Curtis Straug & Richard Weston

Nos.. kétségtelenül hülye vagyok, és erre nincsen semmilyen kifogás, hisz simán képes lennék magamat "átadni" neki, ami persze érthető a részemről, hisz semmi kedvem harcolni ellene, amikor már javában gyenge vagyok, szóval semmi esélyem sem lenne ez ellen a boszorkány ellen. Időhúzás a részéről ez a sok körbe beszélés, de persze csak hallgatom a szavait, vagy éppen a kérdését.
-Képzeld most jobban esik az egyszerűség.-Vonom meg a vállam.-A prédánál is néha jobb, ha nem húzzuk az időt, hanem cselekszünk.-Mondom egyszerűen számára. Semmi kedvem már ehhez az egész időpocsékoláshoz, inkább szeretnék rajta mielőbb túl esni, aztán öljön meg, vagy pedig elszököm tőle, mint az összes eddigitől, és ennyi.
-Úgy hiszem, hogy ez egy darabig eltartó kutatás lesz számodra.-Mondom egyszerűen, miközben rápillantok.
-Hidd el jobb, mint veled társalogni.-Mondom neki komolyan, és őszintén, de aztán persze jön a fejfájásos trükkje. Nem ellenállok neki, hanem tűröm a fájdalmat, miközben egy hangot sem adok ki. Nem sokára térddel a földre rogyok, miközben a fejemet fogom, aztán nem sokkal később el is ájulok. Minden megszűnik körülöttem.. Nincs fájdalom, és már semmit sem érzek..

Curtis Straug & Richard Weston

Utálom, sőt gyűlölöm ezt a napot, hisz épp amikor sikerül elszöknöm íme belebotlok egy bosziba, aki ráadásul még jól is szórakozik az egészen. Mégis mit hisz magáról? Azt, hogy majd úgy cselekszem, ahogy ő parancsolja? Azt jobb, ha elfelejti.. Lehet, hogy gyenge vagyok, és nincs erőm, de egyáltalán sem vagyok bábu, aki úgy ugrál másoknak, ahogy ők szeretnék..
-Miért nem lehet csak egyszerűen elvinned innen egy zárkába, vagy szobába, ahol lekötözöl, és annyi?-Vonom fel kérdőn a szemöldököm, mert ezt a srácot, vagy férfit, vagy minek mondjam.. igazán nem értem! Nem tudom, hogy ezzel mit akar most elérni, vagy hogy mi a célja, de kezd eléggé idegesíteni.
-Rendben legyen. Benne vagyok a dologban.. segítek! Mond mit tegyek érted?-Teszem fel a kérdést, miközben leszedem a kezét a ruhámról..-Ha kérhetlek..-Utalok a ruhámra, és magamra.-Hidd el megtudok állni a lábaimon.-Teszem még hozzá.

Curtis Straug & Richard Weston

Az utóbbi években leginkább a fájdalom az, amit a legjobban éreztem folytonosan. Boszorkányok, vadászok, és vámpírok.. Egyesek eszközöket alkalmaznak, míg mások csak simán egy varázslattal fájdalmat tudnak okozni, és a legszörnyebb voltaképpen az, hogy egymás után következnek ezek az élmények. Gyenge vagyok, és emiatt nem fogok élni már túl sokáig, hisz előbb, vagy utóbb, de vége szakad az életemnek, hisz egy gyenge személyiség nem maradhat fent így. Félek, rettegek, és nem azért mert egy-egy személy megrémiszt, hanem amiatt, mert bármikor újra fájdalmat okozhatnak. Túl sok éve zajlik már ez az egész, és számtalan alkalommal adtam már meg magam önszántamból, de mit sem ért. Nem öltek meg, csak kínoztak, és kínoztak mindaddig, míg akartak, s persze most megint ez fog történni. Talán ezt is túlélem, vagy nem, de mit számít már ez az egész? Úgy is csak egy jelentéktelen kis semmiség az életem.. Se családom, se önuralmam, se erőm.. főleg egy boszorkány ellen nem érek semmit sem.
Az ájulást követően, vagy jó néhány percbe beletelik, míg magamhoz térek. Szinte figyelni sem tudok a férfi hangjára, bár különösebb képen nem is érdekel. Eleinte csak lassan felülök, majd végül fel is állok, és a titokzatos idegen boszorkányt figyelem.
-Miért támadnék rád?-Vontam fel kérdőn a szemöldököm.-Ha akarsz itt vagyok! Fogj meg, és vigyél ahová akarsz, csak legyünk már túl ezen mihamarabb..-Mondtam miközben nem is figyeltem már arra, hogy mit beszélek.-Minek azaz egy perces bizonyítási... akármi? Így is, meg úgy is azt akarod, hogy elkapj, és kínoz, vagy netán kísérletezz rajtam! Nos itt vagyok!-Vonok vállat.-Amúgy meg ha észrevetted, akkor tisztábban lehetsz vele, hogy nem vagyok valami erős, sőt hozzád képest gyengébb vagyok, hisz neked csak egy varázslatodba kerül, és már meg is állíthatsz, akkor meg minek ez a nagy felajánlási dolgod? Mi a célod, vagy egyáltalán mit akarsz ezzel?-Veszek egy mély levegőt, miközben végig őt nézem.

