Nem tudom lebeszélni róla. Nem tudom... hihetetlen. Hát mit akar ez a nő? Ennyire sikerült átédesgetnem erre a sötét oldalra? Hát ez egy őrültek háza, nem?
- Figyelj... - néztem mélyen a tekintetébe. - Gyere el velem valahová. És nézd meg, hogy milyen ez az élet. Ha utána még ezt akarod... megteszem. Ígérem neked. De előtte látnod kell, hogy mivel jár mindez. Hogyan kell ölnöd... hogy csillapítsd az étvágyadat. - nyeltem egyet.

Próbált lebeszélni erről az egészről. De már mindegy. Elhatároztam valamit szóval úgy is lesz. Ez ellen senki nem tehet semmit. Még ő sem. Jó.. Maximum megtudna győzni úgy a dolgokról, ahogy az apám halálát "eltusoltatta" velem.. Hiszen már nem is érzek fájdalmat. Csak, hogy egy jobb helyen van és ezt el kell fogadnom.
Lehet, hogy elsőre rémisztő lesz.. Az életem nem nevezhető tökéletesnek még köze sincsen hozzá. Oké szerető családban nőttem fel.. De én ennél mindig is többre vágytam. - Nem tudsz lebeszélni róla. Ezt akarom.

- Várj...! - ragadtam meg kezét, és úgy néztem rá, mintha most rögtön képes lennék megfulladni és nagyot nyeltem.
- Serenity, figyelj... amit most akarsz, az... az veszélyes. Vérre fogsz szomjazni... gyilkos leszel, mert nem fogod bírni, hogy ne egyél. Nem érted, igaz? - néztem rá keserűen. Nem ezt akartam elérni... istenem, hogy adjam a fejébe, hogy az, amit csinálni akarna, az... olyan, mintha a saját sírgödrét ásná ki?
- Gondold végig nagyon alaposan! - mondtam neki figyelmeztetően.

Talán nem gondoltam teljesen komolyan, de nem fogok most visszalépni. Ha azt mondom akarom akkor akarom. Valahogy előbb utóbb úgy is ráveszem.
- De lehetek. Amint elmagyaráztad lehetek. - Bólintottam határozottan. Meg kell halnom, hogy örökké élhessek megéri az egész.. Részemről legalábbis. - Nem érdekel.. Ezt szeretném, kérlek. - El akarok menekülni a háború és minden elől. Az idő elteltével csak jobb lehet.. Nem érdekel most már semmi döntöttem.

A kezeim közé fogtam az arcát, miután eltüntettem ajkaimról a vért, és úgy néztem rá, mintha... legalább belém csapott volna valami villám.
- Mit beszélsz? Hé... Te nem lehetsz ilyen - simogattam finoman arcát, és vártam, hogy azt mondja, nem is gondolja komolyan. - Nem fogsz bírni uralkodni magadon. Minden érzés, melyet valaha éreztél, erősebb lesz. Nem akarhatod, Serenity - súgtam neki halkan, és határozottan néztem a szemeit.

Oké.. Igaza volt.. De ez hogy lehetséges? De azt mondta több is van.. Nem csak egy.. Örökké élhetnék.. Nem kellene azon bajlódnom, hogy férjet keressek magamnak és leéljem az unalmas életem. Én is lehetnék olyan, mint ő. De akkor édesanyámnak nem csak apámat kellene elveszítenie hanem engem is.. De megnyugtathatnám ahogy ő megnyugtatott engem.. Mert biztos, hogy tett velem valamit.. Annyira megnyugtatott a közelsége.
- Én is olyan akarok lenni, mint te. - Mondtam elcsukló hangon. Magam sem tudtam mire vállalkozom.. De akarom. Most csak ez számít.

Nem tudom, mennyi ideig bódított a vére. Csak az rémlett már, hogy a haja alá nyúltam, és így szívtam a vérét jólesően, mert... istenem, ez valami csodálatos! Emberi... igazi... és mi több, abból a lányból, aki valamiért még jobban megérintett, mint eddig bárki más, aki ilyen közel került hozzám. Nem akartam most Samantha-ra gondolni. Azt sem tudom, hogy mi van vele, és merre jár..
- Saj.. sajnálom... - mondtam lihegve, de még nem hajoltam el nyakától. Nem akartam, hogy mások a véres számat lássák.

