Személyiség: Hááát... előbb gonosz, aztán kedves, előbb bunkó, aztán rendes. Élete kezdetén gonosz volt, önző, kegyetlen, beképzelt, de aztán kibújt belőle a kedves, a jószívű, és a szerető ember.
Külső:
Gyönyörű, szép, karcsú, de erős. Nagyjából középmagas, arányos alakú. Szőke hajú, csillogó kék szemű.


Előtörténet



Keira, 1162-ben, egy hideg, februári napon látta meg a napvilágot, Angliában. Élete már fogantatásától fogva különleges. Az édesanyja ugyanis vámpír volt, de ha nem is az lett volna, már emberként is különleges személynek számított. Anyja, a legendás Lady Godiva, kinek az elbeszélések szerint a nők a mai "szabadságuk" hajnalát köszönhetik. Keira gyermekként egy borzasztóan elkényeztetett, és nagyképű ember volt. Anyja hírneve pökhendivé és beképzeltté tette, már-már istennőnek képzelte magát. Így hamar el is került a szülői háztól, és 12 évesen egy angol kolostorba küldték, hogy ott nevelkedjen, és tanuljon alázatot, tiszteletet, s ezekhez hasonló jellemvonásokat. Ám ez nem nagyon akart sikerülni, Keira gonosz volt, önző, és lenéző mindenkivel. 19 éves korában végül meg is szökött a "szentéletűek" közül, és elindult hogy felkutassa saját végzetét. A dolog olyan remekül sikerült, hogy egy mezőn átvágva belefutott egy férfiba, akibe ott helyben beleszeretett. Mintha egyetlen csapásra megváltozott volna minden, úgy érezte nem érdekli már semmi, csak hogy ezt a férfit megkaparintsa magának. Akarta mindenáron! A férfi viszont hamar átlátott a szitán, és jóravaló ember lévén nem akart egy ilyen gonosz és önző nővel együtt lenni. Keira viszont ebbe nem akart beletörődni, hisz megszokta hogy mindig megkapja amit akar, így vagy úgy. De hiába tett meg bármit, hiába játszotta el hogy tud kedves is lenni, hiába zsarolta, csábítgatta a férfit, nem használt semmi, Ő elküldte.
Keira elkeseredésében úgy döntött végez magával, hisz ha az élet nem adja meg neki amit akar, nem kell neki az élet. De a sors másként gondolta. Mikor Keira épp végezni akart magával, egy férfi tűnt fel előtte. Egy férfi, akit azt mondta neki, ne tegye, mert egy ilyen szép nőért kár lenne. Őt ez akkor már nem hatotta meg, a halálra vágyott. Kérte a férfit, ölje meg, a kedves szavak helyett. A férfi hozzá hajolt, egész közel a nyakához, és végigszimatolta, akár valami állat. Keira megijedt a tettétől, kérdőre vonta az illetőt, mégis mit művel? Mire a felelet az volt, hogy azt, amit a nő kért tőle. Aztán se szó, se beszéd, elkapta Őt, és a nyakába harapott, majd inni kezdte a vérét. Keira sikoltozott, és próbálta eltaszítani az idegent, rájővén, hogy mekkora ostobaságokat beszélt egy láthatóan őrült, démoni teremtménynek. Könyörögni kezdett, életében először valamiért, ami nem volt más, mint az élete. Erre érezte, hogy a férfi elhúzódik a nyakától, és vértől csöpögő szájjal nézett a szemeibe. A következő pillanatban pedig feltett egy olyan kérdést, ami gyökeresen és véglegesen megváltoztatta Keira életét.
- Akarsz örökké élni?
Ő persze őrültnek hitte a férfit, és kérte, eressze szabadon, hadd menjen. De a férfi újra kérdezni kezdte.
- Akarsz örökké élni? Akarod, hogy bármit megtehess? Akarod a világot uralni? Akarod hogy azt tehess amit akarsz, s soha senki ne mondhasson neked ellent?
S maga sem tudta hogyan, de egy pillanatra felrémlett előtte szerelme arca, aki eltaszította magától, aztán az anyja, aki szerető volt, gondoskodó, és talán épp ezért gyűlölte annyira. Aztán saját életére gondolt... arra, hogy pont ezekre vágyott egész életében. Végül rábólintott a férfi kérdéseire, s azt mondta:
- Akarom.
A férfi pedig rögtön cselekvésbe kezdett. Saját csuklójába harapott, és a lány szájához nyomta a kezét, hogy vére a szájába folyjon, majd ráparancsolt hogy nyelje le. Bár undorodott és öklendezett a vértől, de megtette, lenyelte a meleg folyadékot. Mikor aztán az undortól köpködve törölgette a száját, meg akarta kérdezni, ez mire volt jó, ám akkor az idegen hozzá hajolt, és ennyit mondott:
- Ha magadhoz tértél, menj, és szívd ki valaki vérét, ahogy én az előbb a tiédet. - Aztán egy nemes mozdulattal kitörte a nyakát, Ő pedig holtan esett össze.

