűleg. Akitől megtudtam kérdezni, hogy merre tovább. Segítségével könnyedén megtaláltam a hotelt, s a portást lefizetve ki is adta Eliza kulcsát. Nem kellett túlzottan erőlködnöm meggyőzésében, valljuk be megnyerő tudok lenni, ha nagyon akarok. A számot leellenőrizve kerestem a szobát, majd amint megtaláltam nem is vártam tovább. Kinyitva ajtót bementem, s fel sem kapcsolva egy villanyt sem sötétítettem be a helyszínt. Leültem a kanapéra, pontosan a bejárati ajtóval szemben, s vártam a nem régiben eltűnt lányra ezúttal türelmesen. Nem is kellett sokat várnom, az ajtó szintén nyitódik, tekintetünk találkozik a lánnyal még sem szól hozzám egy szót sem, mintha teljesen idegenek lennék egymás számára. Természetesen, utána megyek. Követem őt, majd a falnak támaszkodva figyelem azt amit művel azzal a vértasakkal. Mohón nyomja, s egyszerre szívja is a tasak tartalmát. Nem hiába, a vámpír az vámpír marad. - Szóval? Hozzám se szólsz? Fontosabb az a valami a kezedben? -Mutatok a már üres zacskóra kissé idegesen. Természetesen nem fogok beleszólni a táplálkozási módjaiba, tulajdonképpen örülök is neki hogy nem éppen egy ember vérét szívja, de mindeközben ideges is vagyok. Azért, hogy ismét lelépett hogy elhagyott. Nem túl biztató felsőjére merednek szemeim.. nem, most kivételesen máson fantáziálok. Az a vérfolt nem a vértasaktól került oda.. de még is ki vagyok én neki hogy kérdőre vonjam tettei miatt? Hiába nem tetszik, el kell fogadnom új lényét.. még ha nehéz is. Keresztbe fonom karomat, majd megfordulok s távolodni kezdek tőle, mintha lemondtam volna róla pedig közel sincs így. Egyszerűen csak csillapítani akarom a bennem kialakult indulatot. - Azt hiszem rám férne egy hideg zuhany. - Szólok hozzá végül kissé lehangoltan. - És csak mert olyan jó barát vagyok, megengedem hogy megmosd a hátamat. - Mindezek ellenére sem vagyok hajlandó lemondani a közös fürdőzésről, s engedve ennek mosolyodom el halványan végül, s fordulok felé válaszára várva, ellentmondást nem tűrve.
Kicsit frusztráló volt a tény, hogy valószínűleg velem szemben ő az a típus, aki a hozzám hasonlókhoz és a magukban csak vámpírokhoz nem annyira vonzódik. Mármint előbb döfne karót valakinek a szívébe, mintsem segítene rajta. Bármennyire is próbáltam ezt az éheztetés dolgot, a végére annyi erőm maradt csak, hogy ne tépjem szét a lányt, felsiessek a szobámba a hátsó ajtón keresztül és mit sem törődve újdonsült lakótársammal, átadjam magam a vér üdítő erejének. Emlékszem régen ezt együtt, egy pizzás dobozból és némi sörözésből állítottuk elő, amolyan sáskajárás szerű pusztítással. Hát ez most más volt. Ha úgy kívántam, ehettem emberi ételt, de ez vajmi keveset segített a tényen, hogy vért kívánok, s a maró érzés sem múlt el torkomban. Inkább csillapodott, de nem igazán érezhetően. Az a pia volt inkább. Mintha meg se hallotta volna, amit mondtam, két kérdést tett fel, amin leginkább csak a szemeim kerekedtek el, és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy ezért a mondatáért jól fel kellene képelnem. Kezeim