Vicces, hogy kerek egy napja vagyok csupán a városban és már most elvágyódom innen. Az is igaz, hogy eljönni se akartam. De legalább kaptam egy kis kimenőt, így az első utam ironikus módon az országútra vezetett. Autók alig jártak rajta, így remek lehetőségem nyílt arra, hogy leüljek és kiszellőztessem a fejemet. Boldog lennék, hogyha autóba pattanva elhúzhatnék innen, de sajnos nem tehetem. Itt ragadtam és nem önszántamból: ez a legrosszabb benne. Figyelem az országutat, a néha-néha elszáguldó autókat és a gondolataimba meredek. Hiányzik Anglia, a saját életem. Nem tudom, hogy miért kellett ideutaznom a bátyámhoz, hisz még nem avatott bele a kis tervébe. Nem tudom, kire vagyok mérgesebb. A bátyámra, amiért ide hívott, holott soha, semmit nem tett azért, hogy jó testvérem legyen, vagy a szüleimre, akik minden akaratom ellenére fellökdöstek a repülőgépre. Itt magányos vagyok, pedig sose voltam az az ember, aki társaságra szorult volna. Mindig remekül meg voltam a saját kis életemmel, a saját világomban. Amikor pedig kiváltottam a farkas átkomat, még inkább szerettem egyedül lenni. Mert nem akartam senkit sem veszélybe sodorni, így nem is engedtem közel magamhoz senkit sem. Zajt hallok a hátam mögül, így automatikusan felállok a padkáról és a hang irányába fordulok. Lucas azt mondta, húzzam meg magam, mert New Orleans nem éppen az a farkaskedvelő város. Sőt. De ettől függetlenül én nem vagyok az a bujkálós fajta. Tény és való, hogy nem azért jöttem ide, hogy véget érjen az életem, de nem fogom az itt töltött időt félelemben tölteni. - Akárki is vagy, nem tudsz rám ijeszteni! - Kiáltom magam elé, a fák közé, holott nem is látom ki van ott. Még az is lehet, hogy csak egy erdei állatka zavarta meg a nyugalmamat, most pedig én az övét. Viszont a mocorgás csak nem hagy alább, így közelebb lépek. - Ki van itt? - Kíváncsiskodom, de választ nem is várok. Egy követ fogok a kezembe és elhajítom a hang irányába. Majd közelebb sétálok, szemeimmel kutatok, de nem látok semmit. Kezdem azt hinni, hogy csupán álom ez az egész. Hogy mindjárt felébredek és újra Londonban leszek. Bárcsak így lenne.
↠ megjegyzés: bocsánat, hogy ennyit kellett várnod. : $
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 02, 2014 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Az országút mentán kocogok. Bár hívhatjuk akár rohanásnak is. Az egyetlen gondom a pörgős nagyvárosokkal, ahol minden egy helyen van, a kényelmes autókkal, amik lerövidítik a távolságokat és az emberáradatra, aminek köszönhetően az ember szájába sétál a vacsora, hogy az ember, vagy esetünkben épp vámpír esetében megszűnik az állandó testmozgás. Már nem kell semmiért a szomszéd városba gyalogolni, mert bármit meg lehet találni egy körzeten belül, nincsenek háborúk, kiképzés, ami folyamatosan igénybe veszi a testet. És a legtöbbeket ez nem is zavarja, ők ebbe a világba születtek bele. Én viszont nem, és nem is tudtam hozzászokni. Legalább kétnaponta egyszer szükségem volt arra, hogy mindenemet átmozgassam ahhoz, hogy elevennek érezzem magam. Egy ideig próbálkoztam azokkal a béna edzőtermekkel, de hamar rájöttem, hogy az messze nem az én világom. Úgyhogy futni jártam. Általában sötét ruhában, esténként, hogy ne legyek feltűnő. Ilyenkor nem gondolkoztam semmin, csak rohantam. Utak mentén, túraösvényeken, a fák között az erdőben - a helyszín lényegtelen volt, csak az számított, hogy minden egyes izmomat aktívan megdolgoztassam, és a közben érezzem, hogy élek, nem pedig csak sodródok a világgal. Most már visszafelé tartok, végeztem a mai "edzéssel". Három órán keresztül száguldottam az erdőben, oda és vissza, elmosódott foltként fák között cikázva és rajtuk ugrálva, mint egy kisgyerek, aki most döbben rá, hogy már tud szaladni, és vigyorogva próbálgatja tudását. Hát, lehetek vámpír, attól még lefárasztottam magam, úgyhogy lassítok, és már emberi tempóban megyek tovább. Az autós forgalom erősen közelít a nullához, ezért az úton futok. Meghallom, ahogy egy lány kiáltozik, és ahogy befordulok az út kanyarulatával együtt, meg is pillantom az út szélén. Ötletem sincs, hogy ki ő, vagy mit keres itt, hiszen azért még mindig viszonylag messze vagyunk a várostól. Ahogy így belegondolok, az is lehet, hogy nem ember. Elvégre ez New Orleans, ahol a "természetfeletti lények" aránya valószínűleg az egyik legmagasabb egész Amerikában. Mindenesetre lassítok, és odafutok hozzá. Az akcentusa alapján egyértelműen brit. Én is benézek a fák közé, de bármi is volt ott, én nem hallok és nem is látok semmi szokatlant, szóval minden valószínűség szerint vagy nem is volt ott, vagy lelépett. - Minden rendben? - kérdezem a lányt barátságos mosollyal, és közben tetőtől talpig végigmérem, próbálok rájönni, hogy kiféle-miféle, de még sosem láttam. Bár azt sikeresen megállapítom, hogy kifejezetten csinos. - Kit akartál kinyírni azzal a kővel? - vigyorodok el, és egyik kezemet lazán zsebre teszem, hogy meg se forduljon a fejében engem is fenyegetésnek tekinteni. A végén még rám támad... Úgyhogy egyelőre próbálok teljesen emberinek tűnni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Feb. 02, 2014 10:46 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Damien & Savannah