Magam sem hiszem el, hogy ezt mondtam.. Bizonyítsa be. De hát ezt az egészet csak az alkohol ihlette. Semmi más. Az egésznek nincs alapja..
Kicsit megijedtem mikor közelebb húzott magához.. Aztán a nyakamhoz hajolt, mint aki meg akarja csókolni. Ha ezt valaki más csinálja valószínűleg rögtön elhúzódom vagy éppenséggel ellököm magamtól.. De most valahogy nem ment. Kíváncsi voltam arra a bizonyításra. Ha csak egy csók lesz.. Kiröhögöm.
Viszont nem így történt. Éreztem, hogy fogai felsértik a bőrömet.. - Eressz el. - Szisszentem fel kezeimet a vállára helyezve próbáltam eltolni magamtól.

Miiii?! Hogy mit mondott? Bizonyítsam be? Minek néz engem? Itt, mindenki előtt? Pont őt? Nem... nem akarom. Benne van valami, ami visszahúz.. istenem, adj nekem elég kontrolt, kérlek!
De nem megy.
- Gyere ide... - húztam őt közelebb magamhoz, és úgy hajoltam a nyakához, mintha csak meg akarnám csókolni. Ez volt a látszat. A valóság viszont... finoman haraptam bőrébe, hogy vére hamarosan elöntse a számat.

Már megint komolynak látszott.. Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni. Mintha nem is ivott volna egy korty alkoholt sem olyan komoly volt.. Nem úgy tűnt, mint aki hazudik. De mégis mi a fenéről beszél? Ez az egész nem lehet igaz.. Hiszen nincs olyan, hogy nem ember meg ember.. Öröklét meg végképp nincs. Ez nem lehet igaz. Semmi értelme az egésznek. Egy módon tudhatom meg, hogy igazat beszél.. Valami bizonyíték kell.. De ha tényleg az.. mi van ha megöl, mert tudom mi ő?.. Ilyen nem létezik úgyhogy ez elő sem fordulhat.
- Bizonyítsd be. - Vágtam rá határozottan pedig közel sem éreztem magam ennyire határozottnak.

- Mert az vagyok. Egy elítélnivaló szörnyeteg. És tudod mit? Egy percig sem bánom, hogy így van... mert... ez az élet. ez egy olyan élet lehetőségét adja, melyet te, egy ember soha nem fogsz megtapasztalni. HIdd el, tudom hogy mit beszélek - mondtam, és ezúttal tényleg őszinte voltam. Megfogott valami ebben a lányban. Ha ember volnék, azt mondanám, hogy tetszik nekem. Mert miért ne lehetne így? Senki nem vethet meg azért, mert ránézek egy nőre, nemde?
- De nem mondok többet... nem akarlak bántani... - ittam meg az italom tartalmát.

Akit eddig kedvesnek gondoltam tán őrült lenne? A mai világban mikor a háború dúl aki kedves az emberrel az egyértelműen őrült is? Nem.. Semmi ilyesmi. Egyszerűen csak túl sokat ivott. Ez a magyarázat.
- Elhiszem. - Mondtam egy halvány mosollyal az arcomon. Nem akartam ellenkezni, hiszen talán azzal felidegesítettem volna.. Vagy valami ilyesmi. Most már egyre jobban mutatkoztak a részegség jelei.. Egyik fülemen be a másikon pedig ki. Most ez a szabály lesz érvényes.
- Miért lennél te szörnyeteg? - Kérdeztem meglepetten. Azért csak van valami oka amiért ezt mondja.. Csak remélni tudom, hogy elmondja.. Ha már ennyire beszélhetnéke van.

Felnevettem, mikor a kedves, ámde mégis zavart mosoly megjelent az arcán. Istenem, ne nézzen már madárnak... vagy talán látja a szárnyaimat? Abban az esetben már ő a részeg, nem is én.
- Kedvesem, jobb ha elhiszed, hogy nekem mindig... igazam van - mondtam egyszerűen, mint valami földreszállt géniusz, és végignéztem magamon. Na jó, ez már talán az alkohol hatása.
- Folytassuk a történetet... na már most, ha annak a lénynek a vére a szervezetedben van, akkor... te is olyan szörnyeteg leszel mint ő. Vagy mint én - tettem hozzá.