ökölbe szorultak, szemeim összeszűkültek ahogy elfordult tőlem, és egy pillanatra elgondolkodtam azon is, hogy megragadva kitegyem a szobából a folyosóra, aztán menjen amerre akar. Persze értem én, nehéz ezt feldolgozni, de tudta mivel kezd. Látta, mire vagyok képes, és egyenlőre az elvérzéstől én mentettem meg, noha amit adtam vissza is vettem véréből. Gondolataim oda meg vissza cikáztak fejemben, ami immár hangosan lüktetett, s a fürdőzésre tett ajánlatát egyenlőre nem, hogy megfontolni nem akartam, de még csak elképzelni se, hogy testéhez érjek. Hiába ellenkezdtem gondolataimmal, testem előrelendült, elkaptam vállánál fogva, a falnak szorítottam mellkasánál, és nem túl kedves hangot megütve szólaltam fel a saját érdekeim védelmében. -Az a valami, tetszik vagy sem életben tart. Fogalmad sincs róla milyen érzés folyton éhesnek lenni, és hiába magadba tömni több adag kaját, ha tudod jól, hogy nem segít.-lapítom mellkasát, mélyen szemébe nézve, hagyva, hogy felvegye arcom a megszokott eltorzult formáját, csillogó szemeimmel, melyeket így smink helyett kidüledező erek szegélyeznek. Tudom mire volt ez jó. Pontosan tudtam. Azt hihette újra elfutok, holott megmondtam, nem megyek sehova. Innen nem. Még nem. talán majd idővel. De most, hogy visszakaptam nem megyek sehova. -Igen, abban a pillanatban fontos volt. Kiraboltam egy vérbankot, és mivel nem bírtam ki odáig, megharaptam valakit. De életben maradt, ahogy te is. Talán rosszul emlékszem, de nem én kértelek, hogy puszta kézzel zúzz össze egy poharat, és bár nem kérted, megóvtalak több órányi kórházi ücsörgéstől, mert adtam a véremből. De tudod mit? Igazad van, egy vérre szomjazó szörnyeteg vagyok, de ha ez nem tetszik, az ajtó arra van.-engedem el, ahogy arcom újra a régivé nem válik, majd a földre dobva vizes felsőm, bevágom magam mögött a fürdő ajtaját, és a tükör elé lépek. Szemeimben megcsillan egy-két könnycsepp, amitől csak még idegesebb leszek.-A francba.-közlöm a tükörképemmel, megdörzsölve szemeim, s megengedve a vizet, leveszem ruháim, melyek újfent a földön végzik, s belépek a hideg víz alá, hogy megnyugodjak. De mintha agyam hirtelen sokkot kapna, fájdalmasan szúrni kezd, torkomból pedig akaratom ellenére is előtörik egy hangosabb sikítás, mely inkább a fájdalom hatására elmélyül és eltorzul a fürdőszoba akusztikájában. Az ajtó kinyílik végre, mert bár rácsaptam, örültem volna, ha nem fordít nekem hátat, ahogy én megtettem vele már sokadjára is. A hideg falnak vetett hátammal ellököm magam, mert mintha ahogy arcomra pillant, úgy marad abba a fájdalom. -Meg akarsz ölni?-érdeklődöm, mikor végre van erőm megszólalni, bár a hangnem még nem az igazi. Vele ellentétben mintha én lennék az egyetlen, aki észreveszi milyen meredek dolgokat művel. Boszorkány, kétség sem fér hozzá, ezzel a húzásával biztosított erről. A probléma csak az, hogy nem tudja kezelni, engem pedig ez a tény most a legkevésbé sem izgat. Pillantásom bár a régi emberi énemé, úgy szikrázik, hogy ha ölni tudnék vele, már holtan heverne a földön.