A követ elhajítottam, a puffanást is hallottam, de utána semmit. Ahogy elhalkult a lélegzetvételem, rájöttem, hogy társaságot kaptam. Remélem Lucas jött ki utánam és majd hegyi beszédet fog tartani nekem arról, hogy mennyire nem kellene az utcán tartózkodnom, főleg nem ilyenkor. Ahogy felé fordultam, automatikusan hátráltam egy lépést, mivel velem szemben egy vadidegen férfi állt. Nem tűnt pszichopata gyilkosnak, így én is felvettem a bájos álcámat, hátha sikerül nem lebuktatni magamat. - Persze, csak éppen egy paranoiás pillanatomban kaptál el. - Vicceltem el a helyzetet, de a szemem sarkából néha még a fák közé lestem. Jobb félni, mint megijedni. - Senkit, viszont gondoltam ráijesztek arra az állatra, amelyik közelebbről szeretett volna megcsodálni. - Mivel csak állat lehetett, legalábbis gondolom. Ilyenkor már senki sem jár errefelé. Ha vámpír is vagy boszorkány, ők mindannyian a belvárost preferálják, éppen ezért jöttem a város szélére gondolkodni. Abban bíztam, hogy itt senki sem talál majd rám. De hát tévedtem. - Te mit keresel errefelé? Nem hallottad még, hogy New Orleans nappal is éppen eléggé veszélyes? - Érdeklődtem, mivel semmi különöset nem láttam a srácon. Az arca kedves volt, barátságos, és habár nem ismertem, nem szerettem volna, hogyha találkozásunk után pár órával valakinek a vacsorájaként végezné. Kár lenne érte. - Mond csak, idevalósi vagy? - Kérdeztem tőle, majd megengedtem magamnak egy halvány mosolyt is, csupán azért, hogy ne tűnjek annyira mogorvának. Bár a kedvességemen még én is meglepődtem, mivel általában nem szoktam így viselkedni, sőt. Odahaza Londonban is a legtöbben egy beképzelt, bunkó lánynak tartanak, és igazából a legjobb barátnőmön, Cara-n kívül senki felé sem szoktam az igazi arcomat mutatni. Cara úgy gondolja - pszichológusnak készül -, hogy ez abból adódik, hogy ennyire rossz kapcsolatot ápolok a bátyámmal. Nos, szerintem ez pedig csak egy védekezés. Méghozzá egészséges. Miért kellene a föld összes élőlényével őszintének lennem? Azért, hogy később ellenem fordítsák mindazt, amit megtudtak rólam? Köszönöm, de én nem kérek ebből. Még mielőtt a saját gondolataimmal felidegesíteném magam és az ismeretlen srác torkának ugranék, lehiggadok és szépen csendben visszaülök a padkára. A pasik úgyis szeretik, ha a lányok nem fecsegnek össze-vissza. Nos, rám nem lesz panasz, ezt megígérhetem.
Az első mondatára halkan felnevettem. - Bármi is volt az, szerintem halálra rémítetted - vigyorogtam rá újra. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ember, vagy valamiféle más szerzet-e, de ha veszélyes lenne, valószínűleg nem így reagált volna, szóval bizakodtam. A végén még szerzek egy új barátot. Vagy vacsorát... - Egyébként pár napja vagyok itt, átutazóban. Csak futni jöttem ki a városból, tudod, kicsit megszabadulni a tömegtől, lazítani egyet, nem hiszem, hogy pont most lenne a "vadászidény". Mondanak itt mindenfélét, hogy minden második fa mögött baltás gyilkos, meg hasonlók, de nem az a fajta vagyok, aki megijed a saját árnyékától - vontam meg a vállamat - Szóval a szokás az szokás, az edzés nem maradhat el - mosolyogtam. Azt feleslegesnek tartottam megemlíteni, hogy azért nem félek, mert többek között tőlem féltik a jónépet. Persze alaptalanul. Én sosem hagytam hullákat magam után. Vagyis csak nagyon-nagyon ritkán, általában akkor, ha részegen álltam neki vadászni. Többre értékeltem az embereket eleven vértasakoknál. Ez nem azt jelenti, hogy nem táplálkoztam belőlük bőségesen, hanem azt, hogy lelkiismeretesen meggyógyítottam őket, és kitöröltem az emlékeiket. - De tök kifulladtam, úgyhogy már egy ideje lesem az alkalmat egy pihenőhöz - nevettem fel kissé kínosan - Most meg hallottam, ahogy valaki végre nem ezzel a szörnyű, eltorzult amerikai akcentussal kiabál, szóval már ennyivel feldobtad a napom, ha meg megengeded, hogy pár percre csatlakozzak, egyenesen a mennybe repítesz... - néztem rá kérdőn, hogy nem bánja-e a társaságot. Bár nyilván magányért jött ide, valamiért úgy sejtettem, hogy egy ilyen fiatal csaj nem egyedül van New Orleansban, és inkább valami pasiügy hajtotta ki ide az Isten háta mögé, és eddigi életem során úgy tapasztaltam, hogy ilyenkor az emberek sokkal könnyebben megnyílnak idegeneknek. Én meg világ életemben remek hallgatóság voltam. És imádtam, ha egy lány sokat beszél, feltéve hogy értelmes mondanivalója van. Most, hogy így alaposabban szemügyre vettem, kifejezetten szomorúan csillogott a szeme. A mosolya szemmel láthatóan nem volt őszinte, aztán egy pillanatra mintha dühöt véltem volna felfedezni az arcán, de az gyorsan eltűnt. Ezzel elérte, hogy tényleg elkezdjek érdeklődni. Állandóan vadászok az érdekes személyiségre. Más olvas vagy TV-t néz szabadidejében, én meg vadidegenekkel beszélgetek. Ez gyerekkoromból maradt meg. A családom és a falu lakosai egyszerű emberek voltak, az ég világon semmi érdekes nem fordult meg a fejükben, ezért töltöttem a legtöbb időmet olyan helyeken, ahol az átutazók, főleg kereskedők - megfordultak. Persze egyszerű paraszt-srácként nyíltan nem nagyon beszélgettem velük, de szerettem hallgatni, amit másoknak mondanak, és végül ez volt az, ami "megszabadított" a családomtól. Sosem, bántam meg, hogy otthagytam őket.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Feb. 07, 2014 3:11 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