Egyedül tért magához. S egy rettentő fura érzéssel a torkában, a gyomrában... s kvázi egész lényében. Nem tudta mi történt, és nem is értette először, mit keres a földön a sötétben. Késő éjjel lehetett már. De aztán ahogy feltápászkodott, eszébe rémlettek az idegennel váltott szavak, és megérezte ajkain a száradt vár ízét... Eszébe jutottak a férfi szavai, hogy menjen és igyon valaki véréből. Ám volt ott benne még két nagyon erős gondolat... az egyik, a szerelme volt, a másik az, hogy az idegen azt mondta, senki nem tud majd ellent mondani neki többé. Ennek hatására el is indult, és a szerelme otthonához ment. Kopogtatott, és várt. A férfi ajtót nyitott, és elszörnyedt Keira kinézetén. Ruhája ugyanis szakadt volt, haja csapzott, arca és nyaka véres. A férfi faggatni kezdte mi történt vele, mire Keira ostoba mód azt kezdte mondani neki, ami az igazság volt. De a férfi persze nem hitt neki, őrültnek hitte inkább, hisz ki hallott már olyat hogy vérivó démon, meg hogy kitörték a nyakát, mégis él és itt van most, és beszélgetnek. Nem hitt neki, újra elküldte. Keira pedig dühös lett, így sem kapta meg a férfit, s még bolondnak is nézi. Dühe oly mértékben elhatalmasodott rajta, hogy a férfihoz ugrott, és nyakába harapva azt tette, amit ösztöne, és az idegen szavai diktáltak neki: ivott.

Ám ahogy ezt megtette, és tettére a hajnal érkeztével ráeszmélt, bűntudata oly mértéket vett, hogy úgy érezte, tette súlyát nem bírja elviselni. Hisz nem csak... valami borzalmas szörnyeteg lett belőle, ami által bizonyosan azt hitte, hogy eladta a lelkét a Sátánnak, de még azt az egyetlen embert is megölte, akit élete során először, igazán, őszintén, és hűen szeretett.
Eme tette oly mértékű bűntudatot ébresztett benne, hogy dühödt elkeseredettségében a település utcájára vonult, és a hajnali fényben minden szembejövőt megölt, egytől-egyig kiszívva mindnek a vérét. Közben végig haladva a házak közt, és ment amerre látott. Kiérvén a városból, a messzi pusztaság felé indult, bűntudatában fulladozva, és nem értvén, miféle szörny lett, vagy hogyan lett tényleg azzá.

Az elkövetkező évszázadokban Keira leküzdötte gyilkos bűntudatát és mély gyászában azt kutatta, mi is Ő akkor tulajdonképpen, és hogy lehetne ennek ellenére mégis... ember. Hosszú-hosszú évekig nem jutott dűlőre, se magával, se a rejtéllyel. Ám ahogy a világ változott, és az évek teltek, sokféle emberrel és nem emberrel akadt össze, megtudta magáról hogy vámpírnak nevezik azt ami lett, és hogy vérrel kell táplálkoznia, mert kell és kész. Először ennek megfelelően is cselekedett, vadászott, ölt, és élt. Ám lénye változóban volt, és már nem boldogította a kegyetlenség, a magány... Próbálta megtanulni, hogyan lehet vámpír úgy, hogy táplálkozzon, de ne öljön. Próbálta állatokkal helyettesíteni az embereket, de az nem ment. Így inkább az emberek vérének az általi szívását igyekezett megtanulni, hogy közben ne ölje is meg őket. Bár hosszú-hosszú évekbe került neki, de végülis megtanulta, hogyan legyen vámpír, de nem gyilkos.

A világ változott, és Keira is változott. Már nem ölt. És nem volt önző. Megtalálta magában azt, amit anyja sosem talált meg. A jót. S ennek megfelelőn igyekezett élni, és reménykedett, hogy egy nap talán képes lesz újra szerelmet is találni, ezúttal olyat, akivel boldog is lehet.