Nem ok nélkül vetem meg a vámpírokat. Az éhség részét még meg is érteném egymagába, s az ezzel járó táplálkozási módot egy emberből, ha nem hidegvérrel ölnék meg végül az áldozatot. Persze kivétel van, csak hogy engem eddig eggyel sem hozott össze a sors. Makacsok, azt hiszik hogy ők a világ urai, hogy mindenkinél erősebbek.. nem hiába vagyok tele sérülésekkel. Nem vagyok holmi hős hogy bárki segítségére siessek, egyszerűen csak ha szemtanúja voltam egy ilyen dolognak kényszert éreztem arra hogy közbeavatkozzak. Az én erőmmel persze nem sokat értem velük szemben, de mire is való az önvédelem? Mindenki a saját kárán s hibáin tanul, ezzel pedig én sem voltam kivétel. Nem veszekedni jöttem ide, nem ezért kerestem fel Elizát hogy végül lökjük egymásnak az idegfeszítő dumákat.. mindössze csak nehéz egyelőre elfogadnom, hogy Ő is egy közülük, s erre az egészre ráadásul rátesz az, hogy megint szó nélkül elhagyott. Le kell szoktatnom erről.. - Azt hittem, hogy újra elhagysz, hogy újra elveszítelek. - Tartom a szemkontaktust ezúttal teljesen komolyan, s csak állok előtte semmit nem téve. Talán nem úgy tűnik, nem annak látszik, de a barátaimat mindennél fontosabbnak tartom, és, amíg vértasakokból oltja szomját nincs is bajom vele. Nők.. komolyan, teljesen kiforgatják az ember szavait. Egy szóval sem említettem neki hogy egy szörnyeteg lenne, még ha van is benne egy kis igazság s ahogy nézek rá talán erről árulkodik.. de mindeközben mégis a barátom.. időbe fog telni mire elfogadom vámpíri mivoltát. - De tudod mit? Igazad van.. semmit nem tudok az éhségetekről, sőt.. szinte már rólad sem. - Ökölbe szorítom kezemet, s ahogy elenged szintúgy hátat fordítok a lánynak, aki a fürdőbe sietve becsapja maga után az ajtót. A fejem lüktet.. úgy érzem, egy teljesen új s ismeretlen ember áll előttem. Megváltozott.. a rossz irányba. Egyszerre érzek szomorúságot, csalódottságot, és dühöt. Gondolataim Eliza körül forognak ,s szabályszerűen kitörik belőlem valami.. valami irányíthatatlanul erős. Nem sokkal ezután pedig a lány sikolyát hallva sietek be hozzá a fürdőbe a fejéhez kap, s amint rám emeli fájdalommal teli tekintetét megszűnik bennem minden negatív érzés, ezáltal elmúlik a fájdalma is. - Sajnálom.. nem tudom mi történik velem. - Nézek rá teljesen lesokkolva. Nem akartam bántani, s ez megmagyarázhatatlanul rosszul érint. Tenyeremet magam felé emelem majd arcomba temetve takarom el azt. Undorodom magamtól.. nem akartam bántani, de egy részem élvezte, s örült is neki hogy hatalma alá tudott vonni egy ilyen erős lényt. Megfordulok, s kirohanok a fürdőből becsukva magam után az ajtót dőlök neki, s csúszok térdre. Nem akarom a közelemben tudni.. nem tudom irányítani bennem ezt az erőt, s nem tudom mikor törik ki újonnan elő belőlem, ahogyan azt sem hogy ezúttal le tudok - e állni.
Gyűlölöm magam, amiért mindig hagyom, hogy kihozzon a sodromból. azért is, amiért képtelen vagyok ilyenkor tisztán gondolkodni, inkább összekuporodom, mint egy sün, és aki hozzám akar érni ott szúrom meg, ahol lehet. Elismerem, nem vagyok olyan, mint voltam, de ezt a tulajdonságom még így is viselem magamon, és ő az élő példa rá, hogy mennyire nehezemre esik még a barátaimat is megóvnom ettől a kényszeres viselkedéstől. Egy részem igyekszik visszafogni magam, másik részem viszont erősebb, és hagyom, hogy képébe ordítva mindazt, ami igazából nem is létezik, előtörjön belőlem. Lehet az ő hibája, de hülye lennék nem beismerni, hogy magamnak köszönhetem. Nem kötelező senkinek sem szeretni a magam fajta nem emberi lényeket, de tudom, hogy ő sem az. Dühben forgó szemeim övébe mélyesztem, de ő állja a sarat, ami még inkább idegesít. hogy tud ilyen erős maradni? -Az a lány már meghalt, akit ismertél.