To: Harley Ashmore
Új város, új emberek..akik nem ismerik a történemet, nem ismernek engem. Ideje volt lépnem valamit és magam mögött hagyni a múltamat, s új életet kezdeni valahol máshol. Bár a letelepedés eddig.. nem igazán merült fel bennem, az eddig bejárt városok, helyek nem igazán fogtak meg. Viszont New Orleans.. híre van. Híre van hogy nem éppen egy vérfarkas álom a hely, én pedig szeretem az izgalmakat. Mondhatjuk hogy üldözöm és mint minden más legalább egy próbát megér. Ilyen a hozzá állásom mindenhez. Alapjáraton egy vérfakasnak utálnia kéne a vámpírokat, de én..egészen jól kijövök velük. Nem utálom őket, s ők se engem.. de mint mindig, vannak kivételek akik nem igazán nézik jó szemmel a közelségemet. Megesik.. nem tagadom. Vámpírok neveltek, de túl szorosan fogták a pórázt.. ahogy egyre jobban nőttem fel szembesült bennem hogy ők csak kihasználnak engem. Mindig a közelükbe kellett lennem, s ha mentek valahova magukkal cipeltek akaratom ellenére. Viszont én, én nem mehettem sehova.. és ez már.. az agyamra ment. Elegem volt belőlük. Jól jöttem nekik, mert akár hány ellenségükkel összefutottunk csak egy harapás elég, s könnyedén véget vetettem az életüknek. Ahogy az övéknek is.. beleuntam ebbe az életbe, változás kellet és senkitől nem tűröm el hogy engem irányítson. Akármennyire is nékülük nem itt tartanék ahol most vagyok , megkellett tennem..mindent csak a maguk érdekében tettek. Megöltem őket, az első adandó pillanatban nem gondolkozva ezen egy másodpercnyit sem. Csak így szabadulhattam tőlük, és most itt vagyok, egyedül magamra hagyatkozva.. ahogy az a legelején is volt még újszülött koromban. Autóval tartok az országúton..kicsivel több emberre, autóra számítottam körülöttünk. Nem túl nagy a forgalom. Elkalandozva a gondolataimban nem igazán figyelek magam elé. Nem számítottam pont itt gyalogosokra, s csak egy nagy puffanást hallva fékezek le, s állok félre a kocsival. A szélvédő betört.. Lassan kiszállva a kocsiból vizsgálom körbe, hogy valami nagyobb gond keletkezett-e , még túlontúl új volt, s nekem már is sikerült összetörnöm.. Azt hittem először hogy valami állatot csaptam el, de oldalra nézve láttam valakit feküdni a földön. Oda rohanva hozzá formálodott elém egy vörös hajú lány. Letérdeltem elé, és ölbe helyezve kerestem a zsebemben lévő telefonomat. - Bassza meg. Bocsánat, nem láttalak. - A kezem remeg..megtalálva a telefonomat kapom elő, s próbálom tárcsázni a mentőket hogy azonnal jöjjenek.
Napok óta bolyongok a környéken őszintén szólva fogalmam sincs miért. Közeledik a telihold és a farkas ideáig rángatott, valamire készülök tudat alatt. Az előző teliholdkor is félúton találtak rám New Orleans felé, most pedig tényleg eljöttem ide, de ezúttal két lábom. Illetve négy keréken, de az az ócska tragacs már mérföldekkel ezelőtt cserben hagyott én pedig kutyagolhattam a porban, ráadásul a telefonom is lemerült így még segítségre sem számíthattam, anyukám meg valószínüleg éppen halálra aggódja magát. Tornacipőm nem bizonyult a legjobb utitársnak a túrázásban, de mezitláb megsem mászkálhattam. Az autósok kikerültek. Az a kettő, ami elhaladt mellettem 3 óra leforgása alatt. A kocsiszerzésnek egy jó módját ismertem. Ráijesztek egy sofőrre. A következő 1 mérföldön nem ért a közelembe senki de végül meghallottam eg motor doromboló búgását és tettem néhány lépést az út felezővonala felé, én kis naív azt hittem észrevesznek majd. Végülis miért történne az velem, amire számítok... Olyan tempóval sodort el a gázolóm, hogy vékony testem is könnyedén betörte a szélvédőjét és még párszor megpördülve a levegőben értem földet az aszfalton. Tudatomnál voltam mégis mozdulatlanul hevertem az aszfalton és ereztem ahogy törött karom és lábam már el is kezd gyógyulni. Néhány pillanatnyi csend aztán közeledő lépteket hallok és lehunyom szemeimet. Két erős kéz emel fel a földről. Ő sem tanult még elsősegélyt.. akár el is törhetett volna a gerincem, amit ha még valaki el is mozdít, akkor még nagyobb lesz a baj. A karom összefort. Ezek szerint csak egy helyen törtem el. Hallottam, ahogy próbálja a telefonjába bepötyögni a számokat. Gyors mozdulattal borítottam hátra a földre leszorítva a karjait. Halk morgás tört ki a mellkasomból. Két combommal közrezártam csípőjét, hogy ne tudjon bántani. -Nem kell mentő. Csak a kocsikulcsod...-pillantok a járgányra majd vissza a fiú arcára és egy angyali mosoly jelenik meg az arcomon. Ezt a részt majd kihagyom az élménybeszámolómból, amikor anyunak mesélek. Nem kell mindenről feltétlenül tudnia. -Ha legközelebb elütsz valakit szépfiú inkább hagyd abban a helyzetben ahogy találtad... nem minden sérültet szabad elmozdítani.-kacsintok rá miközben a zsebébe nyúlok a kulcsaiért.