Folyton folyvást csak elkapnak engem a különböző boszorkányok, vadászok, és az olyan vámpírok, akik nálam jóval idősebbek.. Csak kínoznak, és fájdalmat okoznak, amit nagyon nehéz elviselnem. A legutóbbi ilyen elfogásnál majdnem belehaltam az egészbe, de végül is csak sikerült megszöknöm. Kezdem az ilyen egyedeket gyűlölni, és az előttem nem messze álló boszit is, hisz semmivel sem lehet jobb a többinél. Biztos vagyok benne, hogy kínozni akar majd, miközben kísérletezik rajtam, s addig fogja csinálja mindezt míg fel nem adom, és végül meg nem öl. De hozzám koránt sem elég holmi kínzás, ha kell megadom magamat, ahogy most is teszem, de nem fogom ennyiben hagyni ezt a tettét. Előbb, vagy utóbb tőle is megszököm, mint a többiektől, és ennyi. Nem érdekel már a kínzás, hisz bátran eltűröm, de esküszöm, hogy nem adom meg neki azt az örömöt, hogy szenvedést lásson rajtam..
-Elbírom képzelni.-Mondom egyszerűen miközben ránézek komolyan.-Neked, sőt nektek mindig vannak ötleteitek, szóval elhihetted, hogy ettől nem kell félnem..-Vonom meg a vállamat.
Remélem bele megy abba, amit mondtam neki, mert nos őszintén ennyit azért még kérhettek tőle. Vagy talán nem? Na, de lényegtelen is, mivel ha jobban végig gondolom, akkor rájöhettek arra, hogy úgy sem fogja megtenni, mivel fél.. tőlem. Vagy pedig azért, mert attól tart, hogy elszökik a kísérleti alanya..
-Mit jobb ha tudok?-Teszem fel a kérdést. Nem sokkal később már meg is tudom, hisz irgalmatlan fejfájást okoz számomra, aminek a következtében térddel a földre rogyok. A fejemhez kapom a kezem, miközben meghallom szavait, de nem tudok rá reagálni. Egy fájdalmas kiáltással jelzem, hogy fáj, míg végül a gyengeségem miatt el nem ájulok. A földre zuhan a testem, és olyan leszek, mintha nem is élnék már.

Futni valami elől, és menekülni az gyávaság, de nem tudok mást tenni.. Mit tegyek az ellen, hogy ne kapjon el, hogy ne legyek az áldozata? Semmit, hisz ő hozzám képest egy boszorkány, aki nos még eléggé idős is - legalább is tőlem jóval idősebb. Ezt kiválóan érzem rajta, és a megérzésem sosem szokott csalni. Ha előtte maradok, akkor egy remek kis fejfájásos dologgal megállít, és kész, de ha futok, akkor meg egy gyáva nyúl vagyok a szemébe. Melyik a jobb? Hagyni magam, hogy elkapjon, vagy futni, mint egy gyáva? Bármelyik opciót, vagyis jobban mondva lehetőséget is nézem semelyik sem jobb a másiknál. Hisz ha elkap, akkor kínoz, míg a másik eshetőségben egy gyenge kis vámpírnak hisz, aki fél tőle.. Én nem félek, de elegem van már a folytonos kínzásból, és azokból az egyre szörnyűbb eszközöktől. Verbéna, karó, és mi egymás.. Nos döntenem kell, hisz egyre messzebb kerülök tőle, és akkor már nem lesz vissza út..
Hirtelen állok meg szavai hallatán. Soha nem volt okom ennyire maradni sehol? Rögtön fordulok meg az irányába, és lassú léptekkel indulok meg felé. Ha elakar fogni, akkor rajta legyen, én nem fogok ellenkezni. Ugyan elegem van már, de ha meg futok, akkor gyávaként menekülök egy boszorkány elől. Majd ezt is túlélem, mint az összes többi esetet.. Annyi vadásztól, idős vámpírtól, és boszorkánytól szöktem meg, hogy azt össze sem tudnám számolni a két kezemen lévő ujjaimon.
Lépteim egyre gyorsabbá válnak, hisz nem akarom húzni az időt legyünk túl rajta minél előbb, hisz annál jobb lesz, nem de bár? Nos megtehetném, hogy elfutok, és soha többé még a színemet sem látja, de nem vagyok olyan egyéniség, aki ellenkezni fog az életéért, ami már úgy is romokban hever a földön. Ha akar öljön meg, ha akar kínozzon.. Mit számít már nekem ez? Mi ellenkezésem van ez ellen, ha úgy is ezt szánja nekem a sors folyton folyvást? Van nekem egyáltalán ebbe beleszólásom?
-Mondja csak, kérem, hogy nekem miért is kell maradnom?-Állok meg nem messze tőle.-Mit akar velem kísérletezni, vagy csak úgy simán megkínozni?-Szavaim érzéstelenül csendülnek fel.-Bármelyik is legyen, nos... akkor itt vagyok! Kezdjen velem, amit akar, de előbb harcoljon velem mindenféle varázslás nélkül! Így benne van a dologban?-Szemöldökömet kérdőn felvonom, miközben kíváncsian várom a válaszát. Nem vagyok erősebb nála, szóval ez nem lehet a kifogása, hisz nem rég szöktem meg más helyről, ahol fogva tartottak, és halálra kínoztak, de még mindig élek. Remélem elfogadja legalább a kihívást, hisz ennyit csak megérhet már neki az, hogy elakar fogni - legalább hadd legyen már egy utolsó; végső kívánságom.