-utolsó szavaim szinte a saját szívembe is vágnak egy kést, az ajtó éles csapódása pedig mintha megvédene bármitől is vele szemben. Sírni akarnék, de visszafogom magam, míg végül kínzó fájdalom nem lesz úrrá fejemben, ami valósággal a falnak csap, én pedig összegörnyedve, összeszorított fogakkal próbálok túlélni, mint ahogy mindig is tettem. Szemem egy pillanatra újra eltorzul, s mikor beront és a fájdalom abba marad a kérdés hirtelen csúszik ki a számon. Nagyot nyelve és pislogva egyet veszem észre magam, hogy ezt a kérdést én sem gondolhattam komolyan, és ahogy szemeibe nézek, illetve néznék, mivel eltakarja azokat, teszek felé egy lépést, de már nincs előttem, bevágja az ajtót, és hallom, ahogy összerogy a rá nehezedő súly alatt. Ez most az én hibám volt. Kiprovokáltam, újabb sebet ejtve rajta. Képtelen voltam utána menni. A víz továbbra is folyt a zuhanyból, én pedig gondolkodás nélkül zártam el, mert jelen pillanatban semmi kedvem nem volt a fürdéshez. A tükörbe meredve vöröslő szemeim ijesztően emberiek, mintha csak egy drogos nézne rám vissza. Hányinger fog el, s bár nem akarom, hogy tovább kínozzam, a fürdőszobában száradó fehérneműkből egy szettet magamra kapok, egy kinyúlt pólóval és kilépek a fürdőből. Hallom zakatoló szívverését, szinte érzem bőrömön a félelmet, mely már immár nem csak felém, de maga felé is árad. Lassan leguggolok, végül pedig inkább ülésben kötök ki, karjaim átfonva vállán, szorosan magamhoz vonom, mintha csak az anyja lennék, s nyomok homlokára egy lágy puszit. -Nézz rám.-engedem el, hangom nyugodt, de arcom így is sok mindent elárul, csak épp azt nem, hogy nyugodt lennék. Ujjaim gyengéden simítanak végig arcán, állát végül megemelve annyira, hogy egyenesen a szemébe nézhessek, de bebiztosítva magam, két kezem arca két oldalára siklik, így nem hagyva őt, hogy elmenekülhessen fürkésző tekintetem elől. -Sajnálom, amit mondtam, tudom, hogy nem volt igazam.-szólalok meg végül, bár ebben a sajnálomban több is volt, mint ez az egy kis vita. -Legyünk őszinték. Semmi sem ugyan olyan, mint volt. Én egy hibrid vagyok, te pedig minden bizonnyal egy boszorkány, aki még nem ismeri magát, de ezen könnyen segíthetünk.-mosolyodom el haloványan, s már-már nevetségesnek érzem, ahogy viselkedem, mintha csak az anyja lennék. -Mind a kettőnknek meg kell tanulnia alkalmazkodni, és újra kell építenünk ezt a barátság dolgot. Én megértem, hogy sok olyat láttál már, aki nem képes uralni az étvágyát. Igyekszem életben hagyni másokat, nem letépni a fejüket, de néha én is elcsúszok. Épp ezért nyomulok mostanság a tasakokkal, veled ellentétben nekik nem sokat tudok ártani.-próbálom viccesebbre venni a figurát, ahogy ő is szokta, bár tudom, nem ilyen egyszerű a helyzet. -De egy hűsítő zuhany sokat segítene kitisztítani a gondolataid.-hajolok közel hozzá vállat vonva, végül pedig óvatosan megcsókolva. Felállok és újra belépek a fürdőbe, a pólót magamon hagyom, és a vizet megnyitva várom, hogy döntsön mit akar. Nem akarom elveszíteni, és egy részem, még ha be se akarom ismerni magamnak, de szereti, talán még jobban is, mint egy barátot, de nem is úgy, mint egy családtagot. Ez más, egy olyan érzés, amit nem akarok és nem is tudok megmagyarázni, csak azt tudom, hogy nem akarom messzebb tudni magamtól, mint amennyire most van tőlem.