Élet felfogásomból kiindulva általában vonzom a bajt magam köré, ami egymagában nem is lenne baj ha nem egy ismeretlen, ártatlan személynek a halálával jár. Vámpír nevelőim próbálták kiütni belőlem az érzelmességet, a törődést de ez sosem ment nekik. Elöttük csak egy színész voltam mindig, aki próbált megfelelni az elvárásaiknak, és azt sugározni feléjük hogy egy vérfarkast ennyire tudnak befolyásolni. De közel sem így volt.. azt hitték a kezükre játszom, de azért bennem is volt egy kis ellenszenv a vámpírok ellen és van is. Azzal hogy megkellet ölnöm párat még közre is játszott..de ettől függetlenül nem utálom őket, ez csak..ösztönösen jön. Az egyetlen egy nagy problémám az volt ha egy szép, vonzó vámpír nőnek kellet elvenni az életét..az sosem ment. A nők a gyengéim a mai napig, és ez nem is fog változni. De reményeim szerint már nem kell megölnöm senkit, csak ha rákényszerülök. Mikor megláttam a földön fekvő lányt meg sem fordult bennem hogy esetleg magára hagyom, és lelépek.. azzal valószínűleg mindent megoldottam volna de nem. Az nem én lennék, nem rám vallna. Nagyot csalódtam volna magamban ha mégis erre jutok, mert akkor tényleg sikerrel jártak volna kedves nevelőim. Remegtem, teljesen sokk hatás alatt voltam hogy úristen, mivan ha megöltem őt és ..egyáltalán nem voltam tudatában annak hogy mit művelek. Akármennyire is tanítottak elsősegélyt a jogsihoz most még sem tudtam volna használni, de úgy tűnik erre még csak nincs szükség. A telefonálás közepette csak annyit észlelek hogy a földön fekszem, felettem az elöbb elütött lány aki a földre szorít. Időközben a reagálnak a mentősök is, és beleszólnak a telefonba. - Hohó. Lassítsunk. - Felhúzva szemöldököm mosolyodom el, egyáltalán nem rémiszt el az ahogy rám morrant, sőt inkább lenyugtat. Tudva hogy nem emberrel van dolgom aki már rég halott lenne, ráadásul végre sikerült találkoznom egy fajombelivel..nem gondoltam volna hogy így, de ezen nem tudok változtatni. - Tudod még tetszene is ez helyzet, ha nem éppen kirabolni szeretnél. - Pillantok a csipőm felé, ahol összeér a testünk s nyalom meg a számat. Nem ellenkezek, egyáltalán nem. Nyugodtam kezelem a helyzetet.. nyúlkálhat a zsebembe, ha egyszerűen nincs ott semmi féle kulcs. Időm nem volt kivenni a kocsiból, így még mindig ugyanott lóg. Amint elengedi a kezem a telefont a fülemhez emelem. - Téves szám, nincs szükség mentőkre. - Szólok bele, s kinyomva azt ragadom meg a kezét és húzom ki az üres zsebemből.
A közelgő telihold már napokkal az érkezése előtt elmebeteggé változtatott és magam mögött hagyva a falkámat indultam el egy indokolatlanul hosszú útra és még akkor sem igazán tudtam minek, amikor már egészen közel volt hozzám a cél. Anyukám igyekezett mindig a józanságra és a becsületességre nevelni, de pillanatnyilag minden erkölcsösségemről hajlandó lettem volna lemondani, mint ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, célom elérésének érdekében. Az átok beteljesedése óta nem egyszer csaptak már el , sokszor farkas alakban bár olyankor legtöbbször én ütöttem el az autót, nem pedig fordítva. Emberi mivoltomban már kevésbé voltam erős és vehemens, de megvolt a magamhoz való eszem ezt legtöbbször az öcsémmel gyakoroltam, amikor felnőtt szemek nem figyeltek minket. Igazi rosszaságok voltunk, amikor édesanyám szeme nem lógott rajtunk és végre azt csinálhattuk amit akartunk. Az utolsó két teliholdat édeskettesben töltöttük az öcsémmel, hogy kedvünkre tombolhassunk, mert anyánk szerint , még farkasokhoz képest is túl nagy rumlit csapunk magunk körül és nem akarja égetni magát. Szó szerint ezeket a szavakat használta, azóta ezen röhögünk. Most viszont rohadtul elkezdtem unni a kutyagolást, ráadásul tök egyedül voltam és még zenét sem tudtam hallgatni. Magamnak énekeltem, hogy ne vánszorogjon olyan kínkeservesen az idő, mint eddig. Én tényleg türelmes voltam. Kiraktam a hüvelykujjamat, domborítottam, hátha... de egyik autós bunkóbb volt mint a másik. Az összes megbámult, sőt volt aki még le is lessított , de az istenért nem vettek volna fel, így gondoltam szerzek magamnak kocsit. Áldozatom pedig nem volt más, mint egy fajtámbeli. Különben valószínüleg elájult volna félelmében , amikor félholt állapotomból a helyzet urává váltam. -Tudod , akár más is történhetne, de sietek és eleget stoppoltam már..-sehol semmi. Én barom. Valószínüleg ki sem vette a kocsiból a kulcsot. Nagyobb nálam. Súlyban és megasságban áll, így potenciális vesztesnek tűnök egy kialakuló csetepatében , de nem baj. Egy próbát mindenképpen megér ez az egész. A telefonért nyúl és szeretném addig átkutatni a másik zsebét , de elkapja a kezemet. Franc. A kocsira pillantok. Esélytelen, hogy lefussam, ráadásul a kezemet is fogja. Ideje taktikát váltani. Szépen hozzásimul a felsőtestem az övéhez, mint egy kiscica. -Nem b*szakodnék egy vérfarkassal szépfiú...-az ajkaiba suttogom, de nem csókolom meg. Bár Ő is az, de mint mondják a remény hal meg utoljára.
