Már a fotelban pöffeszkedek, amikor futólag felfelé ívelem a szemöldökömet, inkább csak afféle rándulás, amely kiegészítve a tenyérbemászó, halovány mosolyommal egyértelműen teszi fel a néma kérdést: igen, híreket. Na, tudni akarod mi történt velem?
De tisztában vagyok vele, hogy ez itt nem a helye és ideje az időhúzásnak, még ha ez a néhány kellemesen eltöltött perc részemről oldaná is a feszültséget, a főnökasszonynál bizonyára az ellenkezőjét érné el. - Ha tudnád, milyen rég várok egy ilyen tanácskozásra. – Elismerően felelek, ezt még muszáj szeszélyesen kiböknöm, mielőtt végre komolyságot erőltetnék magamra. Nem egy alkalom volt már arra, hogy összeakasztottam Cora-val a bajuszom, még ha csak érintőlegesen is és ezek most valószínűleg egyikünk szerint sem azok az idők, amikor ilyesmire kellene pazarolnunk az energiánkat.
- Nem csak a vérfarkasok érezték tegnap este elemükben magukat. – Egyeseket frusztrálhat, hogy jellemzően milyen könnyedséggel beszélek azokról az alkalmakról, amikor emberéletek bánják a természetfeletti jelenlétét, például ez a vérfarkasos incidens, amiről én is ma reggel értesültem. De idős vagyok én ahhoz, hogy az ilyen részletek érzékenyen érintsenek. Te gondolsz arra a bánásmódra és kínra, amit a haszonállatok élnek át rövid és mesterséges életük során, amikor bemész a boltba és veszel egy fél kiló húst a vacsorához? Bizonyára nem. Akkor az én lelki békémet miért bolygatná néhány turista? Így működik a világ. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne törődnék az eseményekkel. Igen, Damiennek dolgozom, ugyanakkor a Tanácsnak is. Nem minden színjáték, amit teszek. – Tegnap este az életemre tört néhány vámpír a White Cliff-ben. Hajszál híja volt, hogy ne veszítsek munkaerőt. – Tárgyilagosan fogalmazok, de hallható, hogy milyen elképesztően dühít a tény, hogy kezet mertek emelni azokra az emberekre, akik nekem dolgoznak, és akiknek semmi közük a természetfelettihez, egyszerűen csak a munkájukat végezték az esti műszakban. – Kettőt életben hagytunk, nálam vannak. – És nem áll szándékomban kiadni őket a kezeim közül. Hidd el, az utolsó csepp információ ki lesz belőlük sajtolva. – Elgondolkodtam rajta, hogy valódi vadászokra cseréljem a biztonsági őreimet. Ugyanakkor nem szeretnék ilyen értékes erőforrást egy épület őrzésére pazarolni. – Felvehetném a kapcsolatot egy magánbiztonsági vállalattal is, a legkeményebb srácokat foglalkoztatják a földön, de ők sem vadászok. - Valószínűleg az lenne a leggazdaságosabb megoldás, ha egyszerűen fognám annak a négy vámpírnak a fejét és kitűzném az épület négy sarkára. Mit szólsz? - Könnyedén kacsintok a nőre és őszintén nem lehet eldönteni, hogy komolyan gondolom-e.

Mindig is szélsőségesnek tartottam Cora hozzáállását a halandók és természetfelettiek közötti hegyvonulatnyi falát illetően. Hisz tudjuk, hogy semmi sem csak fekete és csak fehér. Számomra erősen mániákus az a nő. És nem azért, mert személyes sértésnek veszem a világnézetét tekintve, hogy boszorkányvér folyik az ereimben, erről szó sincs. Ugyanakkor személy szerint azok között vagyok, akik nem gondolják gyengének a kora, neme, vagy netán a sebtében jött „trónra kerülése” miatt. Meg azzal is tisztában vagyok, hogy a személyes véleményem egy dolog, az meg egy másik dolog, hogy egy ilyen szervezet vezetőjének sziklaszilárdnak kell lennie és a hölgy temperamentuma ehhez teljes mértékben megfelelő. Valószínűleg ez is meghatározó tényezője a kapcsolatunknak, vagyis annak, hogy egészen jól kijövünk. Én a magam részéről intelligens férfinak vallom magam. Bár a kapcsolatunkat munkakapcsolatnak nevezném csak. Hisz Cora, ahogy a többiek, nem jelent számomra semmit. Kár, hogy ez az állítás nincs kőbe vésve. Öltönyben tulajdonképpen könnyű dolgom van. Az én képességeimmel – és itt nem a mágiára gondolok – egyelőre gyerekjáték kijátszani a tanácsot. Nehezebb dolgom lenne, ha odakint kellene vállvetve harcolnunk egy háború esetén. Hisz nem tudsz úgy együtt vérezni egy másikkal, hogy ne alakuljon ki köztetek kötelék. Akkor sem, ha kettősügynök vagy. De számunkra ez nem fog problémát jelenteni, hisz nem ágyútölteléknek vagyunk itt, hanem vezérnek.
Türelmesen várok, míg Agnes bejelenti az érkezésem. Az elegancia most is vibrál körülöttem, ahogy mindig. Mikor pedig zöld lámpát kapok magabiztos léptekkel indulok el a kitárt ajtó felé. Az asszisztensnő mellett elhaladva sejtelmesen találkozik a tekintetünk, ő beharaja az ajkát, de hamar észreveszi magát és zavartan már fordul is el, Cora szemei elől és csukja mögöttem az ajtót.
- Híreket hoztam… – A tőlem megszokott, sehova nem tehető stílusban teszek egy egyszerű kijelentést. Nem mondom, hogy rossz hír, azt sem, hogy jó. A tónusom nem gondterhelt, amúgy sem vagyok egy lehangolt típus. A mindig finomra borotvált vonásaim azonban már árulkodóbbak. Nem tűnök olyan kisimultnak, mint általában. Szemeimen jól látni, hogy nem sokat aludtam, a homlokomnál a hajam alól épp csak kilátszik egy fejsérülés, mely össze lett kapcsozva. És a bal szemem alatt is fellelhető a fülem felé vonulva némi horzsolás az arcomon. Ahelyett viszont, hogy máris a tárgyra térnék, nagy sóhajjal teszem le magam az egyik fotelbe, karjaim széttárva a karfáin. - Az egyetlen oka annak, hogy utálok az irodádba járni az, hogy nem szoktál itallal kínálni.