A nekem szánt szavai megállás nélkül visszhangoztak fülemben.. nem elég ez az érzés, ez a megmagyarázhatatlanul rossz érzés, még rá is tesz egy lapáttal. Rég éreztem ilyet.. eddig sikerült elnyomni magamba, de ezúttal megállíthatatlanul a felszínre tört. Úgy éreztem teljesen elvesztettem őt.. lassan már azt se tudom kinek a keresésére pazaroltam ennyi időt, s ez rosszul esik. Benne volt a pakliban hogy ő sem lesz ugyanolyan mint volt, mert mindenki változik.. de nem gondoltam volna hogy ennyire. Ő az egyetlen akit soha nem akartam, s józan ésszel nem is tudnék bántani. Most mégis sikerült.. fejemet elöntötte mindenféle negatív érzés, s gondolkodás nélkül használtam erőmet, s rontottam be hozzá. A legdurvább az egészben hogy arra a pár másodpercre még csak nem is emlékszek.. tehettem volna bármit vele.. nem, nem akarok ennyire rosszra gondolni. A legszívesebben oda rohantam volna hozzá, s biztosra mentem volna hogy teljesen jól van, de nem akartam veszélynek kitenni, nem akartam mellettem tudni őt. Mégis kijött utánam, s szokatlan módon vigasztalni próbál, ami lássuk be kicsit viccesre sikeredett. Arcomat felemeli s teljesen közrefogja hogy biztosra menjen dolgába, de én mindezek ellenére is próbálom kerülni a szemkontaktust, nem tudok egyszerűen a szemébe nézni. - Már értem miért kerülted eddig a lelkizést.. - A száját nézem, s lassan felemelve tekintetem a szemébe nézek egy gyengédebb mosoly kíséretében. - anyuci. - Tartok egy kisebb hatásszünetet, majd húzva az agyát lassan , artikulálva s szinte már suttogva közlöm vele a szót, és kitolom rá nyelvemet. Vicces kicsit.. tőle ebben a pár másodpercben több szeretetet kaptam mint anyámtól egészen idáig. Ha így folytatja anyám helyett anyám lesz. De viccet félretéve, még mindig nem vágyom társaságára, magam mellett veszélyben van.. egy újabb érzelmi kitörés, s ezúttal ki tudja hogy reagálok rá. Hiába estek jól szavai, nem engedhetem meg magamnak hogy mellettem legyen. Addig nem, míg meg nem tanulom kezelni az erőmet. Mindezek ellenére nem tudom elutasítani, nem tudok nemet mondani közelségének s viszonozom csókját, bár a végére elhúzódom tőle. Komolyan Drew? Kezdek olyan lenni mint egy szűz kislányt, aki egyáltalán nem biztos a dolgában. Felkelek, majd az ajtónak támaszkodva nézem a lányt ahogy ruhástól beáll a zuhany alá.. a fenébe is, ezt a kínzást! Alig tudom visszafogni magam. A számhoz nyúlok, eltakarva azt s lassan szememet végig legeltetem a lányon. - Ezt a párosítást.. egy fehér póló, és te.. - Szemem akaratlanul is leragad az átlátszó kerek és formás mellén. Lassan, bizonytalan léptekkel közeledek felé meg sem állva míg közelébe nem érek. Nem tudok ellenállni neki, hiába is küzdök ellene. A hideg víz sem tud lehűteni. Az állához nyúlok, testemmel lányénak feszülök, neki döntve a még hidegebb falnak. - Az őrületbe kergetsz, te lány.. - Suttogom, s akaratlanul is beugrik a nem régiben annyira élvezett kínzásom. Elengedem a lány állát, majd a feje mellett szorosan a falba verem kezemet. - Eliza.. én élveztem.. élveztem ahogy térdre kényszerítelek.. - Összeszorítom fogamat idegességemben, s kicsúszik a számon.. folyamatosan küzdök magam ellen, az erő ellen, a lány ellen is.. még a végén tényleg szó szerint őrületbe kerget, s teljesen kifordulok magamból.