Nemsokára telihold.. még egy ok, hogy miért most vettem célba New Orleans-t. Tisztában vagyok vele hogy öngyilkos feladat lenne csak úgy teljesen átváltozva az utcát járni.. de mi lenne ha szereznék még magam mellé bevállalós farkasokat és együtt vennénk be a várost? Persze ez lehetetlen.. szerintem nem találok még egy olyan őrültet, és bevállalós embert mint saját magam..ha lehetne se klónoznám magam, szerintem még egy is sok belőlem lassan. Másik ellenérvem a hülye kis tervem ellen..azt sem tudom hogy kezeljek egy fajombelit..erre talán a legegyszerübb válasz az lenne, mint egy normális embert. De nem tudom..még egy olyannal mint én sosem volt esélyem találkozni és talán nem is ez a legjobb hely ahova jöhetnék ezért, de most nem ez a célom. Ha útközbe összefutok egy kettővel az oké. De izgulok miatta..hogy hogy viszonyulnak hozzám, mi a véleményük rólam. Nem kis hírem van, mint a vámpírok csicskása..de ez a csicska fellázadt és véget vetett ennek az életnek. Különben most nem lennék itt, ahol. Felhúzva szemöldököm jelzem felé nem tetszésemet..komolyan, engem meg sem kérdez? Értem én hogy elütöttem, de nem figyeltem oda..és mivel ilyen aranyos lányról van szó valószínűleg meg is álltam volna. - És olyan fárasztó dolog lenne megkérdezni hogy elvigyelek, hogy inkább megpróbálsz kirabolni? - Rázom a fejemet. Próbálom nyugodtan kezelni a helyzetet, és nem adni a tudtára hogy az a kulcs nincs is nálam. Nem lenne a legjobb dolog ha elhajtana a kocsival, és átvenném én a helyét.. ha neki nem álltak meg az emberek, nekem még úgy sem fognak. Senkiben nem lehet megbízni, de egy lányból kevesebb dolgot néznek ki, mint a férfiakból. Elmosolyodok, s megnyalom a számat a közelségétől. Mikor még közelebb hajol, s szinte megcsókol egy apró puszit nyomva a szájára lopok tőle egy csókot, s kinyújtom rá nyelvemet. - Szóval azt mondod merész vagyok? - Megragadva tarkójánál füléhez hajolok. - Nem félek tőled. - Suttogom magabiztosan fülébe, majd elhajolva tőle igyekszem eltolni magamtól. Nem az a fajta vagyok akit ilyen könnyen lehet befolyásolni egy kis közeledéssel, persze én is szeretek játszadozni de..nem egy úttest közepén ahol kocsik járnak és bármelyik pillanatban akár újra elüthetnek.
Nyomasztott, hogy még mindig nem értem el az uticálomat, de minden egyes lépés, amivel közelebb kerültem a hatalmas város utcáihoz morfiumként hatottak rám. Egész utam során talán most először fordult elő velem, hogy eszembe jutott, hogy ez nem éppen természetes így. Mármint akár egyenesen egy csapdába is sétálhatok. De mit akarhatna bárki egy farkaskölyöktől. Ráadásul baromi veszélyes is vagyok, hiszen koromra való tekintettel a Hold nagyon érzékenen érint és nem vagyok olyankor túl kifinomult és nőies, hogy szépen fogalmassak. Az előző húzásomról se mondanám ezt, de ahogy mondják a cél szentesíti az eszközt, így most még akár egy kocsi lopás is beleférne az értékrendembe. Persze Én mázlista egyből egy farkast fogok ki. Eltörthettem volna a nyakát amint fölém hajolt, de ennyire nem voltam hajlandó elszakadni emberi tudatomtól. -2 órája gyaloglok... ééés stoppolok. Nem szoktam ilyen lenni , de sürgős a dolog..-vonom meg végül a vállamat. Sehol nem találom a kulcsát és nem maradt több időm kutakodni és még a simulás se nagyon akart bejönni, azon kívül, hogy nyertem tőle egy szájrapuszit, ami egyébként nem volt ellenemre. Gyors mozdulattal ránt magához. Szavai édes csengést idéznek fel bennem, de nem adhatom át magamat ilyen gyermeteg érzésnek. Próbált letolni magától. Most jön a futóverseny? Nincs jobb ötletem. Felkapom a táskámat és futva közelítem meg a kocsiját de minden egyes lépéssel bekapcsol a vészvillogóm és körülbelül 2 méterre megállok a kocsitól. Mélyen magamba szívom a levegőt. Nem tudnám beazonosítani , hogy pontosan honnan árad a vámpírszag. Ez viszont az jelenti, hogy vagy nincs itt , csak valami holmija vagy még nagyon messze van a fák között vagy egy kocsiban. Csípőre vágott kezekkel fordulok a fiú felé. -Te keféltél eggyel vagy megdöglött egy a kocsidban?-nézek rá nagy szemekkel. Ha valahol a közelben van nem fog megtámadni minket, ha együtt maradunk, ha itt hagy akkor szarban vagyok, ha a kocsijának van ilyen szaga, az kevésbé borzasztó de nem kevésbé érthető a számomra.
Ez talán egy jel hogy ..talán még sem kéne New Orleans-ba menni..de hol érdekel engem az ilyesmi? Amit eltervezek azt szeretem is véghez vinni, legalábbis.. addig nem nyugszok míg be nem következik. Már pedig ha elindultam, s látok is a városból már valamit..alig van tőlem pár kilométerre nem fogok meghátrálni. Az már megint más hogy az autóm mennyire mükődőképes ezután a "kis" ütközés után. Az lep meg a legjobban hogy a lány ilyen könnyedén veszi az egészet..de addig jó. Nem szeretem a hárpiákat, és nem hiányzik hogy leordítsák a fejemet. Én a helyében nagyon is visszaélnék ezzel hogy elütöttem. De.. azt hiszem jobb, ha nem adok neki ötleteket. Épp elég az hogy kiakart rabolni.. talán kicsit lehetne tekintettel arra hogy egy fajtársával áll szemben, és kicsit együttérezhetne.. persze én ezt még nem adtam a tudtára hogy mi vagyok, de biztos vagyok benne hogy van egy sejtése. - Ráadásul még el is ütöttelek. - Vakarom meg a tarkómat zavartan és nézek végig rajta. Lehet hogy ő maga meggyógyult, de a ruháit ő sem képes befoltozni. De talán nincs is a tudatában ennek..nem tudom hogy reagálná le. Bőröndöt pedig nem látok nála, vagy egy nagyobb táskát amiben elférnének létszükségletes dolgok.. fogalmam sincs hogy hova indult, de inkább honnan indult így, cuccok nélkül. - Most jönne az a rész hogy megkéne kérdezzem elvihetlek-e ?- Amit.. igazából nem szívesen tennék meg. Így hogy a kocsimat is alakarta vinni nem tudom mennyire bízhatok meg benne..de egyrészt megértem hogy ilyen ennyi gyaloglás után, ráadásul a kinézetéből itélve kellemes társaság lenne. Arról a tényről nem is beszélve hogy farkas.. ketten többet érnénk ebben a vérfarkas ellenes városban. Amint eltolom magamtól sietősre veszi az iramot, s rohanni kezd a kocsim felé. Igyekszem hamar reagálni és utána eredni, behozni a lemaradást. Nem hiányzik a tűző napon ez a sok gyaloglás. Hirtelen megfordul, s én majdnem elütöm őt ismét csak most a testemmel. Pár centire állok tőle. Kérdésére kéjencen mosolygok, és zsebre tett kézzel az arcába hajolva nyalom meg a számat. - Jól megdugtam, majd utána megöltem. - El lépve tőle kerülöm ki és megyek tovább az autóhoz. Igyekszem beadni neki ezt a dolgot, persze hogy hazugság. Semmi féle szex nem volt itt vámpírral..tény hogy nem én vagyok a világ legjobb színésze, de talán még sem vagyok annyira béna a hazudozásban. Nem szeretném megtudni hogy mi lenne a véleménye ha megtudná a múltam egy elég befolyásoló részét.