Curtis Straug & Richard Weston

Nem kell a fájdalom, és a kín.. Elég volt az, amit eddig kaptam!

Fájdalom, szenvedés, menekülés, és félelem.. Ezt érzem, s ezek jellemeznek engem jelen esetben, sőt ha őszinte akarok lenni, akkor ezek a mindennapos élményeim. Egyik vadásztól kerülök át egy másikhoz, vagy pedig egy boszorkányhoz, de semelyik sem jobb a másiktól. Mind csak kínoz, és szenvedést okoz, ami nem csak, hogy fáj, de éget is teljességgel.. Elegem van ebből az élet stílusból, és abból, hogy állandóan elfognak csak azért, mert gyenge vagyok! Ha már elfog, akkor legalább ölne meg, és venné el végleg az életem, de nem teszik, hanem csak kínoznak azokkal a különféle nyamvadt eszközökkel.
Most sem csinálok egyebet, csak menekülök egy kisebb vadász csoport elől az éjszaka kellős közepén a sötétben. Erőtlen vagyok, hisz nem ittam vért már egy jó ideje az biztos, sőt fáradt vagyok, s nincs kedvem futni előlük, de muszáj, mert ha megállok akkor elkapnak, s újra ugyanott fogok majd kikötni. Nem, azt nem engedem.. Levegőért kapkodva futok emberi tempóban, de csak is azért, hogy ne szúrjon még többnek szemet az, hogy vámpír vagyok.. Egy lény, amire szörnyként tekintenek, és úgy gondolják, hogy az ilyeneket meg kell kínozni, aztán pedig megölni. De ha így gondolják, akkor engem miért nem öltek már meg? Miért nem vették el az átkozott életemet? Rettegek, s félek hogy újból ugyanoda fogok kerülni, ahol nem rég voltam, és ahonnan szerencsével sikerült megszöknöm. Figyelmetlenségemnek hála előre esem a földre, mivel megbotlottam egy jókora fadarabba. Már csak ez kellett! Semmi sem hiányzott ennél jobban, esküszöm!
Egy hirtelen mozdulattal állok fel, és nézek körül azonnal. Az erdőben vagyok végre, szóval.. már csak el kell rejtőznöm ezek elől, aztán pedig vége! Kifújom a tüdőmből a levegőt, és újra futásnak eredek, hogy a vadászokat lehagyjam. Megpróbálok vámpírsebességet alkalmazni, de nem jön össze a dolog, mivel erőtlen vagyok túlságosan is.. Hirtelen azon kapom magam, hogy elgyengülök, hisz eltalált valami, aztán a földre esem. Szépen lassan elsötétül előttem minden, és lassacskán végül elájulok.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de az már biztos, hogy még mindig este van, hisz ahogy kinyitom a szememet rögtön sötétség vesz körül, és az égen a Hold fénye világít rám. Óvatosan állok fel annak reményében, hogy senki sincs itt, és senki sem zavarhat meg. Kihúzom a hátamból a nyilat, aztán jó messzire elhajítom azt. Átkozom az összes vadászt, és boszorkányt, akik e földön élnek!
Hirtelen egy férfi hangja üti meg a fülem.. Ne, csak ne! Elég ebből az ég szerelmére! Óvatosan fordulok a férfi irányába, és remegni kezdek, de nem hiszem, hogy ezt kiveszi a sötétben. Szinte majdnem összerezzenek, hisz nem messze van tőlem, de ez még nem is lenne gond, ha nem éreztem volna meg azt, hogy ő egy boszorkány.. Hátrálni kezdek tőle, de hirtelen egy fának ütközik a hátam. Magam elé emelem a jobb kezem, és szóra nyitva a szám szólalok meg;
-Tudom, hogy ön egy boszorkány..-Szavaim gúnyosan csendülnek fel.-Éppen ezért pedig jobb lesz, ha én most megyek..-Mutatom jobb kezemmel az irányt jobbra, s óvatosan elkezdek elindulni a mutatott irányba végül. S miután eltávolodtam tőle kellő távolságra futni kezdek, hisz ez az egyetlen megoldás, hogy ne fogjon el, hisz nem akarok újra zárkában lenni, vagy pedig lekötözve feküdni egy padon.. Elég volt éppen az, amit kaptam az eddigi elfogóimtól, s épp emiatt nem kell nekem több kínzó fájdalom..

1611. Európa