Tudtam, hogy ezt nem akarom. Nem akarom ellökni magamtól, veszekedni vele, inkább magam mellett akarom tudni, mégis valahogy egyre inkább azt éreztem, hogy idegenek vagyunk egymásnak, a történtek ellenére is. Mintha soha nem ismertem volna igazán, mégis vágytam rá, hogy ott legyen, ha szükségem van rá. Hagytam, hogy előtörjenek érzéseim, hogy nyakamba szakadjanak, most pedig a földre ülve mellé, arcát kezeim közé fogom, és őszintén remélem, hogy anyáskodásom ellenére sem lök el magától, és újra hajlandó velem szóba állni. De ezt is képes volt elviccelni, ami egy részemnek igen rosszul esett. Szívem szerint most ezért is jól képen törölném, mint ma este már oly sok minden másért, de ha már új nap van, igyekszem felejteni, mégis valami arra ösztökél, hogy igenis foglalkozzak ezzel az elszólásával. –Ha jobb szeretnéd, hogy felképeljelek, hát igen jó úton haladsz.-közlöm vele immár egykedvűen, éreztetve vele, hogy annak ellenére, hogy nevetséges volt a monológ, igen is komolyan gondoltam, és nem viccnek szántam, bár neki sikerült így felfognia. Visszatérek hát a fürdőbe, megengedem a vizet, és beállok alá, hogy gondolataim kitisztítsam, de tekintetem az ajtóra szegezem. Egyre az jár a fejemben, hogy milyenek is voltunk régen. Mindent olyan könnyen kezeltünk, nem volt semmi akadálya annak, hogy igazán élvezzük, amit teszünk, igaz a legnagyobb szabadságot nyújtó érzést csak nemrég adta meg nekem. Ez most mintha semmivé foszlott volna. Ő is, és én is felnőttem, és ha nem is látja be, ő is komolyan veszi a dolgokat, amiket tesz és mond, még ha próbálja is ezt tudtomon kívül helyezni, elrejteni előlem. Amikor megjelenik, haloványan elmosolyodom, arcomba simuló hajam hátam mögé tűröm, így teljes rálátást biztosítva neki formás idomaimra, mely a póló ellenére sem rejtőznek el. Ahogy közelebb lép, érzem a késztetést, hogy megcsókoljam, de nem teszem, inkább ajkaimba harapva állom tekintetét. –Épp ez a cél.-vonom meg egyik szemöldököm kezemmel hajába túrva, de amikor elenged zavarodottan vonom össze szemöldököm, és hallgatom végig, amit mond. Na ez az a rész, ami egyszerre lepett meg, fagyasztott le teljesen, és gondolkodtatott el. Élvezte, hogy fájdalmat okozhat nekem? Most ugye csak szórakozik velem… Próbálom nem hagyni arcaim izmainak, hogy eltorzuljanak, és kimutassák gondolataim, de fele annyira sem sikerül, mint az eredetileg elterveztem. –Hát, ha gondolod, megteheted, de biztosítalak, az egyikünknek sem fog fájni.-húzom közelebb magamhoz, így újra testéhez simulva, bár arcomon kiüt, hogy igenis meglepett, amit mond, és bár igyekszem nem komolyan venni, egyelőre nem sikerül így tennem. – Nem hagyom, hogy ez előforduljon még egyszer. Megtanulod uralni az erőd, így vagy úgy…-nyugtatom ezzel magam is, s bár szeretem a meredek dolgokat, az, ahogy a fejem lüktetett, nem tartozott azon dolgok közé, amit még egyszer át akarok élni. Egy puszit nyomok arcára, majd még egyet szája szélére, míg végül ajkaihoz közel hajolva, ökölbe szorított kezét megfogva csípőmre helyezem azt. – Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen.-közlöm vele a puszta tényt, s bár agyamban motoszkál a gondolat, hogy valóban jobb lenne egy kis távolság, még sem akarom távolabb tudni magamtól, mint amennyire most van tőlem. Átázott pólóját feljebb tűröm, ahogy kezeim hasfalára siklanak, így közelebb húzva magamhoz, de továbbra sem csókolva őt.