Teljesen meg voltam kattanva szerintem a feje tetejére fordult az egész hormonháztartásom különben nem lennék itt valószínüleg, de ez lényegében ebben a helyzetben mindegynek volt mondható, hiszen visszafordulni nem fogok és nem is tudnék. Célszerű lett volna máshogy megoldanom a kialakult szituációt, hiszen szegény srác tényleg nem tehet semmiről, de ezúttal nem maradhattam megint fuvar nélkül. -Igen ezt így konkrétan nem akartam az orrod alá dörgölni de most hogy mondod...-sunyi mosoly jelenik meg az arcomon. Ideje lenne elegánsan és a lehető leggyorsabban távoznom, de elöbb szükségem van egy kis felkészülésre lelkileg elvégre most először lopok kocsit és szar lenne ha nem indulna be miután bevágódtam a volán mögé. Halkan felnevetek. -Ne fáradj... majd én elviszem magam.-kacsintok rá és már futok is. Körülbelül 3 lépést tettem meg és már ő is talpon volt. Sietnem kellett, hiszen ez volt az egyetlen kiút innen és egyetlen dolog állít meg engem a kocsi előtt, az a bizonyos szag, ami konkrétan az ellenségeink pólusaiból származik. Megpördülök és csak egy mellkassal találkozok ami kis híján nekem vágódik de megáll néhány centire így nekem nem kell hátrálnom egy milimétert sem. Kissé dühösen fújom ki a levegőt. Komolytalannak tűnik, de nem igazán szeretnék egy olyan társa lenni az úton, aki a hátsó ülésen megdöntött egyet. Idegesen kapom el a kezét és tolom a kocsinak. Szorosan szembe állok vele és a szemeit figyelem. Kis türelmetlenség csillog a szememben. -Kamu.-nehezen préselem ki az ajkaim között ezt az egy szót. Szeretném ha kamu lenne. Anyám elég rendesen belémnevelte, hogy kiket kell kerülnöm és a vérszívóktól óva intett nem akarta, hogy összeakadjak velük, hiába halálos rájuk nézve a harapásom. Megenyhül végül a tekintetem. -Kell veled verekednem vagy magadtól is elviszel?-villantok végül egy mosolyt. Eddig észre sem vettem, hogy a becsapodásomtól illetve a földetérésemtől nem kicsit ment tönkre az öltözékem. Egy váltópóló van a táskámba de semmi több ruha. Majd kicsit lehúzom a kártyámat.
Nem terveztem megállni a város előtt, főleg nem ennyivel. Esélyt sem akartam adni magamnak ha esetlegesen meggondolnám magamat , csak menni előre. De nem a terv szerint alakult..ideje lenne tanulnom belőle hogy felesleges ennyire előre gondolkodnom és a pillanat hevének élni, mert ha tervezek valamit az úgyis máshogy alakul..New Orleans nem volt messze, de nem is közel. Olyan középtájt..de most nincs időm ezzel foglalkozni. Egy olyan lány állja az utamat, aki az egyetlen biztos eszközömet a városba jutáshoz próbálja elvenni. Semmi kedvem gyalogolni.. annak meg végképp nem szeretnék a tanúja lenni ahogy szép nyugodtan elfurikázik az újdonsült ám, de szétroncsolt kocsimmal. Nem tudom mennyire lehet még müködőképes, de reménykedem benne hogy legalább ezt a kis utat bírni fogja és nem adja be a halált. Gyorsabb vagyok nála, és erősebb is. Meglehet hogy a férfi mivoltomból adódik ez az előny, de az is lehet hogy még újdonsült farkassal állok szemben. Én pedig már nagyon régóta a farkasok életét élem, és lassan kitanultam minden kis előnyét, hátrányát ami ezzel az élettel jár. De..egyetlen egy társammal sem találkoztam még..és mondhatni, ez egy nagy álmom..ami most beteljesülni látszott. Pesze nem így képzeltem el, hogy kirabolni készült hanem sokkalta inkább..együttműködőbbnek. Képzeletben minden szebb és jobb. - Ahhoz talán jobban meg kéne erőltetned magad. - Nézek kicsit kárörvendően, hogy talán még megerőltetnem sem kellet magam ahhoz hogy utolérjem. Mondanom sem kell hogy élvezem a társaságát, ezt bizonyítja a folyamatos mosolygásom. Az hogy találkoztam vele..adott egy kis izgalmat ebbe a monton, unalmas útban. Egy erős szorítást érezve a kezemen ránt neki a kocsim oldalának s áll velem szemben szorosan. Elmosolyodok, majd alsó ajkamba harapva derekára fonom kezemet, hogy még véletlenül se szabadulhasson szorításomból. - Az előző vámpírka is ezt mondta. - Húzom fel szemöldököm, és igyekszem magam egy őrült vámpírgyilkosnak beállítani. Nem ismer, nem tudhatja mikre vagyok képes, és az hogy ilyen közel jött hozzám talán nem élete legjobb döntése volt.. persze bántani nem fogom, maximum csak ráijeszteni akarok. Nem érzem hogy megbízhatnék benne.. nem adom ilyen könnyen a bizalmamat, így a teljes igazságot nem fogom az orrára kötni. - Na gyere. Ennyivel jövök. - Fogom arra hogy elütöttem, majd megenyhülve engedem el őt és beszállva kocsiba indítanám el.