Oké.. Elkezdett valamit beszélni sötét alakról meg vér elvételről aztán vércsere vagyis igazából nem értettem az egészet. Hiába mondja számára egyszerűen.. Nekem nem az. Ez nem lehet igaz.. Valószínűleg szimplán túl sokat ivott. Igen ez kell legyen a magyarázat. Az ital egyértelműen dolgozott már benne.. Látszott rajta.. De nem olyan volt, mint a többi részeg akik csak össze vissza hadoválnak valamit.. Olyan volt, mintha komolyan beszélt volna.
- Nem lehet, hogy ez az egész, csak az alkohol hatása? - Kérdeztem tőle kedvesen egy zavart mosollyal az arcomon.

- Hm, hát ez egy nagyon egyszerű képlet - dőltem hátra, de közben bökdösni kezdtem az asztalon. - Van egy ember. Aztán jön egy sötét alak... kicsit elvesz az ember véréből, majd ad a sajátjából, és megöli - mondtam nagyon egyszerűen a dolgot, közben jót nevetve magamban azon, hogy most nyilván halálra ijesztem. De engem annyira nem érdekel, hogy mások mit éreznek. Igaz, ez a lány már most sem közömbös.
- Nos, eddig mennyire nézel őrültnek?

Oké.. Azt hiszem az italnak vannak ilyen mellékhatásai. Vagy tényleg igazat beszélne? Hiszen mindent annyira könnyen vesz. És valamiért teljesen megnyugtatott a közelsége pedig alig ismerem.. Ez nem normális.. Nekem elméletileg gyászolnom kellene az apámat, de valami azt súgja, hogy nem kell.. Mert jobb helyen van.
- Mi a fenéről beszélsz? - Kérdeztem kicsit remegő hangon.. Mi az, hogy meg kell ölnie? Én nem akarok semmi ilyesminek a része lenni.

- Pedig egyszerű - vontam meg a vállamat. - Nemcsak emberek léteznek, hanem... egy hosszabb élet is. Egy élet, amit... nem kap meg mindenki. Tőlem legalábbis nem. De ha elmondom a titkot, és nem tetszik neked, akkor félő, hogy... - nyeltem egyet. - Meg kell öljelek utána. Vagy nem? - vontam fel a szemöldökömet. Ha világgá kürtöli a fajom létezését, nem hoz jót senki nyakára. Így ha nem tetszik neki, meg kell majd ölnöm.

Legszívesebben annak örülnék, ha most besétálna ide egy férfi aki megpillantva engem rögtön belém szeret és szerelmet vall.. Aztán én is hasonlóan kezdek érezni iránta és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Azt hiszem ez is egyike azon dolgoknak ami nem fog bekövetkezni. Másrészről pedig minden idővel alakul ki.. Nincs olyan, hogy első látásra szerelem. Ahhoz legalább valamit tudnunk kell róla.. A külső nem minden.
- Mire gondolsz? - Nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani ezért inkább rákérdeztem mielőtt valami hülyeséget mondanék.

Felvontam a szemöldökömet. Az örökké szó mindig is nyomatékos volt, és mindig felfigyeltem rá. Egy ember szájából ez olyan furcsán hangzik... vajon milyen lehet az örökkévaóság egy ember szemével? Sejti, hogy mennyit szenved, míg eljut odáig, hogy túlélje? Sejtése sincs róla igazából...
- Tudod... létezik hosszabb örökkévalóság is, mint amit te el tudsz képzelni magadnak - nyeltem egyet. Nem is tudom, mi ütött belém. Talán éhes lettem.

Megmagyarázhatatlan okokból megbíztam benne. Vagyis legalábbis képes voltam vele őszintén beszélgetni. Ez nálam nem túl gyakori. Hiszen Nem igazán szeretek emberek közelében lenni és igen.. Így akarom megtalálni az én tündérmesémet. De ha létezik számomra olyan akkor így is - úgy is megtalál. Mondjuk már eléggé kételkedem ebben az egészben és talán szólnom kellene édesanyámnak, hogy keressen nekem férjet. Már régen ezt kellett volna.
- Épp ez az, hogy egyáltalán nem okoz örömet. Csak elfogadja, mert mást nagyon nem tehet. Talán nekem is ezt kellene.. De addig halasztom amíg lehet.. Lassan viszont az én időm is lejár. Nem halaszthatom örökké. - Sóhajtottam. Nekem is lehetne olyan szerencsém, mint az anyámnak. Kifogni egy olyan férfit akibe, ha nem is azonnal de idővel beleszeretek.. Csak úgy, mint ő az apámba.. Aki már nincs többé. Nem tudom, hogy fogom ezt közölni vele..