Valahogy, valamiért egyáltalán nem tetszett a kedvessége. Hiába, furcsáltam is tőle a hirtelen törődést, de nem tudom megmagyarázni.. jól esett, de jobban szeretem a kezelhetetlen Elizát. Még ha néha fájdalmat is okoz már csak szavaival, még ha néha meggondolatlanul is cselekszik, s direkt olyat amivel szúrja szememet.. - Iigen. Ez az én Elizám. - Jegyzem meg kissé nyújtva szavaimat, s immáron őszintébb és nagyobb vigyorral arcomon, mint az előző próbálkozása után. Hiába kértem nem régiben változást tőle, hiába nem nézem jó szemmel azt amit művel, nem kérhetek ilyet, s úgy kell elfogadnom ahogy van. A hibái ellenére is. Még ha nem is lesz könnyű, még ha néha nagyobb hullámvölgybe is kerül ez miatt a kapcsolatunk, többet ér ennél hogy ez miatt elítéljem. Még ha annak is tűnhetek, én sem vagyok egy angyali teremtés, nincs jogom kioktatni. Nem vagyok elég erős.. legalábbis, ha nőkről van szó. Hiába, minden gondolatom ellenére a lábam egyszerűen magától mozgott, mire fel arra eszméltem fel hogy szinte már levegőt sem tudok venni olyan közel vagyunk egymáshoz. Mondanom sem kell mennyire tetszett, hogy mennyire élveztem közelségét, még ha most kivételes alkalommal nem ezt akartam, egyszerűen.. nem. Még sem mutatok semmi ellenállást. Ezért nem nekem valóak a kapcsolatok. Soha nem mondok nemet egy nőnek, nem mondok ellent egy efféle szórakozásnak. Kisebb mosolyra húzom számat szavai hallatán, s megnyalom számat. Nos, felfoghatjuk így is, ebben az irányban is teljesen igaz az állítás. Még ha komoly dolgokról is van szó, egyszerűen a véremben van hogy kétértelműen fogalmazzak, de tetszik, hogy próbálkozik csak úgy mint én mindent elviccelni.. még egy ilyen komoly dolognál is. - Azt hiszem rám férne egy kis "gyakorlás". - Gondolok itt a még aquaworldben beszélt 0-24-es kis dolgunkra, s hagyom hogy húzza agyamat. Kezemet csípőjére helyezi, majd végig simítva kezemet testén ragadom meg pólója alját. - Ez nem kell ide. - Mosolyodom el, s ha már ő nem tette meg lopok tőle egy csókot, s szép lassan megszabadítom a ruhadarabtól, majd mögénk dobom. Ezek után ugyanúgy vissza megyek elé, végig nézek rajta s kezem ösztönösen formás mellével kezd játszani. De közbe zavar valami.. villanás szerűen ugrik be egy kép.. egy újabb megmagyarázhatatlan dolog, tőlem. Elizát látom ahogy előttem áll szinte ugyanilyen helyzetben, csak hogy a kezem.. a vérével ázott kezemben a szívét tartom.. ellököm magam tőle míg nem a szemben lévő falhoz ér a hátam. Mégis mi a fene történik velem?! - Ne.. ne érj hozzám! - Kiabálok rá a lányra, mint valami hisztis kislány komolyan.. de azt hiszem nem vehetem félvállról ezt a dolgot, akármi is volt ez. Kezemet kinyújtom felé,s a lámpák ismételten eltörnek a közelünkben. Kialszik a fény.. csak a sötétség maradt. Talán tényleg megfogok őrülni ha így folytatjuk.. folytatom.
Barátság. Furcsa egy fogalom. Néha abban merül ki, hogy élvezed a társaságát a másiknak, máskor megrémít, elüldöz magától. Drew kétségek közt hánykolódott, amiért nem hibáztattam. Egy részem gyűlölte azt a részét, amelyik nem fogadott el annak, ami vagyok. Egy részem megmagyarázhatatlan mód szerette, míg egy másik arra ösztönzött, hogy ne hagyjam magam, ne hagyjam azt, hogy a közelemben legyen. És egy másik részem most szinte rettegett tőle. Ahogy újra közelembe került a már megszokott jóleső bizsergés helyett az a fajta bizsergés futott égig testemen, amit ezen érzésemnek köszönhettem. Nem akartam tőle tartani, nem is féltem tőle igazán, inkább ösztöneim súgták azt, ha nem lépek, ennek nem biztos, hogy jó vége lesz. -Valóban nem kell az ide.