Sunyi mosoly jelent meg az arcomon a megjegyzésére. -Ne akard , hogy erölködjek...-haraptam óvatosan az ajkamba. Végül megindult a nagy fogócska azon az 5 méteren ami durván elválasztott minket a kocsitól. Végülis igaza lett , de ezt még holtan se ismertem volna be. Meg kellett voln eröltetnem magamat és már rég úton lehetnék megint kocsiban. Ehelyett persze mint egy rendes vérfarkas engedve indulataimnak kiakadtam a vámpírszagon, ami a kocsija üléseiből áradt. Természetesen futás közben még én sem tudtam megűllapítani, hogy bent van egy vagy a környéken van egy vagy csak szimplán a szagát hagyta hátra. Morgolódhatnék még ezen egy sort ehelyett inkább maradtam amellett a felállás mellett , hogy ha hazudozik, akkor kiverem belőle az igazat, de nem a kellemes értelmében. Hagyom, hogy karjai körbefonják a derekamat. Hülye lennék nem kiélvezni a helyzetet, lehet hogy többet is tehetnénk egymásért. Farkaslét másik hátulütője. Tombolnak a hormonok és olyanok vagyunk mint a kan kutyák tüzeléskor... még egy fél várost is végigszaggatnánk egy jó kefélésért. Figyeltem, ahogy ajkait elhagyják azok a szavak majd megragadva atarkóját húzom magamhoz és csókolom meg elég hevesen. Pár pillanat múlva el is engedem. -Kamu.. nincs az íze a szádban.-vonom meg a vállamat nevetve végül elenged és közli , hogy még el is visz. Szuper. Átsurranok a kocsi másik oldalára és bevágódok az anyósülésre és kiváncsian figyelem a kocsit. Nem szoktak meghalni egy kis ütközéstől , de ez beteges hangokat adott ki, én pedig felhúztam a szemöldökömet. -Azt ne mond, hogy ennyitől kipurcant..-nézek rá egy angyali mosollyal az arcomon. A biztosító úgyis fizet ha azt mondja, hogy elütött egy őzikét. Még tanúskodom is ha így nem nekem kell perkálnom a teljes szervízért.
Talán nem a legjobb ötlet volt tőlem a halott vámpírok hulláit bedobálnom a csomagtartóban, s ott szállítani a testüket amik amúgy még mindig ott vannak. Nem gondoltam volna hogy itt és most fogok össze futni vérfarkassal s azt sem, hogy megállok New Orleansig. Gondoltam majd ott valahol elintézem őket..de megint oda a tervem, de talán jobb is így. Ha ez kitudódik abban a városban akkor valószínűleg nem állnak érte jót, s én nagyobb esélyekkel végzem holtan. Ebben a helyzetben szinte biztos hogy lebukok, ha már pár méterről megérezte a vámpír szagot.. de inkább a hírnevem, mint az életem. Kikészített ahogy éreztem teste melegét.. férfi vagyok, így már alapjában véve is mindig bennem van, de most hogy közeleg a telihold még nagyobb vágyat érzek nők iránt.. nem tudom meddig bírom még tartóztatni magam, de a közelsége kikészít. Haladok az árral, s hagyva hogy magához húzzon viszonzom heves csókját s közben a kezem apránként lentebb kalandozik. - Biztos vagy benne? - Alsó ajkamba harapva mosolyodom el, s ismét megcsókolva őt teszem biztosra állítását. Mielőtt a dolgok közöttünk még el fajulnának engedem el, s lépek el közeléből. Ha a csókot figyelemelterelésnek szánta akkor sikerült neki, ezért jobb ha nem megyek bele a játékába és lenyegve tőrve ülök az autóban várva hogy hasonlóképp tegyen ő is. A kulcsot elfordítom, de az autó csak köhög , elindulni nem szándékozik a jelekből itélve. A fejemhez nyúlva nézek a lányra , elkap az idegesség. Egy ér már kipattant halántékomon. A kormányba ütve nyomom meg véletlenül a dudát is. - Megpróbálhatnánk betolni..- Nézek a csomagtartóra, s a lányra felváltva ezzel próbálok célozgatni arra hogy egy biztos, nem én leszek az aki betolja a kocsit. Nem bízom benne még mindig, és ha esetleg elindulna..valószínűleg simán elhajt vele.
Nem mondom, hogy nem vonz. Sőt. Ő talán az első olyan farkas, akivel a falkámon kívül találkozok, ráadásul emberként is elég megnyerő a külseje. Kapcsolatunk nem igazán kezdődött jól, de ahogy elnézem a kémia kölcsönösen dolgozik mindkettőnkben ezt a kocsi témát pedig lehet jobb nem tovább feszegetni. Viszont egy témát még nagyon szívesen tovább csócsálnék vele.... Viszonozza a csókom. Nem is akárhogy. Így elég könnyű meggyőződni róla, hogy előttem a közelmúltban nem igen jártak arrafelé. -Várj megnézem..-mondom halkan nevetve és viszonzom a csókját. Nyelvemnek csak néhány pillanatnyi ideje van játszadozni a szájában, a teste is csak pár másodpercre feszül az övének. Utána elválunk egymástól mielőtt itt helyben széttépnénk egymást. Vettem egy mély lélegzetet miközben megkerültem a kocsit és lassan kifújtam miközben beültem mellé. Hörög, puffog, kázd az autó, de őszintén semmi esélyt nem látok arra , hogy beinduljon ez a dög és tudtam hogy mit fog mondani, de abban is biztos voltam, hogy itt hagy ha nekem kell csinálni. Mosolyogva figyelem azt a pár másodpercnyi dühöngést , majd csendet amit a kűzdelem követett. Angyali mosolyom egy pillanatra sem hagy el természetesen. -Hajrá farkas..-mondom könnyedén. Igazi patthelyzet. Egyikünk sem bízik a másikban , mert mindenki fél, hogy itt marad az erdő közepén. Néhány pillanatot várok. -Új terv. Sátorozz velem... illetve konkrétan nincs sátram , de farkasok vagyunk... holnap telihold... egy éjszaka a szabad ég alatt emberként.. csak nem halunk bele.-vonom meg a vállamat. Ebben a szent pillanatban veszítette el az értelmét New Orleans. Többé nem húzott arrafelé a farkasfér. Olyan érzés volt, mintha hazaértem volna. Magamhoz vettem a táskámat. -Van egy üveg whiskey-m...-rázom meg a táskát. Elég volt a hadakozásból, elvégre farkasok vagyunk vagy mi ideje lenne összetartanunk egy kicsit.