- Azt hiszem, teljesen értem, hogy mit akarsz mondani. De... kár, hogy a feminizmus eléggé bukott ügynek látszik - biggyesztettem le a számat. Hát igen, huszadik század... a század elején megindultak a mozgalmak, a nők ki akartak szakadni a skatulyából. Milyen kár, hogy végülis... csak nagyon apránként képesek elérni mindent. De még mindig olyan nehéz azt elérni, hogy ahhoz mehessen hozzá egy hozzá hasonló lány, akihez ő szeretne.
- Teljesen reális, amit mondasz. Én magam sem értettem, mi okoz örömet egy olyan nőnek, aki nem szerelemből házasodik és szerelem nélkül fogan gyermeke. De férfi mivoltom miatt, én ezt soha nem fogom felfogni - forgattam meg a szemeimet. Jó vagyok nála, ha már ilyen sok mindent elmond nekem.

- Igen elég sokan naivnak gondolnak, hogy ezt akarom.. De ez az amit akarok és ez az én életem. Lehetséges, hogy olyan dologra vágyom ami soha nem fog teljesülni, de legalább megpróbáltam. Vártam. Nem belevetettem rögtön valami olyasmibe amibe nem akartam. Aztán meg végképp nem akarnám leélni az életemet úgy, hogy valakit csak megtűrjek magam mellett. - Anyámra is elég rossz szemmel néznek emiatt, hiszen ő volt az aki megengedte nekem. Ez is azt bizonyítja, hogy szeret. Engedi, hogy én magam döntsek az életemről. Bár azt hiszem lassan eljön az az idő amikor már nem én leszek az akinek erről döntenie kell. Előbb-utóbb férjhez kell mennem és ha nem találok magamnak valakit.. Hát így jártam.
- Azt hiszem egy olyan férfitól még a hideg is kirázna. Én nem tudom, hogy képes lennék neki gyereket szülni vagy bármi ilyesmi. Mert ez egyszerűen.. nem menne.. Csak nem. - Sóhajtottam, majd felnevettem arra a felvetésre, hogy ha ő nő lenne se örülne ilyesminek.

Egy mosoly jelent meg az arcomon.
- Ez olyan, mint a lányregények. Tudod, hogy hány lány... mondja ugyanezt azokban a könyvekben? mind ellenszegül... a fenti hatalomnak. Mind... mert hiszik, hogy jöhet az igazi szerelem.. ami tényleg eljön. Egyszer - nyeltem egyet, és a poharamba merülve jutott eszembe Samantha... már nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára... nem az évszámot néztem, hanem az együttöltött napok számát számoltam... abból sok volt. és mindig mosolyra késztetett az, ahogy eszembe jutott, mennyire tiltakozott nekem eleinte.
- De meg is értelek. Ha egy ötven éveshez akarnának engem hozzáadni ha nő lennék, inkább megszöknék és élnék valami híd alatt - ismertem be, hátha ez mosolyra készteti.

Meglepődtem amikor megfogta a kezemet és talán egy picit bele is pirultam.. Nem szoktam hozzá, hogy az emberek ilyen közvetlenek legyenek velem vagy éppenséggel hozzám érjenek. Egyáltalán nem volt ellenemre, csak megválogatom azt is, hogy egyáltalán kivel állok szóba. Most pedig ő valahogy megnyugvást nyújt.. Hiszen, hogy itt van valahogy könnyebb elviselnem azt a tényt, hogy apám élete véget ért..
- Én.. nem akartam olyanhoz hozzámenni akit még csak nem is ismerek.. Valami különlegesre vágyom. - Mondtam egy mosollyal az arcomon. Talán gyerekes vagyok, hogy saját tündérmesét akarok.. De ez akkor is az én életem.

- Na szóval... - kezdtem bele, egy mosolyt küldve felé, és megfogtam a kezét. Tlaán az volt ennek a nagy kedvességnek az oka, hogy éreztem vére forró illatát, és egyszerűen... azt éreztem, a közelében kell maradnom és akkor majd megkaphatom. De tudtam, hogy azért arra még várnom kell egy kicsit. Azt akarom, hogy önként adja nekem.
- Tehát... - lötyögtettem az italomat. - Egyetem? Vagy... a háború miatt nem? - kérdeztem kortyolgatva.