-nézek a ruhadarab után magamhoz húzva csókolom meg nyakát, de nem szabadulok az érzéstől. A kételyeimtől. Aztán ahogy közelebb lépett, testem érintette, mintha mindez semmivé foszlott volna. Melegség lett úrrá rajtam, érezni akartam, hogy itt van velem, végigsimítottam hátán, majd mellkasán, de gondolataim túl zavarosak voltak ahhoz, hogy valóban átadjam magam a kellemes érzésnek. Ahogy eltolt magától, azonnal kitisztult fejem, ahogy rám kiabált, testem automatikusan reagált. Mit sem törődve a zubogó vízzel, egy törölközőt lekaptam a polcról, sebességem kihasználva az ágyhoz siettem, lekaptam róla a rajta heverő ruhák közül egy nyári ruhát, egy tiszta fehérneműt, táskám vállamra akasztottam, beledobva egy tasak vért, motorom kulcsa kezemben csörgött, felkaptam a cipőm is, és bevágtam magam mögött az ajtót. Mindezt alig két perc leforgása alatt hajtottam végre. Fülem zúgni kezdett a könnyed fa hangjától, és tudtam, ha nem lépek most le egy kis időre, akarata ellenére fog nekem ártani. És ezt valahogy nem engedhettem sem neki, sem magamnak. Sok őrültségbe keveredtem már, de addig soha nem húztam a húrt, amikor már biztos volt, csapdába estem. Végigszaladtam a folyosón, le a lépcsőn, ki a hotel elé, ahonnan még utoljára felpillantottam a szoba ablakára, majd elvesztem a tömegben és a motoromért indultam. Szükségem volt egy kis időre nélküle. Amíg le nem higgad, amíg tisztán tud gondolkodni. Elővettem a telefonom, és a jól ismert számra elküldtem egy sms-t. -„ Sajnálom, mind a kettőnknek kell egy kis idő. Ha úgy érzed már jobban vagy, szólj.”-Csúsztatom vissza a táskámba a telefont, ahogy a kijelzőn megjelenik az értesítés, miszerint elküldte az üzenetet. Ekkor már láttam magányosan ácsorgó motorom, s ahogy a kulcsot a helyére tettem, meghallva hangját újra megnyugodtam. Hangos és jellegzetes zaja néhány szempárt magamra irányított, s ahogy távoztam az autók között, mintha magam mögött hagytam volna a gondjaim. Ilyen a szabadság, bár most nem menekülök el előle újra. Csak egy kis időre van szükségem. Egy kis időre nélküle és mindenki más nélkül.
Mint egy hisztis picsa. Ha körül akarnám írni viselkedésemet ez lenne a megfelelő szó. Akarom őt, de közben mégsem. Vagyis, inkább nem tehetem meg, hiába akartam eszeveszettül, túl elfajult volna ez a dolog, és nem, nem a kellemesebbik módon. Más nőt már eldobtam volna.. megvolt egyszer, oké, többé nem érdekel.. de valahogy Eli más, ebben is. Ugyanazt váltotta ki belőlem, mint nem régiben.. sőt,talán még erősebb érzéseket is szóval magam sem tudom hogy álltam le. Fejlődök? Ebben talán.. de ideje lenne a másik dologban is, mert ha ez így megy tovább megfogok őrülni. A hideg víz alatt állok, s csak szótlanul bámulom ahogy már - már alig követhetően pakol össze a lány. Megint elmegy? Meglehet. De ezúttal nem fogok utána menni. Nem ezt akartam.. csak egy kis távolságot, egy kis időt hogy összekapjam magam.. nos, Eli döntött. A biztonságosabb módszer mellett, megértem, és nem hibáztatom érte. A hideg zuhany alá állok, kezemmel támasztom magam a falnak s lefelé bámulok. Nyugodt perceimet a telefonom csörgése zavarja meg. Kiállok a víz alól, majd felnyitom s elolvasom az üzenetet. Féloldalas, kissé baljós mosolyt villantok. Szemeim elsötétednek, üressé válnak. Valahogy nem érdekel az üzenete.. nem válaszolok rá. A földhöz vágom telefonomat hogy senki ne érjen el.. elakarok tűnni. Erősödni akarok, kicsit rendbe szedni magam. Érezni akarom az erőmet.. élvezni, mint nem régiben mikor a lányon használtam akaratlanul. Felül akarok kerekedni valakin, én akarom hozni felette a szabályokat. Szintúgy, összekapom magam, s nem kell sok mire hűlt helyem sem lesz a hotelben. Hogy hol folytatódik az utam? Még magam sem tudom..
ღ // zene: scandalous // megjegyzés: köszöntem a játékot
Kezdőlap