A kezdeti nehézségek ellenére az összhang a jelek , s visszajelzések alapján meg van köztünk. Én az idősebb nőkért vagyok oda, mondhatom hogy ők a típusaim. Most mégis egy látszólag nálam fiatalabbal vívok nyelvcsatát, de ezzel nincs is baj. Élvezzük egymás társaságát, és vonzódunk egymáshoz. Ki is használva alkalmat játszadozunk egymással, aminek hamar véget vetek. Ennyire könnyen nem lehet elvenni az eszem.. főleg most, hogy résen kell lennem. Nem érzek máshogy mintha egy vámpírral lennék..ugyanolyan kiszámíthatatlan egy farkas is ami most be is igazolódott. Ahelyett hogy ilyen ellenségesek vagyunk egymással összekéne tartanunk, főleg ha beakarom avatni a kis tervembe.. vagy legalábbis..ha nem is, ketten többre megyünk egy farkasellenes városban. Nagyobb az esély a túlélésre. Bár már abban sem vagyok biztos hogy még ma eljutok New Orleansba. Felhúzom szemöldököm a válaszára. Egy biztos, hogy akármi van én kinem szállok innen. - Rád gondoltam nem magamra. - Mosolyodom el, s kezdem már gáznak érezni hogy egy lányt kérek egy ilyen nehézkes feladatra.. de mégiscsak farkasról van szó, és mégiscsak elakarta vinni a kocsimat nem sokkal ezelőtt. Csendben ülünk, és várunk a csodára legalább egy 5 percig, amit kelletének érzek már megtörni. - Akár napokig is ülhetünk itt, de ez a kocsi nem fog beindulni..- Pillantok rá, és egy felettébb vonzó tervet oszt meg velem. Vele tölteni egy éjszakát? Vegyes érzelmek keringtek bennem a terv hallatán...egyik részem beleegyezne, de a másik még mindig elővigyázatos. - Szeretnéd hogy veled töltsem az éjszakát? - Kéjenc mosolyt villantva kacsintok rá. Nem is én lennék ha nem mennék bele ebbe az egészbe, az est további részében is azt hiszem számíthatok veszélyre, izgalomra. Így , hogy nem bízunk egymásban..de mégis egymásra hagyatkozva maradunk együtt. Ki mondta a varázs szót. Ha van pia, akkor ott az én helyem is. Ilyen napok után mint amiket mostanában kellet túlvészelnem még rám is fér.. Kell, hogy felejtsek..hogy végleg feladjam a régi életem. - Akkor mire várunk még? - Kirántva kezéből a táskát szállok ki a kocsiból, s sietősen indulok el az erdő irányában várva, hogy a lány akinek még csak a nevét sem tudom , de mégis együtt töltjük az éjszakát utánam jöjjön.
Elég izmosan kezdtek el dolgozni bennem a hormonok, hiszen egy potenciálisan kiváló partner volt a közelemben, ráadásul fajtárs, így még az ösztönömnek sem lehetett kifogása ellene, és természetesen nekem sem volt, mint nőnek. Nem hagyja, hogy eldurvuljak, bár őszintén én sem tenném. A bizalom hiánya egyenlőre mindennek gátat szab, de ez természetesen nem fog örökké tartani. Egyre jobban kiéleződik közöttünk a bizalmatlanság, főleg, amikor be kellene tolni a kocsit. Természetesen egyikünk sem hajlandó elhagyni a járművet és amikor még engem próbál kizavarni még jogosan is háborodhatnék fel, de csak időhúzás lenne, hiszen egyikünk sem lesz hajlandó kiszállni, így csak farkasszemet néztünk hosszú perceken át és mindketten hajthatatlannak bizonyultunk, ami egyébként nem csoda. Alpha vérvonalamnak köszönhetően nem igazán vagyok hajlamos a behódolásra és ezek szerint Ő is hasonló felmenőkkel rendelkezhet, hiszen nem erénye az engedelmesség, így inkább csak összemérjük a fogainkat és várjuk a csodát. Aztán én jutok döntésre. Ideje összefogni és egy kis csapatot kalapálni magunkból, hogy mégse legyünk annyira egyedül a nagyvilágban és végülis ha jól végiggondolom nekem is jól jön egy nagy férfi a csapatban. Úgy tűnik az új álláspontom megnyerte a tetszését és hiába habozik a szeme megcsillant és úgyis az ágyékát fogja követni , ami viszont egyenesen az enyémhez vezeti. -Nem mintha lenne választásod..-viszonzom a kacsintását, de hogy számára is még csábítóbb legyen a terv bedobom a pia kártyát. Ekkora lelkesedésre viszont nem igazán voltam felkészülve, mert úgy kapta ki a kezemből a táskámat, mintha csak a polcról emelte volna le. -Héééé...-nevetek fel és átvetődve a vezetői ülésen iramodok utána. Gyorsan felzárkózok mellé , de a táskámat nála hagyom. Eszembe sincs cipelni, ha már Ő ennyire lelkes.. -Igazából lophatunk is egy sátrat..-csúszik ki a számom. Most valószínüleg azt fogja hinni , hogy kleptomán vagyok és ezért élek, hogy mindent ellopjak mindenkitől. -Mármint.... jó ebből már jól nem jövök ki.-hagyom végül az egészet a francba. Nincs kedvem magyarázkodni és ki tudja meddig leszünk együtt. -Egyébként ha már elütöttél legalább bemutatkozhatnál..-nevetek fel halkan, miközben tovább túrázunk a fák között. Fuvar helyett társaságot szereztem magamnak. Nem jártam rosszul. Egyáltalán nem.
Kezdőlap
